Dunántúli Napló, 1983. november (40. évfolyam, 302-330. szám)

1983-11-26 / 326. szám

Kézilabda Sopiana Kupa Heti jegyzetünk Harminc éve... Harminc éve volt a 6-3. Ér­dekes mód, még most harminc évvel a puszta esemény után sem kell magyarázkodni, hogy mit is jelent ez a puszta ered­mény. Tudják öregek és gyere­kek, hogy a 6-3 a magyar lab­darúgás legfényesebb diadalát jelenti, az angol labdarúgás templomában, a Wembley sta­dionban győzte le a szigetor­szág válogatottját. Csoda volt, mert korábban még egyetlen kontinentális csapatnak sem sikerült otthonában legyőznie az angol válogatottat. Korsza­kos jelentőségű tett volt, nem­csak azért, mert szétoszlatta az angolok hazai verhetetlen- ségének nimbuszát, hanem azért is, mert egy csapásra pezsgésbe hozta az egész világ labdarúgását. Egyszerűen di­vatba jött akkor a magyar fut­ball. Elemezték, tanulmányoz­ták, átültették a magyaros já­ték elemeit, továbbfejlesztették azokat, egymás után születtek meg a korábban soha nem volt felállási módok, új teoretikusok tűntek fel a futballvilágban. Catenaccio, brazil iskola, to­tális futball. Azt hiszem, vala­mennyien részben a londoni 6-3-nak köszönhetik a létre­jöttüket. És nem utolsósorban az angol labdarúgás is annak a számukra megdöbbentő ve­reséggel zárult november végi délutánnak köszönheti a ké­sőbbi sikereit. Hiszen a Brit­szigeten úira kellett kezdeni szinte mindent. Ki kellett lép­niük a hűvös elzárkózottságuk- ból, be kellett kapcsolódniuk a kontinens futballéletébe, fel kellett adniuk a játék tanító- mestere jól hangzó címét és be kellett állniuk a tanulók sorába. De mindezt jól csinál­ták. Eredményeik beszélnek erről. Milyen volt a 6-3? Film ké­szült róla, a televízió is be­mutatta azóta. Itthon az egész ország érezte, hogy London­ban valamiféle futballcsoda történik majd. A pesti presszók kirakataiban öles hirdetmények álltak: „Rádiónkon meghall­gathatja aí Anglia—Magyar- ország közvetítését.” (akkori­ban még nem voltak forgalom­ban zseb- és táskarádiók). A rossz sorom úgy hozta, hogy a mérkőzés két óráját vonaton töltöttem. De valamennyi állo­máson bekiabálták a vonatba a vasutasok az eredményt. És még c nénikéknek sem kellett ■ magyarázni, hogy mit jelent az 1-0, a 2-0, az egész vonat végigujjongta a két órát. Este pedig a rádióban ismét közve­títették felvételről a teljes mér­kőzést, azok számára, akik úton voltak, vagy ne adj isten, dolgoztak a nagy meccs ide­jén. Ilyen sem volt még, azóta sem! Lesz-e még olyan futball- ünnep Magyarországon, mint harminc éve volt? Ki tudja. Talán lesz. De lehet, hogy az is nagy dolog, hogy volt. Hi­szen azzal sem dicsekedhetnek sokan, hogy egyszer, egyetlen egyszer olyat cselekedtek, hogy az egész világot lázba hozták. K. P. Döntetlen a román válogatott ellen (Tudósítónk telelonjelentése) Pénteken a harmadik fordu­lóval Kaposváron folytatódott a II. Sopiana Kupa nemzetközi férfi kézilabda torna. A kapos­vári városi sportcsarnok dél­utáni képe jelezte, hogy rend­kívüli esemény színhelye a ka­posváriak pompás objektuma. Már a Lengyelország — Bulgá­ria találkozóra is megteltek az ülőhelyek. A lengyel csapat egyébként igen magabiztosan kezdett, jól kihasználta játé­kosainak magassági és erőfö­lényeit. A nap fő száma természete­sen a Magyarország — Románia találkozó volt, melyet a tele­vízió egyenes adásban közvetí­tett. A Sopiana Kupa volt az első rangos esemény a kapos­vári sportcsarnok életében, s ez a közvetítés szintén első volt. Válogatottunk bizony megilletődötten kezdett, s 6-6­ig mindig a románok vezettek. 7-6-nól fordult a kocka, s úgy tűnt, hogy a kétgólos félidő­beli előny esetleg elég lesz. Pláne, amikor szünet után már 19-14 is volt a javunkra. Ekkor azonban jött a hidegzuhany, a mieink idegeskedtek, és ennek „eredményeként” az utolsó percet 22-20-as vezetésnél ket­tős emberhátrányban játszotta csapatunk. Ezt használták ki a románok, előbb 22-21 lett, majd a legutolsó másodperc­ben Duran egy hétméteressel megállította a válogatottunkat győzelmi sorozatában. Az NDK—Kuba találkozón úgy tűnt, hogy a német együttes simán nyer. Szünet után a ku­bai csapat azonban feljött, többször négypontnyira meg­közelítette az NDk-t, végül azonban a német együttes nyert, s átvette a vezetést is a táblázaton. A II. Sopiana Kupa harmadik napjának eredmé­nyei : Lengyelország — Bulgária 25-17 (12-6). 800 néző. V.: Le- long, Tancrez (francia). L. d.: Waszkiewicz (5), Konitz (5), ill. V. Marinóv (6). Magyarország—Románia 22-22 (11-9). 850 néző.‘V.: For- manek, Ambrus (csehszlovák). Magyarország: Hoffmann — Fodor (1), Lele (—), Kovács P. (7), Szabó (3), Kontra (3). Ko­vács MT (1). Csere: Öry (4), Horváth Gy. (3), ill. I. d.: Du­ran (6), Dumitru (5), Covatiu (4). NDK—Kuba 27-23 (16-8). 500 néző. V.: Dahbi, Taoufik (tunéziai). L. d.: Wahl (9), Reibrodt (5), Bonath (5), ill. Querd (7), Neninge (5), Marquel (5). K. S. Kosárlabda Arató László felvétele Vasárnap Újpesten játszik a Pécsi MSC Bodnár és Nagy játéka bizonytalan Rónai egy ponttal elégedett lenne Befejezéséhez érkezett a labdarúgó NB I. őszi idénye. A záró fordulóban hat mér­kőzés lesz szombaton, kettőre pedig vasárnap kerül sor. A szombati összecsapások közül kiemelkedik a Ferencváros—Vi­deoton és a Vasas—Rába ETO összecsapás. A Ferencváros formába lendült és három győ­zelmet aratott „zsinórban". A Videoton viszont végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott és nem véletlenül áll a bajnoki táblázat élén. Ha a fehérváriak úgy játszanak, mint legutóbb a Vasas ellen, akkor az üllői útról is elvihetik leg­alább az egyik pontot. A Va­sas — ellentétben a Ferenc­várossal — egymás után há­rom mérkőzést vesztett, így van mit javítaniuk a piros-kékek­nek. A Rába bizonyára szeret­né megerősíteni pozícióját az élcsoportban, ezért nagy harc várható a Fóy utcában. Dön­tetlen várható a ZTE—MTK-VM, a SZEOL AK—Haladás és Cse­pel—Tatabánya mérkőzéseken. Nyíregyházán kiesési rangadót vív a házigazda a Diósgyőrrel. Amelyik csapat veszít, arra rendkívül nehéz tavasz vár. Vasárnap mindkét mérkőzés délelőtt lesz, a Honvéd a Vo­lánt, az Újpest a PMSC-t lát­ja vendégül. A piros-feketék október 5-én vesztettek utol­jára és az azóta lejátszott öt mérkőzésen 6 pontot gyűjtöttek össze. Az öt találkozó közül kettő idegenben volt és sike­rült elhozni egy-egy pontot Diósgyőrből és Székesfehérvár­ról is. — Nagyon elégedett len­nék, ha Újpestről is egy pont­tal térhetnénk haza — mon­dotta a pénteki edzés után Ró­nai István, a PMSC edzője, — Kétségtelen, hogy az Újpest az esélyesebb, de mi az esély­telenek nyugalmával léphetünk pályára és nem elképzelhetet­len, hogy meglepetést oko­zunk. A Dózsa az első forduló­ban vesztett utoljára és a KEK-ben is kitűnően helytáll­tak. Nem téveszt meg bennün­ket a legutóbbi Volán elleni kisiklásuk, amikor váratlanul pontot vesztettek. Nekünk csak akkor van esélyünk, ha ugyan­olyan fegyelmezetten játszik a csapat, mint két hete a Vide­oton ellen. Igyekszünk és sze­retnénk sikeresen zárni az őszi idényt. Az összeállítás még nem végleges, mert Bodnár és Nagy sérüléssel bajlódnak. A várható összeállítás: Bodnár (Lukács) — Kónya, Torna, Róth, Brezniczky —1 Lutz, Gallai, Czérna — Nagy (Réfi), Mé­száros, Lörincz. L. L. fßA Ceíhg tájékoztatója^ ÉRTESÍTJÜK TISZTELT ÜGYFELEINKET, hogy a híradástechnikai készülékek és az elektromos háztartási gépek JüUlTASAT a következő szervizeinkben UEGEZZUK: PÉCS, Diana tér 22. Telefon: 13-339 Ybl Miklós téf 3. Telefon: 13-336 Fekete Gyémánt tér 16. (alkatrész-árusítás) Telefon: 13-338 oissm­KÉRJÜK, FORDULJANAK HOZZÁNK BIZALOMMALI PVSK-Eger 122-101 (56-44) KiildöttválasztA taggyűlés a kempingklubban • A Magyar Camping és Ca­ravanning Club Baranya me­gyei Szervezete értesíti a tag­ságot, hogy november 29-én, kedden 18.00 órai kezdettel tartja taggyűlését a pécsi Ifjú­sági Házban. Program: beszá­moló az 1983. évi események­ről. A jövő évi munkatervek és programok részletes ismerteté­se. Az MCCC közgyűlésén részt vevő megyei küldöttek megvá­lasztása. Hozzászólások. A na­pirend fontosságára való tekin­tettel a klub vezetősége kéri a tagság teljes létszámú meg­jelenését. NB I. férfimérkőzés. Városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Weidmger, Szabó IV. PV$K: Darázs (10), Ottó (2), Varasdi (18), Rab (27), Tóth (31). Cse­re: Solti (2), Vojtek (28), Né­meth (4), Soós (—). Edző: Hor­váth Imre. Csak a találkozó elején volt szoros a mérkőzés. A 4. percben még az egriek vezettek, de ezután fordított a A Budapesten megrendezett tornász világbajnokságot érté­kelték pénteken a fővárosban. A szervezők megállapították, hogy a nagy világverseny lebo­nyolításában részt vevők kifo­gástalanul dolgoztak és ezért elismerésüket fejezték ki. Az PVSK és a nagyszerűen dobó Tóth vezérletével elhúztak. Szünet után tartotta előnyét a pécsi csapat és győzelmükhöz nem fért kétség. Az Eger leg­jobbjai: Czajkowsky (28), Czuprák (25) és Molnár (16) voltak. Képünkön: Vojtek az egri védők gyűrűjében szerez pontot. aktívák között két pécsi sport­ember is volt — a városi sport- csarnok munkatársai: Bérczy Pál szervezési csoportvezető és Tóth Kálmán porondmester —, okik szintén részesei a siker­nek. Elismerés rendezőknek Hétfőtől Tatán készül a labdarúgó-válogatott December 3-án, szombaton játssza idei utolsó mérkőzését a magyar labdarúgó-váloga­tott. A Sza lőni kiben sorra kerülő Görögország elleni se. lejtező már tét nélküli. A ma­gyar együttes hétfőn kezdi a közös előkészületeket. Mezey György szövetségi kapitány és segítője, Tajti József szomba­ton este közli azt a keretet, amely hétfőn 11 órakor talál­kozik az MLSZ-ben. Ugyan­csak a szoríthat esti órákban adja meg névsorát Temesvári Miklós, az U-válogatott meg­bízott szakvezetője. Az után­pótlás együttes december 2-án Veriában szintén a gö­rögökkel játszik. Az A-válogatott a Tatára érkezés, után edzést tart, ked­den két foglalkozás szerepel műsoron. Szerdán először vi. deo-felvételről megnézik a görög—dán 0-2-es találkozót, 14.30 órától pedig a Tatabá. nyai Bányász vegyescsapatá­val játszanak edzőmérkőzést. Ha sérülés nem jön közbe, úgy Mezey György már ez­után közli kezdő 11-ét. Csü­törtökön korán lesz ébresztő Tatán: autóbusszal a Ferihe­gyi repülőtérre mennek, ohon. nan 10 órakor indul Görögor­szágba a különgép. Ezen he. lyet kap az U-válogatott, amely kedden délutántól Du- navarsányban készül a veriai feladatra. A görögországi 90 percen nem játszik Nyilasi és Szoko- lai. A két, Ausztriába» játszó válogatott a jövő hét végén osztrák bajnoki mérkőzésen érdekelt, ezért nem vehetik őket figyelembe. A szaloniki összecsapás játékvezetői hár. más román lesz. Mindkét gö­rögországi EB-se!ejtező ma. gyár idő szerint 14 órákor kezdődik. SZOMBAT, november 26. Labdarúgás. Megyebajnokság ; P. Zsolnay—Szentlörinc, Porcelángyár pá­lya 13.30, P. Postás—Villány, Postás pálya 13.30, U. PEAC—Harkány, Pécs- újhegy 13.30, P. Kinizsi—Dunaszekcső, Kovácstelep, 13.30, Beremend—Vasa- si Bányász, Beremend, 13.30. NB B-s ifjúsági bajnokság: KSI—PMSC, Bu­dapest, 13.00. Kézilabda. Férfi MNK mérkőzés: PMSC—Ferencváros, városi sportcsar­nok. 18.00. Sopiana Kupa nemzetközi férfi torna, Kaposvár. Bulgária—NDK 14.00, v.: Buehning, Iwasczyszyn (amerikai). Lengyelország—Románia 15.30, v.: Somhegyi, Szendéi. Ma­gyarország—Kuba 17.00, Kabadelov, Kostov (bolgár). Kosárlabda. NB I. nők: MAFC— PVSK, Budapest, 10.30, NB II. fér­fiak : Sz. Tanárképző—U. PEAC, Szom­bathely, 15.00. NB II. nők: Győri Vo­lán—Komlói Bányász, Győr, 16.00. Női MNK mérkőzés: P. Postás— Nagykanizsa, Komarov Gimnázium, 12.30. Röplabda. NB II. férfiak: U. PEAC—Steinmetz SE, POTE csarnok, 16.00. NB II. nők: U. PEAC—Ganz Villamossági SK, Műszaki Főiskola, 10.00. Tabí Videoton—Péísi Vörös Me­teor, Tab, 12.00. Birkózás. Területi szabadfogású úttörőolimpia. Szigetvár, 10.00. VASÁRNAP, november 27. Labdarúgás. NB I. mérkőzés. Ú. Dózsa—PMSC, Megyeri út, 10.30. Me­gyebajnokság: Drávafok—Szentegát, Drávátok, 13.30, Geresdlak—Sombe­rek, Geresdlak, 13.30. Üjpetre—Stein­metz SE, Üjpetre, 13.30. Kézilabda. Sopiana Kupa nemzet­közi férfi torna, Pécs, városi sport- csarnok. Románia—Bulgária 8.00, v.: Ischer, Rykart (svájci). Kuba—Len­gyelország 9.30, v.: Nusser, Koope (holland). Magyarország—NDK 11.00, v.: Mitrovic, Valcic (jugoszláv). Kosárlabda. NB I. nők; PVSK—Cse­pel, városi sportcsarnok, 17.00. Asztalitenisz. Megyei II. és III. osz­tályú felnőtt egyéni bajnokság, Egye­temi Tornacsarnok, 6.30. Még mindig a dopping 9 A fejetlen zűrzavar és az ellentmondó híresztelések miatt lépett vissza 14 amerikai spor­toló a pánamerikai játékokról — közölték tengerentúli illeté­kesek Indianapolisban. Az ügy hátterében állítólag az áll, hogy a pánamerikai játékokon alkalmazott doppingkontrolf nem a megszokott módon folyt le. A Caracasban tartózkodó, a tiltott szerek használatát el­lenőrző orvosok között volt olyan, aki a vizsgálatok előtt kijelentette, hogy a verseny­zőket majd azzal a berende­zéssel ellenőrzik, mely egy évre visszamenőleg kimutatja a doppingszerek használatát. Emiatt azután számos sportoló pánikba esett, és vissza is lé­pett a venezuelai sportverse­nyektől. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jen£ Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállclat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal r Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 760f Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12:421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Te!.: 13-177, 13-696. Telex? 12-21C Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom