Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-21 / 291. szám

hétvége sporteseményei Nagy siker és nagy bukás A magyar kupacsapatok ellentmondásos szereplése Szerdán az európai labdarú­gó kupák második fordulójának első mérkőzésein szereplő há­rom magyar csapat közül a legrangosabb tornán szereplő Győr kiütéses vereséget szen­vedett hazai pályán a szovjet bajnoktól. A Dinamo Minszk leckét adott a Rába-partiak- nak — s talán nemcsak nekik — az idegenbeli korszerű, úgy­nevezett kontrajátékból. Ameny- nyire elkeserttő a magyar baj­nok vergődése, annyira öröm­teli volt a Kupagyőztesek Euró­pa Kupájában az U. Dózsa fé­nyes győzelme. A válogatottak­kal teletűzdelt, Európa-hírű I. FC Köln 3-0 után már-már „padlón volt" de a Megyeri Két tehetséges fiatal atléta Mohácsról, (balról jobbra: Koszter Krisztina és mellette Martina Tibor). A sportág két vidéki bázisa Mohács és Bély útiak a végső „ütést” nem tud­ták bevinni, bosszantó védelmi hibából szépített a nyugatné­met kupagyőztes, Hatalmas küzdelemben szerzett egygólos előnyt a Bp. Honvéd UEFA Ku­pa-mérkőzésen a Hajdúk Split ellen. A szerdai mérkőzésekről a ku­pacsapatok szakvezetői nyilat­koztak az MTI-nek: Komora Imre (Bp. Honvéd): — A számszerű eredménnyel természetesen nem vagyok elé­gedett, de nagy fegyverténynek tartom az Európa-szerte elis­mert Split legyőzését. Igaz, úgy tűnhetett, hogy hallatlanul gör­csös, erőlködő volt a játékunk, nem tudtunk folyamatosan fut­ballozni. Mégis a csapatunk tagjai mindent megtettek a győzelemért, de vezetéseinknél mindig elkerülhető hibákból egyenlítettek. a vendégek. Ez 15-20 percekre visszavetette a gárdát. Meg kell tanulni, hogy egy kupamérkőzés nem bajnoki, tehát itt* akár egy hiba is vég­zetes lehet a továbbjutást il­letően. A visszavágó nyílt, bár 1-0-ás Split-győzelem már az ő továbbjutásukat jelentené. Valószínű, hogy még sokáig vitatéma lesz a Rába ETO-nak a szerda esti BEK-mérkőzése a Dinamo Minszk ellen. A történ­tekről Horváth Béla, a győriek technikai vezetője így nyilatko­zott: — A Dinamo Minszk jobb csapat mint a Rába, minden játékmódnak van ellenszere, amit most viszont csapatunk nem talált meg. Játékosaink kezdés után azonnal beleestek a kontra játék csapdájába. Kí­nos volt nézni, hogy sok eset­ben 4-5 szovjet támadó állt szemben két védőnkkel, akiknél fokozottabban kiütközött, hogy lassúak. A vendégek eredmé­nyességében közrejátszott az is, hogy nálunk a támadójáték túlzott erőltetése miatt „légüres tér" keletkezett a csatárok és a védők között. Továbbjutási esélyünk e súlyos vereség után a nullára csökkent. A találkozó szakmai tanulságait le kell vonnunk és azokat a bajnoki küzdelemben már alkalmazni is kell. Temesvári Miklós (U. Dózsa): — Csapatom mór a Rába ETO ellen is megmutatta, hogy képes nagyon jó játékra is. Mégis szorongással vártuk a válogatottakkal teletűzdelt Köln csapatát, akik a Bayern Mün­chen skalpjával érkeztek Buda­pestre. Nagyon örülünk a győ­zelemnek, Európa egyik leg­jobb klubcsapatát győztük le biztos játékkal. A 3-0 még szebb lett volna, kár a bekapott gólért, amit súlyos védelmi hi­ba okozott. Ügy nézett ki, hogy a második félidőben 3-0-ás ál­lásnál még több gólt tudunk lőni, sajnos a helyzetek kima­radtak. Hátvédeink ragyogóan semlegesítették az ellenfél csa­tárait, és jól segítették a táma­dójátékot, ezt megkönnyítette, hogy a kölni „ászok" hamar megadták magukat. Bár egyé­nileg senkit sem akarok kiemel­ni a csapatból, mindenki na-- gyon jól játszott, és ellátta tak­tikai feladatát. Mégis Törőcsik, Kiss és Kisznyér teljesítménye volt a legjobb. Nem tudni, a Köln mire képes, de minden csapat úgy játszik, ahogyan en­gedik. Idegenben nagyon ne­héz visszavágóra számíthatunk, de a 3-1 birtokában megpró­báljuk kiharcolni a továbbju­tó st. A számok beszélnek Csaknem egymillió nézője volt a szerdai labdarúgó kupa­küzdelmeknek. Pontosan 934 ezer érdeklődő látta a 32 mér­kőzést, s ez azt jelenti, hogy átlagosan 29 ezren tekintették meg a találkozókat. A legna­gyobb érdeklődés Athénben volt, ahol 75 ezer néző szoron­gott az Olympiakosz—Benfica- találkozón, míg a negatív re­kordot a Bp. Honvéd—Hajdúk Split-találkozón jegyezhették fel,'ahol mindössze ötezren vol­tak kiváncsiak az összecsapás­ra. A megyei atlétikai szövetség kétévenként beszámoltatja a szakosztályokat. Legutóbb a szövetség elnökségének Bolyban megtartott ülésén a házigaz­da bólyi és a szomszédos mo­hácsi atlétikai szakosztály te­vékenységét értékelték. Mohácson hagyományai van­nak az atlétikának. Nem egy válogatott atléta kerül ki a városból. Hála az utánpótlás sportiskolái rendszerben törté­nő nevelésének, a legutóbbi években is jelentkeztek az új hullám képviselői. Kovács, Dom- bai, Bubemkó, Nagy, Papp, Ta- toi országos bajnokságokat nyertek a dunaporti város szí­neiben, majd átigazoltak a PMSC-hez. Kovács Attila, kor­osztályának a legjobbjai közé küszködte magát. Az idén ismét feftűnt egy rendkívül tehetséges atléta, a 16 éves Martina Tibor, az or­szágos serdülő bajnokságon 400 és 800 méteren nem talált legyőzőre. 400 méteren 48.88,0 mp-es, új megyei ifjúsági csú­csával o kétnapos verseny leg­jobb teljesítményét nyújtotta. Martina a Leningrádban meg­rendezett atlétikai IBV-n is jól szerepelt, és helytállt o magyar színekben, Szófiában megren­dezett Bulgária—Románia— Magyarország utánpótlás hár­mas viadalon. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a mohácsiak tehetséges verseny­zője még sokra viheti. Az MTE „C" kategóriás szak­osztályban 120—140 fiatallal foglalkoznak az edzők, Pazar Gyó'ző vezetőedző irányításával. Ebben az évben négy arany­jelvényes versenyzőt neveltek, és 70 versenyzőjük szerzett egyéb minősítést. Tizenöt olimpiai pon­tot gyűjtöttek és a bajnoki pontversenyben jóval túlszár­nyalták a tervezett pontszámot. A jó eredmények elérése rendkívül’ nagy munkát igényel, nemcsak a versenyzőktől, de oz edzőktől is. Pályájuk igen rossz állapotban van, versenyek ren­dezésére alkalmatlan. Az öltö­zők, de maga a pálya is tú- zsúfolt, oz atléták mellett ugyanis más sportágak képvi­selői is igénybe veszik. A klub vezetői a tavaszi idényre ter­vezik a pálya felúirtását. * Bolyt nem véletlenül tartják a sportág egyik vidéki bázisá­nak Baranyában. Rogányi Mik­lós vezetőedző és segítőtársai, Schneider László, Pintér Csaba és Készdorl Ferenc szívügyüknek tekintik a sportág fejlesztését. Két aranyjelvényes és 25 egyéb minősítésű atlétávol rendelkez­nek, a tervezett 65 bajnoki pont helyett 98 bajnoki pontot sze­reztek. Az edzés és verseny- feltételek igen jók Bolyban. Télen a 18x30 méter alap- területű tornateremben az év többi részében a megye leg­szebb fekvésű, jól karbantartott (nemrég újították fel) pályáján készülhetnek. A nagy sikerrel megrendezett Dittrich emlék- versenyen bebizonyosodott, hogy nagy versenyek rendezésére al­kalmas a bólyiak pályája. Negyvenkét versenyen indul­tak és közel 70 versenyzőt fog­lalkoztattak. A szakosztály fel­adata az utánpótlás nevelése, e tekintetben dicséret illeti a bólyiokat. Bolyból került a PMSC-hez Rogányi Ildikó, Hor- mai Hajnal, okik pécsi színek­ben gyűjtik szorgalmasan a baj­noki pontokat. A mostaniak kö­zül Nagy Ildikó és Kecskés Já­nos szereztek oranyjelvényt, Nagy Ildikó az országos serdü­lő „A” bajnokságon 4. helyé­vel 3 olimpiai ponthoz juttatta a szakosztályt. Bolyban jó kezekben van az atlétiko, jól képzett, lelkes szak­emberek tevékenykednek a sportág érdekében. A klub el­nöksége segíti, támogatja a szakosztály működését, a kom­binát jó gazdájo a szakosztály­nak, biztosítja a versenyekre va­ló szállítást. Hegyi István A Pécs városi Sportfelügyelőség rendezésében nagysikerű te­niszverseny színhelye volt a balokány-ligeti teniszközpont. Ez évben harmadszor rendezték meg a város amatőr teniszezőinek vetélke­dőjét. A versenyen az OB ll-ben szereplő csapattagok nem indulhat­tak. A népes mezőny — 12 női és 54 férfi induló — jól képviselte az egyre szebben kibontakozó amatőr teniszmozgalmat. A teniszjáték iránti érdeklődés ug­rásszerűen megnőtt hazánkban is. Örvendetes az a tény, hogy mind több vállalat és intézmény ismeri fel a tenisz egészséges, fizikai és szellemi erőfeszítést egyaránt igény­lő ideális szabadidő-sportág jelle­gét. Mind több helyen festik fel a teniszpályát egyéb sportpályákra, sőt nem egyszer új teniszpálya épí­tésére is sor kerülhetett. Talán nincs messze az az idő, amikor Pécsett is elérjük a húsz évvel ezelőtti ál­lapotot, amikor még tucatnyi pá­lya állt a teniszrajongók rendelke­zésére. Dicséret illeti a lelkes résztvevő­ket. Sokan most találkoztak először a versenyszabályok ridegségével, il­letve a sorsolás szeszélyeivel. A nagy igyekezetben bicépszek és tri- cepszek sajogtak, jelezvén, hogy kondíciónkat és egészségünket csak rendszeres mozgással őrizhetik meg. Elismerés illeti a más sportágak­ból visszavonult versenyzőket, akik bizonyították, hogy gömbérzékük ki­tűnő, győzni akarásuk pedig töret­len. Köszönet illeti a társrendező Pé­csi Spartacus Sportkört, amely ez évben már szinte ideális, kultúrált körülményeket biztosított felújított otthonában a verseny megrendezé­sére. A Sportfelügyelőség — emelve a verseny színvonalát — kupát alapí­tott a női és férfi versenyszámok győzteseinek. Értesítjük vásárlóinkat, hogy raktárunkban 30 százalékos árengedménnyel kaphatók: # SZU férfikerékpár O SZU női kerékpár 0 SZU félverseny-kerékpár # SZU gyermekkerékpár • Várjuk szives megrendeléseiket! SKALA COOP NAGYKERESKEDELMI TERÜLETI RAKTAR, KAPOSSZEKCSÖ Érdekes mérkőzések a területi bajnokságban Hajrá a kézilabdázóknál A labdarúgó NB l-ben a hét végén nem lesz bajnoki forduló. A területi bajnok­ságban érdekes találkozókat játszanak. Pécsett szombaton a Verseny utcábon a BTC vendége a Komlói Bányász lesz. Egyik csapat sem sze­repelt az utóbbi időben a legjobban, nemcsak a bőr­gyáriaknak, de a komlóiak­nak is van javítani volójuk. Vasárnap a Vasutas sport­telepen is érdekes találkozót játszanak, a hetedik helyezett PVSK a tizenegyedik helyen álló Táncsics SE-vel találko­zik. — A legutóbbi két forduló­ban nemcsak jól, de eredmé­nyesen is játszottok a fiúk — mondotta Meggyes Lajos, a PVSK edzője. Idegenben Kisdorogon nyertünk, majd ugancsak idegenben Siklóson szereztünk igen értékes pon. tot. A Táncsics ellen a hazai közönség előtt, jó játékkal és gőzelemmel szeretnénk ki­rukkolni. A területi bajnokság lista­vezetője a Mohácsi TE, az utolsó helyezett Naqvmányok otthonából is hazaviheti mind a két pontot. Nehéz csata vár a szigetváriakra, akik Bog- lárlellén vendégszerepeinek. Idegenben játszik a Siklós is, Bonyhádon kell helytállniuk Csordás István játékosainak. Sellyén két Baranya megyei csapat találkozik, Sellye a Rákóczit legyőző Mázaszász- várt fogadja. Bolyban az utóbbi hetekben jó formá­ba lendült nagyatádiak mérik össze erejüket a hazaiakkal. A megyebajnokság 11. for­dulójában szombaton négy, vasárnap öt mérkőzést játsza­nak. A listavezető Somberek vasárriaD a Kesztvűavórt fo­gadja. az újpetreiek szomba­ton Vasason vendégszere­peinek. A kézilabda NB l-ben jól szereplő PMSC a hét végén két mérkőzést vív, mind a kettőt idegenben. Pénteken Debrecenben, vasárnap Veszprémben lépnek pályá­ra a pécsiek. Az NB I. B-ben befejezéshez közelednek a küzdelmek, az utolsó előtti forduló mérkőzéseit játsszák. A Komlói Bányász szombaton délután otthonában fogadja a gyengén szereplő Székes- fehérvári MÁV Előrét, a PMSC női csaDato Budapes­ten a KÉV Metróval játszik. — Az elmúlt évben 25 ponttol a 7. helyen végez­tünk — mondotta Zákányi Bálint, a PMSC női csapatá­nak az edzője. — Most két fordulóval a befejezés előtt már 27 pontunk van. Szom­bati ellenfelünk a KÉV Met­ró a 6.. a budapesti csapa­tot 3 ponttal előzzük meg. Ahhoz, hogy megtarthassuk jelenlegi 5. helyünket, leg­alább eav pontot meg kell szereznünk, de utolsó mér­kőzésünkön, amit ugyancsak idegenben, a második helye­zett EMG-vel játszunk, is kel­lene szereznünk egy pontot. Szóval naavon nehéznek ígér­kezik a hairá. Az NB ll-ben két Baranya megyei női csa­pat találkozik, a Kesztyűgyár a Mezőgépet látja vendégül, saját pályáján. A bentmara- dás szempontjából sorsdöntő mérkőzést vív szombaton a Kesztvűayár férfi csapata is a Postás-pólyán, az ellenfél Siófok lesz. A kosárlabda NB l-ben a PVSK női csapata a hét végén két mérkőzést játszik. A vasutas lányok szombaton délután Pécsett, a városi sportcsarnokban a ZTE-vel játszanak, vasárnap Veszp­rémben lépnek pályára. A pécsiek mind a két mérkő­zést megnyerhetik. A PVSK fiúknak is győzelmi esélyük van szomboton Pécsett, a vá­rosi sportcsarnokban, a SZEOL AK elleni mérkőzésen. Mérkőzéseket játszanak a röplabdázók és a sakkozók is. A PMSC OB l-ben szerep­lő sakkcsapata az Ércbánya Vállalat központiában a Vo­lánt látia vendégül vasár­nap délelőtt. H. I. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. mérkőzés. Deb­receni Dózsa—PMSC, férfi csapatok, Debrecen, 16.30. Kijelölték a dánok elleni kereteket Mezey György, a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya és Temesvári Miklós, az „U"-v válogatott vezetője a szerdai kupaforduló után kijelölte a Dánia elleni Európa-bajnoki se­lejtezőkre készülő kereteket. Az utánpótlás-keretben jó néhány változás van, Mészáros (PMSC) tagja maradt a keret­nek. Mezey György szövetségi ka­pitány az „Átválogatott össze­állításakor is több új embert vett figyelembe, olyanokat, akik nem szerepeltek az angolok el­leni keletben. Az újpesti Törő­csik ismét kerettag lett. Nem élvezi Mezey György bizalmát Csonka, Garaba, Burcsa, Haj­szán. Röviden RÖPLABDA. Ulőröplabda magyar bajnokság 2. fordulóját Pécsett ren­dezik az 506-os Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet tornatermében, budapesti, miskolci, szombathelyi, egri, nagyka­nizsai és a pécsi csapat körmérkő­zésével 22-én, szombaton 15 órai és 23-án, vasárnap 9 órai kezdettel. TENISZ. Megalakult a Pécs városi Tenisz Szövetség, amely azt tűzte fel­adatául, hogy elősegítse a tenisz­sport tömegesítését. Tevékenységükből 1984-ben új szint várnak Pécs város sportéletébe. NYÍLT TÚRÁK. Változások történtek a hét végi nyílt túráknál. A szerve­zők ezúton értesítik az érdeklődőket, hogy az október 23-i Tenkes-hegyi út­törő nyílt túra találkozási ideje meg­változott, 6.10-kor lesz a gyülekező a főpályaudvaron. A keleti-mecseki nyílt túra vezetője Szemen Rudolf (PVSK). A dánok elleni keret: Kovács A. (Csepel), Disitl P. (Videoton) kapusok, Csuhay (Videoton), Szántó (FTC), Kardos (U. Dó­zsa), Róth (Pécs), Kőhalmi (Cse­pel), Nagy A., Varga (Honvéd), Hannich (Rába ETO), Nyilasi (Austria Wien), Csongrádi (Vi­deoton), Kisznyér, Kiss S. (U. Dózsa), Dajka (Bp. Honvéd), Törőcsik (U. Dózsa), Pölöskei (FTC), Szokolai (Sturm Graz). Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelés kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 760» Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. Igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-2U Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,—, Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom