Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-28 / 268. szám

2 Dunántúlt napló 1983. szeptember 28., szerda rordulat a mezőgazdaság gépesítésében (Folytatás az 1. oldalról) NAGYVILÁGBAN HAZÁNKBA ÉRKEZIK MAURICE BISHOP: Lázár Györgynek, a Mi. nisztertanács elnökének meghívására szeptember 28-án, szerdán hazánkba érkezik Maurice Bishop, a Grenadai Népi Forradalmi Kormány elnöke, az Új Mozgalom na termés megvalósítására vál­lalkoztak. 1990-re búzából 6,2, kukoricából 8,5 tonna a. cél. Ami alapvető a gazdaságok számára: A közös vállalat eb­ben a tervidőszakban is bizto­sítani fogja az integrációba vont területek rendszergép- szükségletét”. A korszerű mezőgazdaság közvetlen holnapját a technikai­kémiai és biológiai bázist min­den eddiait meghaladó mére­tekben, színvonalban és szerve­zettségben mutatja be a szer­dától szombat estig nyitva tartó farmer-show. Csupán gépekből több mint 100 olyan újdonságot vonultatnak fel a Bábolnán már A lengyel állam és az egy­ház viszonyát jobbára nyugalom jellemzi, és a kapcsolatok egy. általán nem kerültek válságba, ahogyan azt a nyugati sajtó igyekszik beállítani, jelentette ki a lengyel kormányszóvivő. A szóvivő amellett foglalt állást, hogy csökkenteni kell a kanflik- tusveszélyes kérdések számát, ugyanakkor szélesíteni az együttműködés területeit az ál­lam és az egyház között. Jerzy Urban kedden, száká- sos heti sajtóértekezletén infor­mációval szolgált a kormány és a püspöki kar képviselőiből álló vegyes bizottság, hétfői üléséről. Közölte, hogy a kormány hasz­nosnak minősíti a négyórás ta. nácskozást, amely eredménye­ket hozhat az egyházzal váló kapcsolatokban. Ugyancsak pozitívan értékel­te a hétfői Malinowski—Glemp találkozót is. Roman Malinows_ ki miniszterelnök-helyettes, az Egyesült Néppárt (parasztpárt) elnöke Glemp bíborossal, Len­gyelország prímásával egyebek között annak a speciális ve­gyesbizottságnak a munkájáról tárgyalt, amely a lengyel me­zőgazdaság támogatására a A Magyar ENSZ Társaság in­téző Bizottsága kedden ülést tartott a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában. A tanácskozáson Gömbös Ervin főtitkár adott tájékozta­tást arról, hogy a Magyar ENSZ Társaság az elmúlt időszakban miként járult hozzá a WFUNA, az ENSZ-Társaságok Világszö­vetsége céljainak megvalósítá­sához. Az összegzés annál is in­kább időszerű volt, mivel a WFUNA október elején Géni­ben közgyűlést tart. A Magyar ENSZ Társaság tevékenysége az elmúlt években jelentős mér­tékben bővült. Munkája elisme­réséképpen a világszövetség ha­zánkat bízta meg a 8. európai regionális konferencia megren. dezésével. A Magyar ENSZ Társaság képviselői számos fórumon vet­tek részt, s fejtették ki vélemé­nyüket az új információs és kommunikációs világrend kiala­kításának szükségességéről, a leszerelés és a béke megőrzé­sének fontosságáról. Ennek je­gyében képviseltette magát Prágában is a béke-világtalál­kozón. A WFUNA közelgő köz­gyűléséről szólva a főtitkár e'l­Eurorakéta­tárgyalások Genfben Kedden Genfben az euró­pai közepes hatótávolságú fegyverzetek korlátozásáról folytatott tárgyalásokon teljes ülést tartott a szovjet és az amerikai küldöttség. többször vagy most először sze­replő gyárak amelyek Magyar- országon a gyakorlotban még sosem szerepeltek. — Kimon­dottan azzal a céllal, hogy o jövő évi Tendertnél ők is számí­tásba jöjjenek. A bábolnai napok rangját a látogatók is jelzik, Bábolna vendége lesz szerdán vala­mennyi KGST ország miniszter­elnök-helyettese és mezőgazda- sági minisztere. Bábolnára vár­ják a Római Klub 70 tudósát, érkezését jelezte a Szovjetunió Kommunista Pártia Központi Bi­zottságának titkára és o Szlo­vák Kommunista, Párt első tit­kára. lengyel és nyugat-európai egy házak közvetítésével létreho­zandó pénzalap kérdéseit vizs­gálja. Jerzy Urban idézte Ma- linowskit, aki szerint a talál­kozó légköre nagyon kedvező volt. Malinowski és Glemp egyetértett abban, hogy az ál_ lom és az egyház együttmű­ködése nagy szerepet játszik a nemzet; megegyezés kialakítá­sában, s mindkét fél érdekelt az együttműködés bővítésében, hogy csökkenjen azoknak a kérdéseknek a köre. amelyek­ben vita, vagy konfliktus van az állam és az egyház között, mondta Jerzy Urban. A kormányszóvivő hangsú­lyozta, hogy a lengyel alkot­mány egyik alapelve az állam és az egyház szétválasztása, amit az egyház tiszteletben tart. Urban rámutatott, hogy Lengyelországban a vallással szemben nagyfokú türelmet ta­núsítanak, ennek kedvezménye­zettje a katolikus egyház, így a katolikusoknak is türelmet kell tanúsítaniuk a más fele- kezetűekkel vagy az ateisták­kal szemben. mondta: a tanácskozások fő té­mája az 'lesz, hogy állást fog­laljanak abban a kérdésben, milyen szerep hárul az ENSZ-re a nemzetközi feszültségek fel­oldásában, s hogyan fokozhat­ná erőfeszítéseit az enyhülés érdekében. Nemzetközi szimpó­ziumot is rendeznek ebben az időszakban, ugyancsak Genf­ben, amelyen nemzetközileg is­mert közéleti személyiségek, tu­dósok és az ENSZ vezető tiszt­ségviselői fejtik ki nézeteiket. E két eszmecsere része annak a nemzetközi vitának, amely az elmúlt években bontakozott ki az ENSZ jövőjéről, szerepéről. Az intéző bizottsági ülésen dr. Pnandler Árpád nagykövet ismertette a szimpóziumra be­nyújtandó magyar dokumentu­mot, amely az ENSZ jövőjét és a globális biztonság összefüg­géseit taglalja. Kiemelte: az ENSZ-nek továbbra is elsőren­dű feladata hogy a többoldalú diplomácia eszközével a nem­zetközi konfliktusok félszámolá­sán munkálkodjék.. Feladatait viszont csak akkor oldhatja meg eredményesen, ha az alap­okmányban’ lefektetett célok és elvek szellemében tevékenyke­dik. Pullai Árpád Iránba utazott Pullai Árpád közlekedési mi­niszter kedden négynapos, hi­vatalos látogatásra Iránba utazott dr. Mohammad Hadi Nedzsad Hosszenian szállítá­si és közlekedési miniszter meghívására. Gromiko—Chnoupek találkozó Kedden Moszkvában befeje­ződtek Andrej Gromikónak, az SZKP KB PB tagjának, a szovjet minisztertanács elnöke első helyettesének, a Szovjet­unió külügyminiszterének és Bohuslav Chnoupeknek, a CSKP KB tagjának, Csehszlo­vákia külügyminiszterének megbeszélései. Tárgyalásai vé­geztével Bohuslav Chnoupek kedden hazautazott a Szov­jetunióból. Mint a szovjet—csehszlovák külügyminiszteri tárgyalásokról kedden Moszkvában közzétett közös közlemény megállapítja, a siovjet és a csehszlovák kül­ügyminiszter megállapította, hogy az Európában és világ­szerte kialakult bonyolult nem­zetközi helyzet egyenes követ­kezménye az imperialista kö­rök és elsősorban az Egye­sült Államok agresszív maga­tartásának. A gyújtogató tűzoltó Valentim Dias 24 éves portugál tűzoltó valami lát­ványos cselekedettel akar- :ta kiérdemelni szerelme csodálatát. Ezért felgyújtot­ta az északi országrész Cortegazo városának ken­dergyárát; az üzem földig égett. „ Első rendőrségi vallomá­sában tettét azzal indokol­ta, hogy életében ,,először érkezhetett elsőként" a helyszínre. Azonnal hozzá­láthatott a lángok oltásá­hoz, s mindezt látta és — szerinte — csodálta szive választottja. A leány ugyanis az üzem dolgozó­ja. A szakériők szerint Diós­nak ez a ,.forró szerelem" sokba fog kerülni. A kár — első becslések szerint — megközelíti a négymil­lió dollár értéket. A gyújtogató tűzoltó már a rács mögött tud­ta meg, hogy kedvese a történtek után látni sem akarja többé. A helyi tűzoltóság a szakma lejáratása miatt azonnal elbocsátotta köte­lékéből a heves vérű fia­talembert. Párt (JEWEL) elnöke. Ali Nasszer Mohammed Moszkvában Rövid munkalátogatásra ked­den Moszkvába érkezett Ali Nasszer Mohammed, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára, a Jemeni Né. pi Demokratikus Köztársaság állam- és kormányfője. A ven­déget a repülőtéren Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnö­ke és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára fogadta. Hazánkba érkezett lllsá-Szászország miniszterelnöke Marjai József miniszterelnök­helyettes meghívására kedden Budapestre érkezett Ernst Al­brecht, a Német Szövetségi Köz­társaság Alsó-Szászország tar­tományi miniszterelnöke. Útjá­ra elkísérte Gerhard Glup, a tartományi kormány mezőgazda­sági minisztere is. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József fogadta. Jelen volt Ván- csc Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi mniszter, valamint Norman Dencker, az NSZK bu­dapesti nagykövete. Várkonyi Péter kétoldalú megbeszélései New Yorkban További kétoldalú megbe­széléseken vett részt kedden New Yorkban dr. Várkonyi Péter külügyminiszter. Délelőtt Vu Hszüe-csien kí­nai külügyminiszterrel folyta­tott eszmecserét, délután Mochtar Kusumgatmadja in­donéz és Isidoro Malmierca Peoli kubai külügyminiszterrel találkozott. A magyar külügyminiszter, aki az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán tartózkodik New Yorkban, mindhárom kollégá­jával a nemzetközi élet főbb kérdéseiről és a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről tár­gyalt. Északír szökevények Kedden az északír rendőr­ségnek egyetlen börtönszöke­vényt sem sikerült kézrekeríte- nie. Akárcsak előző nap, a Maze- börtön 38 szökevénye közül 21 még mindig szabadlábon van —1 dacára a példa nélkül ál­ló, egész Észak-írországra ki­terjedő embervadászatnak. Megfelelő helye van-e az ENSZ-nek New Yorkban? Az ENSZ-közgyűlés 38. ülés­szaka szokatlan körülmények között kezdte meg munkáját. Először nem lehet jelen And­rej Gromiko külügyminiszter, a szovjet küldöttség vezetője, ugyanis az amerikai hatóság gok — megszegve a nemzet­közi normákat — nem voltak hajlandók szavatolni az őt szál­lító repülőgép leszállásának biztonságát és a szovjet külön- gép kiszolgálását sem. Az ENSZ New York-i köz­pontjába akkreditált külföldi delegációk elleni akciók mind gyakoribbak és egyfe súlyo­sabbak. A helyi hatóságok rendkívül „türelmesek” az ak­ciókat elkövető szélsőséges cso­portok iránt. E csoportok cél­pontja; 'mindazok az államok, amelyek politikája nem tetszik Washingtonnak. A csoportok­hoz a legkülönbözőbb szélső­séges ejemek tartoznak. A merényletek elkövetői rendsze_ rint „nyomtalanul” eltűnnek. Az „Omega—7" néven is­mert kubai emigráns csoport, amely kapcsolatban ál| a CIA- vel, 1980 szeptemberében meg­ölte Felix Garcia Rodriguezt, Kuba állandó ENSZ-képvisele- tének attaséját. Nem sokkal később kubai ellenforradalmá, rok csoportja bombát hajított a Szovjetunió állandó ENSZ- képviseletének épületére. Idén szeptemberben egy cso­port huligán hatolt be a Szov­jetunió állandó ENSZ-képvise- lője rezidenciájának területé­re, Glen Cove-ban, és ott ga­rázdálkodott. A szovjet diplo­matáknak és családtagjaiknak nap mint nap ellenséges lég­körben és fizika; fenyegetett­ségben kell élniük. Az ENSZ-ben nagy felhábo­rodást váltott ki, hogy az ame­rikai hatóságok nem voltak haj­landók szavatolni Andrei Gro­miko és a szovjet küldöttség tagjainak biztonságát Ilyen ellenséges akciókkal az USA megszegi az ENSZ házigaz­dájaként ráháruló kötelezett­ségeit, amelyeket az 1947-es szerződés rögzít. Az ENSZ normális tevékeny­ségét akadályozó washingtoni lépések az amerikai külpoliti­ka részét kéoezik. Ez a po­litika a feszültség fokozására, a hidegháború szellemének felújítására irányul. Ilyen körül­mények között egyre éleseb­ben vetődik fel a kérdés: nincs-e valóban' itt az ideje, hogy megvizsgálják az ENSZ központjának áthelyezését egy másik országba, amelynek kor­mánya szavatolni tudná a vi­lágszervezet normális munká­ját — az egész emberiség ér­dekében. Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter (jobbra) Peking- ben megtekintett egy hadgyakorlatot. n cooPTouRiST njfuuLnTft BELFÖLDI KIRÁNDULÁS: • Pécs—Szentendre—Visegrád—Esztergom—Pécs autóbusszal okt. 29—30. 2 nap 950,— Ft ÜDÜLÉSEK: • Mátrafüred, Avar Szálló, 7 nap félpenzióval 2300,— Ft • Felsőtárkány 1310,— Ft • Tokaj 2000,— Ft • Miskolctapolca 1350,— Ft • Hajdúszoboszló 2200,— Ft • Bükfürdő 1880,— Ft • Kőszeg 1660,— Ft • Hévíz 1800,— Ft KARÁCSONY, SZILVESZTER KÜLFÖLDÖN: • Berlin repülővel dec. 29.—jan. 2. 4990,— Ft • Bulgária—Napospart repülővel dec. 22.—29. 4600,— Ft dec. 29.—jan. 5. 4800,— Ft • Szófia repülővel dec. 30.—jan. 2. 3900,— Ft ÜDÜLÉS A CSORBA-TÓNÁL: autóbusszal okt. 6—9., 13—16., 20—23. dec. 1—4., 8—11., 15—18. egyéni utazással. 1620,­Őszi—téli programfüzetünkben megjelent utakból válogathat városnézések, üdülések, kirándulások között! Kérjük, keresse fel irodánkat! COOPTOURIST, Pécs, Kossuth L. u. 33. Telefon: 13-407 Harkány, Kossuth L. u. 37. Telefon: 188. Ft Báling József Va rsó Urban sajtóértekezlete II Magyar ENSZ Társaság ülése

Next

/
Oldalképek
Tartalom