Dunántúli Napló, 1983. november (40. évfolyam, 302-330. szám)
1983-11-04 / 305. szám
Kézilabda Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja Sportvezetők kitüntetése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója alkalmából a testnevelési és sportmozgalomban szerzett kiemelkedő érdemeik elismerése, ként sportvezetőket jutalmaztak A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem bronz fokozatát kapta Somkuti Ede, a Komarov Gimnázium és Szakközépiskola testnevelő tanára, megyei testnevelési szakfelügye. Jő. A kitüntetést Budaoesten adták át. A Baranya megyei Sporthivatalban rendezett kitüntetési ün. népségén Csethe István, a TSH csoportvezetője emlékezett meg a NOSZF évfordulójáról, majd Orosz Ottó, a TSH elnöke átadta a kitüntetéseket. Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést kapott Ambruszt János, a Bükkösei SE gazdasági vezetője, Balogh András, a Gépipari A labdarúgó bajnokok, Kupagyőztesek Európa Kupája, valamint az UEFA Kupa szerdai visszavágó mérkőzései alapján kialakult a BEKJben és a KEK- ben a legjább nyolc az UEFA Kupában pedig a legjobb 16 mezőnye. A legnagyobb meglepetés a bajnokok trófeáját vé_ dő Hamburger SV kiesése. A HSV melllett fekete napja volt több nyugatnémet klubcsapatnak, az NSZK-t mór csak a Bayern München képviselj — ők is keservesen, 11-es rúgásokkal jutottak tovább. Egy csapata van Belgiumnak, Hollandiának és Spanyolország na'k is. A BEK-ben és a KEK-ben már csak tavasszal játszanak fordu. lót, az UEFA Kupában viszont hátra van az 'idén még egy játék a legjobb nyolc mezőnyének kialakításáért. Tizenhét ország csapatai jutottak túl az eddigi akadályokon, Anglia Szakközépiskola ODK vezetője. Csábráki Sándor, a nagypeter- di körzet; tömegsport felelős, dr. Cséry Kont, a Megyei Úszószövetség titkára, Dán ka Sándor, a Megyei Vívó Szövetségnek elnökségi tagja, Gáspár Já. nos. a Sásdi SE ügyvezető elnöke, dr. Gundrum Károly, a Pécsi Vörös Meteor természet- barát szakosztályának elnöke, Hoffmann György, a komlói lakóterületi tenisz SE elnöke Pazar Viktor testnevelő tanár, az MTE atlétaedzője, Pozsgai János. a P. Kesztyűgyár labdarúgó szakosztályának elnöke, dr. Stadrucker Károly, a siklós; járási Labdarúgó Szövetség elnöke, Szabó Gyula, a Mezőgép SE tömegsport felelőse, Tóth Béla, a Megyei Asztalitenisz Szövetség titkára, Vajda Zoltán, a Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének tagja, Vass Zsuzsanna vajszlói kézilabda-edző. még öt klubot vonultat fel. Mind a három kupában érdekelt az angolokon kívül Olaszország, Skócia és a Szovjetunió is. Hosszú idő után magyar csapat is maradt a Kölnben továbbjutott Ú. Dózsa révén a tavaszi mérkőzésekre. A továbbjutott együttesek: BEK: Liverpool (Anglia), Rapid (Ausztria), D. Berlin (NDK), Róma (Olaszország), Benfica (Portugália), D. Bukarest (Románia), Dundee United (Skócia), D. Minszk (Szovjetunió). KEK; M. United (Anglia), Bal- keakoski (Finnország), Ü. Dózsa (Ma-' gyarország), Juventus (Olaszország), Porto (Portugália), Aberdeen (Skócia), Barcelona (Spanyolország), S. Donyeck (Szovjetunió). UEFA Kupa: Nottingham, Tottenham, Watford (Anglia), Austria Wien, Sturm Graz (Ausztria), Anderlecht (Belgium), Spárta Prága (Csehszlovákia), Lens (Franciaország), Sparta Rotterdam (Hollandia), Hajdúk, Radnicski Nis (Jugoszlávia), Lók. Leipzig (NDK), Bayern München (NSZK), In- ternazionale (Olaszország), Celtic (Skócia), Szpartak Moszkva (Szovjetunió). OTSH elnöki dicséretben részesült: Percsy Antal, a Siklósi Sportfelügyelőség gazdasági bizottságának elnöke, Rajczi János, az MTE pályagondnoka. A 'kitüntetetteket a Baranya megyei Pártbizottság nevében Németh Csaba, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa köszöntötte. * Az utánpótlás nevelésében kiemelkedően dolgozó edzők és vezetők „Kiváló Munkáért" kitüntetést kaptak, melyet Púder János, az OTSH elnökhelyettese adott át Budapesten. A kitüntetettek között vált Garami József, a PMSC labdarúgó edzője és Hirth István, a PMSC kerékpáros edzője. OTSH elnöki dicséretben részesült Móricz Péter, a Magyar Kézilabda Szövetség ifjúsági bizottságának tagja. újra lábra álltunk. Furcsa, de akkor vesztettünk, amikor 3-1-re megszereztük a vezetést, ki kellett volna használni a lélektani előnyt, de elmulasztottuk. Nagyon láj, hogy csak távolról figyelhetjük a KEK további küzdelmeit — de azért nem dől össze a világ. A KEK-ben az állva maradt nyolc csapat március 7-én és 21-én játszik a legjobb négy közé kerülésért. A sorsolás december 9-én lesz azután, hogy az UEFA Kupában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye. Az Ü. Dózsa az elődöntőbe kerülésért sláger klubokkal kerülhet szembe, hiszen a Manchester United, a Juventus, az Aberdeen és a Barcelona is nyert már kupát, igen erős a Sahtyor Donyeck és a Porto, egyedül a finn Volkeakoski Halra tűnik a többieknél gyenMég mindig veretlenül PMSC-Barnbach 29-25 (16-11) (Tudósítónk telefonjelentése.) Barnbach egy hatezer lakosú városka, Graztól 40 kilométernyire. Bányászati központ, erőműve és üveggyára van. Nagyon kedvelik itt a kézilabdát, sokat is áldoznak csapatukra, amely korábban kétszer volt bajnok, az első liqóban, most is ebben az osztályban szerepel. A barnbachiak együttesének edzője magyar (Horváth József), a Vasas volt válogatottja és Sabotai László szemétében egy egykori Rába ETO iátékos is erősíti őket. A PMSC stáierországi túrájának harmadik mérkőzését ebben a kézilabda fellegvárban játszotta. Eleinte fej-fej mellett haladt a két csapat, a pécsiek az első félidő vége felé húztak csak el 5 góllal. Szünet utón a hazaiak semmi újat nem tudtak kitalálni, csupán akkor jöttek fel, amikor nem a játékvezetőkettős ténvkedésével voltak elfoglalva. Ebben az időszakban beszállt az osztrákok edzője is a kapuba, onnan tartott szak- tanácsadást tanítványainak, de különösképpen ez sem segített rajtuk. A PMSC győzelme nem forgott veszélyben. PMSC—Oberglas Barnbach 29-25 (16-11), Barnbach. Vezette: Loibner, Wanek. PMSC: Kovacsics —■ Kőszegi (5), Kedves (1), Takács (5), Perger (9), Putics (2), Ivanics (3). Csere: Gerdesics (kapus), Kovács (1), Érsek (3), Czifrik (—), Fehér (—•). Edző: Koleszár György. A barnbachiak legjobb dobói Pusterhofer (11) és Samodai (3) voltak. Kupaszerda után Tizenhét ország csapatai még versenyben Tíz év után újra a legjobb nyolc között Az 0. Dózsa labdarúgó-csapata szerdán a nemzetközi kupaforduló egyik nagy meglepetését szolgáltatta az FC Köln elleni továbbjutással. A hírügynökségi jelentések nagyra érté- 4oe*fik az Ú. Dózsa sikerét, s kiemelik: kevés klub képes 180 perc alatt 5 góllal megterhelni a Schumacher által irányított, válogatottakkal ékesített kölni védelmet. A magyar klubok általában ritka vendégek a 'legjobb nyolc küzdelmében. Legutóbb 1976— 77-ben az MTK jutott el addig, hogy az elődöntőbe kerülésért is küzdhessen. . . Az Ü. Dózsa játszott már a 'bajnokoknál, a kupagyőzteseknél (eddig mindkettőben 1—1 alkalommal) s az UEFA Kupában — illetve elődjeiben is — (háromszor) a legjobb nyolc kö. zött, de pontosan egy évtized telt el azóta, hogy a kupák ilyen szakaszában szerepet kapott. A KEK-Ben az 0. Dózsa 1961—62-'ben volt a legjobb nyolc tagja. Akkor is egy rangos klub, az Ajax két vállra fektetése volt éhhez szükséges. Nem véletlenül nyilatkozott Temesvári Miklós, az Ú. Dózsa vezetője így a kölni mérkőzés utó n: — Ez a továbbjutás az Ú. Dózsa legnagyobb sikere az utóbbi tíz évben. Az. utolsó pillanatokig kétségem volt, hogy. elérjük-e a harmadik fordulót, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Egy remek kölni gárda ellen sikerüli továbbjutni. Játékosaim előtt kalapot emelek. Hannes Löhr, a .Köln szakvezetője á következőket mondotta a DPA nyugatnémet hírügynökség nek: — A mutatott teljesítménnyel, a játékosok akaratával, erőbedobásával teljes mértékben elégedett vagyok, az eredmény azonban kiábrándít. Az utóbbi időben remekül játszott a csapat, s ezek után még nagyobb csalódás, hogy kiestünk. A korai Ú. Dózsa vezetés sokkolta együttesemet, idő kellett, amíg gébbnek. H. L. alüavásáy almavásár alraavásár almavásár almavásár almi H aimává álmává almavás álmává©: almavásá' almavásá Még mindig ALMA VÁSÁR A ZÖLDÉRT boltjaiban AMÍG A KÉSZLET TART, 6,60 Ft kg. 'áimavsi hétvége sporteseményei PVSK-Mohács rangadó a területi bajnokságban Lakóterületi asztalitenisz verseny A labdarúgó NB l-ben a 12. fordulót játsszák a hét végén. Szombaton hat tolálkozóra kerül sor, míg vasárnap két mérkőzést vívnak. A PMSC szombaton Dósgyőrben lép pályára. A vosárnap sorra kerülő WTK-VM—Ferencváros összecsapást o televízió is közvetíti. A területi bajnokság legérdekesebb összecsapásának a PVSK-Mohács találkozó .gérkezik. A PVSK formája felfelé ível,, a Mohács viszont még veretlen. Ugyan a Drávo-cso. port fegyelmi bizottsága helyt adott a Szigetvár óvásának és a két pontot a szigetváriak kapták, de a döntést az MTE megfellebbezte. — Hetedik hete veretlenek vagyunk, szeretnénk ezt a szép sorozatot folytatni — mondotta Szőke Gábor, a PVSK szakosztályvezetője. — Nagyon nehéz ellenfélnek ígérkezik a Mohács, de azon leszünk, hogy legalább az egyik pontot itthon tartsuk. Gondot okoz, hogy Hergenrő- der és Barcsa sérüléssel bajlódik. nem számíthatunk játékukra. A mohácsi esélyekről Varjú István szakosztályvezető beszélt: — Kissé elkeserített bennünket a fegyelmi bizottság döntése, de nem annyira, hogy meaváltoztatnánk eredeti célkitűzésünket. Nem titkoljuk, az MTE bajnokságot szeretne nyerni, és ehhez nekünk jó eredményt kell elérnünk a PVSK ellen is. A csapatban hét saját nevelésű fiatal játszik, jó a szellem és reménykedünk abban, hogy az újabb fegyelmi tárgyaláson beigazolódik, hogy nem követtünk el hibát. Ugyancsak nagy érdeklődés előzi meg a Sellye—Siklós összecsapást is. A találkozón döntetlen körüli eredmény várható. A Komló megszerezheti a két pontot Nagymá- nyokon és a Boly is esélyesebb a Kisdorognál. Nehéz percek várnak a Szigetvárra Bonyhádon és a Mázaszász- várra Naqyatádon. A BTC kiharcolhat egy pontot az újonc Boglárlelle otthonában. A megyebajnokság bon is rang. adó lesz. a listavezető Somberek az idén kitűnően szereplő Üinetrét látja vendéqül. Kézilabdában befejeződtek a bajnoki küzdelmek, a hét végén a kosárlabda NB l-ben sem lesz bajnoki forduló. A PMSC OB l-es sakkozói a Törekvéshez utaznak Budapestre. A megyei TSH az SZMT- vel közösen lakóterületi nyílt asztalitenisz-versenyt rendez az egyetemi tornacsarnokban és a versenyen munkahelyenként négy férfi és ugyanennyi női versenyző állhat asztalhoz. A POTE-csarnok lesz a színhelye a hagyományos Novem. bér 7 vívó-emlékversenynek, melyre 200-an jelezték részvételüket. Sakk A Magyar Sakk Szövetség tó. jékoztatása szerint a Nemzetközi Sakk Szövetségtől (FIDE) kapott legújabb értesítés arról szól, hogy a sakkvilágbajnok- jelölti középdöntő párosmérkőzések (Ribli—Szmiszlov, illetve Korcsnoj—Kaszparov) ünnepélyes megnyitója november 20- án lesz Londonban. Az első játszmákot november 22-én játsszák, a véaleges helyszín az angol fővárosban lévő Great Eastern hotel. A Riblu—Szmiszlov mérkőzés főbírája: Antonio Medina (Spanyolország). A Pécsi Spartacus tenisz szakosztálya évadzáró szakosztályi ülését 1983. november 11- én, pénteken 17.00 órakor tartja a KISZÖV Művelődési Házban (Megve u. 20.). A szakosztály és baráti kör taqjainak megjelenésére feltétlenül számít a szakosztály vezetősége. Ökölvívás Három érmet szereztek a baranyai ökölvívók az országos ifjúsági bajnokságon. Súlycso- pcrtmban második lett Szabó L. (Steinmetz SE) és Mijájlovics (Mohácsi Harmadik helyen végzett Orsós I. (Komló). I Versenybírói tanfolyam Úszó versenybírói tanfolyamot rendez a Baranya megyei Úszó Szakszövetség. A tanfolyamra várják a régi versenybírókat, valamint azon szülők megjelenését, akiknek gyermekei úszással foglalkoznak. Az első előadást november 10-én, csütörtökön 17.30 órakor tartják a Baranya megyei Testnevelési és Sporthivatal (Pécs, Megye u. 21. szám alatti) székházában. Közlemény A városi műjégpálya szünnapja — tekintettel a november 7-i tanítási szünetre, valamint a Magyarország— Kínai NK nemzetek közötti válogatott asztalitenisz-mérkőzésre :— két alkalommal megváltozik. Ezek szerint november 7-én és 14-én (hétfői napokon) az egyébként szokásos nyitvatartás szerint látogatható a létesítmény, míg november 8-án és 15- én (keddi napokon) szünnap lesz. llllllll A számok tükrében 42. DVTK—Pécs találkozó Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 41 15 9 17 55-55 39 Csak Diósgyőrött: 21 5 3 13 21-35 13 Az eddigi összecsapások eredményeiből: 1977/78: 2-0, 1978 79: 0-2, 1980/81 : 0-0, 1981 82: 0-2, 1982/83: 0-3. A Pécs az utolsó győzelmét (2-0) 1977. szeptember 26-án a következő összeállításban érte el: Katzirz — Iványi, Torna, Hosszú, Kincses II. — Lutz, Pál, Lőrincz — Kardos, Kiss S., Dohány. A gól lövő Kardos és Dohány volt. Diósgyőrött a következő játékosok találtak be a hálóba: 2 gólos: Török, Máté, 1 gólos: Grozdics, Lehel, Opova, Dunai dr., Garami, Kovács, Dunai II., Vári, Daka, Tüske, Kocsis I., Tóth J., Köves II., Zombori, Kardos, Dohány és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei. DVTK (otthon) : Vasas 3-1, Volán SC 0-3, MTK-VM 2-0, U. Dózsa 0-0, Tatabánya 0-0. A DVTK jelenlegi hazai mérlege: 5 2 2 1 4-4 6 Pécs (idegenben) : Haladás 0-2, Vasas 0-0, Rába ETO 1-3, ZTE 3-1, Csepel 0-3. A Pécs jelenlegi idegenbeli mérle- ge: 5 113 4-93 Lehel Jenöné DunQpta.lt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki-Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:. Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivata1 ■ Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 760* Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztcséq telex: 12-42* Kiadó telex: 12-320 _________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex* I2-2K Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hlrla pkézbesítő posta hi vataioknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám’ 25 054 ISSN 0133—2007