Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-10 / 250. szám

Müller Istvánul, az OMFB elnökhelyettesével Miért nem akarunk okosabbak lenni? Elkészült a 90 milliós beruházás Modern kékszőlő-feldolgozó Villányban Szombati interjú Napjainkban egyre több szó esik a műszaki fejlesztési gyakorlatunk megújulásának követelményéről. Egyre jobbön bebizonyosodik, hogy csők a szellemi tőke jobb hasznosítá­sával javítható, vagy tartható meg jelenlegi külgazdasági pozíciónk. A népgazdaság ku­tatás-fejlesztési rendszere ál­landóan változik, mind Intéz­ményi, mind pénzügyi szabá­lyozási kereteit tekintve. An­nak megítélése, hogy kedvező vagy kedvezőtlen irányba, az már vitákat vált ki. Az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bizott­ság, mint az ország kutatás- fejlesztéseinek egyik fő koordi­nátora sem kívülálló ez ügy­ben. Ezért is beszélgettünk Müller István elnökhelyettes­sel. — A pénzügyi korlátoktól eltekintve, a világszerte ta­pasztalt felgyorsult innová­ció láttán a vállalatok - Iáként a feldolgozóiparban — érzékelhetően és megle­hetősen bizonytalanok ab­ban, mit is fejlesszenek. Mi­képpen lehetne bizonyossá­got nyújtani a számukra?- Ebben a tekintetben né­mileg szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a magyar nép­gazdaság kutatás-fejlesztéseit tekintve nagymértékben köve­tő jellegű. Tehát a másutt már kiérlelt termékek, technológiák minél gyorsabb hazai alkal­mazása is lehet a cél. A sok, méltán szédítő hatású új ter­mék, gyártási eljárás közül, sajnos van időnk kivárni a győztest. Sajnos, hiszen ezál­tal a legtöbb ágazatban el­esünk a külpiacokon elérhető extraprofittól, de ez még nem jelenti azt, hogy ilyen kutatás- politikával nyereségre nem le­het szert tenni. A bizonytalan­ság főként arra vezethető vissza, hogy a vállalatok anyagi lehetősége beszűkült. Nagyon nehéz állandóan öt-, de legalábbis négytalálatos lottószelvényt kitölteni. Nem engedhetjük meg magunknak most, hogy találat nélküli szelvények sokaságán keresz­tül egyszer-egyszer bejöjjön az ötös vagy a négyes. Sok a kül­piacon a tiszavirágéletű, csak az extravaganciát szolgáló új termék, ezek gyártásába, fej­lesztésébe kezdeni, a szá­munkra zsákutca. Szerintem, ha vállalkozói jellegű, a piac értékelését gondosan számí­tásba' vevő fejlesztéspolitikát alkalmazunk, akkor már nem túlzottan indokolt a bizonyta­lanságra hivatkozni. Ha az állandó megújulási kényszer vezérli a vállalatokat, akkor nem lehet baj. — Bizonyára némi vihart kavart a műszaki-fejlesztési alap képzési rendszerének friss megváltoztatása is .. .- Érdekes jelenségeknek le­hetünk tanúi. Korábban a vál­lalatok előírt kulcsok szerint automatikusan képeztek mű­szaki fejlesztési alapot. Most ez a rendszer alaposan meg­változott. Szűkült azon vállala­tok köre, ahol fennmaradt a kötelező képzés, másutt pedig ez vállalati döntési hatáskör­be ment át. Az első reakció­ként a vállalatok jó része örült, hiszen most a nyereség tömege megnőtt, sőt a piac igénye szerint úgy csökkent- heti az árat, hogy az a ko­rábbi nyereségét nem mérsék­li. De már jelzéseket kaptunk, hogy még olyan, valóban nem fejlesztés-igényes vállalatok­nál is, mint egy kisebb nyom­da, vagy konfekcióüzem, ahol hosszabb távban is gondolkod­nak, bizonyos fejlesztési teen­dők elvégzésére vállalati elha­tározásból képeznek szükséges mértékű műszaki fejlesztési alapot. A műszaki fejlesztési feladatok nem kerülhetők meg és a vállalatoknak a jelenlegi szabályozási rendszerben is meg kell találniuk azokat a pénzügyi forrásokat, amivel a munkát finanszírozzák. Külpia­ci versenyképességünk kétféle­képpen javítható: vagy a je­lenlegi termékskálát bővítjük, tehát a fejlesztések eredmé­nyeként új termékekkel is meg­jelenünk a piacon, vagy, pon­tosabban: és a piac által már elfogadott termékeinket kor­szerűsítjük; új formában, javu­ló minőségben, több szolgál­tatással ellátva kínáljuk el­adásra. Bármelyik irányt is választja egy-egy vállalat, a kutatásra, a fejlesztésre szük­sége van. — A megújulás gyakori formája a licencvásárlás. Mennyire vált be ez a kuta­tás-fejlesztési forma?- Nagyon változatos kép tá­rul elénk, ha az elmúlt évtize­dek licencvásárlásait, az an­nak következtében megvalósult műszaki fejlesztést elemezzük. Roppant sok a pozitívum, hi­szen számos, ma már minden­napjainkban is fontos szerepet játszó termék nem létezne a licencvásárlások nélkül. Gon­doljunk csak az Ikarus busz egyes főegységeire, vagy a hűtőszekrényekre, de a sze­mélygépkocsik nem kis hánya­dát is ilyen licenc alapján gyártott áruként kapjuk. A példák még sorolhatók úgy is, hogy a fogyasztási termékek széles skáláját közvetetten már licenc alapján gyártott termé­kek segítségével állítják elő. Másfelől viszont lehangoló, mennyire lassú az ilyen jellegű kutatási eredmények hasznosí­tása. A külföldi eredmények átvételének előnye éppen ab­ban áll, hogy nem kell ide­haza mindent kitalálni, hanem a készet gyorsan, szinte hóna­pok alatt bevezetjük a terme­lésbe és az így korszerűbbé vált áruval jelenünk meg a piacon. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy sajnos nálunk nem egy esetben öt-hét évig is el­tart a külföldi eredmény hazai átültetése. így azután elveszít­jük azt az előnyt, amit a gyor­sasággal nyerhettünk volna. A másik kedvezőtlen tanulság, hogy nem fejlesztik idehaza tovább a megvásárolt licen- cet. Ahogy megvesszük, úgy megy a termelésbe és úgy is marad. Japán példája bizo­nyítja, hogy rengeteg licenc megvásárlásával, de azoknak szisztematikus továbbfejleszté­sével, nem kell feltétlenül mindörökre a követő országok csoportjába tartozni. Érthetet­len, miért nem akarunk olyan okosak lenni, mint a külföldi mérnökök, tudósok. Miért hi­ányzik az a belső késztetés az alkotó műszakiakból? Mi­ért nem próbálnak a külön­böző intézmények dolgozói együtt gondolkodni a kapott eredmény továbbfejlesztésén. A licenccel megvalósult termék vagy technológia továbbfej­lesztése szabadalmakat, újítá­sokat tesz lehetővé a műszaki dolgozók részére, s ez növel­hetné jövedelmüket és szak­mai hírnevüket is ... — Egyáltalán képesek le­hetnek-e a vállalatok, intéz­mények a számukra legfon­tosabb műszaki-fejlesztési problémák megoldására összpontosítani? Hiszen ter­melési szerkezetükben azt tapasztaljuk, hogy sokszor az öntészettől, a csavar­gyártástól kezdve az összes gépegység előállításáig min­dennel foglalkoznak. A kor­szerűsítés pedig azt követel­né tőlük, hogy példánknál maradva az öntödét, a csa­vargyártást, a gépelemek termelését is fejlesszék. — Ez a gond a hazai háttér­ipar fejletlenségére vezethető vissza. Szinte érthetetlen a helyzet. Ha átnézzük ugyanis az utóbbi húsz év összes ide­vágó határozatát, mindig sze­repelt a háttéripar vagy ahogy korábban neveztük: az alkat­részgyártás fejlesztése. Még­sem valósult meg sok minden, így a vállalat ma kénytelen teljes keresztmetszetben fej­leszteni, mindennel törődni, ahelyett, Hogy az arra szako­sodott vállalatok törődnének saját termékeik műszaki szín­vonalának karbantartásával. Mennyi pénz fogy így el fölös­legesen ! A kutatásra, fejlesz­tésre szánt összegek is mennyi­re szétforgácsolódnak! Ennek eredménye azután, hogy a technológiai korszerűsítés is hátrányba kerül, sokszor egy­másfél évtized is emlúlik, hogy az eredeti technológiái műve­letterven változtatnának. Ter­mészetesen, hiszen mindenre nem lehet odafigyelni. Óriási tartalék rejlik az országban ezen a téren és ezt mihama­rabb felszínre kell hozni.- A vállalatok tehát bi­zonyos tekintetben kényszer- pályán mozognak. Csakhogy nem is lehetnek teljes és egyedüli urai a műszaki fej­lesztésnek. Központi kutatá­si-fejlesztési politikára min­den országnak szüksége van. — Igen. Megint japán pél­dát említek: okkor döntöttek az elektronika kiemelt fejlesz­téséről, amikor az országban jelentős volt a munkaerő-fö­lösleg és a vállalatok számára semmi sem mutatott arra, hogy ilyen állásokat megszüntető iparág fejlesztésén kell mun­kálkodniuk. Az eredmények közismertek, de azt is hozzá kell tenni, hogy az állam tá­mogatása, amelyet a tőkés konszerneknek juttat kutatásra fordítható pénzek formájában, vissza is kerül az államkasz- szába, mert a fejlesztések megvalósulása után azoknak meg kell hozniuk a nyeresé­get. Nálunk viszont a vállala­tok rövid távra gondolkodnak és általában csak a vállalati profilban keresik az újat. A különböző iparágakat érintő kölcsönhatások már jórészt el­kerülik a figyelmüket. Ezért nem árt, sőt szükséges, hogy legyen olyan szervezet, mint hazánkban az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság, amely koordinálja és ösztönzi a különböző fejlesztéseket, előbbre is tekint, nagyobb időtóvokban gondolkodik és feladata ez a tevékenység. A rendelkezésre álló pénzből ku­tatásokat, licencvásárlásokat finanszíroz. A vállalatok foko­zódó piaci érdekeltsége, a vál­lalkozások erősödése még egyáltalán nem zárja ki egy ilyen szervezet létének szüksé­gességét. Breitner Miklós Ismét új létesítménnyel gaz­dagodott Baranya dinamikusan fejlődő élelmiszeripara. A na­pákban helyezték üzembe a 90 millió forint beruházással lé. tesített új villányi kékszőlő-fel­dolgozót, amely az ország leg­korszerűbb ilyen létesítménye. Belépésével technikailag világ- színvonalon, a legmagasabb nemzetközi követel méníyéknek megfelelően állíthatják elő a vörös bort a Villány-Mecsekal- jai Borgazdasági Kombinát vil. lányi gazdaságában. A határidőre elkészült léte­sítmény rövid története: a bor­kombinát és az INTERINVEST Külkereskedelmi Fejlesztési és Beruházási Társaság 1981. jú­liusában írta alá a szerződést a 90 milliós beruházásról, amelyhez az INTERINVEST KFBT 80 millió fejlesztési ala­pot utalt át, konvertálható export árualap bővítés címén. A feldolgozó tervét a budapes­ti AGROBER készítette. Az építkezés 1982. tavaszán kez­dődött, a Sellyéi Víztársulat és a Mélykúti UNIVEREXPO Szö­vetkezet kivitelezésében. A sel'lyeiek a mélyépítési munkát végezték, a mélykútiak a köny- nyűszerkezetes csarnokot épí­tették fel. A gyors és jó mun­ka eredményeként 1982. őszén megtörtént a próbaüzem, amely során az ALFA LAVAL vonalon 10 000 mázsa, az új PADOVAN UNIVERSAL vonalon ugyancsak 10 000 mázsa kékszőlőt dolgoz­tak fel teljes sikerrel. A végle­ges üzembe helyezés a napok­ban megtörtént, s szeptember 12-én a kékszőlő szüret meg­kezdésével egyidejűleg, az új üzemben megindul a folyama­tos feldolgozás. A beruházást a minőségi villányi vörösborok iránt növek­vő kereslet tette szükségessé. A régi feldolgozó éves kapacitása mindössze 2000—3000 tonna volt. Az új feldolgozó 7000 tonnás kapacitással lép be, s ez lehetővé teszi, hogy Villány­ban az ide; szezontól kezdve már 10 000 tonna kékszőlőt dolgozhassanak fel. A feldol­gozóval egyidejűleg adták át a rozsdamentes acéltartály megoldású, 19 00 hektóliteres újj bortárolót. Felépült egy automatizált 50 köbméteres tör­kölytároló is, ami országosan is újdonságnak számít. A sző­lőtörkölyt innen az újfehértói borkősavgyárnak szállítják majd, ahol az élelmiszerek tar­tósításához szükséges bőrkősa­vat állítják elő belőle, s ezzel import tartósítószert helyette­sítenek. Az új feldolgozóban több, hazánkban eddig egyedülálló technikai megoldást alkalmaz­nak. Ilyen a francia PERA automatikus fogadágarat, és a CUQ francia préselő egység, amely két francia sajtóiéból és egy lé leválasztából áll. Ma­gyarországon elsőként építet­ték be az olasz AMF PADO­VAN UNIVERSAL cég héjon erjesztéses automatikus vona­lát. A vörösbor-előállítás bo­nyolultabb eljárás a fehér bor készítésénél, mivel a kékszőlőt a színanyag kinyerése végett héjon Ikell erejszteni, ami idő­igényes feladat. Az új villá­nyi PADOVAN vonal előnye, hogy a héjon erjesztés idejét a korábbi egy hétről 2—3 napra csökkenti le. Villányban a már korábban meglévő melegeljárásos ALFA. LAVAL vonalat is bővítették. Két új szeparátort helyeztek itt üzembe. A VMBK villányi gaz­daságában már felkészültek a szüretelő diákok fogadására. Az itt legnagyobb értéket kép­viselő kékszőlőkből az idén is jó termést, s a tavalyinál jobb minőséget várnak. Mindez, valamint a most belépő kor­szerű feldolgozási technológia garancia a konvertálható ex­port árualap bővítésére. Arra, hogy a történelmi borvidékünk annyi aranyérmet szerzett ki­tűnő vörösborai, újabb külpia­cokat hódítsanak meg. — Rné — Kárpitosképzési gondok a siklósi székgyárban A Flóra fantázia nevű kárpitos sarokgarnitúra szétnyitva kényel­mes, kétszemélyes fekhely. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat siklósi székgyórában a termékszerkezet-váltás nemcsak a mostanában gyakran emle­getett divatos szavak egyike, hanem nehézségekkel megküz­dőit valóság. Nem is létezhe­tett volna másképp, ha évről évre újabb és újabb termékek­kel nem rukkoltak volna ki anélkül, hogv a régóta gyár­tott, ám változation népszerű­ségnek örvendő kollekciók gyártásáról lemondtak volna. A termékszerkezet-váltás azon­ban nemcsak egyszerűen úja: jelent, hanem azt is, hogv az új terméknek magasabb minő­ségűnek, a piacon jobban el- adhatónak kell lenni. Ennek feltétele pedig a megfelelő szakmai tudással rendelkező szakmunkásgárda. A siklósi székgyár bővíti a kárpitozott bútoraik skáláját. A nagyon régóta gyártott Tuli­pán heverő mellé jött a Jágo ülőgarnitúra, a kárpitozott ülő­kéj ű Herkules étkezősarokpad — ami utón évek óta kiapad­hatatlan az igény — a Siklós fotelágy és a legújabb, a rendkívül tetszetős és prakti-. kus Flóra sarok kanapé. Ez utóbbi elkészítése már különö­sen a kárpitos mesterséget jól ismerő kezeket igényli. A siklósi gyárban pedig mindössze négy kárpitos szakmunkás van. A betanított munkások mind ez ideig rendkívül jól dolgoztak. A megtanult munkafolyamato­kat jól begyakorolták, ám omint új feladatra kerül sor, kezdeni kell az egészet elöl­ről. A szakemberek képzése pe­dig nem is egyszerű, jelenleg megoldhatatlannak tűnő prob­léma. A gyárnak vannak már saját asztalos tanulói, kárpi­tosképzés azonban nincs. Több éves próbálkozás, iskolákban,' szülői értekezleteken való agi- tálás eredménye, hogy ez év­ben sikerült a mohácsi szék­gyár tanulókeretére három főt beiskolázni. Az elméleti kép­zést Mohácson, a szakmunkás­képzőben kapják, gyakorlati oktatást pedig a siklósi gyár­ban, a tanulókkal társadalmi szerződést kötnek. Ez azonban csak három év múlva kamato­zik és a létszám is kevés. 1979-ben megjelent rendelet szerint lehetőség van bizonyos szakmákban egyéves felnőtt szakmunkásképzésre. A részvé­tel feltétele az adott munkate­rületen folyamatos kétéves munkaviszony és betöltött 20 év. Aki mindkét kritériumnak megfelel és aki el is végezné az iskolát Siklóson mindössze 8—10 fő van. Ilyen tanfolyam indítása azonban 25—30-as létszám alatt nem gazdaságos. Támogatnák néhány dolgozó­juk beutazását- más városba, ahol van kárpitosképzés, azon­ban az egyéves felnőttképzés­hez más tanterv, tanmenet, tankönyvek, s más módszer szükséges, és a szakmunkás- képzők ezt nem tudták vállalni. Kényszermegoldásként éven­te egyszer házon belül mun­kástovábbképző tanfolyamot szerveznek, azonban ez még közelről sem pótolhatja a szak­mai képzés hiányát. Pedig kár lenne, ha a siklósi székgyár termelésénél felfelé ívelő vo­nala megtören, avagy dollárt hozó exportüzlet megbukna a szakemberképzési problémák megoldatlansága miatt. Sarok Zsuzsa HÉTVÉGE .3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom