Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)
1984-01-13 / 12. szám
1984. január 13., péntek Dunántúlt napló 3 Eufolyamelsok uoltok Az eredmények nem maradnak el Demjén Lászlóné, középiskolai tanár Tettek és tervek Mivel foglalkozik az Értelmiségi Fiatalok Tanácsa? Februárban konferencia az aprófalvak ifjúságáról Minden egykori diák kedvelt memóriajátéka, amikor kezébe veszi a meghívót az öt- tíz-tizenöt éves érettségi találkozóra: fel tudja-e még sorolni hiánytalanul az osztálynévsort? Vannak persze fogódzók. Hogy ki volt a névsor legelején, s ki a végén, azt általában nem szoktuk elfelejteni. A barátok, barátnők, padtársak nevét sem kell keresgélni az emlékezetben. Az osztály hangadói, tréfacsinálói, a „fekete bárányok" sem vesznek el a nevek forgatagában. Ugyanígy az osztály- és évfolyamelsők, az eminens diáktársak neve sem. S amikor a képzeletbeli osztálykönyvben való lapozgatással hozzájuk ér az emlékező, óhatatlanul eltűnődik: vajon az életnek tanul- tak-e az iskolában, beváltot- ták-e a kimagasló érdemjegyek által sugallt reményeket, felnőttként is olyan eminensek a munkában, mint voltak egykor diákkorukban? * Demjén Lászlóné — vagy ahogy a diáktársai ismerik: Bódog Piroska — ma a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola matematika- fizika szakos tanára. Ugyanebben a gimnáziumban érettségizett 1970-ben kitűnő eredménnyel. Az évfolyamelsők közé számított a gimnázium négy éve alatt, s a matematika— fizika tagozatos B-osztály egyik legnagyobb ígérete volt a tanárai szemében. — Ha jól belegondolok, rengeteg buktatója lehetett volna az ígéret beteljesülésének — kezdi a visszaemlékezést a tanári szobában Demjén Lászlóné. — S nem is az érettségi utáni időszak volt ebből a szempontból a nehezebb. Egy kis faluban, Alsó- mocsoládon születtem, s ott jártam ki az általános iskola első hét osztályát. Az iskolában a felső tagozatosok is összevont osztályba jártak, olyan pici volt az alsómocso- ládi iskola, amely azóta a körzetesítések folytán már meg is szűnt. A nyolcadik osztályt már a mágocsi iskolában végeztem. A mágocsi iskolában Miltner Gabriella tanárnő fedezte fel, hogy az átlagosnál jóval több érzékem van a matematikához. A számtant addig is szerettem persze, de ettől kezdve matematika—fizika szakkörbe jártam, járási és megyei matematikaversenyeken vettem részt, s elég nagy sikerrel. Miltner Gabriella tanárnő javaslatára jelenkeztem a pécsi Széchenyi Gimnázium matematika—fizika tagozatos osztályába. Édesapám a MÁV- nál dolgozott — ma már nyugdíjas —, édesanyám a Vetőmag Vállalatnál dolgozik ma is. 1966-ban elkezdődött számomra a gimnázium mellett a kollégista élet is, ami folytatódott egyetemista koromban. — S hogyan kezdődött a gimnáziumi tanulás? A Széchenyi Gimnázium matematika—fizika tagozata legendásan nehéz volt. — Néhányon, akik kis falusi iskolákból jöttünk, elég nagy hátránnyal indultunk. De szerencsém is volt: az iskolaváltás nem okozott nagy törést, mert találkoztam egy olyan tanárral, aki vezetett a gimnáziumi tanulmányaim során, s végül erre a pályára is ő irányított: Tóth Julianna, aki a matematikát és fizikát tanította az osztályunknak. Ö és dr. Kardos Lajosné osztályfőnökünk segített nekem abban, hogy a kezdeti hátrányokat hamar behozzam, s tartani tudjam az osztály magas tanulmányi szintjét. Az iskola történetében talán nem a mi matek—fizika tagozatos osztályunk volt a legjobb, de a jobbak közé tartozott, amit az is bizonyít, hogy a 27 tanuló döntő többsége továbbtanult és sikerrel. — Milyen volt tiz évvel ezelőtt ebben a gimnáziumban eminens diáknak lenni? — Nem voltam mindig kitűnő, olykor becsúszott egy- egy négyes osztályzat is a bizonyítványba. Ezzel együtt valóban az osztály- és évfolyamelsők közé tartoztam. Ez, akárcsak ma, nem csupán valamiféle rangot jelentett a tanárok és diáktársak szemében, hanem több felelősséget is. Az eminens tanulótól mindig többet követelnek, nagyobb felelősségérzetet várnak el önmaga és közössége iránt, mint a többi diáktól. Akkoriban diákbizottsági titkár is voltam, s természetesen ez sem mehetett a tanulmányi eredményeim rovására. — Immár nyolc éve tanár. Annak idején miért ezt a pályát választotta? Kezdetben nem volt teljesen egyértelmű a választás, hiszen arra is gondoltam, hogy vegyész leszek. Végül is az általam nagyra becsült és szeretett tanáregyéniségek példája és tanácsa döntött: Tóth Julianna tanárnő javasolta, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika—fizika tanári szakára jelentkezzek. — S visszajött tanárként az alma máterbe. — Nem volt ilyen egyszerű. Mindenáron Dél-Dunántúlon, a szüleim közelében szerettem volna állást kapni, ezért nem fogadtam el az alföldi ajánlatokat. Amikor 1975-ben friss diplomával állást kerestem Baranyában, kiderült, hogy nincs státus középiskolákban, csak falusi általános iskolában taníthatnék. Valószínű, ha akkor felkeresem régi iskolámat, egykori igazgatóm óraadóként alkalmazott volna. Én betartottam a hivatalos utat és nem kerestem protekciót. így kerültem a bonyhádi szakközépiskolába, ahol a tanítás mellett kollégiumi nevelőtanár is voltam. Két év után megragadtam a pályázati lehetőséget, amit a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola hirdetett meg. Akkor kaptam egy levelet egykori igazgatómtól, hogy vajon én vagyok-e az a Bódog Piroska, aki annak idején ebben az iskolában érettségizett, így kerültem ide. — Milyen volt tanárként visszakerülni ebbe a gimnáziumba? — Nagyszerű és furcsa érzés egyszerre. A régi tanáraim közül már csak kevéssel találkozhattam a tantestületben, de ugyanaz az igazgató, aki diákkoromban is volt. A kollégák sokat segítettek beilleszkedni mindazokba a hagyományokba, szokásokba, amelyeket diákszemmel nem vehettem észre. Egy év utón osztályfőnök lettem, ami megint csak izgalmas, új feladat volt, s nem minden érdekesség nélkül. Én voltam az osztályfőnöke majdnem négy évig az utolsó matematika—fizika tagozatos osztálynak. A magánélet itt óhatatlanul is szóba kerül, hiszen azért nem tudta teljesen végig tanítani osztályát Demjén Lászlóné, mert közben szülési szabadságra ment. Másfél év után, az idei tanévben kezdett el újra tanítani két szakközépiskolás első osztályban. Kislánya most kétéves. Családjában egyértelműen a vasutas és a széchenyista hagyomány dominál. Férje Miskolcról került Pécsre és vasút- mérnök. Testvére szintén vasút- mérnök és a Széchenyi Gimnáziumban tanult. S ami még a magánélet örvendetes újsága: két év albérlet után, úgy tűnik, a lakáshelyzetük rendeződik: nagy családi összefogással és OTP-kölcsönnel lakást vásárolnak. Kint az iskola folyosóján megkezdődik a szünet zsibon- gása. — Diákjai tudják, hogy alig egy évtizede ebben az iskolában tanult tanárnőjük is? — Az osztálytablóról nem fedezhették fel, mert az már nincs kifüggesztve a folyosó falára, de én olykor-olykor megemlítem nekik. Főként olyankor, ha biztatni, sarkallni kell őket. . . Dunai Imre Másfél éve alakult meg Baranya megyében a KISZ Baranya megyei Bizottsága mellett működő irétegtonácsok között az Értelmiségi Fiatalok Tanácsa, melyről a KISZ KB-nak a közelmúltban az volt a véleménye, hogy az országban működő értelmiségi rétegtonácsok legjobbika. — Mindjárt ózzál kezdeném, amit én legfontosabbnak tartok, s ez a puszta létünk — mondja dr. Csefkó Ferenc, az Értelmiségi Fiatalok megyei Tanácsának elnöke, — Ezzel, biz. tos vagyok benne, a rétegtanács valamennyi tagja egyetért. Másfél év nem nagy idő, de arra éppen elég volt, hogy a tanács eléggé meg tudta ismertetni magát a megyében. Az elmúlt időt, szinte megalakulásunk pillanatától kezdve. azzal töltöttük hogy igen nagy és alapos áttekintő munkát végeztünk. A megyében dől. gozó fiatal értelmiségiek rétegén belül valamennyi foglalkozási ágban tevékenykedők hely. zetét megvizsgáltuk, megvitattuk, s írásos összefoglalót készítettünk belőle. Ez a fölmérés egyrészt őzért is kellett, hogy a különböző foglalkozású értelmi, ségiekbő! álló tanács tagjai világosan, pontosan és részletesen ismerjék annak a rétegnek a helyzetét, melyet képviselnek, másrészt természetesen azért, mert ez az anyog határozza meg a továbbiakban munkánkat. — Az első, főként ismeret- szerző nagyobb szakasz lezárult. Mik az ÉFT további tervei, feladatai? — Az év elején éppen Baranyában tartja meg ülését a központi ÉFT, ezen pontosan er. ről lesz szó. Nevezetesen a megyei munka tapasztalatairól, s arról, hogy tudunk-e egyáltalán továbblépni, s ha igen, hogyan? Mert bennünket is az izgat, hogyha valamilyen állást fog. falunk, mi lesz annok további sorsa. Ha egy-egy dologban a döntés meghozatalára jogosul, tok figyelmen kívül hagyják álTizenegy magyar asszony élete, munkásmozgalmi tevékenysége elevenedik meg a televíláspontunkat, nem látjuk értelmét a munkának, mert tovább dolgozni ennyi energiával és lelkesedéssel tényleg csak akkor érdemes, ha látjuk, hogy foganatja von mondandónknak. Mert végül is az a célunk, hogy a fiatal értelmiség mind jobban cselekvő részesévé váljon azon folyamatoknak, döntések, nek. amelyek őt érintik, vele foglalkoznak, az ő jövőjét határozzák meg. — Gyakorlatilag hogyan kívánják ezt elérni? — Mindig szem előtt kell tar. tanunk a különböző szakmai szervekkel való együttműködést. Tehát a megtárgyalásra kerülő témákat össze kell hangolni. Gondolok itt a tanácsra, a NEB-re, és még sorolhatnám: ha ismerjük az ő munkatervüket, akkor mielőtt valami Olyat tárgyalnak, am; a fiatal értelmiséget érinti, az ő munkájukhoz még időben hozzá tudunk járulni, s el tudjuk juttatni nekik magának a fiatal értelmiségnek a véleményét is. — Az, hogy a központi ÉFT év eleji kihelyezett ülésének színhelyéül Baranyát választotta, az eddigi munka elismerése. Február elején is lesz egy nagyobb rendezvényük ... — Abban csak társak vagyunk, de az ÉFT kezdeményezésére indult el. Február elején lesz Pécsett az „Aprófalvak, ifjúság, közélet" című konferen. cia, melyet közösen rendez az MTA Dunántúli Tudományos Intézete, a Baranya megyei Tanács és a KISZ Baranya megyei Bizottsága. Erre a konferenciára igen neves szakembereket sikerült megnyernünk. S még egy dolgot feltétlenül szeretnék elmondani a megyei Értei, miségi Fiatalok Tanácsáról: nyi. tott szervezet vagyunk, s szívesen látunk minden érdeklődőt, hiszen nekünk gyorsabban kell gondoskodnunk az utánpótlásiról ; ha ez tényleg fiatolok tanácsa akar maradni, akkor folyamatosan fö| kell hogy váltsanak bennünket az utánunk következők. D. Cs. zió legújabb dokumentumfilm. sorozotában, amelynek forgatása a közelmúltban fejeződött be. „Hittünk a magunk igazában" címmel Hollós Agnes szer. kesztő-forgatókönyvíró, Ka. zinczky László operatőr és Radó Gyula rendező készített 4 részes filmet, amely a szereplők vallomásaival öleli fel a munkás- mozgalom történetét a huszas évektől 1945-ig. A sorozat célja, hogy ember, közeibe hozza a legveszélyesebb pillanatokot, az akár a halált is vállaló, hivatásos forradalmárokat. Ök azok, akik mozgalmi tevékenységük emlékeivel, börtönélményeikkel úgy ismertetik meg a nézőket, hogy azok egyúttal korabeli viszonyokkal is szembekerüljenek. Hollós Agnes a Párttörténeti Intézet és a Munkásmozgalmi Múzeum gyűjteményének fel. használásával, a résztvevőkkel folytatott beszélgetések alapján írta meg o forgatókönyvet. A filmsorozatot a tervek szerint márciusban vetítik a televízióban. Könyvespolc Előszavában mentegetődzik: „Aki e sorokat papírra veti, írástudatlanként esett az írás bűnébe, az Írót jellemző ismérvekből reá csak annyi érvényes, hogy ő is belső kényszerből nyúlt a tolihoz." Ezután viszont jó négyszáz oldalon olyan olvasmányt kínál Farádi László, amit nehéz félbeszakítani. Meglehet, valóban nem irodalmi értékű a szöveg, de mindenképpen alkalmatos azoknak az élményeknek a felvázolására, melyek születésének éve, 1909 óta vele és a világgal megestek. S mert Farádi László nem olyan ember, aki kivonná magát a kor kihívásai alól — egy emberélet tükrében e század képét is kapjuk. „Két Farádi László: Diagnózis az életemből nagyapám története asszi- milálódásra nevelt" — írja a zsidó származású Farádi László, s nyomon követhetjük általa egy differenciált asszi- milálódás történetét. Ű ugyanis ősei példája nyomán és ellenére nem társadalmi csoportok, rétegek, osztályok, politikai irányzatok igényeihez kívánt alkalmazkodni, hanem az emberséghez a gyakorta oly embertelen korokban. Ám Farádi László könyvét nemcsak egyetemes volta miatt ajánlhatjuk itt Pécsett, hanem azért is, mert életének két korszaka szorosan fűzi őt a Mecsek-alji városhoz. Még bécsi egyetemista, amikor a vonaton beszélgetésbe kerül egy „magányos, ötvenes férfival", dr. Gorka Sándor egyetemi tanárral, a „M. kir. Erzsébet Tudományegyetem, Orvosi Biológiai Intézet professzorával”, aki e beszélgetés alapján meghívja Pécsre. Már Bécsben is a saját bőrén érzékelte a fasizmust, ám Pécsett 1930-ban, a Horthy-rendszerben „csak másodrangú állampolgár" lehetett. S ami mégis itt tartotta, az a tudásvágy, s néhány kolléga, professzor humanizmusa. Entz Béla, Ángyán János, Gorka Sándor, Fenyvessy Béla, Mansfeld Géza és Pékár Mihály volt az, akire Farádi László akkor, s nemcsak szakmai tekintélyük miatt felnézett. Különösen nagy hatással volt rá Ángyán professzor, aki csakhamar barátságába is fogadta a tehetséges, szorgalmas fiatal or. vost, Farádi Lászlót. így emlékezett, egyebek kö. zött, professzorára, annak halála 10. évfordulóján: „Ángyán János a gondolkodó és éjjel-nappal gondoskodó orvos olyan útravalóval, konver- hálható tudással és szemlélettel látta el tanítványait, hogy azok, bárhova vezette őket a történelem sodrása, abból merítve, az orvostudomány, az egészségügy közkatonáiként vagy vezetőiként helytállhattak." S Farádi László oly tanítvány volt, aki a szellemiségét tudta elsajátítani az Ángyán- iskolónak, s akit ugyancsak megforgatott a sors: Pécs után munkaszolgálat, azután Birkenau, Auschwitz és Maut, hausen, majd a felszabadulás, s újra Pécs: a mozgalmi munkába való bekapcsolódás, az „ötvenes évek” a Magyar Néphadseregben tábor, noki rangig, ellenforradalom, majd az Egészségügyi Minisztériumban eltöltött évek — volt alkalma kamatoztatni az Ángyán professzortól kapott erkölcsi indíttatást. B. L. Nők a munkásmozgalomban Dokumentum filmsorozat a tv-ben
