Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-01 / 271. szám

Kepzomuueszeti uílcaghet, 1983 r \ Újra látogatható a Modern Magyar Képtár A Modern Magyar Képtár Szabadság u. 2. alatti hajlé­ka évek óta csők töredékét tudta bemutatni annak a ko­rábban kiállított anyagnak, amely a XX. századi magyar képzőművészet féjlődésének szakaszait, kapcsolatainak át­fogó képét nyújtotta. A Csont- váry Múzeum átépítésének, bővítésének időszakára ide került Csontváry-művek miatt került sor a történeti kiállítás megbontására, de szükséges­sé, tette ezt az a körülmény is, hogy a képtár anyagának je­lentős része a XX. századi magyar művészetet Európában bemutató kiállítással vándo­rolt. Így adódott az a paradox helyzet, hogy mire az állandó képtár szép katalógusa meg­jelent (1981), a közölt kép- onyagnak csak töredéke volt éppen látható Pécsett. A Csontváry Múzeum elké­szültével felszabaduló termek a kiállítás anyagának távolléte miatt néhány időszakos bemu­tató megrendezésére adtak le­hetőséget, enyhítve a múzeum időszakos kiállitóhely-gondja- in. A kölcsönképpen ideérke­ző időszakos kiállítások (Beö­thy" István szobrai, Kálmán Béja fotói) fogadásán túl kü­lönféle válogatásban, a raktá­ri anyagból is sok a közönség elé kerülhetett ez időszak alatt. A képtárnak az élő mű­vészetet és a közelmúlt művé­szeti eredményeit bemutató törekvésének hagyományát si­került némiképp folytatni az „Új szerzemények 1979-1982” című kiállítással. A kortárs művészetnek az utóbbi években gyűjtemé­nyünkbe került anyagához kapcsolódva a most újra fel­szabadult termekben ismét a XX. századi magyar művészet történeti útját felvázoló művek kerültek: ismét látható jó né­hány a katalógusban közölt klasszikus példákból. Képző- művészetünk alakulásának szi­gorú logikával bemutatott út- jával, a fejlődésben szerepet vivő törekvések korábban oly jó érzékkel jelzett arányaival, ezek főbb képviselőinek be­mutatásával a Modern Képtár ebben a felállásban még adós marad. Ennek oka, hogy a tör­téneti út érzékeltetéséhez nél­külözhetetlen művek más kiál­lításokon szerepelnek: Rippl- Rónai József: Park aktokkal című festménye a Magyar Nemzeti Galéria kiállításával Olaszországba utazik. Az akti­vista-konstruktivista csoportból Kassák Lajos, Weiningef An­dor, Molnár Farkas, Moholy Nagy László, Galimberti Sán­dor, Gábor Jenő műveit, vala­mint Kondor Béla két festmé­nyét ugyancsak a Nemzeti Ga­léria kérte kölcsön. Vajda La- jos-képeink szeptembertől no­vemberig Zalaegerszegen se­gítenek a festő életművének megismertetésében. Korniss Dezső, Bartha László, Cser- nus Tibor művei Székesfehér­várott „A kibontakozás évei 1960 körül" című kiállításon vesznek részt. Mattis Teutsch Jánps 19 műve Budapesten, a Kassák Múzeumban látható e hónap végéig. Kétségtelen, hogy e kölcsön­zésekkel múzeumunk fontos kulturális szerepet vállal. A Modern Magyar Képtá, gyűj­teményének jelentőségét, te­kintélyét jelzi, hogy hozzájá­rulása, képei nélkül teljes, jó kiállítás már nem rendezhető. Mégis, e helyzet átmenetinek tekinthető; fő célunk az, hogy a gyűjtemény minél teljeseb­ben itt, Pécsett legyen bemu­tatva, hiszen ezért keletkezett. Szeptembertől kezdve a kép­tárban az új szerzeményekkel kibővülve kiemelt hangsúlyt kapott a nagybányai festők csoportja. Az installáció, a ki­állítás vendégfalainak csök­kenése miatt a korábbinál ke­vesebb kép szerepelhet. Med- nyánszky László, Nagy Balogh János, az alföldi festők hiá­nya e századfordulói panorá­mában kevésbé feltűnő, mint a posztimpreászionizmus mes­tereinek: Rippl-Rónai József­nek, Csontvárynak a távolléte. Fő művekkel szerepel viszont Gulácsy Lajos. Az 1913—1918 között festett Ópiumszivá álma — egy nagyobb kép részletéből önállósult mű - a századfor­dulón a maga teremtette álomvilágában élő festőjének a szürreólis-expressziv moti- vumkapcscrfásónak páratlan hangulatú és hatású alkotása. A rokokós fénnyel, párával át­szőtt atmoszféra titokzatos hangulattal, furcsa képzettár­sításokkal telítődik. A Nyolcak művészcsoportjá­nak anyagából a kiállítás fő attrakciójának számít Kerns- tok Károly a Schiffer villa üvegablak-tervének eddigi legteljesebb kiállítása. Pór Bertalan ide kívánkozó Vágyó­dás tiszta szerelemre című nagyméretű vásznát helyhiány miatt kell nélkülöznünk. Min­denesetre jelzi azt a tényt, hogy a gyűjtemény kinőtte az épületet. A következőkben nem, annyi­ra a művészi csoportosulósok, vezéregyéniségek szerepének súlyozása történik, hanem erő­teljes, szép festmények (Nemes Lampérth József, Bortnyik Sán­dor, Dénes Valéria, Galimberti Sándor, Kmetty János, Schadl János művei) jelzik az expresz- szionizmus és a kubizmus eredményeinek integrálódását a hazai művészetbe. A két világháború közötti anyag bemutatása csaknem változatfanul követi a régi el­rendezést és válogatást. A következő kis terem az új szerzeményekhez átvezetés szándékával és a történeti ki­állítás szempontjait is figye­lembe vevő válogatással ala­kult, két, az 1970-es évek klasszikussá vált reprezenta­tív alkotása köré csoportosít­va: Bálint Endre: Triptichon ikonosztáza és Barcsay Jenő: Triptichonja mellé a Szent­endréhez kapcsolódó szellemű festészet előfutáraként kerültek Vajda Lajos és Korniss Dezső 1-940-es évekből származó munkái. A Triptichon ikonosz- táz Bálint Endre művészetét összegező alkotás. A festőnek a művészeti hagyományokhoz, környezetéhez való viszonya, a XX. századi művészet nagy felszabadulását hozó tudat­alattiban tett utazásának ta­pasztalatai gazdag szinkultú- rával fogalmazódnak meg e képen. Az 1960-1970-es évek mű­vészeti törekvéseit képviselő művek (Kondor Béla, Kassák Lajos, Csáji Attila, Schaár Er­zsébet, Gyarmathy Tihamér stb.) egészítik ki ezt az anya­got. A XX. század művészetének előre mutató törekvéseit nagy vonalakban érzékeltető elren­dezésben a Modern Magyar Képtár számos reprezentatív, szép művel várja ismét a lá­togatókat. Mendöl Zsuzsanna Nippon Design Center Japán plakátok a Pécsi Galériában A plakát célja és létekésé­nek feltétele a sejthető érdek­lődésnek elébe menni és figyel­met felkeltő formanyelvével va­lamiféle meggyőzéssel élni. A társadalom és a gazdaság ese­ményeit és összefüggéseit fi­nomabb rácson át fürkésző el­me e ponton hamar elakad. A plakát bizony „csak” függő változó. Kiszolgáltatottságán alig segít a szépségflastrom, vagyis, hogy művészetnek tart­juk. Függenie kell a tradíción, hogy sokak számára érthető legyen, ugyanakkor elég érde­kesnek kell lennie ahhoz, hogy tárgyát, létezésének előidéző­jét, mozgatóját finanszírozóját megnyugtatóan szolgálja. A plakát alkotója látszólag bát­ran halászgathat a kultúr- és technika-történet eseményei­ben, tetszőleges érvényességű kép. és utaláshalmazokkal él­het, az érdekesség és frivol- ság szentesítette fikciót bizako­dásra gerjesztő színezékekkel futtathatja a megbízásiban nyíl. vánvalóan pontosan körülírt cél felé..». De nem szaladhat el túlsá­gosan messzire ,i a művészi egoizmust vagy a kozmikus mé­retűvé tágított személyes pél­dázatot vissza kell fognia. A plakát a „publikumé". A kö­zönség pedig akkor érzi leg­jobban magát, ha középszerű elme szól hozzá. Az újdonság és hagyomány kommersz piaci értékorientálás és a fogyasztás kultuszában a látszólagos moz­gást a plakát teszi követhető­vé az utcán. Néptömegek szá­mára a „vizuális" kultúra egyik legfőbb forrása. A közönség pedig csudamód kezes. A „mű. vészét" felülbélyegzésével sza- lonkélpessé tett vásári giccs, raktárérett divatos gönc a szemünk láttára válik újra ér­tékhordozóvá. A tökéletes nyomdatechnikájú, tökéletes fo. tótechnikájú, tökéletes man- nequin-technikájú művész-üz­letember így hoz létre látsza­tokból valóságot, az átlagok, a közeli kielégülések, a kézzel­fogható boldogság távlatocs- káit életre híva. Japánban sincs ez másként. A diadalmas technika, a hihe­tetlen termelékenység, a jó mi­nőségű szériagyártmányok, az ígéretes európai és amerikai piac függönye mögött a nem­zeti karaktert hordozó műfor- mák felmorzsolódtak. Már csak a „nagy zavar" érzékelhető mindenben. Shigehisa Kitani divatkisasszonyai éppoly euró­pai bűbájjal kínálják a Wa- coal cég kreációit (magukat is de ez már reklámpszichológia), mint a Printemps vagy Liber­ty áruházakban, beleértve a Skála-Coopot is. Hiroyasu No- buyama a bélyeggyűjtő pre­cizitásával „mozaikolja" ösz- sze az lsetan nagyáruház bizo­nyára megnyugtató bőség ű áruválasztékát és Kazumasa Nagai emblémái, áruvédjegyei sem győznek meg arról, hogy amit húsz éve a lengyelek vi- Jágszinvonalon megcsináltak, most a „japán csoda" része­ként kell tudomásul venni. A kiállításon sajnálatosan ke­vés a kulturális témákkal fog­lalkozó munka. Pedig a japán plakátművészet valódi humánu­ma, emberféltése, felelőssége, az intellektuális problémákat nem technikával, hanem intel­lektussal megoldani igyekvő szárnya világszerte jegyzett, eredeti tehetségekkel tüntet. Yoji Yamamoto tipográfiai pla­kátjai tartoznak csupán . ide, szerény ellenpéldáiként a piac túlzó dominanciáját hirdető falragaszoknak. Aknai Tamás Elkezdtem játszani... M/n dolgozik Gellér B. István? A Tettye fölötti szép ker­tes ház műtermében régebbi képeket nézegetünk. A „Min dolgozik most?" kérdéshez egy 1979-ben készült fest­ménnyel érünk el, amelynek ez a címe: „Talán egy nap­szentély valahol". Talán, va­lahol — szándékosan elbi- zonytalanitó cim?- Igen. Ekkoriban kezdő­dött az a vizuális utazásom a valóság és a képzelet ha­tárán, amely még ma is tart, s amelynek mindig újabb ál­lomásához érkezem — mond­ja Gellér B. István. — Ügy kezdődött, hogy a szobrász szimpozionra plakátot tervez­tem, amelynek egyetlen mo­tívuma egy homokba nyo­mott csiga lenyomatának ké­pe. Nézegettem egyszer ezt a formát, s úgy tűnt, mint­ha egy régi város romjainak maradványa lenne repülő­gépről. Elkezdtem játszani az ötlettel. Elképzeltem, mi­lyen rajzot készítenének er­ről a településről a régészek. Hogyan rekonstruálná a vá­ros képét a romantikus fes­tő, és milyen lenne tudomá­nyos igényű távlati képe ma. Megcsináltam a városnak és környékének színes hegy- és 8. HÉTVÉGE vízrajzi térképét, és az egé­szet elneveztem Növekvő Vá rosnak. A képek itt sorakoznak most a műteremben: a szem­lélőnek különös élmény, ahogy bekapcsolódik a já­tékba, a kitalált történetbe. Mert a történet folytatódik. Eszerint a Növekvő Városról egy japán professzor azt hi­szi, egy másik civilizáció űr­hajójának emlékműve, amely a leszállóhelyen . épült. Idő­közben a romok alól régé­szeti emlékek kerülnek elő, így háromszögletű cserépda­rabok, a triangulumok, ame­lyeken jól láthatók a trian- guláris írás elemei. Gellér B. István „megfejtette" a je­leket: a kőtáblák feliratai, békés épitőmunkáról, hábo­rúkról tudósítanak. Kezembe veszem a cserépből készült háromszögletű pénzdarabot és láthatom a törvénygula gipszmakettjét. — Hol tart most a Növek­vő Város feltárása? — Egyik kiállításom pros­pektusában már nyilatkozott Samuel J. Robin régész és tanítványa. Nemsokára be­lép egy antropológus is, aki szeretné tudni, milyen volt az ott élő népesség. Mór el­készültek a rekonstruált ko­ponyák, adatok vannak a temetkezési szokásokról és az ünnepi rituálékról. Készül a város makettje. — Mikor épülhetett ez a város? — Időszámításunk kezdete előtt 2000 és 500 között. — Sokat kellett tanulnia ehhez a munkához? — Nagy szellemi izgalmat jelentett átforgatni a szük­séges tudományos műveket: foglalkoztam régészettel, néprajzzal, antropológiával, még joggal is. — Mennyiben tudományos munka ez és mennyiben mű­vészi? — Kizárólag művészi al­kotó munka: a tudomány csak a megtévesztés kedvé­ért kerül bele — hogy a va­lóság látszatát keltse. A va­lóság és a képzelet határán akarok manőverezni, mint­egy bizonytalanságban tar­tani a nézőt: igaz volt-e, va­lódi lehetett-e ez. A „déja vu^élményt", a „mintha már átéltem volna valami hason­lót" érzését akarom felkel­teni. — A hagyományos tábla­kép kedvelői alighanem ne­hezen tudják magukat bele­helyezni ebbe a gond ólat - menetbe ...- Nem függök a közönség kegyeitől. Rajzot és művé­szettörténetet tanítok a Leö- wey Gimnáziumban, a terve­ző irodában képzőművészeti tanácsadó vagyok. A magam kedvére festhetek, rajzolha­tok. A nagy virágcsendélete­ket és aktokat már megfes­tették, ma másfajta izgalom­ra van szükség. Engem az irodalomban is, filmben is az o gondolkodás érdekel, amely Jronvencionális, azon­nal felismerhető eszközökkel mond el valami újat a dol­gok, jelenségek mélyebb összefüggéseiről. De ehhez egy kis felkészültség kell a nézőtől is: esetleg a miszti­kusok filozófiájából, esetleg a sci-fi-irodalomból.- A képek angol nyelvű felirata külföldi kiállításra utal.- Ez a fajta képzőművé­szeti gondolkodás a világban sokfelé benne van a leve­gőben. Jugoszláviában 1980- ban kaptam díjat a Növek­vő Városra, megvette a Zág­rábi Múzeum a sorozat egyik darabját. Svédországban és Grazban húsz-húsz lappal szerepeltem. Most Miskolcon volt látható tizennyolc la­pom.- Elégedett ember?- Igen.- Kissé szokatlanul, hang­zik: manapság szokás pa­naszkodni.- A panaszok egy része jogos. Például Pécsnél ki­sebb városok el tudnak tar­tani képzőművészeket, míg Pécsett a helybeliek na­gyobb része nem kap helyi megbízást. Másrészt azon­ban a panaszkodós divat is: panaszkodunk önvédelem­ből, s gyakran azért is, hogy mások ne irigyeljenek ben­nünket. Gárdonyi Tamás /

Next

/
Oldalképek
Tartalom