Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-01 / 271. szám

Egy siker a sok közül: az 1955—56—57. években labdorúgó- bajnokságot nyert csapat, a kép jobb szélén Lőrincz József. Áz életmű... A katedra üres. Az értelem felfogja, az ér­zelem tiltakozik . . . Lőrincz József, a pécsi Zipernovszky Károly Ipari Szakközépiskola igazgatója hosszan tartó, sú­lyos betegség után elhunyt. A volt diókok, pályatársak, kollégák, barátok búcsúznak. Elköszönnek a ' tanártól, mindattól, amit Lőrincz Jó­zsef alakja jelentett számuk­ra - számunkra. Az iskolá­hoz, az ifjúsághoz való hű­séget, mélységes humaniz­must, az igaz emberi kap­csolatokat. Közel negyven évig volt az iskola tanára, jelentős érdemeket szerzett Dél-Dunántúl iparoktatásá­nak fejlesztésében. Pedagó­giai alapelve az emberben való hit, a töretlen optimiz­mus volt. Életműve — a pedagógu­sok életműve. Antal Gyula, az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igazgatóságának vezetője: — Ha azt kutatom em­lékezetemben, hogy gépipa­rista koromban milyen ténye­zők vezettek az ifjúsági moz­galomhoz, hogyan formáló­dott világnézetem, hogy ala­kult erkölcsi értékrendem, hogyan lettem nagyon fiata­lon — középiskolásként — párttag, akkor szinte min­den motívumban valahogy ott dereng Józsi bácsi képe. Nem hivalkodva, hanem olyan egyszerű természetes­séggel, ahogyan ő mozgott köztünk, fiatalok között. Lő­rincz József akkor, az ötve­nes évek elején a tantestület legmarkánsabb iskolateremtő egyénisége volt, mondhat­nám motorja a mozgalmi életnek. Ez a közéleti telí­tettségű szellem, amely az iskolát jellemezte, nagy ha­tással volt későbbi éveimre is. Így lettem — a technika szeretetének megtartásával — pedagógus, népművelő, majd politikai munkás... Olyan tanárom, mint ő — egy sem volt. Aki az élet- utamat úgy figyelte és is­merte volna . . . mindig szin­te minden fontosat tudott ró­lam, s hiszem, másokról is: a gépipari különböző gene­rációiról, mindenkiről, aki valaha közel állt szívéhez. Czakó János, az ÉPGÉP barcsi gyárának igazgatója: — A felsőipari, a techni­kum, mindig és mindenkor otthonom. Onnan indultam 1947-ben, aztán később, az egyetem elvégzése után óra­adó tanár is voltam, s Lő­rincz József jóvoltából az érettségi bizottságokban is dolgozhattam. Mit kaptam tőle? . .. Diákként is, tanár­ként is szellemi-eszmei irá­nyítóm volt, barátom . . . pél­daképem. Minden diákja tudta: bármilyen emberi problémával megkeresheti, segít, tanácsot ad, szerete- tével kitüntet. Pedagógus volt, a szó legnemesebb ér­telmében. Dr. Udvary László, az Ika­rus gyár fejlesztési főmérnö­ke: — A felszabadulás utáni első évfolyamon végeztem, 1946-ban. Akkor, még felső­ipariban. Sokszor megkér­dezték tőlem, sokszor megfo­galmaztam: Mit is jelentett számomra Pécs? Az öreg is­kola falai között egy életre szóló műszaki pedantériát, szakmaszeretetet tanultam. Lőrincz József — akkor — majdnem velünk egykorú ta­nár, magyart tanított, de a tantárgy szeretetén kívül be- lénkplántólt egy olyan élet- szemléletet, amitől azóta sem tudok megszabadul­ni .. . Ne higgye, hogy túl erős, ha így fogalmazok: a szocialista emberi erkölcsök hordozója volt. Csorba Tivadar, Pécs város Tanácsa, művelődési osztá­lyának vezetője: — Kevés pedagógus lehet, akit annyira szerettek, mint őt. Az iskola szakmai, kul­turális és sportsikerei, volt tanítványai sikerei neki min­dig őszinte örömöt okoztak, munkájában megsokszoroz­ták erejét. Csodálatosan ta­nított, magyar és történelem órái, tanítása értelmet és ér­zelmeket mozgósítottak. Év­tizedekig emlékezett tanít­ványai nevére, sokszor 30— 40 év távlatából is diáknevén szólította őket. Valószínű, hogy az ő nevéhez fűződik a ma is élő „Hajrá, ipari!”. Közvetlen és közvetett hatá­sára vált diákjainak nagy ré­sze igazán becsületes, ren­des emberré. Wirth László, a szakközép- iskola kollégiumának igaz­gatója : — Hálás vagyok a sors­nak, hogy a gépipariba ve­zetett. s hogy itt, olyan ki­váló pedagógus indított el a pályán, mint valamennyi­ünk Józsi bácsija. Óráit lá­togattam, módszereit lestem. Munkájában a tanítványt mindig partnerének tekintet­te, s tőle tanultam_ meg, hogy jó, ha mielőbb ke­resztnevéről ismerjük a diá­kot ... Pákozdi Jenő, a VEGYÉP- SZER tamási gyárának ter­melési osztályvezetője: — Dombóvári gimnazista koromban az egyik mérnök­tanárom javasolta: ha a műszaki pályát választom, jobb, ha Pécsre megyek, az ipariba. Ö is ott végzett, tudja. Különbözetivel kerül­tem át, s később jószerivel abból éltem, amit ott kap­tam. Szakmai alapokat, em­beri tartást. Ebben elvitatha­tatlan érdemei vannak az akkori igazgatónak, Lőrincz Józsefnek . . . Aki vagy jó 15 évvel az érettségi után is tudta, hogy melyik padban ültem . . . Kapitány Sándor, a Kecs­keméti Gépipari és Automa­tizálási Műszaki Főiskola fő­igazgatója, a szegedi aka­démiai bizottság tagja: — Pécsi diákéveimben, 1953 és 1957 között, törté­nelmünk válsággal terhelt időszakában Lőrincz József emberi nagyságának köszön­hető, hogy józanok marad­tunk, hogy az ipari ment tovább, a maga útján. Az igaz embert, a tanárt, a ba­rátot, és nagyon sokunk pél­daképét tisztelem benne. A magunk között iparinak be­cézett iskolából magunkkal vitt, egy életre szóló, egyéni­ségünket meghatározó em­beri töltet jelentős részét az ő személye közvetítette. Keresztes János, a Mecha­nikai Laboratórium pécsi gyárának igazgatója: — Én ezt az iskolát min­dig munkásiskolának érez­tem, munkásokat nevelt, at­tól' függetlenül, hogy később milyen posztokon, beosztá­sokban dolgoztak a volt diá­kok. A felszabadulást követő évek politizálva tanító, élet­re felkészítő pedagógusa volt Lőrincz József, aki tud­ta és cselekedte: az új tár­sadalmi rend számára új tí­pusú emberre van szük­ség . .T Nemcsak tanárom, barátom is volt. Kapcsola­tunkat °z 1947-ben országos bajnokságot nyert focicsapat alapozta meg: Czakó Jancsi volt a balfedezet, én a jobb­fedezet. Menedzserünk Lő­rincz Jóska, aki minden fon­tosabb mérkőzés előtt leuta­zott Szekszárdra a szüleihez és hozott egy bőrönd enni­valót, aki sokszor a magáé­ból adott forintokat, hogy elutazhassunk egy-egy mér­kőzésre ... Valahol azóta is érzem, nem mi, hanem ő nyerte meg a döntőt.. . Jagados Gyula, a Pécsi Hőerőmű főművezetője: — Az én nemzedékem, hábórús nemzedék volt — 1946-ban végeztem a felső­ipariban —, s úgy érzem, hogy fiatal tanárunk, Lőrincz József volt az, aki a tan­tárgyán kívül emberséget és tisztességet is tanított, ami akkoriban nem is volt köny- nyű feladat . . . Tűzbe men­tünk volna érte ... Az azóta eltelt sok-sok év alatt is fo­lyamatosan kapcsolatban álltunk vele, s alig hihető, hogy erre többet már nem adódik lehetőség .. . Füredi Gyula, a Közleke­dési Főfelügyelet igazgatója: — A fiatalság életmódjá­nak, sportszerű viselkedé­sének, szemléletének egyik alakítója volt Lőrincz tanár úr. Még ma is emlékszem a technikusi oklevél átadása­kor mondott szavaira: „Ne engedjétek azt az eszközt és hatalmat magatoktól elven­ni, amit iskolánk a tanulmá­nyaitok során kezetekbe adott és arra törekedjetek, hogy a szakma egy-egy te­rületének elismert szakem­bere; legyetek ..." Kozma Ferenc A követelmények és a vezetők Pécs pedagógus sajtója Száztizenöt éve jelent meg a „Néptanoda” Az MSZMP Központi Bizott­ságának július 6-án megtartott ülésén az egyik fontos téma volt az ipar helyzetéről és fel­adatairól szóló jelentés meg­vitatása. A KB-ülésről kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy az ipar kiemelkedő szerepet játszik a lakossági ellátásban, a külkereskedelemben, a nép­gazdaság külső és belső egyen, súlyának fenntartásában. Ta­pasztaltuk azt a nagyarányú fejlődést is, amely ezt az ága­zatot jellemezte és jellemzi ma is. S nem ismeretlenek az ipar előtt álló nagy feladatok sem, amelyek teljesítését számos kül­ső és belső gond teszi még nehezebbé, megkövetelve, hogy az ipar fokozza teljesítményét, jobban használja ki tartalékait, a szellemi és anyagi erőforrá­sokat, gyorsítsa a műszaki ha­ladást, növelje a termékek ver senyképességét és jövedelmező ségét. A KB-ülésről szóló közlemény azonban az úgynevezett objek­tív termelési tényezők szerep? 6. hétvégeI mellett hangsúlyozottan említi a szubjektív oldalt is, vagy aho­gyan manapság mondjuk, az emberi tényező szerepét, növek­vő súlyát és fontosságát, min­denekelőtt a dolgozók szakkép­zettségének. műveltségének emelését, a megszerzett tudás hasznosítását, a hatékonyabb foglalkoztatást. Kiemeli annak fontosságát, hogy erősíteni kell a dolgozók alkotó, érdemi köz­reműködését a gazdasági fel­adatok kialakításában és meg. oldásában. S amikor a közle­mény dolgozókat említ, akkor ezalatt valamennyi, az iparban foglalkoztatott embert kell érte­ni: segédmunkástól a mérnö­kig, fizikai dolgozótól az alkal­mazottakig, beosztottaktól a legfelső szintű vezetőig. Az ipar előtt álló újszerű és nagy fel­adatok csakis közös egységes cselekvéssel valósíthatók meg. Mindemellett azonban külön is említi a közlemény a vezetők felelősségét. A vállalatirányítás korszerűsítése, a vállalatok ön­állóságának,: gazdálkodói fele­lősségének növelése, kezdemé. nyező képességének erősítése ugyanis minden eddiginél, ma­gasabb követelményeket tá­maszt a vezetőkkel szemben, igényli a vezetőképzés, kiválasz­tás és kinevezés gyakorlatának tökéletesítését is. A Minisztertanács 1982 no­vemberében már e célok érde­kében hozott határozatot a vál­lalati felügyelő bizottságok mű­ködésének fejlesztéséről, az igazgatótanácsok jogkörének növeléséről, illetve a vállalati magasabb vezető állású dolgo­zók kiválasztási gyakorlatának korszerűsítéséről. A rugalmassá­got szolgálja a vállalati szerve­zeti rendszer folyamatos felül­vizsgálata és az azt követő in­tézkedéssor, amelynek eredmé­nyeként számos tröszt és nagy- vállalat szűnt meg és több mint húsz százálékkal emelkedett az önállóan gazdálkodó egységek száma, (ötven százalékot meg. haladó mértékben Heves, Bács- Kiskun. Komárom és Hajdu- Bihar megyékben.) Az önállósult vállalatok ered­ménye] összességükben kedvező képet mutatnak. Megkezdődött a termékszerkezet módosítása, a beszerzés és értékesítés átirá­nyítása, ami általában a keres­let jobb kielégítésével is együtt jár, főleg ott, ahol versenyhely­zet is kialakult. Korábban rá­fizetéses egységek váltak nye­reségessé, vagy mérsékelték ad­dig tótomként kezelt vesztesé­geiket. Mindez bizonyítja, hogy a ve­zetők jelentős hányada képes volt rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Hogy nem mindenhol arra utal­nak az utóbb] időben megsza­porodott pályázati hirdetmé­nyek, amelyekben vállalatok osztályvezetői, főosztályvezetői, sőt igazgatói állásokat hirdet­nek meg. A vezetőkiválasztásnak ez a tárgyilagos formája, a személy, zeti munka nyilvánosságának, demokratizmusának ilyen irányú fejlődése már a jövő képét ve­títi elénk. A konkrét követelmé­nyek és feladatok nyilvánosság­ra hozatala, az utánpótlási for­rás szélesítése, a szubjektiviz­mus visszaszorítása és a meg­határozott időre szóló kineve­zés gyakorlatának általánossá tétele garancia arra, hogy csak azok kerüljenek vezető beosz­tásba. akik arra valóban alkal­masak. Az ipar — de szélesebben ér­telmezve az egész magyar tár­sadalom — létszükséglete, hogy ez a jövőben mindinkább így legyen. Árvái Tivadar Pécs pedagógus sajtójának múltja több mint 100 évre te­kinthet vissza. Baranyában ugyanis a XIX. század második felében indult meg a nevelés ügyét szolgáló sajtó. Száztizennyolc évvel ezelőtt, 1865-ben „NÉPNEVELŐK KA­LAUZA" címmel jelent meg pe. dagóiai lap. Ez szakközlöny volt „kerületi tanfelügyelők, igazgatók, hitelemzők, néptano- dai oktatók, magántanítók, ta­nítójelöltek, községi iskolagond­nokok városi és falusi elüljárók, szülők s a nevelés és elemi tanügy összes barátai számá­ra”. A lap havonta háromszor, 1-én, 10-én és 20-án látott nap. világot. Két évfolyam után 1867—68-ban a lap „KALAUZ” címmel jelent meg 1870-ig. Szerkesztője Szauter Antal, a pécsi tanítóképezde igazgatója, képezdei tanár volt. Száztizenc-t évvel ezelőtt, 1868. október 1-én azután újabb pedagógiai lap indult Pécsett „NÉPTANODA" címmel. Felelős szerkesztője és kiadója Schneider István, a községi is­kolák felügyelője, ismert peda­gógus, a Pécsi Tanítóegylet el­nöke volt. A jellege szerint „ne­velés-oktatásügyi hetilap” —a nagyszünidő kivételével — min­den szombaton jelent meg. A lap követelte a tanítókép­zés színvonalának emelését, a tanítóképzés államosítását, a tanítók önképzését, a pedagó­gusok nehéz mankójának meg­felelő olyan fizetést, hogy mű­veltségükhöz mérten tölhesse­nek be társadalmi állásokat is. Síkra szállt azért, hogy feleke. zetiséghez való tartozás ne le­gyen korlát tanító és tanító kö­zött, hanem egy testületet al­kossanak, bármilyen jellegű is­kolában működnek. A „Néptanoda” közvetítette a felsőbb oktatási hatóságok­hoz a tanítóság nézeteit, rá­mutatott az elhibázott oktatási intézkedésekre, követelte a ta. nítók jogainak teljesítését, vá­zolta a tanítók hibáit is.^de ugyanakkor megvédte őket a méltatlan támadások és üldöz­tetések ellen. 1898. január 1-én a „Nép­tanoda" a 31. évfolyamába lé­pett. Felelős szerkesztője: Schneider István aláírásával a lap első oldalán „Magyarország művelt tanítóihoz a Néptanoda érdekében” címmel előfizetési felhívás jelent meg: E lap irá­nya mindig határozott, szabad­elvű volt és ilyen irányban fog nagy számú jeles munkatársai közreműködése mellett továbbra közreműködni. Küzdeni fog az iskolák önállóságáért azaz fel - szabadítom akarja azt minden felekezeti és idegen nemzetisé­gű befolyás alól, hogy kizáró­lag a magyar nemzet szolgála­tában állva, nevelje általános szempontokból az embert mű­velt. vallásos, józanul cselekvő, törvényt és jogot tisztelni tudó emberré; sürgeti azért a köz­vetlen intézkedési joggal fel­ruházott állami és községi tan­intézeteknél minél nagyobb számban való felállítását, mert meggyőződésem, hogy csak ez­úton fejleszthető népoktatás­ügyünk gyorsabban, eredmé­nyesebben csak ez úton tehető Magyarország műveltté, gaz­daggá és magyarrá" — írta többek között programot adva a lap felelős szerkesztője. A lap 1898. január 22-i szá­mában Zittfr' János állami isko­lai tanító elkeseredett hangon irt a tanítók fizetésemelése ér­dekében. „Mert hogy a tanító­ság mostoha gyermeke a tár­sadalomnak, azt nem kell bi­zonygatnom, csak tessék a ta­nítói gyűléseket figyelemmel kí­sérni, vagy a tanügyi lapokat olvasni, de még inkább tessék közibénk jönni; hiszem, hogy a nyomorúság illata s az éhség jaja meggyőzné önöket szavaim igazságáról. Tegyen mór valamit a társa­dalom, mert ha nem tartunk lé­pést a többi nyugati állam tan­ügyi fejlődésével és haladásá­val, az értelmi fejlődés is meg­áll, nemcsak, sőt hanyatlik. A cikk szerzője arra kérte a vidéki politika] és társadalmi lapokat, hogy ezt az írást a „Néptano- dá"-ról ő|< is vegyék át és kö­zöljék le hogy annak minél na­gyobb visszhangja legyen az or­szágban. A „Néptanoda" közoktatás- ügyi rendeleteket is közölt és többféle rovata is volt. Volt kü­lön „Tárcza”, „Egyéb ügyek”, „Szerkesztői üzenetek" rovata. Az „Irodalom” rovatban könyv­ismertetéseket közölt, a „Vegye­sek” c. rovatban pedig iskolai híreket jelentetett meg. Az „Egylet] ügyek” rovatban (1898. január 3.) Schneider Ist­ván felelős szerkesztő panasz­kodik, hogy a „Pécsi Tanító- egylet”-nek egykor 100 tagja is volt és 1898-ban már csak 20 tagja van, mert ° katolikus ta­nítóknak az egyházi hatóság egyenesen megtiltotta a szabad és felekezet nélküli jelleggel bíró egyesületbe való belépést, az izraelita tanítóknak külön egyesületük van, a tanítónőknek szintén. A „Néptanodának” pécsi munkatársa volt Fuchs A., Klin­genberg J. és Mussong V. is. Nemcsak Baranyában, hanem az ország számos helységében, városában is voltak munkatár­sai: Aradon, Nagyváradon, Kas­sán, Budapesten, Szegeden, Nagybecskereken, Szekszárdon, Nagykanizsán Eperjesen, Szé­kesfehérvárott, Békéscsabán, Losoncon, Győrött, Privigyén és másutt. Annak ellenére, hogy jól kiépí­tett munkatársi hálózata volt, a lapot általában csak intéze­tek, testületek járatták, egyéni előfizetője csak nagyon kevés volt. A lap szerkesztője nehéz anyagi körülmények közc-tt ál­lította elő a lapot, úgyszólván saját zsebéből fizette ki a nyomdát. A lap 1898. ápr. 14-i számában az utolsó oldalon vastag betűkkel jelent meg köz­leménye: „Egész bizalommal kérem a tiszt, kartársakat, szí­veskedjenek a lapdíjhátralékc- kat mielőbb beküldeni. Akik már nagyobb összeggel tartoz­nak, részletben is letörleszthe- tik.” Szinte a csodával hatá­ros, hogy a „Néptanoda” 40 évig jelent meg Schneider Ist­ván szerkesztésében. Schneider 1909. február 5-én halt meg. Tizennyolc évvel a „Néptanc- da” első számának megjelenése után, 1886. január 1-én Gárdo­ny] Géza megindította önálló folyóiratát, a „TANITÓBARÁT”- ot. A lap hasábjain fejtette ki azokat az eszméket, amelyek később szépirodalmi munkássá­gának a gerincét alkották. Itt dolgozta fel első ízben cikkek, tanulmányok formájában 4 évi tanítói működésének keserves tapasztalatait. Olyan javaslato. kát tett, amelyek korában for­radalmian újak voltak és csak napjainkban kezdenek megva­lósulni. Bátor, harcos folyóiratot szer­kesztett, „mely a tanítósággal, a néptanítók érdekvédelmével szorosabban foglalkozzék", ösz. szefogásra, érdekeik megvédé­sére szólította fel őket. Harcolt az egyházi és világi hatalmas­ságok önkényeskedései ellen, támadta a kormányt, személye­sen Trefort Ágost közoktatásügyi minisztert, antidemokratikusnak minősítette egész kultúrpolitiká­ját, mert éppen a legfontosab­bat, a népoktatást hanyagol­ta el. Gárdonyi Géza a „Tanító- barát”-ban bátrabb hangon írt a baranyai pedagógusok akkc. ri szomorú helyzetéről is, mint Schneider István a „Néptanc- dá”-ban. („Gatyás pedagógu­sok”). Ennek következménye az­tán az lett, hogy a „Néptanc- dá" előfizetőinek száma még jobban megcsappant. Schnei­der István ezért a „Néptanoda” 1887. évfolyamának egyik szá­mában arról panaszkodott, hogy egy bizonyos Ziegler (Gár­donyi) Géza elszedi előle az előfizetőket. Emiatt lapja be­szüntetésének gondolatával fog­lalkozik. Ziegler (Gárdonyi) Gé­za ekkor azt üzente a pécsi lap- szerkesztőnek, hogy inkább ő is előfizet a lapjára, csak ne szün­tesse azt be. 1910. február 26-án Pécsett „NÉPOKTATÁS” címmel új tan­ügyi lap jelent meg a kjr. tan- felügyelőség gondozásában. Szerkesztője Mátyus István volt. A lap mindössze 1 évig jelent meg. Pusztai József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom