Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-08 / 278. szám
12 Dunántúlt napló 1983. október 8., szombat Balaton- ' fejlesztés az ezredfordulóig — Újabb vevő a Szigetvári Konzervgyárnál. A héten újabb vevőpartner jelentkezett a Szigetvári Konzervgyárban: NSZK. bál a Jancke cég, hogy alma- sűrítményt vásároljon. Egyelőre 100 tonnányit, aztán tía a minőség megfelel, többet is. — Hulladékgyűjtés a mohácsi járásban. A Dél-dunántúli MÉH Vállalat mohácsi telepén két hét óta nagy munka folyik: a Hazafias Népfront felhívására a járás 17 községéből szállítják naponta a háztartási textil-, papír-, és vashulladékot. A gyűjtés a vártnak megfelelően alakult. — Új ABC épül Pécsváradon. Pécsvóradon a Zengő étterem mögött egy ABC áruházat épít a Pécsváradi ÁFÉSZ. A közel 700 négyzetméter alapterületű épületet augusztus elején kezdte alapozni a pécsváradi Költségvetési üzem, az alvállalkozókkal együtt. Átadási határideje két év múlva, szintén augusztusban várható. A teljes költség 14,8 millió forint. — A mázaszászvári „Kiss György” Ifjúsági Klub megkopott épületének tatarozását a negyven fős klubtagság saját erőből kívánja megoldani. A rendezvények bevételéiből és a tagsági díjakból 25 000 forintot gyűjtöttek össze erre a célra. A szakipari munkák elvégzése sem jelent majd gondot: klubtagok között vannak festők, kőművesek, villanyszerelők is. — Csillagászati hét kezdődik. Október 10-én Pécsett a TIT Mecseki Természettudományi Stúdiójában. A megnyitó előadást Nagyváradi László tartja este 6 órai kezdettel, Az ember és a kozmosz címmel. Az előadás után — tiszta idő esetén — távcsöves bemutató is lesz. Közlemény A DDGáz értesíti a lakosságot, hogy október 10-én, héttőn megkez- di a Szikla utcai gázvezeték rekonstrukcióját. Az építés ideje alatt az utca a gépjárműforgalom elől teljes lezárássá kerül. A kivitelezés előreláthatólag november 17-ig tort. Október 10-től a Fátyol utcát ugyancsak gázvezeték-épités miatt lezárjuk. Kérjük a lakosság megértését. — Segitő kapcsolat. Hétfőn délután 5-től 7 óráiig várják a Segítő kapcsolat szolgálat tagjai — orvos, pedagógusok, jogász, pszichológus — mindazokat, akik személyes gondjaik orvoslásához tanácsot kérnek. Az ingyenes szolgálat helye Pécs, Geisler E. u. 16. — Pisztrángtelepités a Pécsi tóba. A MOHOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága hat má. zsa szivárványos pisztrángot telepített a Pécsi-tóba. Ezzel is bővíteni kívánják a horgászfogóst. A pisztrángok elérik az 50—60 dekás nagyságot is. Haläloz äs A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatói, oktatói és dolgozói mély megrendüléssé! tudatják, hogy TAKÁCS LAJOSNÉ Auth Ágnes II. évfolyamos hallgató tragikus körülmények között elhunyt. Temetése október 10-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága ^ jó édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédpapám, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, KIS GERE JÁNOS Szigeti út 61. szám alatti lakos, hosszas betegség után, 74 éves korában váratlanul itthagyott bennünket. Utolsó útjára október 10-én, hétfőn délután 3 órakor kísérjük a bér- kesdi temetőben. A gyászoló Mésizöly és Bakó család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy OTTÓ ZOLTÁNNÉ Maza Mária életének 42. évében tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatója október 10- én 15.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Tudatjuk az ismerősökkel és' rokonokkal, hogy OZV. TAKÁCS JÁNOSNÉ Sásd, Arad u. 11, sz. alatti lakos, f. hó 3-án, a szigetvári kórházban elhunyt. Temetése 10-én, hétfőn du. fél 3 órakor lesz a sásdi új temetőben. Nagy Dénes és! családja. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, RÖTH LAJOSNÉ hosszan tartó betegség után, 70 éves korában elhunyt. Temetése október 8-án 13 órakor lesz Peterden. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÁNOS elvtárs, a pécsváradi MEZŐGÉP gyáregység dolgozója 54 éves korában váratlanul elhunyt. A MEZŐGÉP gyáregység vezetősége, pártalapszervezete és dolgozói 1983. október 10-én 15 órakor kísérik utolsó útjára a pécs- vóradi temetőben. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 40. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 14, 17, 30, 83, 85 — Ruhagyűjtési akció. Október 10—ill—12—>13-án reggel 7 órától délután 6 óráig ruhagyűjtési akció lesz Pécsett és Komlón. Pécsett a megyej tanács volt épületének földszintjén (Széchenyi tét 9. sz.). Kom. ión a városi tanács épületében (Lenin tér 3.), a vasút felőli bejáratnál várják az adakozókat. Mint ismeretes, a Magyar Vöröskereszt országos akciót kezdeményezett az angolai és mozambiki gyerekék. felnőttek tá. mogatására. Ehhez kapcsolódva hirdette meg a Vöröskereszt Baranya megyei Szervezete a jövő heti pécsi és komlói akciót. — Új munkásszálló épületének alapozása kezdődött meg a közelmúltban a Pécsi Hőerőműben. A munkásszálló, amely mintegy 23 millió forintba kerül, jövő tavaszra készül el, s meg fog felelni az ilyen létesítményeknél előírt nemzetközi szabványnak. Első lakói azok a csehszlovák szakmunkások lesznek, akik jövőre a Pécsi Hőerőmű rekonstrukcióján dolgoznak. — Dixie-klub az IH-ban. A Pécsi Ifjúsági Ház a Royal Dixieland együttesére alapozva dixie-klubot indít, melynek első foglalkozása ma, szombaton 15 órakor kezdődik az IH-iban. A középiskolásokból álló zenekar elsősorban a középiskolások érdeklődésére számít. A dixie-klub házigazdája Bornemissza Géza, vendége Szabó Sándor gitárművész. MOZI Petőfi: Együttélés (4, 6, 8) Kossuth-klub: ördögmalom (f4, 5) Kossuth: Együttélés (10, 12) Hüvelyk Panna (2, 4) Nemzeti vadászat (6, 8) Park: Férfiak póráz nélkül (f4. fó, f8) Ságvári: Régi nyár (4, 6) Fekete Gyémánt: Csalogány (4) A bíró és a hóhér (6) Jószerencsét: Dutyi dili (4, 6) Mohács: Britannia Gyógyintézet (hnó, 8) Komló, Zrínyi: Kémek a lokálban (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Feltámadás (f5) Szigetvár: Meztelen bosszú (ó) Siklós: A reménység szele (3) Ez igen! (7) Harkányfür- dő: Egyszerű eset (7) Sellye: A Profi (7) Előrejelzés az ország területére szombat estig: Pénteken folytatódott a túlnyomóan derült, száraz idő, szombaton több ízben lesz átmeneti felhősödés, szórványos, többnyire gyenge zápor valószínű. A nyugati szél napközben élénk lesz. Hajnalra helyenként köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul. A péntek reggeli vízállások: Ör- tilos 48 cm, apadó, vizhő 15,5 fok, Barcs —10 cm, apadó, vizhő 15,6 fok, Drávaszabolcs 61 cm, apadó, vizhő 15,6 fok. Mohács 180 cm, változatlan, vizhő 15,4 fok. A magyar tenger ezredfordulóig szóló fejlesztési programját vitatta meg pénteken Siófokon a Balatoni Intéző Bizottság, Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszternek, a testület elnökének vezetésével. Az alapkoncepciót tartalmazó program elkészítésében részt vett két minisztérium, három főhatóság, a három tóparti megye tanácsa és több tudományos intézet. A tervezőkre a program alapján kettős feladat hárul: megakadályozni a Balaton vízminőségének romlását és kialakítani az idegen- forgalom optimális arányait. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES ÜGYELET EK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére. Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel* vételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház — Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat) . III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: I. sz. klinj- kai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SZOMBATON NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, 7.30—13.30 óráig. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár, 7.00—18.00 óráig. Pécs-Kert- város, Krisztina tér 10., 10/57. sz. gyógyszertár, 7.00—12.00 óráig. ÉJSZAKA! ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től reggel 7 óráig. ORVOSI ÜGYELET Az Egyeditett Egészségügyi Intézmények az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást, szombati és vasárnapi napokon a sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére. A felnőtt lakosság, valamint az aba- ligeti körzet lakossága részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti orvosi ügyeleti helyiségeiben. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet: szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — a gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől). Telefon: 10-938. A berendelt betegek ellátása 8—13 óráig történik ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. Szombaton este 19 órai kezdettel a Nevelési Központ színháztermében az érdeklődők Kóczián Tibor és barátai c. műsort tekinthetik meg. Fellép még a Spektrum együttes és Szabó Sándor gitárművész is. Rendezvény Könyvkötészeti vándorkiállítást rendeztek a héten a Nevelési Központ aulájában. Az országból tíz kisiparos mutatta be munkáit. Ot nap alatt több mint kétezer látogató tekintette meg a régi könyeveket, és a nyilvános kötészeti bemutatókat. A pécsi bemutató után Békéscsabán .nézhetik meg az érdeklődők a kisiparosok munkáit. Tegnap este ta'totta a Pécsi Nemzeti Színház a Ságvári Művelődési Házban évadnyitó előadását. Vas Zoltán Iván rendezésében bemutatták a Charley nénje cimű vígjátékot Képünkön: N. Szabó Sándor és Galambos György a darab egyik jelenetében. Fotó Cseri László---------------------------------------------------------- * ---------------------------------------------------------Több olvasónk is érdeklődött, hogy ha hűvösebbre fordul az idő, vajon megindufl-e a fűtés? A Pétáv műszaki igazgatóhelyettese, Hanyecz László kérdésünkre elmondta, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzését megkapták: eszerint a szombati középhőmérséklet plusz 14, a vasárnapi plusz 13—15, a hétfői pedig plusz 13—15 fok lesz. Mivel ez meghaladja a 12 fokot, nem fűtenek. Ugyanakkor figyelembeveszik a helyi hőmérsékleti viszonyokat is, ha mégis ideérne egy hidegfront, akkor beindítják a kazánokat. Péciett, a Fürst Sándor utca tor- nyéken élő olvasónk telefonálta szerkesztőségünkbe, hogy utcájukban felbontották a buszöblöt. Az utasok nem tudnak biztonságosan le- és felszállni. Szeretnék, ha mielőbb megszüntetnék ezt az áldatlan állapototl — Ormánsági napok. Színes műsorral várja Sellye az érdeklődőket ezen a hétvégén. Szom. baton 8-án délután 2 órakor Szatyor Győző grafikai kiállítását nyitja meg Tüskés Tibor író, majd László Lajos író tart előadást Ormánsági mozaikok címmel. Lesz dokumentációs ki. állítás, levetítik az MTV pécsi stúdiójának Ormánság fája cfmű filmjét. Mindezeket az eseményeket a mezőgazdasági szakmunkásképző pinceklubjában rendezik. Este 6 órakor a dráVaiványi templomban ad hangversenyt a Pécsi Építők Madrigálkórusa. Vasárnap reggel 9-től népművészeti vásárt rendeznek a kastély előtti téren, délután amatőr néptáncegyüttesek vonulnak fel menettáncban, s adnak műsort a kastély udvarán lévő szabadtéri színpadon. — ÉS-est. Irodalmi műhelyek címmel sorozatot indít a pécsi Ifjúsági Ház. Elsőként az Élet és Irodalom szerkesztőségét látják vendégül hétfőn este 7 órai kezdettel. Az Irodalmi hetilap szerkesztőségét Varjas Endre olvasószerkesztő, Mezei András költő, Máriássy Judit író és Bella István költő képviseli. Házigazda dr. Kamarásné dr. Váróczi Zsuzsa, a JPTE adjunktusa. — Együttműködési szerződés. A Zsolnay Porcelángyárban jártak a héten az NDK-beli Kahlai Porcelán Kombinát szakemberei. Hosszütávú együttmű. ködésii szerződést kötöttek, melynek, értelmében jövő évtől kölcsönösen megismerkednek egymás gyártási technikájával és technológiájával. Felmerült, hogy edénygyártásban fejlettebb kombinát esetleg a pécsiéknek licenceket is elad. — Gyermekek a társadalomban. Pénteken az Úttörőszövetség székházában befejeződött a gyermekek társadalmi helyzetét elemző tudományos tanácskozás. A rendezvény második napján a résztvevők — a filozófusok, szociológusok,, pedagógusok, úttörővezetők — szekcióüléseken cseréltek véleményt a gyermekkorosztály nevelésének társadalmi feltételeiről, a gyerekek szocializációjáról, az Úttörőszövetség tevékenységének távlatairól. • Legyen a vásárlónk! Tisztelettel meghívjuk a Jurisics Miklós úti szolgáltatóházban üzemelő ABC-ÁRUHAZUNKBA: ★ széles áruválaszték ★ minden hét végén zsúfoltságmentes vásárlási körülmények ★ jó parkolási lehetőség. MEGKÖZELÍTHETŐ A 37-ES ÉS 33 A JELZÉSŰ AUTÓBUSZOKKAL IS. OKTÓBER SZOMBAT Szeretettel köszőntjük névnapjuk alkalmából KOPPÁNY nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.52 — nyugszik 17.11 órakor. A Hold kél 8.00 — nyugszik 18.29 árakor. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk események közölhetők 10-től 12 óráig és 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: SAROK ZSUZSA Szerkesztőségi hírügyeletes NÉMETH TIBOR a 10-053-as telefonszámon 16-tól 19 óráig CB-rádió hivójelünk: „Napló I.” 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán ® 15-000 Emlékülés a KERMI százéves jubileuma alkalmából A KERMI százéves jubileuma alkalmából emlékülést rendeztek pénteken Budapesten, az MTESZ-székházban. Az ünnepségen részt vett és felszólalt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Ballai László, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, ott voltak több minisztérium, szakszervezet, minőségellenőrző intézet képviselői. Marjai József az ünnepség végén átadta a KERMI-nek a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, valamint á~ Miniszter- tanács jubileumi oklevelét, amelyeket az intézmény nevében Cserny Ferenc igazgató vett át. — Totozó asszonyok. A 39. heti 13-as totófőnyeremény három nyertes szelvénye közül kettőt csütörtökön a pécsi Szigeti úti OTP-fiókban váltották be. Két magát megnevezni nem akaró somogyi asszony volt a szerencsés nyertes, akik fejenként 959 705 forintot kaptak szelvényeikért. Annyit elmondtak, hogy tíz—tíz szelvénnyel játszanak, ezeket azonosan töltik ki, majd" ötöt kicserélnek egymás között. így történt, hogy egyformán nyerték. Kiderült, hogy egyikük férje sem totózik, csupán biztatják szerencsés kezű asszonyaikat, akiknek már korábban is kedvezett Fortuna.-05-07 Az elsőbbségadóéi szabályok megszegése miatt három baleset is történt csütörtökön délután. Komló belterületén Gúzsai Lajos komlói kisiparos nem adta meg az elsőbbséget személygépkocsijával és nekiütközött egy motorkerékpárnak. A motorkerékpár vezetője, valamint egy gyalogos súlyos sérüléseket szenvedtek. * Pécsett, a Vasút utcában Orosz Péter pécsi lakos okozott balesetet. Személyautójával a Nett József ugyancsak pécsi lakos által vezetett személyautóval ütközött össze. Nett József könnyű Sérülésekkel került kórházba. * Szigetváron Szegedi András szigetvári motorkerékpáros egy személyautónak koccant, aminek következtében a balesetért felelős Szegedi Andrást könnyebb sérülésekkel szállították el a mentők. Kombájnégés. Hőátadás következtében meggyulladt és leégett egy kombájn motorja október 7-én délután két órakor a nagypeterdi vasútállomás melletti területen. Az anyagi veszteség mintegy 140 000 Ft.