Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-10 / 340. szám
1983. december 10., szombat Dimöntűlt TtaPlö 13 A pécsi Városi Tanács vb-ülése 798 lakás elosztási elvei Szervezett intézkedések a belvárosi rekonstrukció gyorsítására Tegnapi ülésén Pécs megyei város Tanácsának a végrehajtó bizottsága Czente Gyula tanácselnök előterjesztése alapján megtárgyalta azt a vb munkájáról szóló beszámolót, amit a Baranya megyei Tanács V. B. soron következő ülése elé terjesztenek. Tájékoztató hangzott el az 1983-as lakáselosztási terv végrehajtásáról, s a vb jóváhagyta az 1984. évi lakáselosztási tervet. Tiborcz István, a PIK igazgatója terjesztette a vb elé az idei lakóházfelújítási terv várható teljesítéséről szóló jelentést és a jövő évi felújítási címjegyzéket. E napirendi pont megtárgyalása és elfogadása kapcsán úgy döntött a vb, hogy a Megyei Pártbizottságnak a legutóbbi, a pécsi belvárosi rekonstrukció helyzetével foglalkozó állásfoglalása kapcsán dr. Molnár Zoltán tanácselnök-helyettest bízza meg a belvárosi rekonstrukció egyszemélyi felelős irányításával, s utasítást adott a belvárosi koordinációs bizottság létrehozására, amely sürgős esetekben a végrehajtó bizottság nevében — annak utólagos jóváhagyása alapján — dönthet. Megtárgyalta a vb az idei, 46 millió forint összegű pincemunkákról szóló összefoglaló jelentést és jóváhagyta az 1984. évi 50 milliós programot, amelyben 12 újabb pince megerősítése, 4-nek pedig a megszüntetése szerepel, s az állami hitelből folytatódik az északi érintő út — s vele az alagút — építése. A vb hozzájárult ahhoz, hogy a tanács 1985-ben társulásos alapon, 2,5 millió forinttal támogassa a pécs— harkányi regionális vízvezeték építését, ami hosszú távon — a drávai vízbázis feltárása esetén — Pécs vízellátását is szolgálhatja. Végezetül a végrehajtó bizottság a Pécsi Szikra Nyomda igazgatójává. Farkas Gábor, eddigi megbízott igazgatót nevezte ki hároméves időtartamra. 1983-ban 912 lakás elosztásának az elveit határozta meg a végrehajtó bizottság; e lakosok többségében mór laknak is. Sőt! A lépcsőzetes és a minőségi cserék fellendülése révén a rendelkezésre álló lakásoknál jóval több család problémáját sikerült megoldani. Ennek a lehetőségnek a még hatékonyabb kiaknázására 1984-ben ugyancsak szükség lesz: tegnap a vb csak 798 lakás elosztásának az elveit határozhatta meg. A jövő esztendőben Pécsett is hiányozni fognak az állami szervezésű szövetkezeti — tanácsi értéke- sítésü — lakások, holott az ilyeneket — újként és csereként — igénylők száma 1619, az összes igénylőknek a 28 százaléka. A magyarázat: oly kevés ilyen konstrukciójú lakás építésére szolgáló állami hitelt kapott a város, hogy célszerűbbnek látszott azzal inkább a tanácsi bérlakások számát növelni, jóllehet az is csupán 366. Felhívják a szövetkezeti lakásokat igénylők figyelmét, hogy ha eljön az ideiglenes névjegyzék kifüggesztésének az ideje, ne éljenek felszólamlási jogukkal, mert a lakásügyi hatóság — lakás híján — nem tud foglalkozni velük. (Kérdésünk: ha tudjuk, hogy az állami szervezésű szövetkezeti lakásépítési forma agonizál, az országos hatóságok miért nem intézkedtek úgy, hogy ezt a körülményt már a lakásigénylések megújításánál is figyelembe vegyék?) Az említett lakásmennyiségből egyébként 475-öt — különféle jogcímeken — névjegyzéken osztottak el, 129-et pedig bányászlakásként a bányavállalatok kapnak meg. A végrehajtó bizottság az elosztási elvek megállapításánál igyekezett előbbrelépni, amihez segítséget jelentett, hogy kevesebb a lakásigénylő (ez idő szerint 5720 a számuk!). Az elosztási kategóriákban rövidültek a várakozási idők. Így pl. a tavalyi elosztási elvek szerint egy kétgyermekes igénylő akkor . számíthatott lakásra, ha 1973. december 31-ig adta be az igénylését. Idén a határidő: 1977. december 31. A lakásügyi társadalmi bizottság már a jövő héten megkezdi a munkáját, a szokásos környezettanulmányok útján állapítják meg, kiket vegyenek fel az ideiglenes névjegyzékre, amit január közepén fognak kifüggeszteni. A végleges névjegyzéket március eleji ülésén fogja jóváhagyni a végrehajtó bizottság. A gyorsaságot az indokolja, hogy a tanácsi bérlakások átadását a második negyedévre ígérte az építőipar. Az OTP-öröklakások átadására szeptembertől folyamatosan kerül sor. Az elosztási tervben szerepel a jövő év derekán átadásra kerülő nyugdíjasház 121 lakása is, amelyre eddig 109 igénylő jelentkezett — eny- nyien ajánlották fel lakásukat, ingatlanukat a lakásügyi hatáságnak. őket a vb-hivatal helyszínelő csoportja keresi fel a közeljövőben, megvizsgálandó a felajánlott lakást, ingatlant. H. I. A Magyar Urbanisztikai Társaság ülése A Magyar Urbanisztikai Társaság pénteken Budapesten a Kertészeti Egyetem nagytermében közgyűlést tartott, amelyen a településfejlesztéshez a tagság által nyújtott szakmai támogatás hároméves tapasztalatait összegezte, és meghatározta a hatékonyabb közreműködés feladatait. Barna Gábor főtitkár beszámolójában hangoztatta, hogy ebben az időszakban sok tekintetben változtak a településfejlesztés feltételei, s ennek megfelelően növekszik a társaság társadalmi tevékenységének szerepe, jelentősége, valamint szakembereinek, tagjainak felelőssége is. Az utóbbi években a lakosság tevékenyebben segíti humánus lakó- környezet kialakítását, és mind erőteljesebben érvényesül az a jogos igénye, hogy részt vegyen a települések jövőjének formálásában is. Fontos feladat tehát, hogy a társaság az érintett lakosok tájékoztatásával, észrevételeik felhasználásával a korábbinál nagyobb részt vállaljon a településfejlesztési döntések előkészítésében. A közgyűlés állást foglalt abban is, hogy a társaság vállaljon nagyobb részt a településfejlesztés problémáinak elemzésében, a felmerülő kérdések megválaszolásában. Feladatuknak tekintik azt is, hogy megfontolt kezdeményezésekkel, javaslatokkal támogassák a tanácsok és a kommunális szolgáltató szervezetek napi munkáját. Műszeres vizsgálat a tanműhelyben Mesterszakmunkások vizsgája Számjegyvezérlésű szerszám gépek a Szovjetunióba Tizenkétmillió rubel értékű szerződést irt aló a Technoim_ pex Külkereskedelmi Vállalat és a Szerszámgépipari Művek a Sztankoimport szovjet külkereskedelmi egyesüléssel száz mikroprocesszoros vezérlésű esztergagép 1984. évi szállítására. A SZIM gyártmányú gépekhez a vezérlést ugyancsak hazai iparvállalat, az Elektronikád Mérőkészülékek Gyára szállítja. A Technoimpex az idén először exportált ilyen Több évtizedig népművelőként dolgozott nyugdíjasok és a közművelődésben valamikor hosszú ideig tévékenykedö szakemberek találkoztak tegnap Pécsett, a Mozgalmi Házban a megyei művelődési központ szervezésében. Több mint 60-as jöttek el a baráti összejövetelre. A résztvevőket Takács Gyű. la, a megyei tanács elnökbe, lyettese, Bokor Béla, a megyei művelődési központ igazgatója köszöntötte. Mindketten szóltak Baranya közművelődésének múltjáról, jelenéről és terveiről. A programot filmvetítés, kötetlen beszélgetés és Bárdi György előadóestje tette színesebbé. Lengyeltóti János, a baráti találkozó egyik résztvevője 1930 nagy teljesítményű szerszámgépeket a Szovjetunióba. Az 50 új fejlesztésű CNC esztergagép sikerrel mutatkozott be a szovjet piacon, mert magas technológiai színvonala megfelel a szovjet partner hosz- szabb távú igényeinek. Nemrég megkezdte működé, sét Moszkvában a Technoimpex és a Szerszámgépipari Művek vevőszolgálati és technológiai oktatóbázisa is. óta tanító-népművelő Mozs- gón. Az egykori és a mai helyzet összefüggéseiről kérdezem. — 1930-ban is eljátszottuk a János vitézt Mozsgón, több embert meg tudtam mozgatni. Véleményem szerint akkor is és ma is egyedül az emberi munka volt a fontos. Az adott helyen működő vezető tevékenysége határozza meg a munka eredményét. Úgy látom, ma könnyebbek a lehetőségek, hiszen sok helyről támogatják o közművelődést, de továbbra is azt tartom, hogy ennek a lényege, az eredményes munka előfeltétele az ott dolgozó ember tettvágya. B. L. Kedden délután az IH-ban Pécsi városszépítő nyílt nap Második nyílt napjának o megrendezésére készül a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület. Az eseményre december 13-án, kedden délután 5 órakor az Ifjúsági Ház színháztermében kerül sor. A prog. ram: elnöki beszámoló az Egyesület közelmúltbeli tevékenységéről és vetítettképes előadás pécsi városképekről. A nyílt napra az Egyesület tagjai meghívót kaptak, s hozzá kérdőívet amelyben a vezetőség javaslatokat kér megoldandó feladatokra és felajánlásokat Pécs szépítésére, értékeinek az óvására. Az Egyesület természe. tesen vár minden érdeklődőt — személyre szóló meghívástól függetlenül —, lehetőséget ad közérdekű kérdések, javaslatok felvetésére, hiszen a kérdőíveken írásban közölt kérdések legföntosabbjaira is a helyszínen adnak választ. A javaslatokat különben felhasználják az Egyesület jövő évi munkaprogramjának a kidolgozásánál is. Amint az előző — október 19-i — nyílt napon, úgy a mos. tanin is be lehet lépni az Egyesület tagjainak a sorába s be lehet fizetni az idei tagdíjat. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki december 31-ig tagdíjat fizet, az a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület alapító tagjaként szerepel a tagnyil. vántartósban, .s ilyen, meg"kü. lönböztető tagkönyvet is kap. Felnőttek álltak a vizsgabizottság előtt szerdán, csütörtökön a pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskolában: 45 autószerelő tett mesterszakmunkásvizsgát. Az iskola immár harmadik alkalommal vállalta magára ezt a fajta, magasabb színvonalú munkástovábbképzést. Az idei létszám minden eddiginél nagyobb volt, és a részt vevő 45 ember egy éven keresztül, hetente két alkalommal munka után vállalta a tanulást. Sokan itt ismerkedtek meg a már for. galomban lévő autó-motor diagnosztikai berendezésekkel. A mestervizsgára felkészítő tanfolyamra bárki jelentkezhet, feltétel legalább 5 éves munkahelyi gyakorlat. Sokan a vállalatuk javaslata alapján kezdték el a tanulást, nekik a vállalat fizette a tanfolyam díját, a mezőny fele azonban önként jött, és maga állta a költségeket, a 2400 forintos tanfolyamdíjat, és a 300 forintos szakkönyveket. Romvári István például, aki a MÉH Vállalat dölgozója, szintén saját zsebből nevezett be, és hogy miért érte meg neki, erre a következőket válaszolta : — Sokat kellett tanulni, és amikof még csak a tanfolyam felénél tartottunk, már rá kellett jönnöm, hogy milyen sok felesleges munkát csinálunk mi a cégnél. Mert nem mindegy, hogy az autó motorját darabokra szedjük, vagy csak azt, amit kell, mert a diagnosztikai berendezésekkel, pontosan ki lehet szűrni, hol a hiba. Most már javaslatokat tudok majd adni a vállalatnak, milyen műszereket kell beszereznie, Természetesen azt sem hallgatom el, hogy a tanfolyom elvégzése, 6—10 százalékos fizetés- emelést jelent mindenkinek. — Én 1972-ben végeztem az 500-asban — folytatja Dob- szai István, a 12. sz. Volán autószerelője — és abban az időben még egyáltalán nem ta. nultunk diagnosztikai műszerekről. Enélkül pedig ma már nem lehet igazán jól dolgozni. Plazzeriano Ervin, az Egyesített Egészségügyi Intézmények autószerelője szintén saját költségén szerezte meg a mesterszakmunkás címet. Mint mond_ ta, az évek során sokat felejt az ember, ezt fel kell frissíteni, az új dolgokat pedig mindenképpen meg kell tanulni. Aki ezt nem teszi, az nagyon lemarad. A tanfolyamon a szakmai, elméleti és gyakorlati tudnivo-- lók mellett vezetéselméletet és társadalompolitikai ismereteket is tanítottak. A vizsgák szerdán kezdődtek, az első napon délelőtt gyakorlati feladatokat kellett megoldani, délután volt az írásbeli vizsga. Csütörtökön délelőtt a szóbeli vizsgával folytatódott és fejeződött be az egyéves tanfolyam. A 45 autószerelő pedig már mint mester_ szakmunkás kezdi meg ma a munkát. S. Zs. Népművelők találkozója wmrnm Eleiünket és vérünket? A legeslegújabb magyar film ugyancsak a második világháború alatt játszódik, de mivel nem nyugatnémet, hanem amerikai tőke társult a Hosszú vágtához, csak úgy hemzsegnek benne a snájdig SS-tisztek, szemben a Jób Iá. zadósa című, múlt heti újdon. sággal. Illetve csak úgy hemzseg benne szegény jó Bács Ferenc, de csak eleinte snájdigan, aztán egyre pacu- hábban, hogy ezzel is érzékeltesse a rendező a történelmi igazságot. Vele szemben a csikósok viszont végig úgy néznek ki, mintha Pierre Chardin butikot nyitott volna a Hortobágyon 1944-ben. Mert hol is játszódhatna egy amerikai—magyar film, mint itt, „Európa legnagyobb összefüggő pusztaságán”. De azért feltűnik Hegyalja vidéke is, hiszen a jó tokaji bor legalább annyira ismerszik a tengerentúlon, mint a lovukat fektető csikósok. (Már csak Puskás öcsi hiányzik a filmből, hogy az átlagvilágpolgár ismereteit rólunk a film visszaigazolja.) Hortobágy imigyen (bevonult a második világháború legnagyobb légicsatáinak sorába: csak úgy hemzsegnek a lelőtt szövetséges pilóták ezen a tá. jón. A többség persze sorra el. hullik, hogy egy, csak egy legény legyen talpig a vidéken, az amerikai bombázópilóta, akit a magyar csikósok vérük és életük hullatásával megmenekítenek: nesze neked eszmei mondanivaló. Ami amúgy roppant aktuális: Közép-Európa legjobbjai sorra meghalnak, hogy az amerikai életben maradhasson.- Hogy az aktuálpolitika teljes legyen, s hogy a történeti hűség is ábrázolva legyen: van a filmben egy szovjet pilóta is. de azt csak egy csóringer tanyasi paraszt bújtatja, nem a vagány csikósok: el is kapja a szovjet pilótát és a csóringer parasztot az (akkor még snájdig) SS-tiszt. De meg is kapja a magáét, mármint Bács Ferenc, mert a főcsikós karikás ostorával nyakánál fogva végigvonszolja a pusztán. No, nézzük a leltárt: a film során meghal mindenki, szovjet pilótától a kiscsikósig (még Jób bácsival is találkozhatunk, mert az egyik jelenetben éppen a zsidókat deportálják — van azért eszmei folytonosság a koprodukcióban készülő magyar filmek sorában.) Csak az amerikai marad életben: meri azt szeretik a magyar puszta derék lakói, önfeláldozóan. Azt még értem, hogy Amerikában most ez a hivatalos ideológia: áldozza fel mindenki magát az amerikaiakért. Még azt is értem, hogy ideológiájukat megfilmesítik. Még azt is értem, hogy ideológiájukat terjesztik. Még azt is értem, hogy ehhez figyelembe veszik a célterület nemzeti sajátosságait, (Hortobágy, Tokaj és hát a film amerikai finanszírozója is oda szakadt hazánkfia). Csák azt nem értem, hogy o magyar filmgyártás általában, konkrétan pedig a Marx József vezette filmstúdió ebben miért lihegő partner. S végül szomorúan kell konstatálni, hogy a Hosszú vágto című filmig volt egy politikus beállítottságú, művésznek tartott magyar filmrendező. Ügy hívták, hogy Gábor Pál. Vessen bombát művészetének sírjára. . Bodó László Lépést kell tartani a technika fejlődésével