Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-15 / 255. szám
1983. szeptember 15., csütörtök Dunántúlt napló Ma: különbusz a Zeneakadémiára z elmúlt héten tartották Sikló* son a megye hivatásos népművelőinek továbbképzését. A négynapos program legnagyobb részét az amatőr művészeti mozgalom különböző ágainak elemzése, értékelése tette ki: országos helyzetkép felvázolása olyan szakemberek előadásában, akik régi és jó ismerői ennek az országos helyzetnek: beosztásuknál fogva alakitói, olykor bírálói is. Az „amatőrség" fogalma az elmúlt három-négy évtizedben vált el „a dilettantizmus" fogalmától, s kapott új jelentést a művészet különböző területein. Nem maradt azonban változatlan e szó tartalma sem: elméleti viták folynak róla, s a gyakorlatban is olykor tisztázatlan, ki az amatőr. Maié Lajossal, a Népművelési Intézet munkatársával beszélgettünk erről a jelenségről. — Az elmúlt évtizedekben megértük az amatőr művészeti mozgalom hatalmas arányú fejlődését, társadalmi tekintélyének emelkedését, sőt divattá válását. Az utóbbi nyolc-tíz “ év alatt egyes művészeti ágakban visszaesett a mozgalom, másokban - elsősorban az individuális jellegű és az anyagi hasznossággal közvetlenebb összefüggésben lévő ágakban fellendült. Megértük, hogy a „profi" jelző egyenlő lett a jóval, a színvonalassal a mindennapi szóhasználatban, az „amatőr” pedig a szervezet- lennel, a kétes értékűvel. Sokan lettek szenvedő alanyai az amatőr és b profi mindenáron való szembeállításának. Mit jelent ma, a nyolcvanas évek első felében amatőrnek lenni? — Az amatőrségről sokféle meghatározás van forgalomban. Én, mint színjátszással foglalkozó szakember elfogadom a nemzetközi szövetségünk meghatározását: az amatőr nem ebből él. Ez persze színtiszta elmélet, a valóság sokrétűbb, és még az is idealizált kívánalom, hogy az amatőr alatt ne érthessünk bujtatott dilettánst. Az amotőrség- nek, vagyis a nem hivatásszerűen, hanem szabad időben folytatott alkotó tevékenységnek nagyon sok oka, forrása, jellemző ismérve és társadalmi szerepe van. Hobbiként végzik, esetleg éppen valamilyen pótcselekvésként; esztétikai értéket hozhat létre egy amatőr, kultúrát terjeszt, közvetít; egy- egy művészeti ág közös művelése közösségeket szervezhet; a társadalmi beilleszkedés segítheti, önművelésre serkent, segítheti a társadalmi mobilitást, sőt az amatőrök a hivatásosok utánpótlási seregét is adják vagy adhatják. — £ sokféle jellemző közül általában kettőt szoktak kiragadni . . . — Igen, és összekeverni. Az, bogy valaki szabad idejében mondjuk, farag, nem teszi őt művésszé. Az amatőr nem törekedhet kizárólag esztétikai érték létrehozására, és általában nem is törekszik. De ha igen, akkor meg kell adni neki a lehetőséget, hogy azzá váljék. Állíthasson ki, például. De ha megkívánja magának ugyanazt a nyilvánosságot, mint a hivatásos, akkor vállalnia kell ugyanazt a mércét is: akkor nem hivatkozhat arra, hogy ő amatőr. Akkor a mérték egyetlen egy lehet: a színvonal. Az amatőrtől is meg kell kívánni a mesterségbeli tudást: ha nem tudja művészetének szakmai részét, akkor nem amatőr: akkor dilettáns. — Milyen indítékokkal lesz ma valaki amatőr? — Különbözők a szándékok. A kórusoknál, néptóncegyütte- seknél elsődleges a közösségi szándék. A színjátszóknál már a művészkedés, a személyes önkifejezés is előtérbe kerül. A képzőművészeknél pedig az individuális alkotói törekvés, esetleg az üzleti lehetőségek. — Milyen az amatőrök és a profik viszbnya? — Nem jó, de más és más mértékben. Szakadék látszik a színházak és színjátszó csoportok, a képzőművészet hivatásosai és amatőrjei között. A fotóművé'szetben alig van státusbeli különbség, a néptáncban szinte egyenlő a két szektor. — Hogyan lehetne javítani a helyzeten?- Rugalmasan, a változásokat figyelembe véve és jobban a valódi értékre koncentrálva. Úgy gondolom, nem kell erőltetni az amatőr művészeti mozgalmat. De ahol van, ott támogatni anyagiakkal, erkölcsiekkel, következetesen. Legfontosabb a mozgalom szocializációs, közösségteremtő és önművelő funkciója. De^aki a hivatásossá válás igényével lép fel, annak meg kell adni a profikkal azonos lehetőséget: vagy tud bizonyítani vagy nem. Egyet nem szabad: a szabadidős tevékenység étékét a művészeti értékkel felcserélni. Vagyis: vagy mindenre felmentést adni, mert yz alkotó amatőr, vagy kizárni emiatt az érvényesülésből. E tekintetben egyformán nagy felelőssége van a hivatalos minősítésnek és a közvéleménynek. G. T. Ludus Danielis, vagyis Középkori Dánieljáték a francia- országi Beauvais-ból címmel jelenik meg a Hungaroton hanglemezhetek egyik legnagyobb érdeklődéssel várt kiadvány. A mű holnapi budapesti élőzenei ősbemutatójára ingyenes különbusszal viszik fel a pécsi zenerajongókat. A busz 15 órakor indul a Kossuth térről, s a hangverseny este fél 8-kor kezdődik a Zeneakadémián. Előtte ünnepélyesen megnyitják a Hungaroton hanglemezhetek, és átadják az év hanglemezdíjait. Az ősbemutató hangversenyre a 40 forintos jegyek a pécsi Kossuth utcai hanglemezboltban kaphatók. Amatőrnek lenni Az álellentétek meg a valódiak Egy női kar őt esztendeje Fiatal nők e kórus tagjai, többségükben a harmincon innen, nagyrészt családdal, gyerekekkel, munkahellyel a háttérben. Ráadásul vidéken, falun. Ha mindezt számba vesz- szük, nem kis eredmény, hogy a csoport országos kórusszemléken is sikerrel szerepel. Fennállásának ötödik évéhez érkezik ezen az őszön a Pécsvárad és Vidéke ÁFÉSZ női kara Tóth Gézáné, a helybeli zeneiskola igazgatójának vezetésével. Volt jó másfél évtizede női kamarakórus Pécs- váradon Várnai Ferenc vezetésével, és az egykori Zengő tagjai annyi szép emléket őriztek azokból az évekből, hogy néhányuk alapító volt az új együttesben is, amikor a helyi művelődési ház felnőttkórus szervezéséhez látott. Három éve, 1980-ban a kórus megszerezte az arany minősítést, és ekkor vállalta el támogatásukat a Pécsvárad és Vidéke ÁFÉSZ. Anyagi hozzájárulásuk több próbát tett lehetővé, és ez meglátszott a munka minőségén is. A helyi Kétéves filmakadémiát indít a TIT Baranya megyei szervezete és a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat. Olyanok jelentkezését várják, akik — pedagógusok, népművelők, hivatásos filmforgalmazók, egyetemiisták, újságírók — a filmkultúra terjesztésében közvetlenül vagy közvetve részt vesznek. Különösen a már működő filmklubok, filmkörök vezetőit szeretné képezni, továbbképezni az akadémia, sőt újabb vállalkozók jelentkezésével újabb filmklubok megindítását kívánja lehetővé tenni. De olyanok is látogathatják az előadásokat, akiket „csak érdekel" a film, és felkészültségüket kívánják javítani, ismereteiket gazdagítani. A Filmakadémia a filmművészet történetét komplexen, tehát nemcsak tanácstól is sok segítséget kap a kórus. A pécsváradi dalosok ott voltak idén a szövetkezeti kórusok dél-dunántúli találkozóján, kétszer szerepeltek a Magyar Rádió Kóruspódiumán. Eljutottak a három éven át három fordulóban zajlott Vándor Sándor munkáskórusszem- le országos találkozójára. Tizenhét tagú jelenleg a kórus, ilyen kis létszámnál pedig minden hangnak tisztán kell szólnia. Tóth Gézáné ezért is helyez nagy súlyt a hangképzős, intonációs gyakorlatokra. A már megismert régi muzsika, a reneszánsz madrigálok, egyházi darabok, népdalok után a kórus most kortárs szerzők műveit tanulja. Harmadik éve rendezik a baráti találkozókat más kórusokkal, hangszeres szólistákkal — egy-egy hangverseny keretében. Ilyen kórustalálkozóra lesz alkalom az ötéves évforduló is az ősszel. Ezen túl pedig várják az új kórustagokat és készülnek a jövőre esedékes újabb minősítésre. G. O. esztétkai jelenségként kívánja tárgyalni, hanem szociológiai, lélektani, filozófiai és technikai hátterével együtt. Bemutatja a mozi előtti kísérleteket és a mai gyártás folyamatát, a film „utóéletét" a klubokban, s nemcsak a játékfilmet tárgyalja, hanem a legkülönbözőbb műfajokat, filmtípusokat. Ennek megfelelően az elméleti jel.egű előadások mellett a fő helyet a műelemzés foglalja el: a program kiegészül filmgyári látogatással stb. Az akadémia programját négy félévre állították össze, az első foglalkozásra októberben kerül sor. A hallgatók tandíjat fizetnek, a sikerrel vizsgázók klubvezetői engedélyt, kapnak. ' A Baranyai Művelődés új száma A Baranyai Művelődés legújabb, 1982/3. száma, amely nemrég került az olvasók kezébe, egyetlen téma köré szervezte cikkeit. A helyi könyvkiadás a téma, pontosabban az a tanácskozás, amelyet —1 kiállítással egybekötve — tavaly decemberben rendezett a Művelődési Minisztérium, a Kiadói Főigazgatóság, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, a Baranya megyei Tanács és a Megyei Könyvtár. A háromnapos tanácskozásról és a kiállításról annakidején beszámolt a Dunántúli Napló és az országos sajtó is. Most összegyűjtve különösen érdekes olvasmány a különböző előadások és hozzászólások együttese: van idő átböngészni a kiadói tájékoztatók szám- oszlopait és elgondolkodni egy- egy érven, amely a helyi könyvkiadás mellett szól. Tekintélyes szakemberek, közéleti emberek tették le voksukat a helyi könyvkiadás mellett. („A helyi könyvkiadás nélkülözhetetlen funkciót tölt be a magyar kultúrában" — Tóth Dezső művelődési miniszter- helyettes. „A fontos, az, hogy ha a jövőben a magyar könyvkiadással foglalkozunk, abból ne maradhasson ki többé a helyi könyvkiadás problematikája” — Takács Gyula, a Baranya megyei tanács elnökhelyettese. „A helyi könyvkiadás jövőjére biztosíték az, amit eddig létrehozott” — Zöld Ferenc, az MKKE főttikára.) Az elhangzott hozzászólások, a kiállításon látható művek azt bizonyították, hogy Pécs, Baranya kiemelkedő eredményeket ért el ezen a területen. Filmakadémia Pécsett Ne egymásra mutogatással! Hfinvan neveljen együtt nuyydll iskola és csalód; milyen legyen a szülő és a pedagógus kapcsolata, együttműködése? A tantestületi nevelési értekezleten gyakran szerepel tanácskozási témaként ez a kérdéskör. A szülők, a tanári szobák világán kívülállók azonban vajmi keveset tudnak a belső vitákról. A fogadóórákon, a (ritka) csa. ládlátogatásokon, a szülői értekezleteken találkozik a szülő és a tanár, vagy amikor egy-egy ellenőrzőkönyvi „szíves invitálás” értesít valakit: jöjjön be, mert a gyerekkel ilyen, olyan gond van. Most év elején talán nem felesleges — egy minisztériumi tanulmány megfigyeléseit is felhasználva —szólni arról: miként alakul és milyen tennivalókat hordoz napjainkban a család és az iskola együttmunkálkodása? A két fél egymásra mutogatása, úgy látszik, állandósuló kísérő jelensége korunknak, Ez a szakemberek véleménye, és kimondva, vagy kimondatlanul ez a nézet a családok tekintélyes részében. Sok iskolában pedig leplezetlenül hangzik a nevelőtestületi értekezleteken és máshol is: a családi nevelés hibái az oktatási intézményekben „csapódnak le", és az iskolák elég gyakran „nevelhetetlen gyerekeket" kapnak. Szinte közhelynek hat már, ami pedig alapvetően igaz: eredményes nevelés csakis együttesen lehetséges, sőt az iskola fel adata elsősorban, hogy ebben összhangot teremtsen. A társadalmi változások alapjaiban módosítják a szokásrendet, a magatartási formákat, családokon belül is. Magyarországon körülbelül 400 ezer családban ingázik a családfő, két és fél. millióra tehető a munkaidőn túl is dolgozó szülők száma, például, akik a háztájiban, kertben, szolgáltatóiparban vállalnak munkát. Előtérbe került tehát a család fogyasztási és gazdálkodó funkciója, felváltva a korábbi termelésközpontúságú kisközösséget. Mindez, sok egyéb tényezővel együtt sok ösztönösséget, figyelmetlenséget, sietséget, bizonyos értelemben elfáradást okoz a családok életében. Tudományos megfigyelés bizonyítja, hogy a családokban túlságosan sok rossz hatású esemény zajlik a gyerekek előtt. Esetenként a szülő az idő hiányát túlzott szigorral próbálja ellensúlyozni, máskor meg indokolatlan enyheséggel „nevel". Esetlegesek a büntetésformák is. Ami pedig az alkoholizmust, a családi nevelésre társadalmi méretekben károsan ható jelenséget illeti, Egy nagyközségben nem. rég megkérdeztek 700 kisdiákot az apa italozási szokásairól. Megtudták: a hét több napján italos az apa a kérdezett családok 17 százalékában, egy nap részeg 14 százaléknál, ünnepen néz az üveg fenekére 27 százalékuknál . . . A szülő és a nevelő talál, kozásának lehetősége, gyakorisága, a kölcsönhatás egymás nevelési munkájára nélkülözhetetlen a jelenlegi nagyméretű családi szokásváltások korában. És koránt, sem az iskola szervezett közösségi programjaival kellene a családi nevelést kiegészíteni (esetleg éppen pótolni)! Műveltségbelj hátránnyal érkezik ma az iskolai életbe a gyerekek egy százaléka, legalább 100 ezer gyermek pedig különböző módon veszélyeztetett, hátrányos környezetben él. Nem kapják meg tehát a fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges, megfelelő családi „hátországot". Mindezek — és még sok más negatív tényező — ellenében kell(-ene) hatnia a pedagógus „családorientáló" módszereinek, alkalmazva a kialakítható kapcsolatok minden lehetséges formáját! Léteznek erre jó, ötletes kezdeményezések, túl a hagyományos családlátogatásokon, vagy a szülőj értekezleteken (amelyekről saj. nos, rendszerint éppen a „problémás" gyerekek szülői maradnak távol). Ózdon az egyik lakótelepi iskolában az úttörőcsapat a felnőttek bevonásával szervezett programokat. Bács megyében több helyen brigádokat kértek fel a gyerekek otthoni segítésére, rendszeres látogatására. Ebben a megyében tartanak számon egy másik, igen hasznos nevelési kísérletet is: kisebb úttörőrajok a vezető tanárral együtt ellátogatnak családokhoz és éppen a „problémás" szülők jelenlétében beszélgetnek, vitatkoznak gyerekük dolgairól. Okos ötlet volt másutt az úgynevezett lakóhelyi ügyelet megszervezése. A szülői értekezlet spontán formáját vezették be sokhelyütt, pl. Nagybátony- ban, Szentlőrincen; akkor tar. tanok megbeszéléseket, amikor sürgető kölcsönös mondanivalójuk van, s nem ragaszkodnak mereven a naptárhoz. Másutt nemcsak gyámügyi feladatokat lát el az osztályfőnök, a szülői munkaközösség, hanem bevonják a szülőt is — a szükséges mértékig — az iskola életébe. Kérik tanácsát, hívják kísérőnek kirándulásokra. múzeumlátogatásokra, közös filmvetítésekre, vegyen részt hasznos előadásokon. Igen jó szülői ötlet helyenként — és követésre érdemes, — hogy az apa, anya meghív kisebb gyerekcsoportot a munkahelyére; pálya- választáshoz, egy-egy foglal, kozás megkedveltetéséhez is jó recept ez a módszer. Máskor — mint Békéscsabán, Gyomán már rendszeres — iskolai szakkörök vezetését bízzák értő szülőkre a nevelők. HHflI megpróbálják MIIUIa tanár—szülő kapcsolatokat korszerűvé for. málni, hozzáigazítani a család és a társadalom változásaihoz, változó lehetőségeihez és igényeihez — ott kellően egyeztethető a családi és az iskolai nevelésvjó néhány tennivalója. így kialakulhat az a hasznos munkamegosztás, aminek — végső soron — az veszi hasznát, akiért fáradozni érdemes: a diákgenerációk sora . .. V. M.
