Dunántúli Napló, 1983. november (40. évfolyam, 302-330. szám)

1983-11-09 / 309. szám

© Dunántúli napló 1983. november 9., szerda Luther Márton születésének 500. évfordulója A reformátor Ö tszáz évvel ezelőtt, 1483. november 10-én Eisle- benben született egy bányász fiaként Luther Márton, a reformáció elindítója, a hit­újító, az első német bibliafor­dító, a német irodalmi nyelv megalkotója. A wittenbergi morálfilozófia, a bibliaértel­mezés professzora, a szenve­délyes, merész reformátor, Wartburg várának titokzatos foglya, az evangélikus egyház atyja, korának, sőt az egész német kultúrtörténetnek eqyik legellentmondásosabb egyéni­sége. A wittenbergi templom kapu­jára 1517. október 31-én kitű­zött 95 tételével — innen szá­mítják a reformáció kezdetét — Luther olyan mozgalmat indított el, amely a katolikus egyház bírálatára, felülvizsqá- latára irányult, hamar kinőtte a vallásos köntöst, több lett, mint egyházi reformmozgalom. Először az akkori német tár­sadalom szinte valamennyi osztálya, rétege szimpatizált vele, hogy szembeszállhasson a feudalizmussal. A haladó polgárság és a forradalmi pa­rasztság olyan ideológiai fegy­vert látott Luther eszméiben, amellyel lerázhatja láncait. A fejedelmek meg azt remélték, hogy az egyházi birtokokkal saját gazdagságukat, azzal meg hatalmukat, tekintélyüket nö­velhetik majd. A túl nagy és túl színes tábor persze gyorsan kettészakadt: a patrícius pol­gárság és a népi szárny céljai túl messze voltak egymástól. Ez vezetett a parasztháborúhoz, amelyből a feudalizmus került ki győztesen, megszilárdítva bástyáit a fejedelemségekben, pontot téve-az ország végzetes széttagoltságára. Azzal, hogy Luther egyik leg­fontosabb tételében leszögez­te: ,.A bűnt egyedül Isten bo­csáthatja meg”, új viszonyt te­remtett az ember, az egyház és az Isten között. Fölösleges­nek mondta ki az egyház sze­repét, illetve arra korlátozta, hogy a paook a bibliát ma­gyarázzák, közvetítsék. S ehhez volt elengedhetetlen a nép számára saját anyanyelvén hozzáférhető biblia. Igaz, hogy a tömeq többet akart, mint maga Luther. Az is igaz, hogy a forradalmi láng gyújtója későbben tu­dott lépést tartani a változá­sokkal, szembeforult a szabad­ságáért küzdő néppel, a régi rend oldalára állt. Mégis vi­tathatatlan, hogy a katolikus egyház kritizálásával elsőként ébresztette fel azt a szabad­ságvágyat, önállóságra és méltóságra való igényt és tö­rekvést, amely a későbbi pol­gári forradalmakhoz vezetett. Jól látta, hogy a társadalom felemelkedéséhez saját nemze­ti nyelvre van szükség. Olyan nyelvre, amelyet a Rajna men­tén éppúgy értenek, mint a tengernél. A szászok éppúgy, mint a bajorok. Az egyház ad­dig támadhatatlan hatalmá­nak megkérdőjelezésével önál­lósággal ruházta fel az embert, felelősséget adott a kezébe. Az ember önmaga ura, csak isten előtt felel tetteiért, bűneiért. Csak a hit fontos — hirdette Luther. A hit forrása pedig a Biblia. Bibliafordításához Luther az Ó- és Újtestamentum eredeti héber, illetve görög szövegét használta. Segítségért fordult a kancellária hivatalos nyelvé­hez a nyelvtani formákért, a néphez pedig a szókincsért. Innen merített ahhoz az ízes, közmondásokkal, szólásokkal teli, képekben gazdag, mégis egyszerű, érthető, hatásos, pontos nyelvhez, amely, ha kellett, keményen dorgált, ha kellett, lágyan csengett. 1530-ban írja Luther Márton (Nyílt levél a fordításról): „Nem a latin szöveg betűitől kell megkérdezni, hogy kell né­metül beszélni, ahogyan ezt ezek a szamarak teszik. Az anyákat kell megkérdezni ott- hgn, a gyerekeket az utcán, az egyszerű embert a piacon, s ezeknek a szájából kell el­lesni, hogyan beszélnek, s eszerint kell fordítani, így ér­tik majd meg, és veszik észre, hogy németül beszélnek ve­lük...” Hangsúlyozza az anyanyelv szerepét, de nem kényszeríti rá senkire saját munkáját. Azt is mondja, hogy mindenkinek jo­gában áll jobbat csinálni — ha tud. Maga Luther jól tud­ja, de akik sosem próbálták, nem sejthetik, micsoda művé­szettel van dolguk, s mennyi szorgalom, tudás, értelem kell a jó fordításhoz. „Tiszta és vi­lágos németet" akart nyújtani, s ehhez sokszor hetekig keres­te a megfelelő szavakat. Lu­ther megdöbbentő indulattal utasítja vissza, hogy a korlá­tolt pápisták bíráskodjanak, ítélkezzenek műve fölött. Luther sok vitairatot, érteke­zést, prédikációt írt. Sokat kö­zülük hasonló szenvedélyes hangnemben. (A római pápa­ságról, A német keresztény ne­mességhez, A keresztény em­ber szabadságáról). Egyházi énekeket is fordított ószövetsé­gi zsoltárokból, latin himnu­szokból. Említésre méltók pub­licisztikái is. Születélének ötszázadik év­fordulója alkalmából egyházi tudományos tanácskozásokat tartanak mind a Német De­mokratikus Köztársaságban, mind világszerte: kiállításokkal, tanulmánykötetekkel emlékez­nek meg róla. Társadalmi, mű­velődéstörténeti jelentősége a mi figyelmünket is megérdemli. Niedzielsky Katalin Az NDK budapesti Kulturális és Tájékoztató Központja novembei 11-ig nyitva tartói kiállításán festmények, grafikák segítségével je­leníti meg a reformátort és világát. Képünkön: a parasztháborúk központjai. Képeinken balról: Odú, kék. és barátcinege megtelepítésére, valamint a Pilisi Parkerdőgazdaság által készítet GAB-odú. Madárvédelem, odútelepítés Tavaly július 1-től lépett életbe az 1982. évi 4. sz. ter­mészetvédelemről szóló tör-, vényerejű rendelet. A hazánk­ban eddig megfigyelt 345 ma­dárfajból fokozottan védett lett 31 faj. A 13 vadászható és a védelmet nem élvező — szarka, szajkó, seregély, szár­csa, mezei veréb, házi veréb, vetési varjú és dolmányos var­jú — kivételével, az összes vadon élő faj védelmet élvez. A fokozottan védett fajoknak a tápláléka is védett (pl. kere­csen-ürge). A védett fajoknak, például a nagykócsagnak 50 ezer, a fekete gólyának 30 ezer, a kékcsőrű récének 20 ezer, a fehér gólyának 10 ezer, a vörös vércsének 3000, a kis fakopácsnak 1000, a széncine­gének 500 forint természetvé­delmi értéke van. Az összeg valamennyi fejlődési állapotá­ra vonatkozik. Jól tudjuk, hogy a vegysze­rek használata, a környezet- szennyezés, az élőhelyek pusz­títása, az emberi közöny nem fog máról holnapra _ megvál­tozni. Félő, hogy veszélybe ke­rülnek a kertek és erdők szor­galmas napszámosai, kárte­vőpusztítói, a téli etetők ked­ves vendégei — a cinegék, csuszkák és a harkályok. Talán kevesen tudják, hogy egy cinegepár fiókáival együtt 30—40 kg rovart, petét, lár­vát szed össze 80—100 méter sugarú körzetben. Mig fiókái kirepülnek, kb. tizezerszér etet a széncinege, tizenháromezer- szer a kékcinege. Lehet, hogy egy odú kihe­lyezése olcsóbb és kevesebb veszéllyel jár, mint o környe­zetre és emberre ártalmasabb permetszerek?! Egy biztos, ott ahol az odúk kihelyezésével sikerült megtelepíteni a cine­géket, az erdők és kertek egészségesebbek, „emberi vé­delmet” ritkábban, vagy nem igényelnek. A házilag készíthető mester­séges fészekodúknak négy tí­pusa van. Az A odút erdőkbe, nagyobb parkokba érdemes kihelyezni, kékcinege és barátcinege ré­szére. Méretei: röpnyílása 25 mm, mélysége 15—20 cm, szé­lessége 8—10 cm. A műanyag és eternitcsövekből készítettek az időjárásnak jól ellenállók és könnyen -kezelhetők. A B odú a legismertebb, ki­helyezhető kiskertekbe, erdők­be, de szükség esetén az épü­let falára is. Széncinege, ör­vös légykapó, csuszka és rozs­dafarkú is megtelepedhet benne. Méretei: röpnyílása 32 mm, mélysége 18—20 cm, A kertekben a házi rozsdafarkú foglalja el a leghamarabb a C. típusú odút. Dombai István felvételei szélessége 10—12 cm. A ké­pen látható GAB odú legna­gyobb előnye, hogy nem pá­rosodik. Rendelhető a Magyar Madártani Egyesület Irodáján, A tető mozgathatósága elen­gedhetetlen az őszi tisztításkor. ára 70 Ft. (1024 Budapest, Keleti Károly u. 48.). A C odút az említett helyek bármelyikére kihelyezhetjük, légykapók, házi, kerti rozsda­farkú és barázdabillegető ré­szére. Adatai: röpnyílása 5x7 cm, szélessége ,10 cm, mély­sége 10 cm. A ritkábban készített D odú­ban kuvik, csóka, búbosban­ka költhet. Nagy belvilágú, 8x12 cm röpnyílósú ez a mes­terséges fészkelőhely. Az odúk kihelyezésével kapcsolatban néhány tanács: — a röpnyílás déli, délke­leti irányba nézzen; — a költés befejeztével a fészekanyagot ki kell venni az odúból; — a fa oldalágára akasszuk az odút S alakú kampó se­gítségével, így könnyűvé válik az ellenőrzés és a tisztítás; — a kihelyezés magassága — zavarástól függően — 2 és 4 méter között lehet. Nagy Sándor Újságíróból lett író Emlékezés Zsikó Gyulára A DunánúIi Napló 1965. február 3-i számában gyászkeretes, rövid köz. lemény jelent meg, omely sze­rint-: „Zsikó Gyula életének 57. évében hosszas betegség után elhunyt.” Immár tizennyolc éve annak, hogy Zsikó Gyula pécsi író, új­ságíró, könyvtáros, kultúrházve. zető kezéből február elején ki­hullott a toll, kiesett a könyv és örökre elköltözött tőlünk az élők sorából. Ha nem hunyt volna el fia­talon, akkor most 75 éves len­ne. 1908. november 7-én a ma már Pécshez tartozó Magyar- ürögön született. Édesapja — akit már ötéves korában elvesz, tett —, autodidakta kádár volt. Anyai ágon kisparaszti család­ból származott. Már gyermek­korában megismerkedett a sze. génységgel, a nyomorral és ez fiatalon forradalmi szellemet «alakított ki benne. Kitűnő eredménnyel leérettsé­gizett, majd 1928-ban beiratko. zott a pécsi Erzsébet Tudo­mányegyetem bölcsészeti kará­ra, latin—magyar—görög szak­ra. Az egyetemtől nem kopott ösztöndíjat, mert tagja volt a pécsi egyetem bölcsészeti ka­rán 1927-ben megalakult radi­kális irányú Batsányi János Tár­saságnak. Itt ismerkedett meg a fiatalon elhunyt, kolozsvári származású Kováts Józseffel, a jelenleg Párizsban élő Bajcsa (Holler) Andrással, Dénes Ti­borral, Fejtő Ferenccel, Ijjas Jankovits Antallal, Kardos Ti. borral, Patkós Györggyel, Ko­lozsvári Grandpierre Emillel, valamint Kása Lajossal. A társaság hangsúlyozta, hogy a nép demokratikus jo­gaiért küzd az irodalom eszkö­zeivel a parasztság elesett sor­sának megjavításáért, a föld­reformért és vallotta a szom­széd népekkel való együttmű­ködés szükségességét. Itt a pé­csi egyetem falai között jegyez, te el magát élete végéig az irodalommal. Sokoldalú író lett belőle. Irt verseket, novellákat, ifjúsági re­gényt, meséket, tanulmányokat. Első verseskötete: a „Szavak, szavak, szép szavak" 1922-ben, a második: „Vágy, munka, élet" címmel 1937-ben jelent meg. 1946-ban: „Jóság árfi" címmel ifjúsági regénye, míg 1947-ben a budapesti Szent István Társulat kiadósában „Mesék" címmel mesekönyve hagyta el a sajtót. Zsikó Gyula újságíróból lett író. Első írásai a ,,Dunántúl" c. napilapban jelentek meg. En­nek a lapnak belső munkatár­sa, törvényszéki és sportrovat­vezetője volt. 1944. december 17-én az „Új Dunántúl" mun­katársa lett. 1946-ban a „Füg­getlen Nép", a Kisgazdapárt pécsi lapiának főmunkatársa, később pedig felelős szerkesztő­je lett. 1955-től — rövid megsza­kítással -, a Szakszervezetek Ba­ranya megyei Tanácsa központi könyvtárában dolgozott, és nagy érdeme volt abban, hogy a szakszervezeti könyvtári háló­zat Pécsett és Baranya megyé­ben kifejlődött, illetve felvirág­zott. Számos tanulmánya jelent meg a pécsi irodalmi folyóira­tokban. írt a Janus Pannonius Társaság folyóiratába: a „Sor-' sunk"-ba, valamint a Magyar írók Szövetsége Dunántúli Cso­portjának folyóiratába, a Szán. tó Tibor által szerkesztett: „Du­nántúl" folyóiratba. Ez utóbbi­ban 1953-ban ielent meg: „A szovjet fantasztikus-tudományos és kalandos irodalom" c. írása',' valamint több könyvismertetése. A „Sorsunk” c. folyóiratban (1945) nagyobb tanulmánya lá­tott napvilágot: „A földreform” címmel. 1965. február 3-i számában a Dunántúli Napló igy írt róla: „Gazdag életül áll mögötte. Tisztelettel és szeretettel, a család mély gyászában osztoz­va búcsúzunk Zsikó Gyulától, barátunktól, munkatársunktól Pusztai József

Next

/
Oldalképek
Tartalom