Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-25 / 55. szám
Heti jegyzetünk Nobel-díjat a NOB-nak Egy hete járta be a hír a világot, hogy Dor> F. Hull, a Nemzetközi ökölvívó Szövetség amerikai elnöke javasolta a Nobel-békedíj bizottságnak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot tüntessék ki a békedíjjal. A javaslathoz csatlakozott a 122 tagországgal rendelkező Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) is. Ilyen hír hallatán szokták az emberek mondani: hogy, hogy ez eddig még nem jutott eszébe senkinek? Hiszen a béke ügyének az eavik legfőbb szó. szólója az olimpiai eszme, amelynek jegyében négyévente békés versengésre hívják a világ ifjúságát. Az olimpiai játékok oedig ténylegesen a világ soortolóinak és rajtuk keresztül a világ népeinek a legnagyobb találkozói, amelyek lé. tűkkel is a béke hirdetői, hiszen csak békében válhatnak valóra. Olimpiai játékok eddig csak a két nagy világégés, a két világháború éveiben maradtak el. Más években ugyan próbálkoztak az olimpiai játékok létét bizonytalanná tenni, de az bojkottal sem sikerült, és a kísérleteket is úgy ítélte meg a világ közvéleménye, mint a világ békéjének aláaknázását célzó manővereket illik. Az olimoiai eszme győzött a hi degháborús évek fagyos klímájában, és felülemelkedett a bojkott támasztotta nehézségeken is. És nincs még egy hete, hogy éppen a szomszédságunkban, a jugoszláviai Szarajevóban a téli olimpia versenyein találkozott ismét a világ havas-jeges sportolóinak serege, hogy meg mérkőzzön az olimpiai dicsőségért. Nyilvánvaló a sok millió néző szerte a világban néha azért arra is gondolt, hogy csakis békében jöhetnek létre az ilyen nagyszerű versenyek, mérhetik össze tudásukat, szerezhetnek dicsőséget hazájuk nak a különböző földrészek, országok sportolói. Még inkább ótérezhették ezt a jelenlévők, sportolók és nézők egyaránt. Az ókori olimpiai játékok ideién abbamaradtak a harcok, a harcosok atlétákként léptek a küzdőtérre. Mai világunkban már korántsem ilyen egyszerű az élet. Az élet tétje ma az, hogy az oliqppiák sorozatát ne szakíthassák meg az emberiség egészét, vagy nagyobb részét hadba szólító háborúk. Az olimoiai ját.ékok ma csak a béke folyamatosságának hirdetőiként élhetnek tovább. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság e cél érdekében dolgozik, mozgósít és szervezkedik. Immár 157 tagországával tényleges vi lágszervezetként őrzi az olimpia eszméiét. Valahányszor az olimoiai láng fellobban és elindul a játékok színhelyére, nemcsak az olimpia kezdetét jelzi, a békét is hirdeti. Az idei év olimpiai esztendő. Los Angeles várja a világ ifjúságát. Versengeni, versenyezni, dicsőséget szerezni. Nagyon széo gesztus lenne, sok millió embernek okozna igaz örömet, ha az olimpia évében az a szervezet, amely születésétől a béke gondolatától áthatva a békéért dolgozik, megkapná a béke Nobel-díjat. —K— Fejér megye vezet A nyári olimpiai sportágak tavalyi eredménylistája alapján elkészült az OTSH-ban a megyék rangsora. Megtartotta él- lovasi pozícióját Fejér megye, jelentősen javított Baranya. A legjobbak sorrendje az 1983-as eredmények tükrében: 1. Fejér megye 972,75 pont, 2. Győr-Sopron 799,5, 3. Komárom 787,5, ,4. Borsod-AbaújZemplén 697, 5. Ba>rariya 606,5, 6. Hajdú-Bihar 597 pont. Hova igazol Csehi? Válogatott menetrend Győrött lesz a magyar-bolgár olimpiai selejtező Svájc helyett beugranak a svédek? Hasonló kérdés már 1981 nyarán is felvetődött, akkor írt ugyanis először alá átigazoló lapot a PMSC-hez Csehi Tibor, a Dunaújvárosi Kohász balszélsője. 1981-ben azért nem lehetett a PMSC játékosa, mert még érvényes szerződés kötötte a Dunaújvároshoz és anyaegyesülete nem bontotta azt fel. Egy évvel később újból szóba jött az átigazolása, de a Kohász akkor sem járult hozzá Csehi távozásához. 1982-ben már nem volt érvényes a szerződés, rablással viszont azért nem lehetett igazolni, mert két játékost elvittek a Dunaújvárostól. Csehi bejelentette, hogy kivárja az egy évet és az átigazoló-lapot a PMSC benyújtotta az MLSZ-hez. Közben Csehi bevonult katonának és különböző katonacsapatokban — köztük a Bp. Honvéd — szerepelt. A csatár most leszerelt, és meglepő hír jelent meg vele kapcsolatban, miszerint a Nyíregyháza játékosa lesz. A történteket Góliás Rábent, az MLSZ átigazolási bizottságának vezetője így kommentálta: — Valójában benyújtotta az átigazolási kérelmet a PMSC, de az egy év után, ha nem realizálódik, érvényét veszti. Ez történt ebben az esetben, és így Csehi most oda megy, ahova akar, mivel a területi bajnokságban szereplő Dunaújvárostól igazolható. A PMSC ügyvezető elnökének, Lőcsei Attilának a véleménye: — Csehi tényleges katonai szolgálatát töltötte és ezért feleslegesnek tartottuk, hogy újabb átigazolást írassunk vele alá. Egyébként a munkakönyvé is nálunk van, jelenleg egyesületünk alkalmazottja. A napokban érkezett meg a Nyíregyháza kikérő levele. Nem értünk egyet a játékos átigazolásával és az ügyben lépéseket teszünk. A magyar labdarúgás a jövőheti bajnoki rajtra készül, ettől függetlenül egy pillanatra sem szünetel a nemzetközi programmal kapcsolatos munka. Február 6., vagyis a bécsi vb-menetrend egyeztetés óta a legizgalmasabb kérdés: mi lesz a még időpont nélküli magyar—holland világbajnoki selejtezővel? Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese az MTI-nek a következőket mondotta : — Az 1985-ben Budapesten sorra kerülő 'Magyarország— Hollandia mérkőzés időpontja a FIFA elé került. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek jelentették a bécsi tanácskozást rendezett osztrákok, s mi is közöltük a futballszervezet- tel, hogy nem tudtunk megegyezni. Az ügyben újabb fejlemény még nincs,'várjuk a FIFA értesítését, javaslatát, illetve közbenjárását. Egyéb nemzetközi kérdésekben viszont már tisztázott o helyzet! A hétvége Szuperrangadó Torinóban, Rotterdamban és Madridban Nem mindennapi hétvége következik az olasz, a holland és a spanyol labdarúgó bajnokságban. Torino, Rotterdam és Madrid lesz a színhelyé az idény legnagyobb érdeklődéssel várt bajnoki mérkőzéseinek. A három színhelyen 240 000 néző számára van hely, minden belépő elkelt. Torinóban az olasz bajnokságban listavezető Juventus a 3..helyen átló, örökös városi riválisával, a Torinóval játszik. Eddig 187 rangadóra került sor közöttük, 72 Juventus- és 49 Torinó-győzelem született, 66 döntetlen mellett. Őszi mérkőzésüket a Torino nyerte 2-1 arányban. A Juventust szerdán nagy szégyen érte, kiesett az olasz kupából a harmadik -ligás Bari ellenében. A rangadón akarnak javítani, siker esetén a Torinót lerázzák a bajnoki cím riválisai közül. A rangadónak 65 000 nézője lesz. Rotterdamban a Feyenoord és az Ajax csap össze. Jelenleg egyenlő pontszámmal állnak, s a Feyenoordot fűti a visszavágás vágya, hiszen szeptember 18-án 8-2 arányú, katasztrofális vereséget szenvedtek az Ajaxtól. Akárcsak Torinóban, itt is 65 000 néző lesz — ennyien férnek be az arénába. A 110 000 néxot befogadó madridi Bernabeu stadionban a listavezető Real Madrid örök ellenfelét, a 3. helyezett Barcelonát fpgadja. A Maradoná- val és Schusterrel ékesített Barcelona számára csak győzelem adhat reményt, hogy 1974 után egy évtizeddel esetleg újra bajnokságot nyerjen. J udíkot eltiltottak A Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnöke Judik Péter labdarúgó játékjogát a munka- vállalói szerződésben foglaltak be nem tartása miatt 1984. február 24-i hatállyal felfüg. gesztette, egyidejűleg fegyelmi eljárást rendelt el, melynek tartama alatt a játékos az edzéseket sem látogathatja. Eredményes támadást vezetnek a PVSK kosarasai az ellenfél palánkja alatt. PVSK—Oroszlányi . Bányász 82-72 (37-36). NB I. férfimérkőzés. Városi sportcsarnok, 200 néző, V.: Bacsfay, Szabó IV. PVSK: Darázs (6), Németh (3), Varasdi (16), Rab (23), Tóth (20). Cs.: Vojtek (12), Ottó (—), Füzy (2). Edző: Horváth Imre. Szabó III. György játékvezető elhunyta miatt egyperces gyász, szünettel kezdődött a találkozó. A második félidőben a pécsiek jobban dobtak, ennek köszönhetik győzelmüket. Az Oroszlány legjobb dobói: Far. kas, Tarjáni (16—16) és Nyit- raj (14) voltak. Röplabda Könnyű francia győzelem Pénteken Budapesten a Vasas ellen játszotta negyedik magyarországi mérkőzését a francia női röplabda-válogatott. A találkozó a vártnál jóval könnyebb vendéggyőzelmet hozott. A magassági fölénnyel és nagyobb ütőerővel rendelkező franciákkal szemben a piros-kékek ereje csupán egy játszma elnyerésére volt elegendő a mindössze 67 percig tartó mérkőzésen. Franciaország—Vasas 3-1 (11, -3, 5. 9). A francia válogatott búcsúmérkőzését szombaton 17 órai kezdettel a Bp. Spartacus ellen játssza a Kőér utcai csarnok-- ban. — Alakul a tavaszi nemzetközi műsor minden részlete — mondotta Czékus Lajos. — Az „Átválogatott március 13-án Veszprémben a megye válogatottjával játszik, másnap pedig Tapolcán az NDK olimpiai együttesével találkozik. Mezey György szövetségi kapitány március 10-én hozza nyilvánosságra ezekre a találkozókra a 20 tagú keretet. Március 31-én 15.30 órakor kezdődik Szabadkán a Jugoszlávia— Magyarország mérkőzés, április 4-én pedig nem Ankarában, hanem Isztambulban, az Inanü stadionban 15 órakor lesz a Törökország elleni barátságos találkozó. — Nagyon készülünk a Los Angelesbe jutást eldöntő két tavaszi olimpiai selejtező mérkőzésre is — mondotta az MLSZ főtitkár-helyettese. — Végleges, hogy április 11-én Győrött rendezzük meg a bolgárok elleni olimpiai selejtezőt, 18 órai kezdettel. A mérkőzésen lengyel bírók működnek közre. Április 25-én minden valószínűség szerint Moszkvában lesz a Szovjetunió elleni olimpiai selejtező, amelynek vezetőbírója a holland Keizer. Kora tavasszal az ifjúsági válogatott EB-selejtezőt vív a románokkal. Március 28-án Csepelen, a Csepel—ZTE NB I- es találkozó előtt lesz az első mérkőzés (lengyel bírókkal), a visszavágó pedig április 11-én következik Romániában, szovjet bírók közreműködésével. — A válogatott május 23-án Norvégiát, május 31-én pedig Spanyolországot fogadja a Népstadionban — mondotta Czékus Lajos. — Az újabb megegyezés értelmében utánpótlás-gárdánk is megmérkőzik a norvégok fiataljaival. Ennek a találkozónak Ózd ad otthont május 22-én. Májusban, a FIFA megalakulásának 80. évfordulója alkalmából nagy kiállítást rendeznek Zürichben, s ezen a magyar labdarúgás is képviselteti magát. Folynak a tárgyalások az őszi és a jövő tavaszi műsorról is. Svájc időpontgondok miatt lemondta a szeptember 12-re, Budapestre tervezett mérkőzést. Erre a napra ellenfelet keresünk. A svédekkel vagyunk tárgyalásban. sportműsora FEBRUAR 25., SZOMBAT LABDARÚGÁS. HDN Kupa: MTE— Bonyhad, Mohács, 14.00. Steinmetz Kupa: U. PEAC—Sásd, Ifjúsági stadion, 13.00. P. Kinizsi—MTE II., Ifjúsági stadion, 15.00. Előkészületi mérkőzés: PVSK—Mezőhegyes, Vasútpálya, 14.30. KOSÁRLABDA. NB I. nők: PVSK— BSE, városi sportcsarnok, 15.00. NB II. férfiak: K. Haladás—U. PEAC, Keszthely, 11.00. ÖKÖLVÍVÁS. NB lll-as csb.: Komlói Bányász—Steinmetz SE, Komló, 16.00. FEBRUÁR 26., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. MNK-mérkőzések: Sellye—PMSC, Sellye, 13.30. Boly- Szigetvár, Boly, 13.30. Steinmetz Kupa : Újpetre—Komló ifi, Pécsvárad, 9.30. Beremend—Szentegát, Pécsvárad, 11.15. KOSÁRLABDA. NB I. nők: PVSK— BEAC, városi sportcsarnok, 15.00. NB II. nők: Z. Volán—P. Postás, Zalaegerszeg, 11.30. NB II. férfiak: Z. Főiskola—P. Postás, Zalaegerszeg, 11.30. SAKK. OB I. férfiak: PMSC—Bp. Spartacus, MÉV-központ, 9.00. ATLÉTIKA. Pécs—Harkány közötti országúti futóverseny, rajt: vasutas tornacsarnok, 9.00. RÖPLABDA. Téli Teremkupa ifimérkőzései, Tanárképző Főiskola, 8.00—13.00. Sl. Pécs város óriás műlesikló-baj- noksága, Misinatető, 11.00. Boksay: hal hét gipszben A csütörtöki Tungsram—Zolu Vicenza női kosárlabda BEK- elődöntő szomorú eseménye — azon túl, hogy a magyar bajnok kiesett — Boksay Zsuzsa súlyos sérülése volt. A Tungsram és a válogatott erősségét a sportkórházba szállították, ahol ifj. dr. Hepp Ferenc állapította meg a diagnózist: — Feltöltöttük a játékos jobb bokáját, s külső szalagszakadást állapítottunk meg — mondta. — Két út állt előttünk: a hosszabb, de biztosabb gyógyulást ígérő műtét, vagy pedig o rövidebb lábadozással kecsegtető, de bizonytalanabb gipszcsizma. Boksay ez utóbbit választotta, s ez azt jelenti, hogy mintegy hat hét múlva kezdheti el újra az edzéseket. így — ha semmi nem jön közbe — még ott lehet a május elején sorra kerülő havannai olimpiai selejtezőn. Közlemény A Baranya megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala a sportszervek saját rendezvénybevételének növelése érdekében 1984-re csökkentett számú, új rendszerű pályabelépőket bocsát ki, ezért az érdekelteket az alábbiakról tájékoztatja: Az MTSH által 1983. évre kiadott, a megye területén rendezendő sport- eseményekre érvényes állandó belépőjegyek 1984. február 29-ig érvényesek. 1984. március 1-től új rendszerű, csökkentett számú állandó pályabelépők kerülnek kiadásra az alábbi formában: ,,A”-tip.: Érvényes a megye területén tartandó valamennyi hazai és nemzetközi sportrendezvény látogatására, ülőhelyre. ,,B”-tip.: Érvényes a megye terű* létén tartandó valamennyi hazai és nemzetközi sportrendezvény látogatására, a PMSC-pályán állóhelyre. A Pécs városi sportcsarnokban ülőhely* re csak oda érvényes, ahova az adott rendezvényre ülőhelyi jegy nem került eladásra. „C’-típ.: Érvényes a megye területén tartandó valamennyi hazai és nemzetközi sportrendezvény látogatására, kivéve az NB l-es (NB ll-es) labdarúgó-mérkőzéseket. Minden bérlettípuson az érvényesség formája fel van tüntetve. A rendező szervek a Megyei Testnevelési és Sporthivatal előzetes engedélyével egyes eseményekre korlátozhatják az állandó belépők érvényességét, amelyről a sajtó, rádió útján értesülhetnek az érdekeltek. A névre szóló állandó belépőjegy másra át nem ruházható, ellenkező esetben a belépő bevonásra kerül. A rendezők kérésére a jogosultságot személyi igazolvány, vagy MTSH megbízólevél felmutatásával igazolni kell. A Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyáregysége felvételre keres: O katonaviselt, híradásipari szakközépiskolát, illetve főiskolát végzetteket minőségi ellenőri munkakörbe, # idegenáru átvevői gyakorlattal és képesítéssel rendelkező gépésztechnikust, illetve üzemmérnököt, valamint O idegenáru átvevői gyakorlattal és képesítéssel rendelkező híradásipari technikust minőségi ellenőri munkakörbe. FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ O forgácsoló technológust, 0 elektromos technológust, valamint # gépész gyártásfejlesztőt. JELENTKEZÉS: PÉCS-KERTVÁROS, SZILVA U. 1-3. MUNKAÜGY. Dunanttllt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerlfesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőséq telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Fnael Já^os u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696 Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díi e<™ hóra ‘,4,— Ft negyedévre 102,- Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft