Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-16 / 286. szám

1983. október 16., vasárnap Dunántúlt Tlcrolö 3 Véget ért a rehabilitációs vándorgyűlés Országosan példa- adóak a baranyai eredmények Elősegíteni a társadalmi beilleszkedést Befejezte munkáját tegnap a Magyar Rehabilitációs Társa­ság negyedik vándorgyűlése Harkányban, az Állami Gazda­ságok oktatási székházában. Több, mint hatvan előadás hangzott el három fontos té­makörben: a reumatológiai és közlekedési rehabilitáció kérdé­seiről, valamint első ízben fog­gyors előretörésre sem számít­hatunk, csupán lassú átalaku­lásra. Tény az is, hogy egyre kevesebbet kérik a véleményün­ket, mintha a nemzetközi év után csökkent volna az érdek­lődés a rokkantak ügye iránt. — mondta a társaság főtitkára. G. M. Tépőzáras lábbelik a Tisza Cipőgyárból Bővíti sport- és sza­badidő cipőinek választé­kát a Tisza Cipőgyár; megkezdik fűző nélküli, úgynevezett tépőzáras lábbelik gyártását is, már a következő szezonra — tavaszra — százötvenezer párat készítenek belőle, 35—47-es méretekben. Ezek ára ötszáz forint kö­rül lesz, kétszáz-háromszáz forinttal kevesebb az im­port termékeknél. Elkészí­tette első sportpapucs mo­delljét is a martfűi üzem. A papucsok talpát poli­uretánbái öntik, pántja erős műbőr. Az -újdonság a jövő év elején kerül az üzletekbe. lalták össze véleményüket a szakemberek a mozgáskorláto. zott és fogyatékos emberek szexuális életéről. A társaság tudományos cél­kitűzéseire, jellemző a negye­dik vándorgyűlés programja — példázza a hazai rehabilitáció szemléletváltását: Dr. Fehér Miklós, az Orszá­gos Orvosi Rehabilitációs lnté_ zet osztályvezető főorvosa, a Rehabilitációs Társbság főtitká­ra mondta: — Az 1966-ban alakult társa­ságunk, az egyik legnagyobb a hazaiak között: 800 tagja és 500 pártolótagja van, elsődle­ges célkitűzése a magyarorszá­gi fogyatékosok és rokkantak társadalmi beilleszkedésének elősegítése volt. S ezt akkori­ban az egészségügyi vonalon láttuk megvalósíthatónak. Pár éve módosítottuk a szervezéti szabályzatot, -ma már az orvo­sok mellett munkaügyi szakem­berek, szociológusok, szociálpo­litikusok, gyógypedagógusok vesznek részt a társaság mun­kájában. — A harkányi program milyen eredményekei hozott a további feladatok megvalósításában? — A legfontosabb az, hogy megismerkedtünk a baranyai rehabilitációs munkával. S azt tapasztaltuk, országosan is egyedülálló kezdeményezéseket valósítottak meg itt, különösen Pécsett: az itt létesített intéz­ményhálózat kisgyermekkortól a felnőttkorig gondozást és mun- kaléhetőséget biztosít a rok­kant és fogyatékos embereknek egyaránt. Élen jár Baranya a mozgáskorlátozottak lakásgond, jónak megoldásában is, s az egyesület él a lehetőségeivel, döntő szava van abban, hogy kik juthatnak az új otthonhoz. Rendkívül fontosnak tartjuk a Sorstársak szerkesztőségének munkáját is. A pécsi tv-stúdió országosan segít oz előítéletek leküzdésében, a nevelés terén. Ezeket a tapasztalatainkat to­vábbadjuk minden megyének és az intézetnek is megvannak a lehetőségei arra, hogy támo­gassa a pécsi modellt. — összefoglaló előadások hangzottak el a mozgáskorláto­zottak közlekedésének nehézsé­geiről: mit tud Javasolni a tár­saság a megoldásban? — Az orvosi rehabilitációban fontos szerepe van a közleke­désnek, intézetünkben tanítjuk is de köztudott hogy Magyar- országon <igen nehéz helyzetben vannak a rokkant emberek. Nin­csenek számukra megközelíthe­tő épületek, járművek, egyálta­lán használható járdák. Sajnos Gyümölcsök, zöldségek, baromfik, virágok... Gombák nagy választékban a Felsőmalom utcai piacon. Garzonház épült Mohácson Gyorsan, az igényeknek megfelelően Öt év után az OTP visszavásárolja Hétvége a Felső­malom utcai piacon Tegnap, szombaton délelőtt igazi vásári forgatag volt a Felsőmalom utcai piacon. Kint az Irányi Dániel tér környékét a használtcikk-árusok és a bazáros kiskereskedők szállták meg. A piac bejáratát a tiltó tábla ellenére is körberakták. Jobbról fonott kosarakat, tál­cákat, söprűket, balról hathe­tes tacskókölyköket árult sza­tyorból a gazdájuk. Közöttük a földre terített újságokon ár­vácska- és szekfűtöveket, vi­rághagymákat, sárgarépát, ká­posztát kínáltak a meg-meg- állóknak. Az alsó piacon a késő őszi dáliák, rózsák és szegfűk szín- kavalkádjai között válogatott eladó és vevő egyaránt. Keres­ték a legszebbeket. Mellettük három óriási vesszőkosárban pontyot és amurt adtak. Mé­rettől függően 45—50—55 fo­Hárman spenótot ajánlottak: 20 forintért kilóját, vagy 5 fo­rintért csomóját. Egy pogányi asszony barnára érett fügének darabját 1,50 forintért adta. Páran piros retket csomóztak 5 forintos árért. A sok zöldség és gyümölcs között szerényen megbújtak a dióhalmok — kilója 30—40 fo­rint. A mogyoró kilója 100 fo­rint és a gesztenyéé 20—30 fo­rint. A gyógyteát kedvelők csipkebogyót vehettek 15 fo­rintért. A gombaárusok külön helyet foglalnak el a piacon. Most elég sokat szedtek és öntöttek ki az asztalokra. A galamb­gombát 40 forintért, a csiper­kegombát 70—80 forintért, a tuskógombát 30—40 forintért, a vargányát 80 forintért mér­ték. Mellettük adták a vidéki asszonyok a tisztított kacsát 260 forintért, a tisztított kakast 150—180 forintért és a ránta- nivaló tisztított csirkét 110 fo­rintért. Szomszédságukban kí­nálta egy gerdei néni a házi készítésű tejfel literjét 32 fo­rintért, és a túró kilóját 26—28 forintért. Ezen a környéken te­lepedtek le a tojásárusok is: nagyságtól függően 2,70—3 forintért adták darabját. Tegnap rengetegen fordul­tak meg a piacon. Kedvezett a jó idő is és az, hogy itt le­het válogatni, alkudozni. Ádám Erika Felépült a mohácsi garzon­ház. Másfél évvel ezelőtt, ta­valy tavasszal kötött megálla­podást az OTP Baranya me­gyei Igazgatósága és a mohó. esi Városi Tanács végrehajtó bi­zottsága arról, hogy garzonház építésével .segítik a mohácsi családalapitó fiatalok otthon­hoz jutását. Nemcsak gyorsak voltak, ha­nem az igényeknek megfele. lően változtattak a terveken is. Az első elképzelés szerint a tanács által biztosított terüle­ten 25 garzonlakást kívántak építeni. Csakhogy az albérle­tekben és a szülőknél lakó fia­talok érdeklődése és a költsé­gek arra ösztönözték a terve­zőket és a beruházókat, hogy több családalapító fiatalnak tegyék lehetővé az első önálló lakáshoz jutást. Ezért végül is középfolyosós ötszintes, negy­ven lakásos garzonházat épí­tettek: az első szinten nyolc 30 négyzetméteres lakást alakítót, tak ki, amelyek egy nagyszobá­ból, konyhából, előszobából, fürdőszobából és W. C.-ből áll­nak. A következő négy szinten minden lakáshoz erkélyt is épí­tettek. A garzonlakósok vevőit a ta­nács, az OTP, a városi KISZ­bizottság, valamint az érdekelt vállalatok közösen jelölték, s a következő szempontokat vették figyelembe: a lakásokat azok. nak a fiataloknak — döntően családalapítóknak utalták —, akiknek a városi tanácson elis­mert, jogos lakásigényük van, és a garzonlakás vásárlásához szükséges előtörlesztést rész­ben, vagy egészben ifjúsági ta karékbetétben gyűjtötték össze. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat a héten át. adta az épületet, ezután a szerződéskötések és a költözés következik. Az OTP mohácsi fiókja a jövő hét elején meg­kezdi a tulajdonosokkal a szerződések megkötését. Az OTP egyben kötelezettséget vállal, hogy öt év elteltével a forgalmi ár figyelembevételével visszavásárolja a garzonlaká- sokat. Ezeket ismét családala. pító fiatalok vehetik meg. Az új garzonház első lakástulajdo. nosai pedig nagyobb (kettő-, il­letve egy- és két félszobás), OTP-beruházósú lakást vásá­rolhatnak. Várhatóan november elején költözhetnek az első lakók a mohácsi garzonházba. K. L. Fotó: Schindl József rint volt kilójuk. A felső piacon minden asz­talt elfoglaltak. Sokan földre terített újságpapírokon mutat­ták be az ebédnek valót. Ha­talmas faládákból alma- és körtehegyek pirosodtak-sárgál- lottak elő. Az áruk fajtától és mérettől függően változott. Az előbbi kilójáért 6—8—10—13 —16—20 forintot, az utóbbiért 10—15 forintot kértek. Renge­teg szőlőt hoztak: az eladókat nemcsak a vásárlók, a dara­zsak is körbevették. A nagyobb szeműért 20—25 forintot, a ki­sebbekért- 16—18 forintot ad­tak. A zöldség csomóját 5—8 forintért kínálták. A fejes sa­látát nagyságától függően 5—10 forintért, a káposztát 7—10 fo­rintért, a kelkáposztát 15 fo­rintért vitték. Bő választék volt paprikából: mérettől, fajtától és színtől fügqően 14—28 fo­rintot kértek kilójáért. Már ke­vesebb és sápadtabb is a pa­radicsom: 12—14 forintért mérték kilóját. A karfiol ára 20 forint, egy fej karalábé 4 forint volt. Csak két árus kosa­rában rejtőzött zöldbab — 30 —40 forintért adták kilóját. Még csak kóstolóba készül Gyümölcskenyér Harkányból A Baranya megyei Sütőipari Vállalat harkányi üzeme igen kicsi: egyetlen feldolgozó ter­me van a raktárak mellett. Nemrég ugyan bővítették, de az is kevésnek bizonyult. Kísérletező kedvű cukrászok dolgoznak itt: az elmúlt hóna­pokban több újdonság is ki­került a kezük alól. Tavasz óta sütik a Tenkes sós-teasüteményt, mely papri­kás, sós, sajtos-köményes íze­sítésben, 30 dekás kiszerelés­ben készül. Itt sütik a háziasz- szonyok által keresett piskó- tásv kakaós, és diós ízű félkész tortákat is. Ez adta az ötletet, hogy kisebb méretben és más formában is készítsék — mint­egy megkönnyítsék- az édes­anyák dolgát a gyermekek születés- vagy névnapjára ké­szített dísztortával. Szívalakú, kerek, négyszögletes vagy hó- romszögletesre vágott kis zsúr- tortákat gyártanak. Ügy tűnik, hogy ezalatt a néhány hét alatt a vásárlók leginkább a szívalakú és kerek formájú tortákat keresték. De olyan is előfordult, hogy a boltok, üzle­tek vezetői a többiből nem is rendeltek. Az áruk sem drága: íztől függően 17—18—19 fo­rint. Mindezek a termékek fél­készek; a háziasszonyoknak különböző töltelékekkel kell fo­gyasztásra alkalmassá tennie. Ezért az elmúlt hetekben újabb édességgel próbálkoztak, el­kezdték a gyümölcskenyér ké­szítését és sütését. A negyvendekás, őzgerinc sütőben bordázottra formázott édesség piskóta alapból ké­szült, pörkölt darabos dióval, mazsolával és citromhéjjal íze­sítették. Húsz szeletrí vágható fel. Az ára 31 forint. A techno­lógiai Jeírást a Veszprém me­gyei Sütőipari Vállalattól vet­ték át, de valószínű, hogy ké­sőbb saját ízesítéssel is pró­bálkozni fognak. Egyelőre még csak 30—40 darabot sütnek belőle hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön. Ebből a mennyiségből a megye terü­letén lévő kisebb-nagyobb egységekbe szállítanak: Pé­csett a Konzum, a Szupermar- kett, a Bem utcai kenyérbolt, a Berek utcai ABC, a Kodály ABC, a mohácsi, harkányi, dombóvári, barcsi bolt is kap belőle egy-két darabot. Amennyiben elnyeri a vásárlók tetszését, úgy akár napi 200 darabot is készíthetnek a har­kányi üzemben. A. E. Ui otthonok fiataloknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom