Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-10 / 250. szám
Kosárlabda EB Vasárnap rajt Miskolcon és Zalaegerszegen Hosszú hónapok szervezőelőkészítő munkája utón minden készen áll a rajtra: vasárnap a csoportmérkőzések két színhelyén, Miskolcon és Zalaegerszegen megkezdődik a XIX. női kosárlabda Európa-bajnok- ság. A magyar válogatott — egy napi pihenő után — pénteken visszatért Miskolcra, ahol első mérkőzésén Romániával találkozik. Az együttes az eddigi kontinens-bajnokságokon 11-szer játszott Romániával, s a mérleg meglehetősen kedvezőtlen: 7 vereséggel szemben 4 győzelem áll. Az utóbbi időben qzonban a két ország barátságos összecsapásait rendre Magyarország nyerte: a nemrégiben lezajlott csehszlovákiai tornán is biztos magyar győzelem született. Ami az eddigi 18 EB történetét illeti, a Szovjetunió messze kimagaslik a mezőnyből. Tizenhétszer álltak rajthoz a vörös mezesek, s csupán egyszer szorultak a 2. helyre, 1958-ban, Lodzban Bulgária mögé. Ez volt egyébként az utolsó vereségük tétmérkőzésen, azóta, éppen negyedszázada, nem találtak legyőzőre. Legutóbbi .nagy^ sikerüket néhány héttel ezelőtt, a brazíliai világbajnokság megnyerésével érték el. Magyarország is állandó résztvevője az EB-knek, csupán az első, 1938-as találkozóról hiányzott a válogatott. A dobogóra eddig háromszor jutott fel, igaz, ennek mór idestova három évtizede: .1950-ben, Bu. dapesten és 1956-ban, Prágában második, 1952-ben. Moszkvában harmadik helyezést szerzett az id. Gyimesi János, illetve Szabó János vezette csapat. Magyarország ezúttal harmadszor vállalta a házigazda szerepét. Először 1950-ben, majd 1964-ben rendezték Budapesten az EB-döntőt. A csoportmérkőzések után ezúttal is a fővárosba utazik a teljes mezőny, ahol a Budapest Sport- csarnokban kerül sor a helyosztókra. Amióta 1969-ben Kiflik László vette át a válogatott irányítását, érmes helyezésre még nem futotta az együttes erejéből. Az utóbbi hét Európa-baj- nokság eredménye magyar szempontból: 10., 6., 4., 8., 6., 7., 9. hely. A hazai környezetben feltétlenül adott a lehetőség az előrelépésre; a hivatalos célkitűzés a dobogó valamelyik fokának elérése. Ebben az esetben biztos, hogy a válogatott indulhatna a jövő évi, havannai olimpiai selejtezőn, ha a 4—6. hely egyikén végez, akkor ez bizonytalan, ha pedig hátrább, akkor nem utazhatnak a kvalifikációs tornára. Az Európa-bajnokság külföldi résztvevői pénteken és szombaton érkeztek, illetve érkeznek Magyarországra. Az abszolút esélyes, címvédő Szovjetunió csapatának repülőgépe pénteken délelőtt szólít le a Ferihegyi repülőtéren. Ligyija Alekszejeva, az olimpiai, világ - és Európa-bajnok válogatott vezető edzője a következőket mondta együtteséről: — Kilenc olyan játékos van a tizenkét tagú csapatban, akik ott voltak a két évvel ezelőtti olaszországi EB-n. Itt van a világ kosárlabdázói közül nemcsak 210 cm-es termetével, hanem tudásával is kiemelkedő Szemjonova, s a többiek is elismert képességű, rutinos játékosok. Három újonc készül Eu- rópa-bajnoki bemutatkozásra: az egyaránt 20 éves Kuriksa és Jakovljeva, valamint a náluk három évvel idősebb Popova. Hagyomány a mi együttesünkben. hogy évről évre beépítek egy-két tehetséges fiatalt. — Mindenki azt várja tőlünk, hogy megnyerjük az EB-t, s mi szeretnénk is valóra váltani a papírformát. Hogy a döntőben ki lesz az ellenfelünk, arra nem tudok mit felelni, mert npgyon sok egyforma képességű, jó csapat méri ösz- sze erejét. A kapus már megadta magát, térdre ereszkedve figyeli, hogy Kocsis (Kesztyűgyár) a hálóba lő. Arató László felvétele Bővülnek a sportolási lehetőségek Tömegversenyek futószalagon A szabad idő növekedésével, ha lassan is, de egyre többen használják fel üres perceiket sportolásra. A szervezett keretek mellett mind többen vannak, akik öntevékenyen választják meg sporttevékenységüket, sokan sétálnak, kocognak, kijárnak az erdei tornapályákra, kerékpároznak, úsznak. A legutóbbi időkben népszerűek lettek a különböző tanfolyamok. A hagyományos tömegversenyek a munkahelyhez, a lakóhelyhez kapcsolódnak. A falusi spartakiád, a munkahelyi olimpia egész évben rendszeres sportolási lehetőséget biztosít az érdeklődőknek. A falusi spartakiád megyei döntőjét a közelmúltban tartották, hat sportágban közel húszezren vettek részt a községi, körzeti, járási versenyeken. Különösen a komlói járásban sikerültek jól a selejtezők, de a szigetvári járásban is nagy gondot fordítottak a rendezvénysorozatra. A munkahelyi olimpia versenyeit az üzemek, vállalatok és a szakszervezetek rendezésében tartják. Nem egy szakszervezet rendezi meg rendszeresen megyei sportnapját. A KPVDSZ- ére most a hét végén kerül sor. A KISZ is egyre több tömegsport-rendezvény megszervezésében, rendezésében vállal szerepet. A téli jégkarnevál országos rendezvény volt, az országjáró diákok találkozóján, Orfűn kétezren vettek részt. Sikeres kezdeményezésnek bizonyult a KISZ rendezésében Pécsett megtartott vasárnapi kocogás. A megyei sporthivatal és a Tsz Szövetség közös rendezésében tartották meg három sportágban a TOT Kupa mérkőzéseket, az országos döntő Szombathelyen volt. Nem várt nagy sikert hozott az olimpiai ötpróba-akció Baranyában, a téli csúcstúrán több mint ezren vettek részt, a május 21-én Orfűn megrendezett tó körüli futásnál 180-an teljesítették a követelményt. A legközelebbi erőpróba a kerékpározás lesz, ahol a férfiok 100, a nők pedig 60 km-es távot tesznek meg. Vasárnapról vasárnapra meghirdetik a nyílt túrákat. Ebben. az évben már hatvan volt Pécsett, melyen több mint 2000-en vettek részt. Új kezdeményezésnek számít az idén első ízben megrendezett Kirándul a család akció, melynek nyolc túráján 400-an indultak el. A megyei sporthivatal rendezésében szeptember 17-én Pécsújhegyen a nők megyei sportnapját tartják, újdonságként a gyerekeknek is biztosítanak sportprogramot. Október 15-én a megyei sporthivatal, a szakszervezet és a KISZ közös rendezvénye lesz a szakmunkástanulók megyei sportnapja a PVSK-pályán. A Pécs városi Sportfelügye- lőség szervezésében hét sportágban rendezik a városkörnyéki bajnokságot. A kispályás labdarúgótornán nem kevesebb, mint 76 csapat indul, az asztalitenisz csapatversenyeken 32 együttes játszik. A tavasziőszi rendszerben sorra kerülő bajnokságok hétről hétre rendszeres sportolási lehetőséget biztosítanak a pécsi és a városkörnyéki fiataloknak, akik közül több mint ezren élnek a lehetőségekkel. Ugyancsak a Pécs városi Sportfelügyelőség rendezésében tartják évente két alkalommal a városi tömeg- sportnapot, meíynek tavasszal több mint ezer résztvevője volt. Szeptember 25-én a Mandulásban a városi sportfelügyelő- ség a városi KISZ-bizottsággal karöltve kocogónapot szervez, november 7-e tiszteletére az idén is megrendezik a természetjárásban, lövészetben, kerékpárban és úszásban a November 7. Kupa mérkőzéseket. A különböző sportszervek erőfeszítései arra irányulnak, hogy minél több sportolási lehetőséget biztosítsanak a sportolni váavóknak. A jelek azt bizonyítják, mind többen élnek a lehetőségekkel. Hegyi István A PMSC a győri oroszlánbarlangban Egyetlen kérdőjel: Dárdai vagy Réfi Az őszi idény első kettős rangadója (Ú. Dózsa—Bp. Honvéd, Vasas—FTC, a Népstadionban) színesíti az 5. fordulót a labdarúgó NB l-ben. A két. remélhetőleg rangos ösz- szecsapáson kívül még két találkozó lesz a fővárosban, a legutóbb idegenben bravúrosan szerepelt Volán és MTK-VM újabb győzelemhez juthat, ezúttal a Nyíregyháza, illetve a Videoton ellenében. A további párosítás: SZEOL AK—Tatabánya. Haladás—DVTK. ZTE— Csepel és nem utolsósorban: Rába ETO—PMSC. Eddig nemigen brillírozott a Rába ETO a nemrég kezdődött pontvadászat során. Igaz, erre mentsége is van, hiszen sérültjei szép számmal akadtak. A szerencsével sem álltak hadilábon a ayőriek, ajándék 11- est koptak, az utolsó percekben egyenlítettek, de mindenesetre meg tudták őrizni veretlenségüket. — A Rába ETO főpróbának szánja a ma esti mérkőzésünket a szerdai kupaforduló előtt, ezért valószínűleg komplett csapattal áll ki ellenünk — mondotta Rónai István, a PMSC vezető edzője pénteken délelőtt, röviddel az utolsó edzés után. — Bármilyen is lesz az összeá'IPásuk. nekünk a szokásos idegenbeli játékunkat kell játszanunk. Persze, jobban kellene kihasználni helyzeteinket, mint a Vasas ellen, mert minden pont iól jön idegenben. Ami a piros-feketék kezdő 11- ét illeti: Czérna izomhúzódással bajlódik, aligha léphet pályára, Dárdainak térdfájdalmai vannak, „fellépése" kérdéses. Ezek figyelembevételével a PMSC: Bodnár — Kincses, Torna, Róth, Brezniczky — Lutz, Dárdai vagy Réfi, Schulteisz, Gallai — Nagy, Mészáros ösz- szetételben kezd. Ha Hannich játszik, minden bizonnyal Schulteisz személyében külön testőrt kap. A nvőriekről annyi hír, hogy egyelőre c'ak keretük van, a sérültek áHnootntól függően csak az utolsó pillanatban derül ki: ki is játszhat. Mohay Gábortól, a Kisalföld című lap sportúiságírójától szerzett értesülésünk szerint Szabó és Hannich szombat estére felgyógyul. játékukra mór sor kerül. A villanyfényes találkozót egyébként Büki vezeti. A hétvége sportműsora SZEPTEMBER 10.t SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB I. Rába ETO- PMSC, Győr, 19.00. Területi bajnokság: Táncsics SE-Komiói Bányász, Kaposvár, 16.30. Megyebajnokság: P. Postás-Dunaszekcső, Postás-pálya, 16.30, U. PEAC-Steinmetz SE, Pécs- újhegy, 16.30, Villány—Vasasi Bányász, Villány, 16.30. NB-s ifjúsági bajnokság: Videoton-PMSC, Székes- fehérvár, 14.00. KÉZILABDA. NB I. B. nők: Győri Richards—PMSC, Győr, 14.30. NB II. nők: Győri Kinizsi—Mezőqép, Győr, 11.C0. NB II. férfiak: Nagykanizsai Vasas Izzó—Boly, Nagykanizsa, 16.00. TÁJFUTÁS. Megyei váltóbajnokság, Árpád-tető, 10.00, SZEPTEMBER 11., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Szigetvár—Siklós, Szigetvár, 16.30, MTE-Kisdorog, Mohács, 16.30, PBTC -Mázaszászvár, Bőrgyár-pálya, 16.30, Boglárlelle—Boly, Boglárlelle, 16 30: Megyebajnokság: Somberek-Szentlő- rinc, Somberek, 16.30, Beremend—Új- petre, Beremend, 16.30, Drávafok— Vajszló, Drávafok, 16.30, Geresdlak— P. Kinizsi, Geresdlak, 16.30. KÉZILABDA NB II férfiak: Nagy- atád-P. Kesztyűgyár Nagyatád, 10.30. TENISZ. OB II. férfiak- P. Spar- tacus-Keszthely, Balokány-liget, 8.00. SZÉLLOVAGLAS. A PTTE házibajnoksága, Pécsi-tó, 10.00. TÖMEGSPORT. A KPVDSZ megyei sportnapja, egyetemi tornacsarnok, 8.00. TÁJFUTÁS. Megyei egyéni bajnokság, Árpád-tető, 9.00. Schumachernek távoznia kell a Kölntől Az első csatáját megnyerte, a másodikba viszont belebukott Harald Schumacher, az FC Köln 29 esztendős világhírű kapusa. Az NSZK válogatottjában is szereplő (éppen az elmúlt szerdai budapesti mérkőzésen 40. válogatottságát ünneplő) játékos a kölniek legutóbbi gyenge Bundesliga szereplése 5. helye — után éles támadást indított a csapat hol; land edzője, Rinus Michels ellen, felelőssé téve a szakembert a várakozáson aluli mérlegért. Az örökösen vitázó, gu- nyoros kijelentéseiről hírhedtté vált kapus véleményén az sem változtatott, hogy az FC Köln a bajnoki botlásokat némiképpen helyrehozva, kupagyőztes lett. Michelst menesztették . . . Az új szezonban a Köln teljesítménye semmit sem javult, sőt öt forduló után csak a 13. helyen áll. Ez bátorította fel Schumachert arra a lépésre, hogy ultimátumot intézzen a klub vezetőségéhez. „Ha az egyesület nem vásárol új, a mostaniaknál jobb játékosokat, akkor rám ne számítson” — jelentette ki újságírók előtt. A klub véleményét Peter Weiand, az FC Köln elnöke így foglalta össze: „Kétségtelen, hogy Schumacher nagy kapus, de távozása egyáltalán nem okoz akkora veszteséget számunkra mint azt gondolja.” Ezek után az FC Köln úgy döntött, hogy megelőzve Hg- rald Schumacher újabb bejelentését, felkéri a 40-szeres válogatottat: keressen magának új csapatot. Schumacher 1972- ben került a Schwarz—Weiss Dürentől a Bundesligában szereplő híres csapathoz, omely- nek színeiben 309 találkozón szerepelt. A 186 cm magas Nagymesterek felhívása A jugoszláviai Niksicsben folyó nemzetközi sakknagymesterverseny 14 résztvevője felhívással fordult a Nemzetközi Sakk Szövetséghez (FIDE) a sakkvilágbajnok-jelölti középdöntő párosmérkőzések ügyében. A nagymesterek azt kérik a FIDE-től, hogy a soron következő, októberi kongresszusán változtassa meg a testület elnökének, Florencio Campoma- nes-nek azt a döntését, mely szerint a két szovjet nagymestert, Kaszparovot és Szmiszlo- vot játék nélkül zárták ki a további küzdelemből. kapus fizetése az elmúlt években az egyik legmagasabbnak számított az NSZK-ban, évi 300 ezer márka volt. A hírügynökségek értesülése szerint Harald Schumacher már a Bundesliga soron következő, szombati fordulójában a Waldhof Mannheim elleni ösz- szecsapáson sem szerepel. Labdarúgás. A' Zsolnay SE toborzót tart serdülők részére. Keddi és csütörtöki napokon várják a 11—14 év közötti fiúk jelentkezését a Porcelángyárpályán. Atlétika. Szikszainé, ,a PMSC hétpróbázója az összetett EK- csapatban képviseli hazánkat Szófiában. Teke. A Misina Kupát csapatban a nőknél a DÉLÉP SC, a férfiaknál a Pápai Vasas nyerte. Egyéniben Ábrahám Mária (SZEOL AK), illetve Berta Sándor (P. Gázmű) győzött. Motocross. Tagtoborzót rendez ma 9.00 és 13.00 óra között Gsertetőn a JAMSE motorcross szakosztálya. Erre régi motorosokat is ezúttal meghívnak. Tömegsport. A szociális foglalkoztató intézetek országos spartakiád döntőjét Szigetváron bonyolították le. Atlétikában-, tollaslabdában és kispályás labdarúgásban mérték össze erejüket a résztvevők. A pontversenyben a turbékpusz- tai intézet csapata végzett az első helyen, 2—3. holtversenyben Putnok és Diósjenő. Filmkiilönlegességek A „KORTÁRS FILMEK KLUBJA" SOROZATBAN: m • Pécs, KOSSUTH MOZI, 12-én este 8 órakor: 9 Szigetvár, ZRÍNYI MOZI 15-én este 8 órakor: A halai Antóniája Brazil film Rendezte: Glauber Rocha • Pécs, KOSSUTH MOZI, 26-án este 9 órakor: • Szigetvár, ZRÍNYI MOZI, 29-én este B órakor: Olomídö NSZK film. Rendezte: Margarethe von Trotta AZ ELŐADÁSOK NYILVÁNOSAK, JEGYEK A PÉNZTÁRBAN KAPHATÓK. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jent* Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 760* Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztcséq telex: 12-42* Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Snohir 96-os aéoen Felelős ve-vetá: Farka«; Gábor mb. iaozaató Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Enqel lanos u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-2r Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hóra 34,— Ft neqyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Megyebajnokság P. Zsolnay—P. Kesztyűgyár 2-2 (0-0). Zsolnay-pólya 150 néző. V.: Sör. Küzdelmes mérkőzésen a hazai csapat sok gólhelyzetet kihagyott és a végén meg kellett elégedn, a döntetlennel. Góllövők: Forral, Harangozó, ill. Paulik, Kocsis, Kiállítva: Kocsis (P. Kesztyűgyár), a 75. percbe'n.