Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-24 / 264. szám
A mérleg nyelve Divat az esszé, a mérlegelés műfaja és művészete. A kísérlet, mely a még bizonytalant próbálja bizonyossá tenni, a még nem tudott, csak sejtett ismereteket igyekszik feltérképezni. Ahogy Montaigne, a műfaj (essai-kísérlet) megteremtője írta négyszáz évvel ezelőtt: „Nincs természetesebb vágy, mint a tudásvágy." Az esszé iránti fokozott érdeklődés könyvkiadásunkban is nyomon követhető. Néhány könyveim az elmúlt évekből: Esszépanoráma 1900-1944 (3 kötetben), Freud: Esszék, Emerson: Esz- szék (Kriterion). Éppígy a társadalomtudományokban is megnőtt az esszé iránti kedv; csak saját szakmámból két friss munka: Németh G. Béla: 7 kísérlet a kései József Attiláról; Posz- ler György: Kétségektől a lehetőségekig. Irodalomelméleti kísérletek.. Az Európa Könyvkiadó pedig az amerikai, a francia és a német esszé klasz- szikusainak megjelentetése után a közelmúltban új esz- szésorozatot indított, Mérleg címmel. Elsőül négy könyvecske jelent meg: Montaigne: A tapasztalásróí, De Guincey: Egy angol ópiumevő vallomásai, Malcolm Cowley: Nyolcvan év magasából, Susan Sontag: A betegség mint metafora. Mi fűzi egybe e korban és témában oly távol eső műveket? A XVI. századi szkeptikus kívülállót, a múlt század eleji romantikus narko- mániást, az agg irodalom- történészt az „újmodernizmus" fiatal kritikusával? Mind a négy írásban az emberi, az én-közeli, a személyes hang ragadja először magával az olvasót. A szerzői én hangsúlyozott jelenléte felüdülést ielent a személytelen, a tárgyilagosság látszatát magukra öltő írások, megnyilatkozások tömegével szemben. A személyesség több. mint kitárulkozás. A letisztult önismeret nyilatkozik meg benne. Ez az önismeret teszi lehetővé, hogy az esszéíró olyan gondolatkísérleteket merjen rögzíteni, melyek kimenetele bizonytalan. Hogy magát a mérlegelést tárja a szemünk elé, amikor a mérleg nyelve még nem állapodott meg, amikor még ing a végpontok között. E négy gondolatkísérlet mindegyike kimenetelében nem valamiféle tudományos igazságot keres, nem szándéka a rámutatás: ez így van. Ha velük kapcsolatban igazságról beszélhetünk, akkor ez művészi igazság: a kifejtés, a stílus, a hiteles előadásmód igazsága, aminek köszönhetően elhisszük, hogy így is lehet, ahogy a szerző láttatja. De ez az , igazság lehet az életút igazsága is. Cowley Yeats egy levelét idézi:* „Az ember megtestesítheti az igazságot, de nem tudhatja.” Ilyen igazság-megtestesítő Montaigne. írása az Essai-k utolsó, összefoglaló fejezete, élettapasztalatainak letisztult summázata. Nála a kétely nem a gondolat szülötte, hanem a kétely szüli a gondolkodást. E kétkedés azonban nem parttalan, nem a köznapi tudat bornírt hitetlenkedése, hanem egy filozofikus látásmód, mely erős etikai színezettel vegyül. Ez az btikával való át- itatottság pedig tartást, mércét, szilárd értékrendet jelent, ami viszont a köznapi kétkedőből éppen hiányzik. Szkepszise néhol már-már mulatságos — nyilván ezért is figurázta ki őf oly sok darabjában kortársa, Shakespeare. Mérlegeléseinél oly mértékben figyelembe veszi az egymással ellentétes nézeteket, álláspontokat, hogy néha nehéz kihüvelyezni, ő vajon melyiket fogadja el, s elfogadja-e valamelyiket egyáltalán. Mindig is izgalmas olvasmány a súlyos megpróbáltatásokon átesett emberek beszámolója, s különösen az akkor, ha önként vállalt szenvedések tanúi lehetünk. Thomas de Quincey vallomásai a narkománia „paradicsomi poklait" megjárt és abból saját akaraterejéből kigyógyult ember kínjait és gyönyöreit röqzítik. Hogy ő mit mérlegel? Azt, hogy két rossz közül melyiket válasz- sza. Először: a sivár nyomort, vagy az olcsón megszerezhető ópiummal legalább a víziók gazdagságát. Maid pedig akkor mérlegel, amikor így ír: „Rájöttem .... hogy meg kell halnom hamarosan, ha hű maradok az ópiumhoz, így hát elhatároztam, hogy inkább abba halok bele. ha kell. hogy lemondok élvezetéről.” Malcolm Cowley kötetében a mérlegelés tárqya nem az élet vagy halál kérdése, hanem magáé az életé. Nyolcvanévesen teszi mérleqre a létezés, az öreqedés kérdéseit. Megható és derűt keltő az irónia, ahogy ezt az életszakaszt láttatja, ahogy önmagán mutatja be a nyolcvanasok „tüneteit”. Egv letisztult 'és bölcs, tárgyilagos és humorral átszőtt beszámoló ez az esszé, melynek lezárásaként Qowlev ezt íria: „úgy veqyük birtokba önmagunkat. mint ahoav eav művész birtokolja a műveit”. Susan Sontag esszéje készteti leginkább az olvasót az önmagával való szembesülésre, saját gondolkodásmódiának. ha nem is megváltoztatására. de mérlegelésére. A tbc és a rák, mint bizonyítja, mitizált betegségei korunknak, s jellemzőiket a betegségekkel semmilyen kapcsolatban nem álló társadalmi. politikai, kulturális jelenséaekre visz- szük át. E gondolkodásmód egyik legfőbb terjesztője, mint bizonyítia. a széoiroda- lom. „A rákról kialakított képünk — íria — és az erre épülő metaforák valójában kultúránk hiányosságainak, a halál gondolatához való felszínes viszonyunknak a kifejezései, azt fejezik ki, hogy félünk szembenézni az érzelmeinkkel .... félünk a történelem egyre brutálisabb megnyilvánulásaitól . . .” E négy esszé mindegyike az emberi létezés alapkérdéseit teszi mérlegre: másmás korban, más-más témában, de közös gondolkodói szabadsággal, az értelem okos kalandozásával, azzal a szellemi magatartással, ■ mely a mérleg funkciójának nem az ítélkezést vagy a mindentkiegyenlítést, hanem a mérlegelés szabadságát tekinti. A Mérleg sorozat ígéretesen indult, s a folytatás is szép reményekre jogosít, hiszen a tervezett kötetek között az alábbiak szerepelnek: Freud: Mózes; Kierkegaard: Félelem és reszketés; BöM: Frankfurti előadások; Kerényi Károly: Hermés, a lélekvezető; Uszpenszkij: A kompozíció poétikája. P. Müller Péter ? A. y Pandur József rajza KÁLDI JÁNOS A napraforgó tábla Komló és Sikonda közt a dombon és a merész-hajlású lejtőn tündérkedik a húszholdas napraforgótábla. Mintha ezer és ezer lángszínű sármány tollászkodna itt, olyan a táj. Naponta nézed a buszból e véatelenbe-vesző, júliusi látványt, e sárga parázslást. Észre sem veszed, töltekezel édes áramokkal, szárnyat növeszt a lelked, s teljesen újjászületsz a szépség igézetében. HARAMZA LÁSZLÓ wm Ősszel Most még elmenekülnék, Míg sár vagyok, tiszta viz, Teremtéseinkből emlék. Test körül most a lélek, Klasszikus galamb tipeg, Átkarollak, síkos, ősz kerámiát, Sírjaink elsodort kilométerkövek. Ezek még sétáink első lépései, Nem is látszik agyagos mezítelenünk; Széthajlik most a csillagbokor, Sírva pirul a gesztenyesor, Hazafelé megyünk, Könyörgünk, A tűz testei leszünk. WEÖRES SÁNDOR Négy változat A meséhez j mennyi unalom kell, hogy a boszorkányos madarak röppenjenek izgatott seregben s aprót-nagyot mulattassanak. A meséhez mennyi szánalom kell, mennyi gyűlölet és sérelem, hogy a gonosz mind pokolba vesszék, a jó végül győzelmes legyen. A meséhez mennyi bizalom kell, hogy kavics-mód sok legyen a kincs és a mondott rózsa illatozzék és nyisson az álmodott kilincs. A meséhez mennyi félelem kell, kályha mellett, hol semmi veszély, minden zugból farkas leskelődjék, dárdát döfjön a csillagos éj. MIHALIK ZSOLT Mese Közülük én voltam a harmadik — igy utolsónak indulhattam el, és nekem csak ez az erdő jutott. Ebből kéne kijutnom hajnalig. Most szaladok, ahogyan csak tudok. Fegyverem akkora, hogy egy veréb biztos nevetne ... ha veréb lenne ... De az a ház... Ott vajon ki lakik? Fekete lánggal ég itt a sötét, és én csak egyre rohanok benne. Királyság? Királylány? Halk a világ. Ólom-idő marasztal. Kivárok. Majd körülvesznek a haramiák. Nyugodjatok csak. Úgyse kiáltok. Látjátok feleim? Előttem a földön egy halott veréb. Csak veréb, de úgy tartja két, nemrég még vidáman ugrabugráló lábát, halálos görcsbe szorítva, hogy meg kell óll- nom egy percre fölötte. Légpuskával lőtte meg valaki, s otthagyta az erdei futópálya szélén. Látszik begyén a kis piros folt, ahol a golyó bement. Kisfiam is áll szótlanul, nem meri fölvenni, nem mer lehajolni érte. „Bizony por és hamu vagyunk” — gondolom, ahogy zuhanás közben széttárt szárnyait nézem, és azokra a verebekre gondolok, „akik" alighogy megvirrad, éktelen csiripe- léssel vernek fel legszebb ólmomból, mert afölé az ablak fölé építették fészküket, amelyiket nyitva szoktuk hagyni éjszakára. Ronda verebek — mondtam már nemegyszer, meg a fészkes fenét is szoktam emlegetni ilyenkor hajnaltájt, ágyamban forgolódva. És most mégis csak állok itt, e verébholttest fölött, mert az a folt, az a pirosló folt a hanyattzuhant madár mellén nem természetes dolog. Körben zöld leveleket hajtanak a bokrok, fű hő, bogár dönög, bolyhos vattacsomókat virágzik a nyárfa, itt néhány négyzetcentiméteres körzetben a halál ütött tanyát, az oktalan és értelmetlen halál. A maqam halálára aon- dolok (kisfiam már húzza a kezem, menjünk, otthon anyu cseresznyét mos, és este a kockásfülű nyúl lesz o tévében), vajon hol megy maid be a golyó, és milyen fontosabb szervet ér? Szárnyaim hogy fe- küsznek maid a porban? Ki áll majd meg fölöttem egy pillanatra — tréningruhában, kocogás közben — ezen a nagy, nagy futópályán, ahol nem lehet elmellőzni a célt. „Látjátok feleim, mik vaqyunk?” Vajon gondolnak erre a légpuskások is? Mester Attila — Mondd papa, te miért nem laksz a mamával? Mert nem szereted már? És ha most' azt mondod, hogy most nem szereted, az nem jelenti azt, hogy régebben nem szeretted, de a majd az jó, mert akkor én nagy leszek és olyan akarok lenni, mint te és biztosan akkor majd lesznek olyan csajaim, akiket már nem szeretek és lesznek olyanok, akiket majd szeretni fogok és ha nagy leszek, úgyis az leszek, ami te, és ne mondd, hogy neked az nem jó, mert igenis, hogy neked a legjobb, mert nem vagyok a nyakadon, mint anyának és ha nagy leszek, nem akarom, hogy a nyakamon legyenek. — Papa, vedd meg nekem az Új Boldogság együttes kazettáit, mert én attól boldog leszek! Miért mondod, hogy felszínes zene? Nekem tetszik, neked nem tetszik, mert te úgyse tudsz boldog lenni, de én ettől a zenétől biztosan boldog leszek. — Miért mondod, hogy le kell feküdnöm, nem akarok le. feküdni, már felnőtt vagyok és csajom is lesz és olyan jó lesz nekem, mint neked, persze, PONGRÁCZ ÉVA KERDESEK hogy nem fekszem le, majd hülye leszek lefeküdni, persze, hogy lefeküdtem vele, majd hülye leszek nem lefeküdni vele... — Mond kisfiam, miért kérdezed, hogy miért nem lakom a mamával? Mert nem szeretem és ha most nem szeretem, az nem jelenti azt, hogy régebben nem szerettem és majd még fogok szeretni, mert lesznek, akiket szerethetek és mi a jó fenének akarsz te az lenni, ami én, nekem nem jó édes fiam, csak az ne legyél, ami én, hát csak úgy mondja az anyád, hogy nekem jó, neki legalább ott vagy te, méghogy a nyakán, egy ilyen csodálatos kisgyerek, akinek ilyen kérdések jutnak az eszébe? Miért kéred, hogy vegyem meg neked a Legújabb Boldogság együttes lemezeit, csak azt mondd meg, hogy miért pont ez az együttes, ilyen egy felszínes zene, hogy te ettől boldog leszel? Mert én bol. dog voltam az Új Boldogság együttes kazettáitól, de ez a Legújabb Boldogság ez egy felszínes dolog. Miért mon- docT, hogy én nem voltam boldog? És miért mondod, hogy te majd megmutatod, hogy kell boldognak lenni. Mondd kisfiam, te miért nem akarsz a feleségeddel lakni és miért kérdezed azt,, hogy miért akarok lefeküdni, inkább azt kérdezem, hogy te miért akarsz lefeküdni és azt mondd meg nekem, hogy miért feküdtél már megint le, mikor nem kellett volna lefeküdnöd, de én nem azért fekszem le, hanem mert fáradt vagyok, miért nem alszol te eleget és miért fekszel le, hogy a gyerekeid kérdezhessék, hogy papa, te miért nem laksz a mamánál, és az, hogy már nem szereted a mamát az nem jelenti azt, hogy nem szeretted, és a majd nem jelenti azt, hogy majd nem szeret egy újabb papa, te miért nem laksz a mamánál, hogy miért fekszel le és miért feküdtél le és miért nem hagytok le. feküdni és miért üvöltetitek ■ folyton a Legeslegújabb Boldogság lemezeit, miért lennétek boldogok tőle, mert még annak idején az Új Boldogság, az egy harmonikus zene volt, de ez egy felszínes, zavaros zene és egyáltalán miért kérdezed azt. hogy miért akarok lefeküdni, miért nem fekszel te és különben is én majd fekszem eleget és miért nem csuk. jótok le a koporsó fedelét és miért kérdezitek, hogy miért nem fekszem le, hát miért feküdnék le, hát persze, hogy lefeküdtem vele, de nem értem, hogy miért kérdezi ez a kisgyerek, hogy miért nem löksz papa a mamánál, hogy miért nem szeretem őt, hogy miért szerettem és miért kellett megszületnem nem értem . . HÉTVÉGE 9.
