Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-27 / 57. szám

jön: a propoliszos csoki, cukorka Nem lesz kosárlabdázó, de... Hormoninjekciókkal normális növekedés Cirkuszok hajdani ünnepelt sztárjai voltak az egyméteres magasságot el nem érő törpék. De ugyan hányán áhítoznának ilyen kegyetlen áron a porond dicsőségére? És hány szülő, vagy felnőtt ember számára sorscsapás, állandó lelki, testi hátrány a törpe méret, vagy a túlzottan alacsony testmagas­ság? Magyarországon a növekedé­si zavarokkal foglalkozó, azo­kat gyógyító egészségügyi in­tézményeket négy centrumban Fontos a korai felismerés Két és kilenc év közt: biztató lehetőségek Csodaszer ? Kururslöszer? Mindenre fó? Rövidesen a medikusok is tanulják fjj propoliszkészilmények a láthatáron Néhány évvel ezelőtt min­den korábbi „csodaszert" el­söprő erővel robbant a iköztu- datlba a propolisz. Ki tudja, hányadik reneszánsza ez an­nak a valóban csodálatos anyagnak, amelyet a méhkap- tárak belső faláról vokargat- ndk le a méhészek? Minden­esetre biztos, hogy már két­ezer évvel ezelőtt is fennhan­gon dicsérték az élő szerve­zetre gyakorolt kedvező, sok­oldalú gyógyító hatását. Dr. Sza/ay László, a Gödöl­lői Állattenyésztési és Takar­mányozási Kutatóközpont fő- munkatársa, a 'biológiai tudo­mányok kandidátusa, a pro­polisz egyik legismertebb .ha­zai apostola, az elmúlt héten Pécsett tartott előadást erről a szerről. Azt mondta: — Azért járom az országot és tartok előadásokat, hogy a megfelelő helyére tegyem a propoliszt. Az emberekben él egy rózsaszín kép a minden­tudó propoliszról, és megvan •ennek az ellentétes véglete is, amely egyszerű kuruzsló szer­nek tartja. — Hol az igazság? — Jót és jól kell ailkailmaz- •ni. Ne várjunk tőle olyant, amire nem olkolmos, de nyu­godtan bízhatunk 'biztos ha­tásaiban. Ilyen bizonyosság a fájdalomcsillapító, gyulladás- gátló és bőrregeneráló hatá­sa, 'közismert a baktériumölő és gombapusztító hatása. Nagy valószínűséggel kedve­zően hat a vesecsatornákra és a külső érfalra. A gyógy- teákkal, antibiotikumokkal és a szalicilsav készítményekkel kombinálva, azok hatását ki­egészíti, felerősíti. — Nehéz hozzájutni a megfelelő készítményekhez, a nyers propolisz drága és házi elkészítése sem egy­szerű. A használatát pedig sokan tudománytalannak, kuruzslósnak tartják . . , — Könnyű tudománytalan­nak tartani azt, amiről kevés az 'ismeretünk. Egyébként a propolisszal behatóan foglal­koznak a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetemen, a debrece­ni egyetem 'szerveskémiai tan­székén, a Semmelweis Orvos­tudományi Egyetem gyógynö­vény és drogiismereti tanszé­kén pedig tervezik a mediku­sok fakultatív oktatását. Ami a beszerzését illeti, a nyers propoliszt méhészek árulják, de itt a minőség nem 'állandó, van aki túlzottan drágán árul­ja. Én a kilónkénti háromezer forintot reálisnak tartom. A gyári készítmények közül a Fi­nomvegyszer Szövetkezet Pro- pur családjáról jók a tapasz­talatok, de a méz kivételével csak Budapesten 'lehet besze­rezni. — A gödöllői intézetnek külön propolisz laboratóriuma van. Mi­lyen eredménnyel dolgoznak? — Kikísérleteztük a propo- liszos cukorkát, amely három­féle formában (a fogyasztó testtömegétől függően) fo- gyaszható. A propolizált cso­koládé is túl van a kísérleti stádiumon, és készítettünk 11 féle kenőcsöt is. A cukorkák inkább a felső légutak, a cso­koládé az emésztőszervek gyógyítására szolgál. A kenő­csök bizonyos bőrbánlalmak és ízületi gyulladások kezelé­sénél hatásosak. Tömeges gyártásukról most folynak a tárgyalások, 'kisebb tételben megrendelhetők a gödöllői in­tézetnél. K. Gy. Cégjelzése márkás ajánlólevél A Dior felfedezte a Hunort Pécsi kesztyűk a NewYork-i divatházban Meglehetősen nehéz a dol­guk azoknak a vállalatoknak, amelyek olyan, világszerte ke­resletvisszaeséssel sújtott „pu­ha" cikkekkel kereskednek a külpiacokon, mint a ruházat. De kinek nem dobogtatja meg a szívét, ha a kirakatban olyan márkanevek csábítják, mint a Dior, vagy Pierre Cardin? Az ilyen címkékkel el­látott divatholmik „kemény" cikkeknek számítanak, hiszen vannak tehetősebb polgárok, akik egyfajta státusszimbólum­ként öltözködnek, ilyen vagy olyan világcég ruhatárából, s hajlandók mélyen belenyúlni a pénztárcájukba. Nos, a Hu­nor Pécsi Kesztyű- és Bőrruhá­zati Vállalat egyes termékei újabban ilyen ajánlólevéllel találnak utat maguknak a te­hetősebb nyugati fogyasztók­hoz. A Hunor betört az amerikai piacra, a Tannimpex közvetí­tésével tavaly már 100 000 pór kesztyűt szállított a New York-i Aris cégnek. Az Aris, az USA legnagyobb kesztyűforgalmazó­ja — főként műtextilböl ké­szült kesztyűket forgalmaz — nem titkoltan minőségi áru­ként vásárolt bécsi termékeket, hogy vevőkörének különleges igényeit is kielégíthesse. S hogy mennyire elégedett volt a minőséggel, jelzi, a 100 000 párból 4—5000 párat a világ­hírű párizsi Dior cég New York-i divatházának szállított, ezek_ re a kesztyűkre rákerült a Dior-márkajelzés. Az Aris cég az idén újabb 100 000 pár kesztyűt rendelt, s ebből 33 000 párat a Diornak szállít. A pé­csiek elégedettek az árral, amit kapnak, de mellesleg a 8 dollár körüli áron vásárolt kesztyűk párját az ottani di­vatáruházban már 30 dollá­rért kínálják, tehát luxusáru­nak számít. Ugyanakkor a másik híres francia divatcégnek, Pierre Cardin-nek is szállítója lett a Hunor. Mint ismeretes, Pierre Cardin tavaly Budapesten js üzletet nyitott. A’ meglehetősen borsos áron kínált divatáruk között a pécsiek termékei is megtalálhatók; a cég kesztyű­ket, bőrruhákat táskákat és más apró cikkeket rendelt, és rendelését az idén is megis­mételte kétmillió forint érték­ben. Ezekből a budapesti At­rium Hyatt szállóban is árusí­tanak majd, ugyanis a cég a közeljövőben butikot kíván nyitni a szállodában is. Mik ezek a kis üzletek a Hunor évi 400 miliő forintos tőkés ex­portjához képest.... de min­denképpen szakmai sikerként könyvelhető el: a francia cím­kék fémjelzik a Hunor termé­keinek minőségét. M. Z. Göcseji, hetési, őrségi receptek kerestetnek Babos káposzta és krumpliprósza Jó ismerője vagyok a babos káposzta nevű kiadós egytál­ételnek, amit szárazbabból és savanyúkáposztából elkészítve volt szerencsém fogyasztani nemegyszer a balkáni konyha egyik igen egyszerű, ám lakta­tó eledeleként. A babos ká­poszta most ott kell hogy sze­repeljen a krumpliprósza és a savanyúleves mellett azon az étlapon, amit Zalában szeret- rfének összeállítani Őrség, Gö­csej és Hetés régi ételeiből. Pályázatot írt ki a zalai KÖ­JÁL, a múzeum és a Zalai Hír­lap a népi ételreceptek, étel- tartósító eljárások, edények, konyhai eszközök összegyűjté­sére. Jövőre ugyanis Zala me­gye lesz a színhelye a Táplál­kozástudományi Társaság ván­dorgyűlésének, és ekkor kiál­lításon szeretnék bemutatni . a régi ételrecepteket és konyhai eszközöket. Technikába bele­bódult és belefáradt korunkban egyre többször fordulunk visz- sza a régi módszerekhez, a századok alatt kialakult, bevált technikához, még a konyhamű­vészet és a táplálkozástudo­mány terén is. Volt-e valaha nagyobb reneszánsza a sza­kácskönyveknek? A zalaiak most a régi gö­cseji, hetési, őrségi ételrecep­tek összegyűjtését kérik a pá­lyázóktól, az ételek pontos megnevezését, a szükséges alapanyagok mennyiségi felso­rolását, az elkészítés leírását. Az is érdekes, hogy mikor, mi­lyen alkalmakkor készítettek, fogyasztottak bizonyos ételeket. Aratás vagy szüret, keresztelő vagy halotti tor, lakodalom vagy disznótor volt-e az alka­lom, amikor egy-egy ételnek asztalra kellett kerülnie. És va­jon mit fogyasztottak melléjük? A régi edények, tárgyak hasz­nálati módját is kérik a pályá­zóktól, továbbá magukat a tárgyakat is — a kiállítás, il­letve a Zala megyei Múzeum számára. November 1. a határideje a pályázat beküldésének a Zala megyei KÖJÁL egészségnevelé­si osztályára (Zalaegerszeg, pf.: 41.). A legrégibb és a néptáplálkozást leginkább tük­röző pályázatok kapják majd a 3000, 2000 és 1000 forintos díjakat. A legjobbnak ítélt há­rom pályamunkát a Zalai Hír­lap is megjelenteti. G. O. összpontosították. Immár ható. dik éve Dél-Dunántúl ilyen jel­legű központja a Pécsi Orvos, tudományi Egyetem pécsi Gyer­mekklinikájának belgyógyászati osztálya. Dr, Soltész Gyula ad­junktus mindenekelőtt a kóros állapot tisztázását tartja fon­tosnak. — A gyermek fejlődését egy hosszú 15—20 éves utazáshoz hasonlítanám. Átlagos esetben 120—150 centiméter ez az út. Ez a növekedés azonban nem egyenletes. Változik életkoron, ként, évszakonként, vagy vala­milyen idült betegség hatására is. A kivizsgálásnál egy olyan standardot alkalmazunk, amely az adott életkornak megfelelő normális testméreteket tünteti fel. Ez egy grafikonrendszer, amely kimutatja a testmagas­ság alsó és felső kóros érték­határát. Ez azonban csak' a szűrési szintnek megfelelő infor. mációt adja. Meg kell vizsgál, nunk a szülőket is, hiszen gene­tikai okok is befolyásolhatják a testmagasságot. Ha kóros eset. re gyanakszunk, akkor a rész­letes belgyógyászati kivizsgálás dönt a további orvosi tenniva. lókról. — Ilyen esetben mit tehet az orvos? — A növekedés leállása, vagy kóros csökkenése sokféle kiváltó okra vezethető vissza. Egyik leggyakoribb ezek közül valamilyen krónikus betegség, vagy felszívódási rendellenes­ség, például a lisztérzékenység. Ugyancsak ilyen hatással jár­hatnak bizonyos krónikus gyűl. ladásos folyamatok, például a nem kezelt vesemedence gyul­ladás, Lehet, hogy furcsának hangzik, de bizonyos pszichés, pszichoszociális zavarok is elő­idézhetik a növekedés megállá­sát. Mindent összevetve, rend­kívül gondos, alapos vizsgálat kell ahhoz hogy kiderítsék az igazi okot. Ha jól ismert szer-’ vi betegség a kiváltó ok, en­nek gyógyítása után megindul a növekedés, sőt az esetek je­lentős részében behozható a le. maradás is. Szerencsére meg­lehetősen ritka, de bonyolult laboratóriumi vizsgálattal egy­értelműen kimutatható az az állapot, amikor a szervezet nem termel növekedési hormont. Az említett vizsgálati és gyógyítá­si centrumokban, így Pécsett is eredménnyel adjuk azokat a hormoninjekciókat, amelyek le­hetővé teszik a normális nö­vekedést. — A „beteg" számára mit jelent ez a kúra? — Egészen a növekedés be. fejezéséig hetenként három in­jekciót kapnak ezek a gyerme­kek. A kúra megszakításával a növekedés megáll, hiszen a szervezet önmaga nem rendel, kezik a szükséges hormonnal. — És ha például jelentkezik olyan igényes szülő, aki őzt szeretné, hogy gyermeke kosár, labdázó méretűvé nőjön? — Hiábavaló igyekezet. Et­től nem lesz nagyobb a gyer­mek, a hormon csak a bizo­nyítottan hormonhiónyos ese­tekben hatásos. Ezt a készít­ményt az arra rászorulók térí­tésmentesen kapják. Az idejé­ben kezelt növekedési rendel­lenesség a legkönnyebben megszüntethető, lényeges tehát a korai felismerés. — Nem lehetne ennek a szű­rését megszervezni? — Pillanatnyilag csak kül­földi standardokkal rendelke­zünk. Most készül a hazánkra vonatkozó, rendkívül sokolda­lúan összeállított standard, amely alkalmas lesz az óvodai, általános iskolai szűrésre. És ez a fontos, hiszen a két és kilenc év közötti korosztálynál a legbiztatóbbak a gyógyítás lehetőségei. Kurucz Gyula Hántolt napraforgó Szekszárdról Dollárszázezrek szotyolából Már szinte közhely de igaz, a magyar gazdaság egyik leg­fontosabb feladata olyan áruk előállítása, termelése, melyek a külhoni piacokon konvertibi­lis valutáért jól eladhatók. E cél érdekében is előtérbe ke­rülnek v termékek, melyek ko­rábban nem szerepeltek az ex­portlistán, sőt nem is gondol­tak rájuk. Ezek közé tartozott a hántolt napraforgómag, melynek hazai felhasználása is szűk keretekre korlátozódott, s hogy ezt a Magyarországon ideális körülmények között termesztett növényt külföldre szállítsuk ... Nos a korábban elképzelhe­tetlen, valóság lett; a Herba­ria Vállalat 16 gyáregysége közül kettőben — a szekszár­diban és a füzesabonyiban — a közelmúltban elkezdték a napraforgó hántolását. A tisz­tított, válogatott magot nem csupán itthon, de az NSZK- ban is jól tudják értékesíteni. Mint Fogarasi József, a válla­lat igazgatóhelyettese elmond­ta, a Herbáriának továbbra is a gyógynövények feldolgozása marad a fő profilja, de mivel a hántolt napraforgómagra egyre inkább nő az igény, így kézenfekvő volt, hogy „beszáll­nak" ebbe az üzletbe. Annál is inkább, mert például a szekszárdi üzemükben meg­szűnt az anyarozsfeldolgozás, így megoldást kellett keresni a dolgozók foglalkoztatására. A hántolt napraforgómag piaci igényét még korántsem mérték fel teljesen, hisz itt­hon eddig csak az édesipar a megrendelő, s külföldön is vannak még lehetőségek. Min­denesetre az már biztos, hogy idén a Német Szövetségi Köz­társaságba 200 tonna hántolt napraforgót szállítanak az Agrimpexen keresztül. Az ér­ték megközeíti a 200 000 dol­lárt. A Herbaria szekszárdi üze­mében Veres Májfton üzemve­zető mutatja a korszerű beren­dezéseket. A napraforgót a TSZKER-től vásárolják — ter­mészetesen csak minőségileg kifogástalan magvakat vesz­nek át. A napraforgó röpítő- lárcsás törődobba kerül, ahol az erő hatására szétválik a héj és a mag. A héjat elszívatják, a magot pedig fajsúlykülönb- ség alapján osztályozzák, majd zsákolják. Itt és a füzesabonyi üzemben idén 400 tonna nap-, raforgót dolgoznak fel, azaz hántolnak. A Herbária időben felismerte a „szotyolában” rejlő üzletet. A következő lépést a feldolgo­zottsági szint növelése jelenti, hisz a magasabb értékű termé­kért többet fizet a piac. Itt­hon és külföldön egyaránt... R. N. héttőt □

Next

/
Oldalképek
Tartalom