Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)

1983-09-18 / 258. szám

Nagy küzdelemben győzött a Pécs PMSC-Volán SC /-0 (0-0) Pécs, 2000 néző. Vezette: Huttók. PMSC: Bodnár, — Kin­cses (Schulteisz, a 17. percben), Torna, Róth, Brern:crky — Lutz, Dárdai, Czérna, — Nagy, Ré­fi, (Gollci a 65. percben), Mé­száros. Edző: Rónai István. Vo­lán SC: Kovács (Varga, a 84. percben) — Martos, Hegedűs, Forintos, Hámori — Kékesi, Krómer, Vincze, Hatvanger, — Nyúl, Kajdi (Morgás, a 60. percben). Edző: Kiss János. Az eső miatt esek lassan gyülekeztek a nézők. A Volán öltözőjében Kiss János edző panaszkodott: Szeübert a Nyír­egyháza elleni mérkőzésen meg­sérült, nem jött rendbe, rá nem számíthattak, Kajdi játszott he­lyette. A pécsiek a tervezett összeállításban készülődtek. A 3. percben Forintos buk­tatta az előretörő Lutzot, a szabadrúgást Nagy kapu fölé lőtte. A 10. percben Réfi ösz- szecsapott Forintossal, a pécsi játékost a pálya szélén ápol­ták néhány percig. A PMSC kezdeményezett, a 15. percben Nagy kiugrott a Volán-védők közül, már csak a kapussal állt szemben, de hosszan szöktetett, és Kovács megszerezte előle a labdát. A 16. percben szöglet­hez jutott a Volán. A 'beívelést Hatvanger kapufára fejelte, a visszapattanó labdát Kajdi tisz­tán kapta, fejese kapu mellé került. Ezután ismét a pécsiek percei következtek, a 17. perc­ben Kincses lesántikált a pá­lyáról, a térdén sérült meg, nem játszott tovább. A 25. percben a Volán lendült támadásba, Nyúl ügyesen elment a szélen, beadását Hatvanger elől men­tette jó érzékkel Bodnár. A csúszós, füves pályán eléggé bizonytalanul mozogtak a já­tékosok. A pécsiek birtokolták többet a labdát, de a piros-fe­keték támadójátéka nem volt meggyőző. A Volán ellen- támadásai többször veszélyt je­lentettek a pécsiek kapujára. A 34. percben az előrehúzódott Róth lövése a kapufát találta el. A 43. percben Nagy szabad­rúgását Dárdai fejelte 5 mé­terről kapu mellé. Egy perc múlva Mészáros csúsztatott fe­jesét kellett védenie Kovács­nak. A 46. percben vezetéshez ju­tott a pécsi csapat. Nagy a Volán kapuja előtt keresztbe lőtt, a labda a 16-os vonalnál Czérnához került, aki a Volán kapujába lőtt. (1-0). A vendé­gek nem adták fel a küzdel­met, az 55. percben Nyúl feje­sét mentette Bodnár. Az 57. percben Nagy beadását Réfi kapta, de jó helyzetben kapu fölé fejelte a labdát. Változa­tos volt a játék. A 62. percben Dárdaj lövése Hámorin meg­pattant, de a kapufa mentett. A hajrában nagy kedvvel játszó Nagy többször megkeverte a Volán-védőket. A 80. percben szabadrúgáshoz jutott a Volán, Torna Krómért buktatta, a sza­badrúgást túlkambináltók a vendégek. A 84. percben Ko­vács Dárdai lövése védésekor megsérült, le kellett vinni a pályáról. Pécsi támadásokkal ért véget a mérkőzés. Közepes színvonalú, küzdel­mes mérkőzést vívott a két csapat. A várakozásnak meg­felelően a pécsiek irányították o játékot, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, ezek azon­ban az első félidőben kihasználatlanul maradtak. A PMSC játékában kevés volt az elgondolás. A Volán kontratá- modásokra épített, elsősorban a jól cselező, gyors Nyúl pró­bálkozott támadások vezetésé­re. A szünet után elért gyors gól megnyugtatta némileg a pécsié két. A két pontot a lelkesen ját­szó Volán nem adta könnyen. A mérsékelt formában játszó hazaiaknak nagyon meg kel­lett küzdeniük a győzelemért. A pécsi csapatból Lutz, Czérna, Nagy és Bodnár játéka tetszett, a vendégek legjobbjai Kéke­si, Krómer és Hatvanger vol­tak. Hegyi István Dárdai fejese veszélyezteti a Volán kapuját Fotó: Arató László További eredmények Csepel—Haladás 2-0 (1-0). Csepel, 2000 néző. V.: Kurmai. Góllövő: Krisztin (11-esből), Dékány. Az eredmény nem fe­jezi ki hűen azt. ami a pólyán történt, a Csepel végig irányí­tott, jelentős fölényben volt, és sok helyzetet teremtett. A Ha­ladás eleinte túlságosan óva­tos, később pedig tehetetlen volt. Jók: Kőhalmi, Gálhidi, Dékány. ill. Vörös, Nagy, Fi­tos. DVTK—MTK-VM 2-0 (1-0). Diósgyőr, 3000 néző. V.: Ma­kó. Góllövők: Lippai. Szabó. Közepes színvonalú, nem túl sok izgalmat hozó találkozón nem forgott veszélyben a di­ósgyőriek győzelme. Az MTK- VM nem igazolta azokat a hí­reket, amelyekkel eddigi két idegenbeli győzelmét aratta. Jók: Oláh (a mezőny legjobb­ja), Teodoru l„ Görgei, illetve Bognár, Újpesti Dózsa—Nyíregyháza 3-1 (2-0). Nyíregyháza, 8000 néző. V.: Lau’ber. Góllövők: Kiss, Féktete, Kardos, ill. Bücs. A minden csapatrészében jobb lila-fehér gárda megérdemel­ten vitte haza a két pontot Nyíregyházáról, ahol az első játékrészben a hazaiaknak egyetlen kapura rúgásuk sem volt. A korábbi Nyíregyházának csupán árnyéka volt a most szerepelt csapat. A vendégek győzelme akár nagyobb ará­nyú is lehetett volna. Jók: Szendre; (a mezőny legjobbja). Kardos, Kiss E., Fekete, ill. Pólyák. Videoton—SZEOL AK 3-0 (0-0). Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Győri. Gólszerzők: Csuhái, Disztl L., Horváth F. A 73 per­cen át 10 emberrel játszó SZEOL AK ellen a Videoton je­lentős mezőnyfölényt harcolt ki, de csak nehezen tudta feltörni a lelkes vendégvédelmet. Jók: Disztl L.. Csuhay, Májer, ill. Szabó L. AZ NB I. ÁLLÁSA 1. Ú. Dózsa 6 4 1 1 17-11 9 2. Videoton 6 4 — 2 13- 4 8 3. Vasas 5 3 1 1 9-5 7 4. Csepel 6 3 1 2 11- 8 7 5—6. Rábu ETO 5 2 3 — 10- 7 7 Tatabánya 5 3 1 1 10- 7 7 7. Bp. Honvéd 5 2 2 1 9-6 6 S. Holudás 6 3 — 3 6-7 6 9. Pécs 6 2 1 3 8-9 5 10. Diósgyőr 5 2 1 2 5-6 5 11. Zalaegerszeg 5 2 1 2 3-6 5 12. Volán 6 2 1 3 8-13 5 13. MTK-VM 6 2 — 4 7-12 4 14. Szeged 6 1 1 4 9-16 3 15. Ferencváros 4 1 — 3 7-10 2 16. Nyíregyháza 6 — 2 4 5-10 2 DRW csőbélelő üzeme (TÜTE I.) ♦ 3 fő csőbélelö szakmunkást, melyhez ♦ D-vizsgas gépkocsivezetői jogosítvány szükséges valamint ♦ 1 fő nyugdíjas takarítónőt MUNKAHELY: VÁLTOZÓ FIZETÉS: 30—32,— Ft-os órabér + teljesítmény, illetve megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: PÉCS-üSZOGPUSZTA. DRW CSŐBÉLELÖ ÜZEME (TATE I.) Czilják József üzemvezetőnél (72) 14-839-es telefonszámon. * NB-s ifjúsági bajnokság PMSC—Sopron 2-2 (1-0). Pécsújhegy. Vezette: Győré. A PMSC góllövője: Udvardi (2). Megyebajnokság P. Kinizsi—Drávafofc 0-0, Ko­vácstelep, 50 néző. V.: Szede­ti. Küzdelmes mérkőzésen igaz­ságos pontosztozkodás, a vendégcsapat a 85. percben 11-est hibázott. Steinmetz SE—Zsolnoy 2-0 (1-0), Postás-pálya, 100 néző. Vezette: Tóth. A végig támadó katonacsapat megérdemelten győzött a lelkes Zsolnay ellen. Góllövők: Hehl, Schneider. P. Postás—Kesztyűgyár 2-1 (0-0), Pécsbányatelep, 100 né­ző. Vezette: Kelemen. A Kesz­tyűgyár gyenge napot fogott ki, a Postás rászolgált a győ­zelemre. Góllövők: Vincze, Nagy. ill. Pauli. Kézilabda FTC—PMSC 23-17 (15-8). NB I. férfimérkőzés, Budapest, 300 néző. Vezette: Kliment, Fapp. PMSC: Gerdesics — Kőszegi (8), Kedves (4), Wal­ter (—), Cziffrik (—), Putics (—), Érsek (2). Csere: Takács (—). Fehér (—), Berqer (2). A Ferencváros kezdte a játékot és nagy iramot diktálva foko­zatosan növelte előnyét. Nehe­zen találtak magukra a pi­ros-feketék, a mérkőzés befe­jezéséig csak csökkenteni tud­ták hátrányukat. Az FTC leg­jobb dobói Csizmadia (6), Fo­dor (5) voltak. Ózdi Kohász—PMSC 13-6 (5-4). NB I. B-s női kézilabda­mérkőzés, Pécsújheqy. Legjobb pécsi dobó: Horváth (4). Testnevelési Főiskola—Kom­lói Bányász 20-18 (8-3). NB I. B. férfi mérkőzés, Budapest. MEZŐGÉP—Tata 9-6 (3-2). NB II. női mérkőzés, Pécs. Kosárlabda EB Szombaton a Budapest Sport csarnokban a női kosárlabda EB csoportmérkőzéseit játszot­ták. 9—12. helyért Svédor­szág—Spanyolo szág 85-82 (34-34). Románia—NSZK 71-52 (34-29). 5—8. helyért: Olaszország— Hollandia 60-57 (27-30). Cseh­szlovákia—Lengyelország 69-59 (32-30). Vasárnap az 5. helyért Olasz­ország Csehszlovákiával ját­szik, a hetedikért Hollandia Lengyelországgal csap össze. A női kosárlabda EB elő­döntőjének mérkőzései során szombaton este a Budapest Sportcsarnokban a magyarvá- logatott a viláq- és Európa- bajnok Szovjetunióval mérkő­zött. A tét nagy volt, a győztes csapat a vasárnapi döntőbe került és az első helyért mér­kőzhet, a vesztes vasárnap a 3. helyért játszik. Szovjetunió— Magyarország 103-69 (62-35). Nők megyei sportnapja A megyei női sportnapon az eső megzavarta az eseményeket. A kézilabdás lányok is csúszós, síkos pályán játszottak. Ké­pünkön: a fehér mezes KIOSZ támad a Mecsekvidéki Vendég­látó elleni mérkőzésen. Arató László felvétele Győzött a sportszeretet Szombaton délelőtt rendezte meg a Megyei Testnevelési és Sporthivatal a hagyományos nők megyei sportnapját a pécsújhegyi stadionban. Az orkánszerű szél és a szakadó eső több száz sportolót ott­hon tartott, csak a legbátrab­bak és a sportot szeretők gyér mezőnye küzdött a „csalá­dias” versenyen. Először az atléták vetélked­tek. A nagy szél alaposan megtréfálta a gránátdobókat, sosem lehetett tudni, hogy a gránát merre repül. A kézi­labda döntőt a KPVDSZ-bajnok Mecsekvidéki Vendéglátó és az országos bajnokságot nyert KIOSZ csapatai játszották. A KIOSZ együttese ezúttal iga­zolta jó formáját. Szamos ve­zényletével fölényesen győztek (16-4). A kispályás labdarú­gók fináléjában a Sopiana lát­ványos játékkal, no meg Hunyadi 3 és Vargáné 2 gól­jával térdré kényszerítette a csinos lányokkal megerősített Május 1. Ruhagyár csapatát. Kovács Miklós Röplabda EB Az NDK hat városában szom- beton megkezdődött a férfi és nőj röplabda Európa-bajnok- ság. Három-három csoportban 4—4 együttes küzd, összesen 12—12 férfi és női csapat. A résztvevők között olt vannak a magyerok is, elsőnek a férfi­ak léptek pályára, várható volt: a házigazda NDK-tól veresé­get szenvedtek. A nők jobban kezdtek, Svédország ellen fölé­nyesen győztek. Eredmények: férfiak III. csoport: (Berlin) NDK—Magyarország 3-0. Nők: III. csoport (Rostock) Magyaror­szág—Svédország 3-0. Asztalitenisz Pécsi Spartacus—Kapos­plaszt 12-4. NB II. női mérkő­zés, Kaposvár. Pécsi győzte­sek: Mausz (4), Raffai (3), Soós (3), Poliák (2). U. PEAC—Ikarusz 21-4. NB II. férfimérkőzés, Budapest. Pé­csi győztesek: Szita (5), Gyén (4), Diófási (4), Pintér (4), Da- vidovics (4). Területi bajnokság H. Táncsics SE-Szigetvár 2-1 (1-0). Kaposvár, 400 néző. V.: Osztermajer. H. Táncsics: Fü­redi — Martin, Óbert, Szeicz (Szigeti), Lajtai - Vukmann, Szajkó, Varga - Ratting, Pa- zaurek (Bohner), Balaton. Ed­ző: Léber János. Szigetvár: Győri - Iványi, Révész, Maro­si, Vörös - Rapp, Bodó, Szi­lágyi - Herbst (Ulrich), Du­dás, Palotai (Gaják). Edző: Csaba Gábor. A kezdetben túlzottan védekezésre beren­dezkedett Szigetvár ellen gyors vezetést szerzett a Tán­csics. A második félidőben a vendégeknek több alkalmuk nyílott az egyenlítésre, ehe­lyett a hazaiak növelték elő­nyüket, és csak az utolsó per­cekben sikerült a szépítés. Góllövök: Pazaurek, Bala­ton, illetve Ulrich. Villámsújtotta játékos Villám csapott be pénteken délután a brazil Palmeiras sta­dionjába, amikor a klub élvo­nalbeli játékosai éppen edzést tartottak. Közülük négyen, vala­mint a cscpat edzője elvágó­dott a gyepen, Carlos Alberto Borges a földön is maradt. Mint kiderült, a villámcsapás következményeképpen rövid időre megállt a szívverése, a klub elsősegély-szolgálatának ügyes orvosa masszázzsal hozta vissza az élők sorába. TOTO 1. Frankfurt—Bremen 0-0 x 2. 1 FC Köln—Bochum 3-0 1 3. Uerdingen—Leverkusen 2-1 1 4. Dortmund-Bielefeld 1-0 1 5. Kaiserslautern—Düsseldorf 5-2 1 6. VfB Stuttgart—Mönchengladbach 0-0 x 7. Ascoli—Avellino vasárnap játsszák 8. Lazio—Intema/ionale „ „ 9. Milan—Verona „ „. 10. Pisa—Juventus „ ,, 11. Sampdoria—Roma „ „ 12. Torino—Fiorentina ,, „ 13. Napoli—Genoa ,, „ Pctmérkőzések: 14. Atalanta—Cavese „ „ 15. Perugia-Como ,, ,, 16. Pistoiese-Cagliari ,, „ Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Területi bojnoksőg: Komló—Kaposvári Rákóczi. Komló, 16.00. Sellye—Bonyhád. Sellye. 16.00 Boly—PVSK, Boly. 11.00.- Mázaszász vár—Nagymányok, Mázaszászvár, 16.00. Kisdorog—BTC. Kisdorog, 16.00. Siklós—Mohács. Siklós. 16.00 Megyei mérkőzések: Geresdlak -Vil­lány, Geresdlak. 16.00, Vajszló—Be remend, Vajszló. 16.00. Üjpetre—U PEAC, Üjpetre. 16.00, Dunaszekcsö — Szentlőrinc. Dunoszekcsö. 16.00. Somberek—Harkány. Somberek, 16.00. KÉZILABDA. NB II. mérkőzések Boly—Dunaföldvár, férfiak. Boly. 16.00 Kesztyűgyár—Győri Magasépí­tők, férfiak, Postás-pálya. 11.00. TENISZ. Dunántúli megyebajnok férficsapatok osztályozó mérkőzései, Balokány-liget, 8.00. Öregfiúk összecsapása A Szovjetunió és Magyaror­szág öregfiúk válogatottja első összecsapásán, Tbilisziben a vendéglátók 5-1 (3-0) arányú győzelmet arattak. A szovjet gólokat Makszimenkov (2), Szabó, Macsaidze és Vereme- jev szerezték, míg a magyarok becsületgólját a győri Somogyi József lőtte. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzkí Ervin Főszerkesztő helyettesek: Báling József és Lombosi Jena Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf; 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárássá? Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex- 12-21C Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő posta hivataíoknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom