Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-21 / 351. szám
1981. december 21., szerda Dunántúli Tlanlo 3 „Áramlás” a könnyebb munkahelyek fele n rehabilitáció útvesztői Gondban a munkáltató, gondban a munkavállaló Elismerés az erőfeszítésekért Egészségnevelési hét volt Az eredmények egyelőre lassan mutatkoznak Egy fiatalember súlyos fejsérülést szenvedett a Mecseki Szénbányák egyik! üzemében, melynek következtében arca el. torzult. A társadalmi életben, magánérintkezésben helyzetét ez tartósan súlyosan megnehezítette. Ennek alapján nem vagyoni kár megtérítését kérte vállalatától, mégpedig 350 000 forintban jelölte meg az ösz- szeget. Ez üz eljárás még: szokatlan, és tanácstalanságot eredményezett. A vállalati döntőbizottság — legyen igaza a dolgozónak, legyen igaza a munkaadónak is — megalapozottnak ítélte az igényt, de csak 175 000 forint kifizetését tartotta jogosnak. Hasonlóan gondot okozott az ítélet <* Munkaügyi Bíróság, nak: ott végűt is a döntőibizottság határozatát helyben hagyták. A példát dr. Rácz Piroskától, a Mecseki Szénbányák Vallóiét jogtanácsosától hallottuk. A baleseti kártalanítás még abban az esetben is nehézségeket akoz amikor a kártérítés összé- gét objektív ismérvek alapján lehetne megállapítani. Akkor ped'g különösen, amikor nincsen ilyen „matematikai mérce". Maradjunk azonban az egyszerűbb eseteknél, Vagyis a mérhető károsodásnál, a munkaképesség csökkenésénél az ehhez szoroson kötődő rehabilitációnál. Baleseti kártalanítás azoknak jár, akik üzemi balesetet szenvedtek, vagy foglalkozási megbetegedésiben szenvednek. Pontosabban azt jelenti, hogy a munkáltatónak a dolgozót olyan anyagi helyzetbe kell hoz. nia, mintha a sérülése-betegsé. ge nem következett volna be. Innen egy lépés: a rehabilitáció. Ez utóbbi kifejezés jó néhány jelentéssel bír. Ez esetben a beteg, sérült dolgozó számára megterhelő nehéz munka- körülmények alóli mentesítését értjük alatta. Maradva a bevezetőben példaként említett szénbányáknál, több irányú a gondoskodás: először föld alatti,' könnyebb fizikai munka, majd külszíni fizikai munka, ezt követően könnyű felszíni fizikai munka, s végül áthelyezés más vállalathoz — ez a sorrend. A rehabilitáció — humánus vonása; alapján — sok bányász helyzetét könnyítette meg, tette léhetővé számukra, hogy tényleges munkaképességüknek megfelelő helyen, munkakörben dolgozzanak. A rehabilitációs folyamat azonban csak látszólag egyszerű, s a munkáltatónak elsősorban az okoz rengeteg gondot a gyakorlatban, hogy a tapasz, tolatok szerint ma már szinte „áramlanak” a dolgozók a könnyebb munkahelyek felé. Az pedig, hogy — miközben a szén népgazdasági rangja nő — in. dokolatlanul nagy a törekvés a produktiv munkahelyekről az inproduktivak felé, a rehabilitációs intézkedések, lehetőségek időnkénti hátramozditó szerepére hivja lel a figyelmet. A magyarázat kulcsa a rehabi. litált dolgozók jövedelmi lehetőségei körül van. Egy rendelet 1976-tól a bányászok számára lehetővé tette a keresetkiegészítést. Megállapításához két elengedhetetlen feltétel szükséges: a munkaképesség csőkké, nésnek legkevesebb 36 százalékosnak kél! lennie, illetve rendelkezzék a jogszabályban előírtak szerint az életkornak megfelelő föld alatti évekkel. A keresetkiegészítés a körülményektől függően a bányász korábbi keresetének 80, illetve 90 százalékáig terjedhet. Ebből pedig máris feszültségek keletkezhetnek a produktiv és a rehabilitált munkahelyen dolgozók között: esetenként előfordul, hogy az utóbbiak nagyobb jövedelemhez jutnak, mint az aktív termelőhelyen foglalkoztatottak. — Sem a keresetkiegészités. ről, sem a kártalanításról szóló rendeletek nem ösztönzik eléggé a dolgozókat meglévő munkaképességük hasznosítására — hallottuk dr. Rácz Piroskától — hiszen akár jól dolgoznak a rehabilitáltak, akár nem, rendelkezni fognak egy „fix” jövedelemmel. Nem könnyű eligazodni azon a számításon, amelynek alapján megállapítják a rehabilitáltak munkabérét. A lényeg: ha korábbi keresetét tekintjük elvárható jövedelemnek, a rehabilitált munkakörben kapottat pedig ténylegesnek, akkor a keresetkiegészítésnek és a baleseti járadéknak csaknem teljesen fedeznie kell a kettő közötti különbséget. Ami „rés" még mindig marad azt kártérítés címén fizeti a munkáltató, havi járadék formájában, egyezség alapján. A rehabilitáció során alkalmazandó számtalan szempont helyes alkalmazása, a dolgozó kárának meghatározása a munkáltatónak és a bíróságoknak is gyakorta okoz fejtörést. Fokozottan áll ez a rehabilitációs ügyeikbe „belekeveredett” dolgozókra: a rendelkezések áttekinthetetlenek, ellenőrizhetetlenek a számukra, olyan fogalmakkal kénytelen megismerkedni, mint az elvárható és a tényleges kereset, a különféle járadékok, bérkiegészítés, egyszóval mindennel, ami elmaradt jövedelmének kiszámításához szükséges. Más oldaliról viszont az okoz gondot, hogy egy munkaügyi miniszteri rendelet szerint a kártérítés módosításának alapjául szolgáló bérnövekedés mértékét a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos évi bérfejlesztés határozza meg, s ez teljesen fiktívvé teszi az elvárható keresetet, éspedig azért, mert a rehabilitált dolgozó bérfejlesztésében nem a korábbi munkahelyén, munkakörében bevezetett bérnövekedés tükröződik, hanem a vállalati átlag. — Ebből is az következik — mondta dr. Rácz Piroska —, hogy a jelenlegi kártalanítási rendszer nem ösztönzi a kárté- rítetteket megmaradt munkaerejük hasznosítására. Céltalannak tűnik jó munkájukért jutalmazni őket, hiszen a magasabb jövedelem kártérítést csökkentő tényező. Ugyanakkor nem is érdekük a könnyebb munkakörben kiemelkedő munkát végezni, hiszen kártérítésüket, keresetkiegészítésüket min. dereképpen megkapják. A végkövetkeztetés szinte „magától jön”: a kártérítésre vonatkozó jelenlegi 'jogszabályozási rendszer sok kívánnivalót hagy maga után. Érdektelenné tesZi a dolgozót a valóságos rehabilitációban, nem ösztönöz a képességek kihasználására, a minőségileg jobb, mennyiségileg több munkára. Mindezek — összefüggésben a munkaerőhelyzettel — a rendelkezések egy részének felülvizsgálatát sürgetik, annak érdekében, hogy az érintett dolgozókat hatékony, hasznos erőnfelül'i igénybevételt jelent, hanem azt, hogy a rehabilitált dolgozók a tőlük joggal elvárható teljesítményt nyújtsák és a munkájukat ennek alapján végezzék. Egy megfontolásra érdemes megoldási javaslat dr. Rácz Piroskától: — A népgazdaság számára hasznos volna, illetve a bányászok egészségi állapotának megóvását is szolgálná, ha maximálnák azt az életkort, vagy azt a szolgálati időt, amit a bányászok a föld alatti munkahelyen eltölthetnének. Elképzelhető, hogy így nagymértékben csökkenne a rehabilitáltak száma, kevesebb gondot okozna a munkaerő pótlása, o kifizetett bérek mögött pedig tényleges, konkrét munkateljesítmény állna. Tehát miközben csökkenne a kifizetendő kártalanítás összege — ami társadalmi méretekben is érezhető lenne —• főbb és aktív dolgozója lehetne a bányáknak. Mészáros Attila Majson az emberek egy-két hete mondogatják: mégiscsak meg kéne csinálni azt az öregek napközi otthonát, — Pedig egyszer már meg akartuk szervezni — mondja Lőrincz Gyulai tanácselnök —, de érdektelenség miatt kudarcba fulladt. November utolsó hetében Majson egészségnevelési hetet szerveztek. Minden napra jutott valamilyen bemutató, ismeret- terjesztő, felvilágosító előadás. Tartottak csecsemő- és gyer_ mekgondozási bemutatót, beszéltek a serdülőkorú gyerekek problémáiról, volt szexuális felvilágosítás fiataloknak és megbeszélték, miként kell a családban a több generáció, nak együtt élni, mit lehet tenni az öregek gondozásáért. (Ez utóbbinak a következménye az öregek napközi otthona ötletének újraéledése.) A majsi rendezvénysorozat tulajdonképpen záróakkordja volt az év elején, januárban indult akciónak, amely felölelte a megye nagy részét. Hasonló rendezvényeket tartottak Mohácson, a mohácsi járásban, a siklósi járás több községében. Dr. Bleyer Erzsébettől, a KÖJÁL egészségnevelési osztályé, nak a főorvosától kérdeztük: mi volt a célja az egészségne. velési hónapok, hetek megrendezésének? — Elsődleges célunk volt a lakosság figyelmét felhívni ar. ra, hogy létük kérdése az egészség. Ennek az egészségnek a megőrzése, a bajok megelőzése az egészséges életmóddal érhető csak el, az ezzel való törődés pedig a ■mindennapi életükhöz kell hogy tartozzon. Már eddig is tartottunk különböző helyeken, különböző rétegeknek az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat, de be kellett látni, nem sok értelme van annak, ha például egy művelődési házba beterelnek egy csoportot, aztán kiáll az előadó és mondja a magáét, bármily okosan is. Az év elején indult akció célja volt, hogy kis csoportokkal foglalkozzunk. Ne előadás legyen egy bizonyos témával kapcsolatban, inkább beszél, getés. Lehetőséget adtunk az egyéni problémák megbeszélésére, ha igényelték, akár négy- szemközt is. Tartottunk ételbe, mutatókat. A tejtermékek kóstolásakor például több községben, több termékre mondták, ezt vagy azt még nem is ismerték és ezek az emberek a jövőben noszogatni fogják a helyi boltost, hogy ebből is rendeljen. A siklósi járásban, rostos ivóié kóstolót rendeztünk. Azóta ezekben a községekben a boltosok rendelik, a lakók pedig veszik ezeket az italokat. — Érdekes volt most legutóbb Majson a fiataloknak megtartott szexuális felvilágosító tanácsadás. Az előadás után felajánlották nekik, hogy az esetleges kérdéseiket négy. szemközt is feltehetik. Nem igényelték, mert a mások problémáira adott válasz is érdekelte őket. Dr. Végh László bólyi körzeti orvos az egyéves programsorozatban több alkalommal tartott különböző községekben alkoholizmus elleni előadást, így Majson is. —• Nem lehet azt előadásnak nevezni, inkább beszélge. tésnek. Elmentem üzemekbe és ott kötetlenül tárgyaltunk a témáról. Egészen bizalmas dolgokra is kitértünk, mint példá. ul az alkoholizmus és az impotencia közötti összefüggésekre. Lehet, hogy nem mindig azok voltak ott, akiknek igazán kellett volna, de én azt kértem mindenkitől, segítsenek az alkoholistáknak meggyógyulni, a közösség nagy hatóerő lehet. A majsi tanácselnök szerint az eredmények bizonyára lassan mutatkoznak, de minden, esetre a falut egy héten át foglalkoztatta a dolog, mintegy 600—700-an vettek részt a programokon. És hogy mi értelme volt °z egész akciónak? Hazánk sajnos előkelő helyet foglal el a keringési betegségben szenvedők és infarktus miatt elhalálozók száma szerint a világranglis. tán. Külföldi kutatók kimutatták, hogy az infarktust leginkább az életmód megváltoztatásával lehet megelőzni. Még a vér koleszterin és cukortartalmának csökkentése sem hozza meg a kívánt eredményt, ha az egyéb téren helytelen életmód marad. Amerikában és Finnországban öt évvel ezelőtt országos kampányt indítottak a helyes életmód kialakítására és máris látványos javulást ho. zott. Hazánkban egyelőre en. nek az elején tartunk. A változtatás nehéz, az eredmény egyelőre kevés, de minden elismerés azoké, akik ennek érdekében erőfeszítéseket tesznek. Sarok Zsuzsa munkára ösztönözzék. Ami nem A komlói Zobák-bányán most létesülő rehabilitációs üzem gépterme Verssel köszöntötték a gyerekek a patronálókat Karácsony előtt Bakócán „Szia, Télapó!", kiabált bele az éneklés után hirtelen beállt csöndbe a legkisebbek közül valaki. Az üdvözlés a Pécsj Hőerőmű egyik fiataljának szólt, aki tegnap a bakócai gyermekotthon százharmincnégy bentlakója kedvéért Mikulásnak öltözött. S nem először tette ezt, s az alkalmi télapón kívül a Hőerőmű KISZ-bizottságának tagjai sem először, s nem is másodszor jártak Bakócán. Sokan, sokféle módon patronálnak gyermekintézményeket, de ez az eset a legritkábbak közé tartozik: többek között azért, mert 1970 óta megszakítás nélkül tart, s olyan formában, ami mindenképpen követésre méltó és tiszteletet, elismerést követel. A Hőerőmű fiataljainak patronálása, a segítség, amit az intézetnek nyújtanak, az nem is elsősorban anyagi vagy tárgyiasult formában nyilvánul meg, persze ilyenben is. Van azonban valami, amit nem lehet pénzben mérni, s ez a humanitás, a gyerekekkel való emberi kapcsolatok megteremtése. Ezeknek a család nélkül fölnövő gyerekeknek — akik között óvodásoktól felső tagozatosokig minden korcsoport megta. lálható — fölbecsülhetetlenül sokat jelent, ha érzik, hogy vannak, akik törődnek velük, olyanok is, akik nem tartoznak a gyermekotthonhoz. Igaz, hogy az ott tanítók, nevelők, Kovács Tibor igazgatóval az élen, mindent megtesznek értük. Ugyanakkor igaz az is, hogy így, szinte a világtól elzárva élő gyerekek új, külső arcokra is vágynak, s egyáltalán törődésre. (Annak, hogy ennyire elzártak a világtól, egyik fő oka az, hogy évek óta a megyei gyermekotthonok, nak nincs autóbusza, amivel vihetnék ide-oda a lányokat, fiúkat.) Visszatérve a törődésre, amit már tizenhárom éve megkapnak a Hőerőmű fiataljaitól, már várják, hiányozna nekik, ha egyszer csak megszűnnének a látogatások. Ez a veszély nem fenyeget: évente többször elmennek Ba- kócára, s ilyenkor egy-egy dél. utáni vagy egész napot a gyerekekkel töltenek. A látogatók cserélődnek, de vannak állandók is, közülük csak néhány nevet említenék: Szabó Erika, Halmos Gábor, Tarr Béla, Harmat Antal, Cservenka Zoltán — s elnézést azoktól, akik a név szerinti fölsorolásból kimaradtak. Akik így rendszeresen ellátogatnak a Majláth grófok hajdani -— most éppen rekonstruk ció alatt levő — kastélyába, sosem mennek üres kézzel; tegnap is két ládányi játékot hoztak magukkal, ami majd 24-én a karácsonyfa alá kerül. De nem ez a lényeg; hanem az, hogy ezekkel a szomorú sorsú gyerekekkel beszélgetnek, már ismerősként üdvözlik őkel. Szimultán sakkversenyeket tartanak, filmeket vetítenek, sport- délutánokat rendeznek, s együtt játszanak velük, s a nyári balatoni táborba is utánuk mennek. Vég nélkül lehetne sorolni,. amit értük és velük tesznek. S ki tudja, mikor, me . lyik délutáni beszélgetés alatt hangzik el az a mondat, vagy azok a mondatok, ami vagy amik ezekre a gyerekekre majd egyszer később hatással lesznek, amivel jó irányba vezetik őket — ez az, amit nem lehet pénzben mérni. D. Cs.
