Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-21 / 51. szám

Dunántúlt napló 1984. február 21., kedd Nemzetközi magazin Allen Dulles: a CIA meghatá­rozó figurája volt A CIA történetének egyik meghatározó eseménye volt, hogy a hidegháború kiteljese­désével a Trumann-elnökség utolsó évében létrehozták a tit­kos hadműveleti osztályt. Veze. tésével Allen Dullest bízták meg, aki mór ekkor uralta a szervezetet, holott még hivata­losan nem nevezték ki főnök­ké. Ebben az időben alakult ki a CIA ma is érvényes struktúrá­ja. A Központi Hírszerző ügy­nökség öt részre oszlik. Az el­ső: az igazgató és helyettese, valamint az őket közvetlenül tá­jékoztató szakértők csoportja. Ez az úgynevezett nemzeti hír­szerző tisztek tanácsa. A többi négy rész az igazgatóság ne­vet viseli. Az egyik a titkos Hllll Ä Clil flossxié OíJ A titkos hadműveleti osztály pénzügyi alapok elosztásával és kezelésével, a másik a hosszú távú elemzésekkel, a harmadik a szerzett értesülések gépesí­tett feldolgozásával és értéke­lésével foglalkozik — míg a negyedik a már említett titkos hadműveleti osztály. A CIA tör­ténetének legjellemzőbb voná­sa, hogy a hidegháború egész időszakában éppen a titkos hadműveleti osztály került elő­térbe és a szervezet többi igaz­gatóságának munkája (amely nagyjából megfelelt a hírszer­zés területein végzett nemzet­közi tevékenységnek) háttérbe ízorult. Allen Dulles rövidesen a CIA főnöke lett, s ezt a tisztségét haláláig, a hidegháborús kor­szak végéig betöltötte. Vezeté­se alatt a titkos hadműveletek osztályának irányítását bizal­mas tanácsadója, Richard Bis- sell vette rá. Bissell dolgoz­ta ki az úgynevezett titkos had­viselés elméletét és gyakorla­tát. A titkos háború első számú célpontja a Szovjetunió és a többi szocialista ország volt. Velük szemben a CIA a klasz- szikus hírszerzés eszközeivel rendkívül keveset tudott elérni. Ezt maga Bissell is beismerte: ,,A klasszikus kémkedés ered­ményei ebben a viszonylatban számunkra csalódást keltőek voltak. A szovjet tömb vagy más kifinomult, érett társadal­mak esetében ez már nem le­het a hírszerzés információinak elsőrendű forrása". Ezzel indo­kolta a különleges felforgató módszerek előtérbe kerülését. Ezt követően számos ilyen kí­sérlet történt. A CIA százával próbált ügynököket átdobni a szovjet határon, mindenekelőtt Ukrajnába. Az ötvenes évek elején megkísérelte, hogy Len­gyelországban nagyszabású föld alatti szervezetet hozzon létre és ezt több millió dollá­ros arany-átutalásokkal támo­gatta. 1953-ban a CIA ügynök kei föld alatti alagutat ásottak az NDK határán, hogy ennek a segítségével lehallgassák az NDK-ban állomásozó szovjet katonai egységek telefonbeszél­getéseit. 1958-tól kezdve az U —2 nevű amerikai kémrepülő- gép nagy magasságban felde­rítő repüléseket végzett szovjet területek felett és a szovjet lég­tér szuverenitásának megsérté- vel adatokat gyűjtött a CIA számára. (Az U—2 rendszerbe állítása és felhasználása Bis­sell személyes ötlete volt.) 1960. május 1-én a szovjet légvédel­mi rakéták elérték a nagy ma­gasságban repülő kémgépet és pilótáját foglyul ejtették. Az in­cidens következtében kiélező­dött a feszültség, lehetetlenné tette az éppen esedékes szov­jet—amerikai csúcstalálkozó megtartását, és így jelentősen késleltette az enyhülési idő­szak kibontakozását. Három évvel később, 1963 májusában megkezdődött Moszkvában az akkor óriási fel­tűnést keltő Penykovszkij-per. A vádlott, Oleg Penykovszkij hosz. szú ideig ezredesi rangban szovjet katonai intézményeknél dolgozott. Letartóztatása ide­jén, 1962. október végén a mű­szaki és tudományos állami bi­zottság nemzetközi osztályának volt a vezetője. Penykovszkijt a CIA sokáig mint az intézmény egész történetének „legsikere­sebb” szovjetellenes ügynökét tartotta számon. A Penykovsz­kij-per egyértelműen bizonyitot- ta, hogy a rejtett hadművele­tek osztályán milyen kitartóan kísérlik meg a Szovjetunió elle­ni kémtevékenység erősítését. Ugyanakkor bizonyította azt is, hogy a CIA számára ebben a vonatkozásban aligha terem sok babér. Penykovszkij — a perben nyilvánosságra került adatok szerint — 1961. április 20-án írta aló egy londoni út­ja során a maga „kémszerző­dését", s 1962 októberében már le is tartóztatták. Sőt: a vádirat utalt arra, hogy a szov. jet elhárítás már 1962 júniusá­tól kezdve megfigyelés alatt tartotta a CIA történetének e „legértékesebb" figuráját, aki ily módon ettől az időszaktól kezdve kémfeladatait már nem tudta végrehajtani. A CIA tevékenységének egyik fő célpontja természetesen nap­jainkban is a Szovjetunió és a többi szocialista ország. A pél­daként felsorolt esetek — az átdobott hírszerzők gyors letar­tóztatásától a berlini kémala- gút alig néhány hetes működé­se után történő felderítésén és az U—2 lelövésén át egészen a Penykovszkij-ügyig — arról tanúskodtak, hogy a rejtett hadműveletek osztálya nem büszkélkedhetett munkája eredményességével e téren. Fokozta a különleges hadmű­veletek osztályának nehézsége­it a technológiai fejlődés is. Az, hogy az elektronikai eszkö. zök nemcsak a hírszerzésben, hanem az elhárításban is mind nagyobb és kifinomultabb sze­repet játszottak, s a Szovjet­unió elhárító szolgálata magas szinten tudta hasznosítani az elektronikát. A dél-koreai gép­nek 1983. szeptember 1-én — amerikai források szerint — az volt a feladata, hogy kipuha­tolja a szovjet légvédelem elektronikus felderítő és elem­ző rendszerének a működését. Útiát kezdettől fogva figyelem­mel kísérték az amerikai tit­kosszolgálatok, ráadásul tőle mindössze 75 mérföld távolság­ra repült egy amerikai RS— 135 kémrepülőgép is, mégsem figyelmeztették a pilótát, hogy „eltévedt". Következik: III. Irántól a Wa­tergate-botrányig Penykovszkij az Ítélethirdetésen Finnország Koiivísto két éive Amikor a nagy előd, Kekko- nen — megromlott egészsége miatt — kénytelen volt vissza­vonulni, soikan kétkedéssel fi­gyelték a még ügyvezető el­nök, Koivistót. Azt mondták, aligha állja majd az összeha­sonlítást Kekkonennel. Hibá­jául rótták fel látszólagos ha­tározatlanságát, azt, hogy nem ért a külpolitikához. Aztán a voksok 43 százalékával 1982 januárjában nyolc jelölt közül őt emelték az elnöki székbe a választók. Nem ez történt. Két eszten­dő múltán biztosan állítható, hogy Koivisto ma a legnépsze­rűbb politikus Finnországban. Kezdettől fogva fő elve, hogy a változások mellett *s meg kell őrizni az állandót, az ér­tékeset Suomiban. Népszerű­ségének, tekintélyénék valószí­nűleg ez a titka. A finnek tisz­telik őszinteségéért, egyszerű­ségéért, realitásérzékéért, gaz­dasági szakértelméért, azért, hogy az elnöki tradíciókhoz híven magabiztosan vette kéz­be a külpolitika irányítását. Koivisto a Szovjetunióval való különleges kapcsolatok ápolásán túl más téren is a Paasikivi—Kekkonen külpoliti­kai irányvonal megőrzésén munkálkodik. Finnország el­nöksége idején is folytatja po­zitív semleges politikáját. Sík- raszáll az enyhülésért és a le­szerelésért: a stockholmi bi­zalomerősítési és leszerelési konferencia előkészítő szaka­szát Helsinkiben tartották. LAKAS-INGATLAN I Eladó Kozármislenyben 570 négyszögöl szőlő és konyhakert, épülettel, ugyanitt 1500 négyszög­öl szántó. Kozármisleny, Kossuth u. 69. Eladó főútvonalon ház­rész, beköltözhetően, egy felújított és egy felújítandó lakással, üzlethelyiséggel, rak­tárral, továbbá négy­szobás, belvárosi csd- ládi ház és kertvárosi, háromszobás örökla­kás. Érdeklődni: Pécsi 2. sz. ügyvédi Munka- közösség. 44 556/HB. Siklóson összkomfortos, bútorozatlan lakást bé­relne gyermektelen há­zaspár. Hosszabb idő­re. ,,Március" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Fonyód központijában, az Álilami Biztosító fe­letti társasházban 49 m2-es, déli fekvésű lak­rész eladó, készpénzért -I- OTíP-átvál la lássál. Érdeklődni a helyszí­nen: Fonyód, Ady E. u. 39,, III, emelet 18. Balatonföldváron, vál­lalati üdülőnek, pan­ziónak is alkalmas csa­ládi ház eladó. Tele­fon: 84-40-298. __________ E ladó 3 szobás családi ház, gazdasági épület­tel, gyümölcsössel, nagy kerttel. Magyaregregy, Arany J. u. 11. Érdek­lődni egész nap, Kossuth u. 79,__________________ E ladó Pécsudvardon családi ház, kerttel. Ér­deklődni: Pécsudvar­don, Felszabadulás u. 32._____________________ E ladó vagy kisebbre cserélhető 80 m2-es, Pécs, Hunyadi úti tár­sasházban levő lakás. Garázs van. ,.Megoldás 79 449" jeligére a szek­szárdi hirdetőbe. Eladó azonnali beköltö­zéssel, IV2 szobás, össz­komfortos OTP-örökla­kás, kp -f- sok OTP-át- vállalással. ,,Fiatal há­zasok, '84" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosi, 60 m2-es öröklakás igényesnek eladó, 14 000 Ft/m2. Ér­deklődni: este 6 óra után a 30-519-es tele­fonon. Albérlet, telefonos, összkomfortos — 2 diák vagy értelmiségi dol­gozó részére kiadó. Te­lefon: 28-305. __________ E ladó kertes családi ház emeleti része, kb. 100 m2 vagy bérbe adó. ,,Irodának, irat­tárnak" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Eladó Berkesd, öreg­hegyen, buszmegálló­nál 1600 négyszögöl te­rület, ebből 300 négy­szögöt szőlő présház­zal. Érdeklődni: Ber­kesd, Alkotmány u. 134. Telefon: 72-010.________ G arázs eladó. Válaszo­kat árajánlattal: ,,Eszék u." jeligére kérek a Hunyadi úti hirdetőbe. 2,5 szobás tanácsi la­kást cserélnénk kora tavasszal, simán, bár­hol Pécshez közeli fa­lusi családi házra. ..Pellérdi előnyben" jel­igére a Hunyadi úti ■hirdetőbe.______________ Kozármisleny, újtele­pen 3 szobás családi ház, nagy telekkel, melléképületekkel el­adó vagy régi kertvá­rosi családi házra cse­rélhető. Kozármisleny, Toldi u. 10.___________ S zigetvár-Zsibót szőlő­hegy 43. sz. alatti 440 négyszögöl szőlő-gyü­mölcsös, lakható ház­zal eladó vagy Pécs környékire cserélhető. Érdeklődni: Pécs, Né­meth László u. 2., dr. Székelyhídi Gyula, te­lefon: 41-985. __________ K özép-Gyükés 29. sz. szőlő, ingatlan 393 n-öl területtel, épülettel el­adó. Villany bevezetve, vízny erőségi lehető­ség 50 méterre. Érdek­lődni: esti órákban 20-908-os telefonon. Összkomfortos szoba, fürdőszobaJh asznál at­tól, családi házban ki­adó. ,,Csendes" jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. Fonyódon, hegyoldal­iban 3 szintes összkom­fortos, panorámás csa­ládi ház eladó. ..2,5 millió" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Komlói 2 szoba, föld­szintes, komfortos ta­nácsi lakást cserélnék egyszobás gázfűtéses, vagy összkomfortos pé­csire. „Kis garzon vé­tele is érdekel" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vokányi hegyen 380 n-öl szőlő eladó. Vasútállo­más, buszmegálló 10 perc. Érdeklődni: min­dennap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap: Tóth, Ko­zármisleny, Gárdonyi G. u. 36. sz. alatt. Berendezett, 1,5 szobás lakás, márciustól, diá­koknak, gyermektelen házaspárnak kiadó. Damjanich u. 23.______ 2 30 n-öl építési telek el­adó. Cím: Bittner A. u. 81. sz. Érdeklődni: Pécs, Diósi u. 75. Eladnám 1986-os beköl­tözéssel 61 m2-es, 2.5 szobás öröklakásomat kp + részletfizetéssel, kedvező feltételekkel. Cím: Pécs, Kamilla u. 2. 111/12. — Telefon: 30-381.__________________ El cserélném 2,5 szobás, összkomfortos OTP-I a ká­sám at (130 000 Ft te­her), garzon vagy kis­méretű, másfél szobás lakásra, komfortfokoza­tig. Cím: Sarohin t. út 9. sz.. IV. 14. Érdeklőd­ni naponta 16—20 órá­ig, hétvégeken egész nap. 2 szoba összkomfortos, nagyerkélyes, zöldöve­zeti, csendes helyen lé­vő, IV. emeleti szövet­kezeti lakást cserélnék Pécs, Pécs környéki, kertes családi házra. ,,,Keveset ráfizetek" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ J ó befektetést ígérő, .belvárosi családi ház, lakottan eladó. Érdek­lődni lehet mindennap 17 órától), a 18-825-ös te­lefonom ________________ H áromszobás, étkezős, össrkomfortos tanácsi lakást cserélnénk 2 ki­sebbre, másfél és 1 szo­básra lehetőleg. „Szli- ven környék" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladnánk vagy elcserél­nénk keszüi házunkat másfél szoba összkom­fortos lakásra, meg­egyezés szerint. ,,510 ezer" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe.______ K iadó hosszabb időre kétszoba összkomfortos lakás (szükség esetén: telefonnal), bútorozva, Kertváros üzletközpont­jában. Ajánlatokat: ,,Korrekt üzlet” jeligé­re a Hunyadi úti hirde­tőbe kérek^ Luxus, másfél szobás, tehermentes öröklakás eladó. Megtekinthető ma és holnap 8—18 óráig. Cím: Pécs, Etel- ko u. 5., III. 11. Családi ház eladó Kom­lón. Érdeklődni lehet 16 óra után az ősz u. 3/1. szám alatt._____ G arázst vennék a Sör­gyár környékén. Alkot­mány u.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 280 n-öl szőlő-gyümöl­csös, pincével, kis ház­zal, sürgősen eladó, az ürögi út felett, szép ki­látású helyen. Érdeklőd­ni a 13-573 telefonon. Pécs-Hirden, beköltözhe­tően eladó családi iház, 4 szoba mellékhelyiség­gel, nagy telekkel, ipa­ri lehetőséggel. Érdek­lődni 17 óra után, Pécs- iHird, Hirdi út 40. szám alatt. 54 négyzetméteres lakás eladó. Sarohin t. út 108., II. em. 8.________ Kis ház a belvárosban kiadó, március 1-től. Ér­deklődni a 30-319-es te­lefonon. Mohács, Felszabadulás íltp. 15/B., II. 9., kétszo­bás, étkezős OTP-örök­lakás eladó. Érdeklőd­ni: helyszínen, 17—19 óráig.__________________ K omlói, kétszoba kom­fortos, földszintes, taná­csi lakást cserélek pé­csi, 1 szobás, gáz­vagy központi fűtésesre. „Garzon vétel is érde­kel" jeligére a Sa Mai utcai hirdetőbe. Másfél-kétszobás, össz­komfortos lakásmegol­dást keresünk. „400 ezer kp + OTP" jel­igére a Sallai utcai hir­detőbb_________________ V állalati irodának alkal­mas családi ház, 450 m2 alapterületű, kiadó. „Új" jeligére a SaMai utcai hirdetőbe. Kétszintes, 2 családnak megfelelő, központi fű­téses családi ház el­adó -f- mellékhelyisé­gek. „Balokány" jeligé­re a Sa Mai utcai hirde­tőbe. Uránvárosi, első eme­leti, 2 és fél szobás, tanácsi lakásomat el­cserélném családi ház­ra, esetleg nagyméretű ■lakásra. „Életjáradék is érdekel" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Komló központjában, 2 szoba összkomfortos la­kás eladó, kp + OTP. Érdeklődni: Komiló, Be­rek u. 1/A., Vili. 23. Te­lefon; 81-321.___________ 2,5 szobás OTP-örökla­kás eladó, 600 ezer -f- OTP. Érdeklődni: 4 óra után, Enyezd u. 26., I. em. 6. Fekete. Tanácsira cserélném 2 szobás, szövetkezeti la­kásom — különbözetet kérek. „Nem sürgős" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._____________ Sz oba-konyhás lakást vagy házrészt keresek megvételre. „100 ezer -f- részlet" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 3 szoba összkom­fortos OTP-lakás + 2,5 szoba. Érdeklődni: Sa­rohin t. út 65., II. em. [1., egész nap._________ Kétszobás, kertes házat vásárolnék ármegjelö­léssel. Molnár István, Siófok, Tanácsház u. 18., I. Ip. V. 17.______ 7 00 n-öl szőlő a siklósi hegyen eladó. Felsze­reléssel, 170 ezerért, özv. Reichmesz Ádám- né, Vokány, Bercsényi u. 11. Pécs, Nagy-Dai-ndol dű­lő 44. sz., 360 n-öl te­rület, lakható épülettel, azonnali beköltözéssel, teljes felszereléssel fel­adó. Víz, villany van. Szoba-konyha, előszo­ba, fürdőszoba, kamra és gazdasági épület. Szoba-konyhás, komfor­tos 'lakást + kp-t be­számítok. Érdeklődni: helyben (22-es 'busszal), Fatler Gyula.__________ E ladó Erzsébettelep, Székely u. 7/1. szám alatti, inagygarázsos, háromszobás házrész. Beremenden 2 szoba konyhás, komfortos ház­rész garázzsal, eladó. Érdeklődni: a helyszí­nen, 15 óra után. Gyár u. 5.___________________ 3' 4 szoba, összkomfor­tos családi ház, nagy gazdasági épülettel, 347 n-öl telekkel eladó. Má- gocs, Dózsa u. 41. Elcserélném 47 négyzet- méteres, tanácsi, nagy másfél szobás, Varsány utcai, harmadik emeleti lakásomat, téglaépület­ben, garzonért vagy kisméretű, másfeles ta­nácsira a Szliven kör­nyékén. Érdeklődni: Ru­dolf György, Szigeti út 2/B., IV. 1, Elcserélném külön bejá­ratú, másfél szobás, összkomfortos, Szliven környéki, lift nélküli, negyedik emeleti, 47 m2-es tanácsi lakáso­mat, 1 szobás, esetleg másfél vagy kétszobás, komfortos vagy össz­komfortos tanácsi lakás­ra, a második emeletig. „Megállapodunk” jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. 124 m2-es, kétszoba al- ikovos, komfortos, belvá­rosi tanácsi lakásomat elcserélném másfél szo­bás, összkomfortos ta­nácsira, méltányos kü­lönbözeti értékért. „Ké­nyelmes méretek" jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. A hegyszentmártoni sző­lőhegyen 1400 négy­szögöl szántó, műút ■mellett eladó. Érdek­lődni: 22-030 telefonon vagy Pécs, Rakéta u. 3; ________________ Ú j tetőtérbeépítéses, 5 szobás családi ház mel­léképületekkel, garázs- zsal, 196 négyszögöl telken eladó. Szentlő- rinc, Erzsébet u. 67. 484 négyszögöl lugas szőlő sürgősen eladó. Érdeklődni: 17 óra után 0 15-138-as telefonon. 300 ezer kp + OTP- átvállalással másfél szobás lakást keresek. Ajánlatokat a 15-138-as telefonon. Zrínyi utcai, 85 m2-es, komfortos házrész el­adó. Érdeklődni a 22-407-*es telefonon, 15 óra után. Kertvárosi kétszobás családi ház 180 n-öl •területtel sürgősen, ol­csón eladó. Érdeklőd- ini: Pécs, Viola u. 26. de. 10-től du. 4-ig. Nagy családosok! El­cserélném 70 m2-es bel­városi, komfortos laká­somat, másfél szobás összkomfortosra. „Idős házaspár" jeligére a 'Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó cserkúti szőlő, városi buszjárat, vil­lany, víz közelében. Te­lefon: 31-569.__________ Pé csújhegyen 586 n-öl szőlő présházzal szép helyen, 22 m széles, ■házhelynek is alkalmas, eladó. Hamvas u. 16. Érdeklődni: Nagykozár, Kossuth u. 59. 2,5 szobás szövetkezeti lakás a Dobó István utcában garázzsal vagy anélkül is eladó. Telefon: 22-170.________ 4 szobás, 258 négyszög­öl kertes ház eladó. Pécs, Kertész u. 15. Albérletbe kiadó 1 szó­iba, 1 konyha, 1 fürdő­szoba, központi fűtéses lakrész, március 1-től, bútorozatlanul. Érdek­lődni: Pécs, Kanyar u. ■17., Borba latelep vagy a 14-474-es telefonon. Diósviszlói szőlőhegyen eladó 400 n-öl szőlő, 800 n-öl szántóterület, teljes felszereléssel. Ér­deklődni: Siklós, Pozso­nyi u. 37., esti órák­ban. Sürgősen eladó 2 szoba összkomfortos szövetke­zeti lakás, kp + OTP. Érdeklődni az esti órák­ban: Melinda u. 31., III. 10.__________________ E ladó: Kis-Daindol, Hegyhát dűlőben, 308 n-öl belterületi ingatlan szőlővel, gyümölcsfák­kal, épülettel (pihenő­szoba, présszoba, bo­rospince), teljes felsze­reléssel. Villany, víz, WC van. Irányár: 300 ezer Ft. Érdeklődni: Pécs, Táncsics u. 53., szombat-vasárnap. Két és fél szobás, első emeleti, nagyerkélyes OTP-öröklakás eladó. „Márciusi lehetőség" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ H arkányi társasüdülő­ben lakrész, fürdőhöz közel, szövetkezetnek, ■vállalatnak kiadó. Tele­fon: 14-419.____________ H arkány, Kossuth L u. 27. számú, 3 szobás, fo- lyosós házrész eladó vagy pécsiért elcserél­hető. Kalinyin u. 36-ban ga­rázs -kiadó. Érdeklődni mindennap, 19 óra után. Patacson 340 n-öl szőlő víkendházzal, teljes fel­szereléssel eladó. Busz­tól 5 perc. Út, villany, víz van. Érdeklődni: Pécs, Olga u. 5., IX. 28. Pécstől 15 km-re, Bodán 3636 m2 területű kerté­szet, szőlő. felújított, szép présház, pince el­adó. „Boda" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Üzlethelyiségemet a belvárosban eladnám, esetleg bérbe adnám. Válaszokat a Hunyadi ■úti hirdetőbe kérem, „Anna" jeligére. Harkányban, strandihoz közel, egyszobás üdülő- lakrészt vennék. „Ciklá­men" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Elcserélném garázsos, 2*4 szobás, összkomfor­tos tanácsi lakásomat 2, esetleg lV2-re vagy két kisebbre. „Tavasszal" jeligére ia Hunyadi úti hirdetőbe. ______________ S zigeti úti, 2*4 szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat 2 vagy IV2 ■szobásra cserélném. „A környéken" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 900 n-öl szőlő pincével, teljes felszereléssel együtt eladó. Érdeklőd- ni: Mólom, Felső u. 46. Diáklánynak, a Tanár­képző Főiskolával szem­ben, központi fűtéses albérlet kiadó. Telefon: 30-812.__________________ C saládi ház, gazdasági épületekkel, 1200 n-öl es udvar, kerttel eladó. iLánycsók, Dózsa Gy. u. 108. sz._________________ H arkányban, új víkend- telepen, 3 szobás, kom­fortos nyoraló, vállalat­nak vagy szövetkezetnek kiadó. — Érdeklődni: Daku Ferenc, Siklós, Béke tér 8. 51 m2 alapterületű, gáz­fűtéses, I. emeleti, két­szobás öröklakás tégla­épületben, 1985. novem­ber 15-i beköltözéssel eladó. 12 000 Ft/m2 + OTP. „Pálosok közelé­ben" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe, illetve 20 óra után a 20-795-ös telefonon. Görcsönyi szőlőhegyen, 300 n-öl szőlő -f 800 n-öl üres terület, meg­osztva is, út mellett el­adó. Érdeklődni: Gör- csöny, Kossuth u. 17. 600 négyszögöl szőlő, sok gyümölcsfával eladó Hosszúhetényben, a futballpályánál. Érdek­lődni: Dobos Mártonné- nál lehet, Hegyelő u. 10. sz. alatt. Királyegyháza, Petőfi u. 21Í1. sz. ház eladó, i1000 n-öl, gazdálkodás­ra a Ilkáim as területtel. Szentlőrinc, Keresztesi u. *17. sz. ház eladó, 250 n-öl területtel. Ér­deklődni a helyszíne­ken. Új, 3 szoba, összkom­fortos, Siklósi városrész­ben lévő OTP-lakáso- mat elcserélném ha­sonlóra, Szigeti-Uránvá- ros részben lévőre vagy pécsi családi házra. „Sima csere" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. 3 szobás, új, összkom­fortos OTP-, és 1 szoba komfortos tanácsi lakást cserélünk pécsi, nagyobb családi házra. „Érték­ben megegyezünk" jel­igére a Hunyadi úti hir­detőbe. Kis családi házat cse­rélnék kertvárosi, nagy­méretű, másfél szobás OTP-lakásra. „Második emeletig" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Pécstől 20 km-re, 3 szo­bás, komfortos, szép családi ház, gazdálko­dásra alkalmas épület­tel eladó. Szőlő, pince, nagy terület, minden a háznál. Cím: 7766 Pe- terd, Fő u. 100. Építési telket készpén­zért vennék. Telefon: 28-464, __________________ C serdi szőlőhegyen, 350 négyszögöl szőlő-gyü- ■mölcsös, sürgősen el­adó. Érdeklődni: Király­egyháza, Petőfi u. 10. Eladó Siklós, városhe­gyen, buszmegállóhoz közel, 550 n-öl. szőlő, új pince, présház, szoba, beépített hordókád. Irányár: 160 000 Ft. Ér­deklődni: Siklós, Vérta­núk u. 15. Telefon: Sik­lós, 621.________________ 2 szobás családi házat cserélnénk tanácsi la­kásra, 11 o-tól 2V2 szobá­sig + ráfizetést kérünk. Kovácstelep, Jácint u. 11. sz.__________________ U ránvárosi, 2 szobás családi ház, 120 n-öl telekkel eladó. Pécs környéki házat beszámí­tunk. „Szép környezet" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vizközeli nyaralót ven­nék Aligától Szárszóig. Érdeklődni: Bp., 645-795- ös telefonon, 17—20 óráig. Szentkút falu közepén, 560 n-öl hétvégi telek faházzal, esetleg meg­osztva is eladó. „Vá­rosi busz" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Kis családi ház eladó. Gerde, Béke u. 138. 7952. Eladó külön bejáratú, leválasztott komfortos házrész, garázslehető- ■séggel. Szövetség u. 2. Pécstől 50 km-re eladó két családnak megfele­lő, új, 3 szobás, kertes családi ház + fürdő­szobai, ebédlő., főzőfülke és egyszoba konyhás, külön épület. „Nagy­község" jeligére' a Hu- nyadi úti hirdetőbe. Vennék pécsi, panorá­más telket. „Közművesí­tett” jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe.______ P écs, Kanyar utcai kis családi házat, 600 n-öl szőlővel, konyhakerttel, elcserélnénk IV2 szobás, összkomfortos, tanácsi vagy szövetkezeti laká­sért. Érdeklődni 17 óra után, a 30-116-os telefo­nom___________________ S algótarjáni, tanácsi la­kásomat pécsire cserél­ném. „őszi költözés" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ S zigetváron, Szabadság u. 34. sz. alatti ház, 380 m-öl területen eladó. Ipari vállalkozás céljá­ra is alkalmas. Megte­kinthető: szombat-vasár­nap a helyszínen. Eladó Kökény, Felsőköz u. 11. háztelek. 1200 n-öl, haláleset miatt. Ér­deklődni 17 óra után. Eladó 250 n-öl gyümöl­csös, kert. Ház, víz, vil­lany van. Ugyanitt l1/® szobás szövetkezeti la­kás. Érdeklődni: Lahti u. 14., fszt. 3., egész nap. 62 m2-es házrész kert­tel. garázzsal eladó. Hargitai, Pécs, Bartók B u. 6. Megtekinthető 17 óra után. Bérbe adnám, gazdál­kodásra alkalmas, Gyu- laj községben lévő, 2800 n-öl telkes házam. „Tol­na megye" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó! Másfél szobás, 35 m--es OTP-öröklakás. 9500 Ft/m2 4- OTP. Pécs. Olga u. 1., X. 31. Belvárosi, nagyméretű, másfél szobás, távfűté­ses, téglaépületben lé­vő, szövetkezeti laká­som 1986-os beköltözés­sel eladnám vagy kom­fortos családi házra cserélném, tavaszi köl­tözéssel. „Jó befekte­tés" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. ADÁS — VÉTEL UD-s Wartburg, sürgő­sen eladó. Ugyanitt 30 db kisebb süldő eladó. Pellérd, Vasút u. 12., Kincses Mihály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom