Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-09 / 279. szám
Mérlegen négy év tevékenysége Pécsi últörővezelői konferencia Decemberben tartja Vili. országos konferenciáját a Magyar Úttörők Szövetsége. Az országos konferencia előkészítéseként került és kerül sor a csapatszintű úttörővezetői értekezletekre, a városi-járási és megyei konferenciákra. A Pécs városi úttörővezetői konferenciát szombaton rendezték meg 150 küldött részvételével az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igazgatóságának székházában. A 'konferencián a város és a megye úttörővezetőin kívül részt vettek a párt-, tanácsi és társadalmi szervek vezetői, képviselői is, többek között Rákos János, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára, Visegrádi Tamás, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese ésTas- nádi Péter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára. A Magyar Úttörők Szövetsége Pécs városi elnökségének beszámolóját a legutóbbi országos konferencia óta eltelt négy év mozgalmi munkájáról Gyöngyös Zoltán városi úttörőelnök terjesztette a konferencia elé. Közel 24 000 kisdobos, úttörő ifi és felnőtt úttörővezető 43 úttörőcsapat gondjait, sikereit, mozgalmi tevékenységét elemezte. Szólt a pedagógus- és azon belül is az úttörővezetői munka presztízsének érezhető csökkenéséről és okairól, az eszmei-politikai nevelés hiányosságairól, az ötnapos tanítási hét bevezetésével keletkezett új lehetőséaekről és problémákról, szülőkkel, a KISZ- szervezetekkel és patronáló szocialista brigádokkal létesített úttörőkapcsolatok kihasználatlan tartalékairól, ugyanakkor az úttörőélet létesítménykereteinek bővüléséről is. Külön kitért az új pécsi úttörőház építésére. amely KlSZ-védnökség- ben és nagy társadalmi segítséggel valósul meg. Az új úttörőház telies felépítéséhez még további erőfeszítéseket kell tenni, s ebben minden úttörőcsapatnak, úttörőnek és kisdobosnak — anyaai áldozatvállalással is — ki kell vennie a részét. A beszámoló végül is a következőkben vonta meg a négy év mérlegét: az úttörő- mozgalom, bár változó, de jó színvonalon töltötte be szerepét Pécsett a gyermekkorosztály nevelésében. A beszámolót követően a plenáris ülés vitával folytatódott. Burgmann György, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titNevelés változó körülmények között, jó színvonalon kára felszólalásában megállapította, hogy a gyermekek igényének és a társadalmi igényeknek is jobban megfelelő programok valósultak meg az eltelt időszakban. A városi KISZ-bizottság első titkára is szólt az új pécsi úttörőház építéséről, amely minden közreműködőtől eddiginél is aktívabb tevékenységet követel. Jankovics Rozália megyei úttörőelnök hozzászólásában az úttörőmozgalom megújulásának feltételeiről beszélt, s ezt at ismeretek és vezetői készség folyamatos fejlesztésében jelölte meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mozgalomnak még jobban kell építenie a gyermekek ötleteire, tettrekész- ségére, a szülők és más patronálok segítségére, s egyben hangsúlyozta a felnőtt úttörő- vezetők példamutatásának kiemelkedő fontosságát. A többi felszólaló közül Dormán Máté- né, a Bártfa utcai iskola igazgatója a rajvezetői tevékenység döntő szerepéről szólt, Gyur- csány Ferenc, a JPTE Tanárképző Kara KISZ-bizottságának titkára az ifivezetők helyzetét elemezte, Csirke Erzsébet, a városi elnökség kulturális szakbizottságának vezetője a művészeti szemlék szervezését és színvonalát bírálta, Csizmadia Sándor népművelő, dalénekes a kamaszkorúak körében tapasztalható új sajátosságokról beszélt. A konferencia délelőtt folyamán hat szekcióban folytatta a tanácskozást. A délutáni újabb plenáris ülésen a szekcióvezetők számoltak be csoportjaikban kialakult vitákról, majd újabb felszólalások következtek. Kovács Nándorné »(II. sz. Gyakorló Iskola) a kisdobosok nevelésének feladatairól, Mos- gai Miklós, a Köztársaság téri Általános Iskola igazgatója az úttörőcsapatok anyagi bázisteremtéséről, valamint a pedagógusképzés úttörőmozgalmi vonatkozásairól, Walz Jánosné, a Pécs városi Tanács osztályvezető-helyettese az úttörőmozgalom nevelő hatásáról és hatékonyságáról, a pedagógusok helyzetéről szólt. Rákos János, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára felszólalásában az úttörőmozgalom pártirányításáról, az úttörővezetői tevékenység pártmunka jellegéről beszélt többek között. Hangsúlyozottan szólt a hazafias nevelés kiemelkedő fontosságáról, valamint a pedagógus úttörővezetők hivatástudatáról és felelősségéről abban, hogy a kö zeljövő felnőtt állampolgárának mennyire lesz reális társadalmi képe, milyen lesz közösségi érzete és cselekvőkészsége. A vitát Gyöngyös Zoltán városi úttörőelnök foglalta össze, majd ezt követően a konferencia határozati rangra emelte azokat a javaslatokat, amelyeket a városi úttörőelnökség dolgozott ki az úttörőcsapatok munkájának továbbfejlesztésére, és meghatározta azokat a javaslatokat, amelyeket a megyei úttörővezetői konferenciának továbbítanak. A városi úttörőkonferencia végezetül megválasztotta azt az 59 küldöttet, akik az okóber 22-i megyei úttörővezetői konferencián Pécs város úttörőmozgalmát képviselik. D. I. (Folytatás a 2, oldalon) Lázár György Csehszlovákiába utazik Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke október 10-én, hétfőn, hivatalos baráti látoga. tásra a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba utazik Lubomir Strougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormánya elnökének meghívására. A népek alapvető érdeke a béke A nukleáris világháború növekvő veszélye láttán minden lehetőt meg kell tenni a béke biztosítására — jelentette ki Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, államfő, az NDK nem. zeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson. A Német Demokratikus Köztársaság teljes mértékben támogatta Jurij Andropovnak a nemzetközi helyzetről tett legutóbbi nyilatkozatát, hiszen a népek alapvető érdeke a béke megőrzése, a biztonság és a békés együttműködés szavatolása. „A jövőben sem kíméljük a fáradságot, hogy e óélokat érvényre juttassuk azokkal szemben, akik a NATO-ban, kivált az Egyesült Állomokban, erő'lte. tik a konfrontáció és a fegyverkezési hajsza politikáját',’ — mondotta. Hónecker végzetes következményű lépésnek nevezte az új amedkai közép-hatótávolságú rakéták tervezett nyugat-európai telepítését, és hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni ennek a súlyos veszélynek a megvalósulását. Nem sztaböd megtörténnie artnak, hogy ismét háborús veszély leselkedjék a világra német földről. Hönecker méltatta a Német Demókratikus Köztársaságnak az elmúlt 34 esztendőben elért fejlődését, és megállapította, hogy tavaly is jelentős eredmények születtek a fejlett szocialista társadalom építésében. Ezéknek köszönhetően a nemzeti jövedelem összege meghaladta a kétszázmílliárd márkát, és 1983. első hat hónapjában négyszázalékos növekedési ütemet ért el. Ezzel sikerült biztosítani és emelni a dolgozók anyagi és kulturális színvonalát — mondotta. fltffettMI * . Az őszi munkáknak kedvez az időjárás Vetik a búzát és az árpát Több helyütt gond van a műtrágyával A hét végén is dolgoznak a földeken Szombaton, kora délelőtt nem volt hétvégi csend egyik falu határában sem, amelyet mező- gazdasági körképünk összeállításakor kerestünk fel. Kombáj- nolták a kukoricát, szállították a répát - néhány helyen a katonák —, vetették az árpát és a búzát. Kedvez az időjárás; ragyogó a napsütés, eső nem esik, néhol erős harmat, sőt már dér mosdatja reggelente az októberi színeiket mutogató növényeket. Nem véletlen, hogy szombat-vasárnap is dolgoznak szinte valamennyi üzemben. Nemcsak a Dráva mentén, így a vejti, hanem a mecsek- aljai, például a kővágószőlősi táblákban is sorol az árpa. Vejtiben 6-7 nap alatt kikelt száz hektáron e hét közepére. Szabadszentkirályon hosszú szünet után ismét megpróbálják az árpatermesztést, ezúttal egy új fajtával, a Kompolti nemesítéssel: a száz hektáron csütörtökre végeznek. A vajsz- lói tsz is három év után ismét búzaelőveteményként árpát vetett 30 hektáron. Bár mindenütt szokatlanul száraz a talaj, nagy erőfeszítéssel megy a magágyelőkészítés: a tárcsák, a vetőgépek után porfelleg kavarog. Szabadszentkirályon még mindig 150 milliméter eső hiányzik és a magágykészítés költségei 30 százalékkal meghaladták a tervezettet, de sikerült a munka és hétfőtől kezdődhető búzavetés 800 hektáron. A tsz szakemberei egy új fajtában, a Zagrebcsankában nagyon bíznak. A vejtiek pénteken fogtak a búza vetéséhez Hirics határában. A három éve jól fizető MV 8-as, GK Szeged és Szuper Zlatna fajta magvai 700 hektáron kerülnek a földbe. Szépen haladnak az 1500 hektáros kukorica kombájnolásával: egyharmada magtárban. Nagyon jó, hogy itt is, mint valamennyi gazdaságban, a szemek nedvességtartalma alacsony; tehát a szárítás költségei csökkennek. A Szentlőrinci A. G. 1060 hektáros, a tavalyinál majdnem 50 hektárral nagyobb búzaterületet tervezett. A gazdaság kedd óta Fenyőspusztán vet. Új fajtával, a francia Beu- champ-pal kísérletezik. Az őszi árpa területét, a múlt évi . 60 hektárt megháromszorozta. Élénk a forgalom a gazdaság tarcsapusztai vetőmagüzemében, ahonnan a termesztők elsősorban a Baranjka és a GK Szeged fajtából vásárolnak legtöbbet, de nagyobb tételben talál gazdára a Jubilejnaja és a Zagrebcsanka búzafajta is. A szentlőrinci tsz-ben keddtől indulnak a vetőgépek az 1440 hektáron előkészített búzatermő területen. Most még Su- monyban és Bükkösdön vetik az őszi árpát 380 hektáron. A tsz kitart a jól bevált MV 4 és a GK Szeged fajta mellett. A vajszlói tsz-ben negyedik napja tart a búzavetés 600 hektáron. Nagy gond, hogy hiányzik 30 vagon vegyes és alapműtrá- gya. Kénytelenek drága pénzért közvetlenül a Péti Nitrogén Művektől szállítani. A műtrágyahiány - sajnos — másutt is tapasztalható. Ettől függetlenül jó ütemben folyik a gabonavetés megyénkben, amire ebben az időszakban rég volt példa. Cs. J. Pécs közelében, o kövógószölösí tsz T—1-es táblájában 84 hektóion vetik a búzát Galambos János és Panta László traktoros irányításával. (Fotó: Kocsmár Gábor)