Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-19 / 259. szám

NAGYVILÁGBAN Nagyszabású tüntetést rendeztek Genovában a munkanélküli­ség veszélye ellen tiltakozó dolgozók. A felvonulás közvetlen oka az volt, hogy az IRI állami óriásvállalat 25 ezer munkás elbocsátását tervezi.------------------------------*------------------------------­Az ENSZ főtitkára magyarázatot követel A washingtoni kormányzat megpróbálja elhárítani magá­ról a felelősséget azért, hogy az amerikai intézkedések miatt a Szovjetunió kénytelen volt Andrej Gromiko külügyminisz­ter New Vork-i, az ENSZ-köz- gyűlés ülésszakára vezető út­ját lemondani. Mint ismeretes, New York és New Yersey állam hatóságai lehetetlenné tették, hogy Andrej Gromiko különgépe . polgári légikikötőbe szálljon le, s katonai repülőteret akar­tak kijelölni, hogy ha a Szov­jetunió hajlandó lett volna katonai gépet adni küldöttsé­ge számára. Pérez de Cuellar főtitkár már pénteken figyelmeztette az amerikai kormányzatot: a szovjet küldöttség New York­ba utazásának megakadályo­zása ellentétes az ENSZ szék­helyére vonatkozó alapszerző­déssel. A világszervezet szóvi­vője az amerikai lépés kap­csán arra emlékeztetett, hogy a szerződés értelmében sem a szövetségi, sem a helyi ható­ságok nem gördíthetnek aka­dályt a diplomaták ENSZ-beli látogatása útjába. Hírügynök­ségi jelentések szerint Perez de Cuellar magyarázatot kö­vetelt az Egyesült Államok ENSZ-képviseletétől az ameri­kai intézkedések miatt. Még több mint három hónap van hátra az idei esztendő­ből, az Egyesült Államokban azonban máris megválasztot­ták Miss USA ‘84-et. Az At­lantic Cityben rendezett szép- ségkirálynö-választáson a ké­pünkön látható Vanessa Wil­liams végzett az első helyen. Győzelmével most először vá­lasztottak fekete bőrű hölgyet Amerikában szépségkirálynövé. ♦ ODESSZA: Odesszában vasárnap véget ért az anglikán és a pravoszláv egyházak teo­lógiai tanácskozása. A találko­zón az egyházak egyesítésének problémáit vizsgálták meg. Társelnökként az anglikán egy­házat Or. Henry Hill kanadai püspök képviselte, a pravoszláv egyházakat pedig Mefogyij Fia- kirszkij érsek. A tanácskozáson részt vettek az anglikán egy­házak közösségének képviselői Angliából az Egyesült Álla­mokból, Kanadából, Ausztráliá­ból, és más országokból. A pravoszláv egyházak képviselői Konstantinápolyból, Alexandriá­bái, Antiochiából, Jeruzsálem­ből, továbbá az orosz, a szerb, a román, a bolgár, a ciprusi, a görög a lengyel és a finn egyházközösségekből érkeztek. A találkozó szervezői és részt­vevői nyilatkozataikban nyoma­tékosan hangsúlyozták az egy­házak felelősségét a megértés és az együttműködés légköré­nek megteremtésében, a béke és az emberi élet megóvásá­ban. ♦ BEJRUT: Vasárnap a Liba­nonban állomásozó amerikai fegyveres erők a szárazfc-ldön, a levegőben és a tengerről is fokozták fegyveres beavatkozá­súkat a libanoni belháborúba a 'hazafias erők ellen. Az ame­rikai haderő szóvivője közölte, hogy röviddel éjfél után a li­banoni partok közelében hor­gonyzó hadihajóik ágyúiból összesen öt lövést adtak le a Bejrút közelében húzódó he­gyekben levő katonai állások­ra. A szóvivő ezúttal is az amerikaiak állásait ért belövé- sekkel indokolta az ágyútüzet. • fl Progressz-17 megsemmisült Vasárnap hajnalban — mi­után feladatát teljesítette — megsemmisült a Szaljut—7 űr­állomásról szombaton leválasz­tott Progressz—17 automatikus teherszállító űrhajó. A legújabb Proaressz ez év auqusztus 17-én indult el az űrállomásra, hoay üzemanya­got, valamint élelmiszert és egyéb utánpótlást szállítson az ott tartózkodó Vlagyimir Lja- hovnak és Alekszandr Alek szandrovnak. A szombati leválasztást kö­vetően földi utasításra bekap­csolódtak az űrhajó hajtómű­vei. A fékezés hatására az űr­hajó süllyedni kezdett, majd behatolt a földi légkor sűrűbb rétegeibe, ahol a súrlódástól keletkező hőtől lángralobbant, s a Csendes-óceán előre meg­adott körzete fölött megsem-. misült. • ♦ TRIPOLI: Kadhali az arab államfőkhöz intézett üzeneté­ben felhívta a figyelmet a nyílt amerikai katonai 'beavat­kozással súlyossá vált libanoni helyzetre. Kadhali aggodalmát fejezte kj a libanoni nemzeti- haladó erők megsemmisítésére irányuló kísérletek miatt, és felhívta az arab államokat: ha ladéktalanul legyenek lépése­ket az amerikai imperializmus által az arab népek ellen indí­tott kereszteshad járattal szem­ben. Eredményhirdetés a pécsi tv-stúdióban Kilenc német tv-nnvella A Magyar Televízió Pécsi Stúdiójában öt esztendeje in­dultak meg a nemzetiségi adá­sok. Békés Sándor stúdióvezető tegnap ebből az alkalomból nyitotta meg a tv-novella pá­lyázat eredményhirdetési ün­nepségét. A páyázatot o német nem­zetiség részére írták ki. Míg a múlt században ugyanis a nemzeti nyelvű színházak fejlő­dése végett Közép-Európában háttérbe szorították a koráb­ban erjesztő hatású német nyelvű színjátszást, ma már menteni kell ennek o fontos nemzetközi érintkezési nyelvnek a kultúráiét — Közép-Európá- ban. A német és minden nem­zetiségi kultúra ápolásában példás Magyarország e kultú­rák színi játékvilágát is serken­ti: 1980-ban megszületett a négvnvelvű országos nemzetisé­gi színházi mozgalomnak, 1982- ben pedia a német tv-játékok- nak o terve. A pályázatra 9 mű érkezett, s ezeket dr. Szende Béla tan­székvezető főiskolai docens, a német szövetséa elnöke, egy­ben a zsürielnök értékelte. ,,Az első nemzetiségi televíziós pá­lyázat minden sikere ellenére nem hozott első díjra is java­solható pályamunkát. A kezdet biztató, a szerzők tapasztalatai­nak gyarapodása, közvetlenebb ismerkedésük a sajátos tévé­műfajjal, hosszabb távon ered­ményeket hozhat" — mondta. Majd Wollart János, szerkesztő átadta a díjakat. Hangoztatta: a nemzetiségi kultúra nemcsax értékmentő, hanem a modern korban értékteremtő erejű is lehet. A második és harmadik díjat egyszemélyben a Tarján községből való Mikonya Józsel nyerte. Különdijat kapott: Kan­ter Józsel, Fischer Lajos és dr. Thomasz Márton. A tervek sze­rint 1984-ben egy, utána éven­te két német tv-játékot forgat­nak. Szüreti karnevál Kovágószőlősön Hol volt, hol nem volt, azt mondják, Kövágószőlősön volt egyszer egy bíró és egy biró- né, s azoknak egy gyönyörű szép lánya. Hogy, hogy nem, éppen szüretkor jutott eszükbe, hogy az eladósorba került lányt eladják. Ügy is tettek, felültet­ték a kocsira, véqigvitték«a fa­luba. s állítólag annak adták, aki a legtöbbet ígért érte. . . Mindezt Szujó Agnes mesél­te, aki a vasárnapi szüreti kar­nevál apropójából újjáélesztett, megelevenített történet bíróné- ja szerepét vállalta. S ha az időjárás is a kegyeibe fogadta volna tegnap a kővágószőlősi- eket, — vélem — a szépszemű bírónét js megvette volna va­laki . . . De így, a tervezett hintés felvonulásból, s környező három község meglátogatásá­ból — Cserkút, Töttös és Ba­konya ~, csak ■ annyi maradt, amit a vigasztalanul szemer­kélő eső és a józan ész komp­romisszuma megengedett. A kisbíró verte a dobot, hir­dette a szüreti mulatság kez­detét és a szőlő-tolvajok vesz­tét. a KISZ-es fiatalok kiirtha- tatlan jókedvvel táncos falu­járásba kezdtek a trottyos ze­nekar kíséretében, s este — Gyarmati Lászlónénak, a kultúr- ház vezetőjének nagy örömére — a bál mór feledni engedte a tényt:- ezen a vasárnapon nem úgy sikerült a karnevál, ahogyan az o nagykönyvbe írva vagyon. S mégse unatkozott senki. Sőt. . . K. F. A CEMENT- ES MÉSZMŰVEK BEREMENDI GYÁRA felvesz elektrikust FIZETÉS: MEGEGYEZÉS SZERINT. Felvétel esetén összkomfortos, vállalati bérlakást biztosítunk. AZ UJMOHACSI „DUNAVOLGYE" MGTSZ 7714 Újmohács, versenytárgyalást hirdet □ FAKITERMELÉSRE ÉS GYÉRÍTÉSRE. A pályázók a termelőszövetkezet elnökénél jelentkezhetnek személyesen vagy írásban árajánlatuk megtételével, 1983. szeptember 30-ig. ELŐFELTÉTEL: MOTOROS FÜRÉSZKEZELÖI VIZSGA i—hDfí—i O Ékszernek is, műremeknek is beillik a képünkön lát­ható kreáció. Tervezőjük a világhírű spanyol művész, Salvador Dali. A szürrealista jellegű ékszer-csoda cime: „Az élő virág”. Dali platinából és gyémántokból formázta meg. Az ékszer a Genfben nemrég rendezett óra- és ék­szerkiállítás csodált műalkotása volt. © Még a legfanatikusabb hippik is sárgulhatnak az irigységtől Dhorie Geronimo haja láttán. A harminc- nyolc esztendős, szállodai alkalmazottként dolgozó Fülöp- szigeteki hölgy ugyanis majd 170 centis hajsátrával nyer­te meg a nemrég Londonban rendezett hajhosszúsógi versenyt. Az újságírók kérdésére elárulta, hogy 11 év óta egyfolytában növeszti fejdíszét. O Nem játszótéri randalirozást végez a képünkön lát­ható brit testvérpár — Richard és Adrian Crane. El­lenkezőleg: komoly edzést folytatnak tervezett himalájai útjuk előtt, ahol száz nap alatt több mint 4000 kilométeres távot akarnak megtenni — gyakran nyaktörö meredeksé- gü terepen. Úgyhogy ez a kis falmászó lecke csak tre- nirozásszámba mehet a hegyvidékre indulás előtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom