Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-25 / 55. szám

1984. február 25., szombat DunQntnii napiö . 13 Pártiskolások vetélkedője Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága Oktatási Igazgató­ságán a hallgatói önkor­mányzat tegnap egész napos -politikai vetélkedőt rendezett: Baranya és Pécs munkásmoz­galmának történetéből, a kul­turális és a művészeti élet helyzetéről, irodalomból, sportból, különböző ügyessé, gi gyakorlatokból, továbbá autóvezetésből és KRESZ-is- meretekből. A vetélkedőn az egyéves és az öthónapos pártiskola több mint 60 hallgatója vett részt, akik virágokat helyeztek el a pécsi temetőben levő szovjet hősök emlékművénél, vala. mint Csertetőn, a bányász­emlékműnél. Eredményt az esti órákban hirdettek. Benkő László igazgatóhelyettes is­mertette a résztvevők teljesít, ményét. Az osztályok közötti sorrend — kis eltéréssel — így alakult. Első helyen a Marx osztály végzett, második a Lenin osztály, harmadik a Baranya megyei munkásmoz­galmi osztály lett. Az értékes könyvjutalmakat Antal Gyula, az Oktatási Igazgatóság ve­zetője adta át a győztesek­nek. A nyertes három osztály mellett még 13 csapat vetél­kedett. Közülük az első há­rom helyezett szintén könyv- jutalomban részesült. N. I. Zárszámadások Fűrészporból és forgácsból forgácsbrikett Hímesháza A megyében az utolsók kö­zött, de az eredményeket ille­tően távolról sem az utolsó he­lyen tartotta meg zárszámadási közgyűlését tegnap a helyi mű­velődési házban a hímesházai Petőfi Termelőszövetkezet. A vezetőség nevében Aubert Adóm tsz-elnök, a múlt évi gaz­dálkodást értékelve, figyelemre­méltó eredményekről adhatott számot a tagságnak. Egy év alatt 11 százalékkal növelték a termelést. Különösen a termő- területük 76,3 százalékát kitevő gabonafélékből állítottak elő nagy mennyiséget. Búzából 5,5, napraforgóból 2,7, kukoricából 6,9 tonnás termést értek el. Jól hozta az eredményeket az állattenyésztés is, a tervezett­nél 18 százalékkal több nyere­séget produkált ez az ágazat. Pénzügyi eredményük is jól alakult. A termelési értékük 104,5 millió, tiszta nyereségük 11,2 millió, ami 58 százalékkal jobb a tervezettnél. A költsé­geket 3,8 százalékkal sikerült cjökkenteniök. Az egy főre eső éves tagi jövedelem 47 174 fo­rint lett, s tegnap egy havi ke­resetnek megfelelő nyereség- részesedést fizettek ki. Felszólalásában Deák László, az MSZMP KB tagja gratulált az eredményekhez, majd Pozs- gai József, a Baranya megyei Tanács osztályvezető-helyettese miniszteri kitüntetést nyújtott át id. Gruber Jenő tsz-tagnak, aki 30 éves tagviszony után vonul nyugdíjba. tósra került sor. Csizmár Jó­zsef elnök mellé a termelőszö­vetkezet tagsága két elnökhe­lyettest, Rádics Józsefet és Scheick Istvánt választotta, va_ lamint újjáválasztották a veze­tőséget és az ellenőrző bizott­ságot. Görcsöny A görcsönyi tsz több mint hatszáz fős kollektívája a ko­rábbi évek gondjaiból kezd ki­lábalni. A múlt esztendőt majd­nem egymillió forintos nyere­séggel zárták, az árbevétel meghaladta a 140 millió forin­tot. A tegnapi mérleg- és zár­számadó közgyűlésen Bognár László elnök a növénytermesz­tés korábban nem tapasztalt szép eredményeit emelte ki. Búzából 5,5, őszi árpából 5,8, napraforgóból 2,7 tonna lett a hektáronkénti hozam. Az idei tervek ehhez hasonlóak. Ugyanígy erősödőben az ál­lattenyésztés is a háztáji ága­zattal együtt. Az új és olcsó tartástechnológia bizonyára már idén meghozza az ered­ményét, főként a vemheskoca- és a hízóbika-tartásban. Idén majdnem hárommillió forintos nyereséget akar elérni a kol­lektíva, ami csak úgy érhető el egyebek között, hogy a költ­ségeket radikálisan csökkentik. Az ünnepi eseményen meg­jelent Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottsá­gának a titkára, aki felszóla­lásában arról is szólt, hogy nyugodt, jó légkör alakult ki a tsz-ben. Ujmohács Újmohács és Sárhát után tegnap délelőtt Homorúdon ke­rült sor az újmohácsi Duna. völgye Termelőszövetkezet hqr- madik részközgyűlésére. A ta­valy 1192 taggal dolgozó tér. melőszövetkezet a folyó közel­sége ellenére is rendkívül aszá­lyos évben — májusban 26,8, illetve júniusban 17,7 millimé. tér csapadék ellenére — nö­velni tudta eredményét. A nö­vénytermesztés fő ágazatát kü. lönösen érzékenyen érintette a csapadékszegény esztendő, en­nek ellenére jó termést takarí­tottak be búzából és kukoricá. ból, ám sokkal inkább sújtotta az aszály az ipari növényeket és az állattartásban nagy sze­repet játszó takarmánynövénye­ket. Mindezek ellenére sikerült túlteljesíteni a tervezett tejter. melési tervüket, s amint azt Csizmár József, a termelőszö­vetkezet elnöke elmondta, a kö­rültekintő tervezett és szerve, zett munka eredményeként vas­ipari melléküzemáguk is felül­múlta betervezett eredményeit. Mindezek alapján az egy főre jutó árbevételük 23,4, az egy főre jutó bruttó jövedelmük 9, míg az egy főre jutó nyeresé­gük 26,6 százalékkal emelke­dett.- Miután a régi vezetőség mandátuma lejárt, új válasz­Az Univerzum hidasi faipari üzemében a tavalyi rekonstrukció során helyezték üzembe a CSK- Spönex cég VP-- 150-es, 5 fejes profilmegmunkóló gépét és az energiatakarékos por-fürészpor- elszivó berendezését. CSK-Sptx gépbemutató Hidason A baranyai faipari szakem­berek tegnap Hidason legszí­vesebben azonnal megvásárol­tak volna néhány új, korszerű Spönex berendezést. Lelkese­désüket növelte, amikor üzem- látogatáson ismerkedtek meg az UNIVERZUM Szövetkezeti Közös Vállalat faipari üzemé­ben tavaly üzembe helyezett Spönex energiatakarékos fű. részpor- és forgácselszívó be­rendezéssel, az S—40-es Spö­nex forgácsbrikettáló-géppel és a VP—150-es ötfejes profil­megmunkáló géppel. A több mint száz szakember előtt azon. ban hiába csillant meg a lehe­tőség, a vállalatuk, szövetkeze, tűk fejlesztési lehetőségeit is­Az ÉTI-szerviz szaktanácsot ad merve legtöbbjük kénytelen volt tudomásul venni, hogy egyelőre még csali távoli álom a Spö­nex berendezések megvétele. Az UNIVERZUM hidasi faipa­ri üzemében tegnap Kis Tibor, az Építéstudományi Intézet (ÉTI) szaktanácsadója ismer­tette az osztrák CSK—Spönex. cégek termékeit, melyek már negyedik éve hódítanak ha­zánkban, és 9 cégnél eddig 15 millió schilling értékben ta­láltak gazdára. Ha ez az érték eléri a 22 milliót, akkor a CSK —Spönex cég konszignációs raktárt és szervizszolgálatot is kiépít Magyarországon. Az oszt­rák cég hajlandó menedzselni a magyar exportot, s e kom­penzáció előnye számunkra, hogy forintért is vásárolhatók a Spönex berendezései. Az ÉTI szerviz- és szaktanács- adó bázisa vállalja, hogy díj­mentesen készít technológiai előterveket a magyar beruhá­zóknak, szaktanácsot ad üze­meltetőknek, fejlesztőknek és tervezőknek, megbízásra elké­szíti a berendezések technoló­giai terveit, üzembe helyezi a Spönex-gyártmányokat, beta­nítja a kezelő és karbantartó személyzetet, sőt vállalja a be. rendezések szervizellátását. Tegnap a pécsi Nevelési Központban tartotta szalagavató ünnepségét és azt követő bálját a Szé­chenyi Gimnázium és Szakközépiskola. Dr. Erhardl Imre igazgató búcsúztatója után 181 diáknak tűz­ték fel az érettségi szalagot. A berendezések széles válasz­téka: famegmunkáló üzemek­nek és műhelyeknek por-for- gácselszívó berendezések, for. gócsbrikettáló gépek, tüzelő- és ipari létesítményeket fűtő be­rendezések, száraz és vízfüggö- nyös festékelszívó falak, zaj- csökkentő szekrények. A bemutató házigazdája Ka. sza Gyula, a faipari üzem ve­zetője, a tavalyi rekonstrukció során üzembe helyezett új Spö­nex berendezésekről elmondta, hogy jó vásárt csináltak. Az energiatakarékos elszívó rend­szerrel nem jut lei a szabadba a meleg levegő. A forgácsbri- kettálóval megszűnt a korábbi örökös gondjuk, a kazánokban elégetett forgácsbrikett szám. űzte náluk a szén- és olajtüze­lést. M. L. Jó film, ez igen! Mostanában annyit hallom, hogy csupa rosszakat írok a filmekről, hogy magiamba kel­lett száflnom, s megítélnem íté­leteimet. Szerencsére tépelődé- sernet félbeszakította az Amit tudni akarsz a szexről... című film. Rendezőjét és főszereplő­jét lassanként már tiszteletbeli díszmagyarrá lehetne választa­ni, olyannyira népszerű nálunk Woody Allen. A honosítást megkönnyíti, hogy valószínűleg rokonságban van a mi Mórickánkkal, akiről közismert, hogy mindenről az jut az eszébe, legyen szó akár törpéről, csak ő valamivel több­re vitte, mint honi unoikatestvé- re, hiszen azt olvasom róla, hogy: „Woody Allen a nőkkel zöldágra vergődni képtelen ér­telmiségiek ábrázolásában egy­szerűen utolérhetetlen.", míg Móricka csak malaokodi-k. Szóval kapóra jött e film, mert a nézőtér zsúfolva, s a nézőik túlnyomó többsége jót szórakozik. Márpedig, hogy ki m'in szórakozik jól, ez jobba­dán ízlés kérdése, s az ízlésen közismerten nem lehet vitat­kozni. Az „Amit tudni akarsz a szexről, de sosem merted meg­kérdezni" tehát jó film. így valószínűleg az is ízlés dolga, hogy ón a moziban leg­jobban a képi humoron tudok nevetni, aminek aránya megle­hetősen kicsi a bemondások­hoz képest, de ha 'például be­hunyom a szememet a film ve­títése közben, akár rádiókaba­rénak is elképzelhetem a lá­tottakat, és imát mindjárt job­ban szórakozhatok. De sajna, néha kinyitottam, s nem győz­tem bosszankodni, mert pél­dául mit látok, egy hatalmas didi araszol egy tízemeletes bérkaszárnya kecsességével a zöld 'mezőben, s ahelyett, hogy azon derülnék, hogy Woody Allen, hogyan jutott zöldágra e hatalmas mellel, miután a rendőrfőnök figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert kell lenni még egynek, mert ő női mel­let mindig csak párosával lá­tott, csak mérgelődök, mert eszembe jut egy bizonyos Fe- denico Fellini, aki a túlmérete­zett (de még mindig ember- léptékű) mellek vonatkozásá­ban és viszonylatában felül­múlhatatlan — de úgy látszik, ez megint ízlés dolga. Mármint az, hogy manapság kezd az eredetiség olyan lenni a mozikban, mint a fehér hol­ló. Ezért aztán Móricka ameri­kai nagybácsija folyvást „utal” (az első epizódban például Shakespeare mesterre, aztán Féllinlre, de nem túl finnyás, mert a birkaszámoló pásztorra is: „egy, kettő, szerbusz ked­ves, négy, öt. . .), minek követ­keztében a néző a pénzéért nemcsak remekül szórakozhat, hanem még roppant műveltnek is érezheti magáit: lóm-iám a nagybácsi, most az avignoni mester Ha mietjére utaJ; micso­da mélység, micsoda áttétel, micsoda intelligencia és finom­ság, kecs (csecs), báj és kel­lem. Ah! Rá is van utalva erre, mert különben zavarban lenne, mert olyan kultúrában nőtt fel, ahol a testiségről -csaik felnőtteknek, egyneműeknek és sok fenntar­tással lehetett beszélni, erhol egy csodálatos filmet csak éj­szaka mernek először 'levetíteni a tv-ben (szerencsére a jövő héten délután ismétlik), viszont kötőszavak lettek a nemiség­gel -összefüggő igék és főnevek és jelzők, s ahol a ma-lackodás sokaknál kényszerül pótolni a direktebb élvezeteket. . . Bodó László

Next

/
Oldalképek
Tartalom