Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-06 / 216. szám
„II három kecskék”-! a „Császárokig A KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsa második alkalommal rendezte meg a Fiatal Előadóművészek Nyári Színházát, öt helyszínen — Budapest, Siófok, Salgótarján, Sopron és Boglárlelle színpadain — nyolc produkciót láthat a színházi élményekkel nyáron nem különö. sebben elhalmozott közönség. — Nyári színházi programso. rozatunk előzménye egy pályázati felhívás, amit még tavaly szeptemberben elküldtünk valamennyi színház igazgatójának és KISZ-titkárónak. Ebben leírtuk, hogy rendezvénysorozatun. kon szeretnénk bemutatkozási, bizonyítási lehetőséget adni fiatal, pályakezdő művészeknek, elősegíteni a fiatalok újszerű kezdeményezéseinek megvalósu. lásót — tájékoztat Király Györgyi, az ÉFT Fiatal Művészek Munkabizottságának titkára. — Felhívásunkra tizenhármán jelentkeztek egy-egy színdarabbal, ezekből vá'asztottuk ki végül az idei nyári színház műso. rán szereplő produkciókat. Természetesen nemcsak az volt a célunk, hogy minél több fiatal művésznek nyújtsunk színvonalas szereplési lehetőséget, hanem az is, hogy nyári színházunk repertoárján ki-ki megtalálhassa az érdeklődésének, hangulatának megfelelő színházi szórakozást. Július 5-én a nyíregyházi színház balatoni vendégjátéka nyitotta meg a sort, Katajev .,Bolond vasárnap” című zenés komédiáját adták elő Siófokon a Móricz Zsigmond Színház művészei. A Csokonai Színház társulata két színdarabbal is jelentkezett. Gondoltak a gyerekekre is. számukra a debreceni fiatalok társadalmi munkában állították színpadra „A három kecskék" című mesejátékot. A felnőtteket Peter Shaffer nagyszerű vígjátékával, a „Black Comedy”-vel szórakoztatják. Az osztrák drámaíró, Ar. thur Schnitzler — a maga korában nem kis port felkavaró — .Körtánc” című komédiáját nemrégiben mutatták 'be Békéscsabán. Ezt ajánlották a nyárra a Jókai Színház fiataljai Salgótarján és a Balaton 16 éven felüli közönségének. „Este kell a szerelem", ez a címe a Radnóti Színpad verses-zenés játékának amelyet Nicolas Guillen, a híres kubai költő műveiből állítottak össze. A Színművészeti Főiskola III—IV. éves hallgatói Moliere „Botcsinálta doktor"- ának előadásával hoznak újabb színt a nyári színház palettájára. A Kecskeméti Katona József Színház kamaraelőadásának cí. me: „Mi lehet a szavak mögött?", s hogy valóban mi lehet azt július 19-én és 21-én a siófokiak, 29-én és 30-án a salgótarjániak tudhatták meg Varga Katitól, a színház fiatal művésznőjétől. Sopronban az önnepi Hetek rendezvénysorozatához csatlakozott a Fiatal Előadóművészek Nyári Színháza, itt, többek között, a „Magyar Elektra" című drámát láthatták a főiskola egyik osztályának előadásában. A Rock Színház, a Pécsi Nem. zeti Színház és a Budapesti Gyermekszínház fiataljai ottjár- tamkor még csak próbáltak az Óbuda] Ifjúsági Ház színháztermében Kazán István rendező vezetésével. Azóta — július 12. én —, már sor került a nyári színház egyetlen ősbemutatójára s még júliusban valameny- nyi játékszínhelyen láthatták Békés József és Heilig Gábor „Császárok" című musicaljét. — A „Császárok" alapja, Békés József napjaink erkölcseiről szóló drámája, hiánydarab: a fiatalokról szól a fiatalok nyelvén. Egy fiatalember, aki társaival együtt villanyvezetéket épít a Balaton mellett egy hirtelen ötlettel szerezni akar egy gondtalan balatoni hetet maga és társai számára úgy, hogy ezzel a munkahelyüknek Fiatalok Nyári Színháza ’83 Jelenet Markó Iván új produkciójából, az „Izzó planétákéból, melyet először Budapesten, a Fiatal Művészek Találkozóján mutattak be július végén, a Győri Balett előadásában. se okozzanak kárt. Lényegében jót akar, s kísérlete abba bukik bele, hogy társai nem tudják igazán felfogni ennek a lehetőségét, elkótyavetyélik a kapott lehetőséget, s ez már túlmutat a darabon. Meggyőződé, sem hogy Heilig Gábor zenéjével és Horváth Attila szövegeivel igazi jó musical-produkciót tudunk ebből létrehozni volt és leendő növendékeim, mel, akik erre az előadásra szövetkeztek. Kár, hogy csak tízegynéhány alkalommal mutatjuk be, mert szerintem ez az új musical tcbbet is megérne. Szerencsére a televízió a segít, ségünkre sietett s gondoskodott arról, hogy a „Császárok” ne csak néhány előadás közönségéhez szóljon. Augusztusban zenés tévéjátékot forgatunk a történetből az ifjúsági osztály számára — mondta a próba szünetében Kazán István rendező. A darab kulcsfiguráját, Mátét, Turpinszky G. Béla, a Budapesti Gyermekszínház volt tagja személyesíti meg. — Tíz éven keresztül voltam a Gyermekszínház színésze, s ez nagyon érdekes időszaka volt életemnek de úgy érzem, hogy tovább kell lépnem a zenés színház felé. Ezért is örülök ennek a szerepnek. Ügy gondolom, hogy elég jó musical, arról nem is beszélve, hogy kevés az olyan színház, amely felvállalhatná musicalek előadását. A Fiatal Előadóművészek Nyári Színházát nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Alkalmat ad arra, hogy egy új társulatban a megszokottól eltérő atmoszférában kipróbáljuk ma. gunkat s arra is jó lehetőség, hogy a különböző területen élő és dolgozó művészek megismerjék egymás munkáját, alkalom nyílik a tapasztalatcserére is. A nyári színház a legjobb úton halad ahhoz, hogy igazi hagyománnyá legyen. Olyan városokba rs eljuttatja a színház- művészetet nyáron, amelyeknek télen sincs állandó színháza, s a Balatonnál, ahol sohasem árt a színesebb választék bővíti a kulturális programot. Másfél- száz fiatal művésznek ad újabb lehetőséget a szereplésre, bemutatkozásra, s ha az előadásokra elkelnek a jegyek, megtelnek a színházak széksorai, harmincezer embernek nyújt színvonalas színházi élményt. Kerényi Péter Szabad iá öpark-építö pályázat A KISZ Központi Bizottsága, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazda, sági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Kertészeti Egyesület közös szabad- időpark-épitő pályzatot hirdet meg. A pályázat célja, hogy olyan többoldalúan hasznosítható — pihenésre, játékra sportolásra egyaránt alkal. más — parkok épüljenek, illetve elhagyott, elhanyagolt parkok épüljenek újjá, amelyek tervezésük és kivitelező, sük ésszerűségét újszerűségét és a társadalmi összefogás hatékonyságát tekintve mintaként szolgálhatnak ha. sonló parkok létesítéséhez másutt is. A pályázatnak egyben az is célja, hogy elősegítse a környezeti kultúra fejlesztésére s a szabadtéri szabadidő-eltöltés feltételeinek javítására szolgáló hosz. szabb távú elképzelések meg. valósulását. A pályázat révén elsősorban azokat a vállalkozó kedvű kollektívákat, ifjúsági közösségeket kívánják támogatni, amelyeknek a központi pénzalapból igényelt összeg lendületet ad egy már koráb: ban megkezdett munka befejezéséhez, illetve amelyek megfelelő helyi erőforrások birtokában a központi támogatás igénybe vételével képesek lét. rehozni ilyen típusú parkokat. A pályázatot meghirdető szervek pénzalappal, műszaki tervekkel, szakmai segítéssel a növényzet kedvezményes biztosításával segítik az építőket. A támogatás mér, téke elfogadott pályázatonként 100 000 forintot tesz ki. A központi pályázatra elő- zsürizést követően a megyei KISZ-bizottságok útján megyénként legfeljebb 3 pályamű küldhető be, amelyek közül szakemberekből álió zsürj választja ki a támogatósra méltókat. Határidő: A pályaműveket ez év szeptember 30-ig kell eljuttatni a megyei KISZ-bi- zottságokra. A pályaművekkel kapcsolatos legalapvetőbb követelmény, hogy azok egy, a költségvetést is magukba foglaló vázlattervet tartalmazzanak. A pályázók részletesen fogalmazzák meg a park kialakításával össze, függő konkrét elképzeléseiket {hol, mekkora területen, milyen természeti viszonyok között milyen célokat , szolgálva építenék). Rögzítsék a rendelkezésre álló helyi erőforrásokat (társadalmi munka, anyagi eszközök, anyagbe. szerzési, tervezési kivitelezési ötletek, lehetőségek számbavétele, a szakértői, szakmai háttér biztosítása). Jelezzék, hogy milyen jellegű és mértékű központi segítséget igényelnek a park építéséhez (pénz, mintatervek, növényzet, szakemberek). Vállaljanak garanciát a megépítendő park utógondozására, s az erre vonatkozó terveik is képezzék a pályázat részét. * Érdemes... . . . megnézni, aki még nem látta volna a Vili. országos kisplasztikái biennálét, amely még augusztus 14-ig tekinthető meg a Pécsi Galériában. ... vásárolni tombolát az augusztus 20-i rendezvényre, melyre délután 4 órakor kerül sor a Mecseki Kultúrpark Vidámparkjának szabadtéri színpadán. Az őszi-téli divatbemutatóval egybekötött nagyszabású tombola főnyereménye egy shetlandi póni. ... jelentkezni az Ifjúsági Ház által meghirdetett lemezlovasversenyre, amit szeptemberben rendeznek Baranyában élő, 15—20 éves, műsorvezetői engedéllyel nem rendelkező fiatalok részére. Jelentkezést augusztus 15-ig fogadnak el az IH-ban. .. . igénybe venni, amíg még nyitva tart — augusztus 31-ig, a Diákcentrumot a pécsi Ifjúsági Házban. .. . megnézni két kiállítást is, melyek egymást követik az IH- Galériában: augusztus 5-től 25- ig finn vendéggrafikusok alkotásait, majd augusztus 25-től szeptember 5-ig Ludwig Schmeisser festményeit láthatjuk. Rovatvezető: DÜCSÖ CSILLA Rädiö Pénzt vagy bizonyítványt! A ma délelőtti magyar nyelvű adás szerkesztője Müller István, aki a következőket ígéri hallgatóinak: vasárnap kezdődik a baráti hadseregek ejtőernyős bajnoksága. Pécsett, Egy riportban tájékoztatást adunk a repülőnapról is. Szólunk a pusztavacsi békefesztivál programjáról, és ott leszünk az idei év utolsó nosztalgiavonatának indulásánál, mely ezúttal Szigetvárra viszi utasait. Ha sikerül, kapcsolatot teremtünk egy vízparti üdülőhellyel, és megkérjük a Meteorológiai Intézetet, mondják el a következő hét várható időjárását. Közlekedési helyzetképet, kulturális és sportprogramajónlatot is adunk, és természetesen sok jó zenét. Hogy „klasszikus" példát idézzek, nem ötlábú borjú, vagy kétfejű kutya csodálatos születéséről szól a vasárnapi magazin, hanem egy másfajta csodáról) a színházról — mondja a vasránap délelőtti magazinműsor szerkesztője, Szabó Zsolt. — Véget ért a Pécsi Nyári Színház. A műsor vendégeit, Bagossy Lászlót, a Nyári Színház igazgatóját, Eck Imre művészeti vezetőt, Fuchs László zenei dramaturgot és Vidáko- vics Antalt, a Baranya Tánc- együttes vezetőjét az egy hónap tapasztalatairól kérdezzük. A hétfői Hangadó-bün a következő témákat ajánlja Belé- nessy Csaba: Pénzt, vagy bizo. nyítványt! — az Ifjúsági Ház Diákcentruma olyan fiatal pedagógusok nevét hirdeti, akik garanciális korreoetálást vállalnak, vagyis, ha megbukik a diák, visszakapja a pénzt. — Akik rendszeresen autóznak a belvárosban, azok bizonyára felfigyeltek arra — a tizenévesnek éppen nem mondható férfira, aki az Ágoston tér környékén próbálja lestoppolni a kocsikat. Vajon hova és miért akar eljutni? — ezt is megtudhatjuk hétfőn. Megjelent a Bizottság együtes nagylemeze és ennek kapcsán felidézzük az együttes tagjaival, a pécsi koncertjükön készített beszélgetést. — Képmagnós hózasságközve- títés: ebben a riportban azt próbáljuk kideríteni, előny-e, ha valaki az arcát is látja a „kínálatnak”. Ezenkívül ellátogatunk Fonyódra, a cigány- származású gyermekek táborába, előzetest adunk a jövő hét közepén a Rózsakertben sorra kerülő Do-Zsó rendezvényről, ahol régi pécsi beatzenészek adnak egymásnak és a közönségnek találkozót. És ha sikerül, becsaljuk a stúdióba Ben- kő Lászlót, az Omega főnökét, aki együttesével hétfőn este 9 órakor Ojmecsekalján koncertezik. Ki gondolná, hogy a balesetek kétharmada otthon törénik. Főzésnél, mosásnál, barkácsolásnál, házépítésnél. A háztartási és szabad idő balesetekről beszélget dr, Gábor Jánossal, az Állami Biztosító Baranya megyei igazgatójával kedden Kovács Imre, Szabó Zsolt Magyaregregyre látogatott el, és ugyancsak keddi programunkban egy hetvenkét éves szódavizgyártó-gépet és vele egyidős gazdáját mutatja be. A szerdai Hétközben-ben sok érdekességet ígér Borsos József szerkesztő. A csütörtöki Beszélgessünk. .. sorozatban Vidákovics Istvánné kézbesítő postást mutatja be Szabó Mária. Pénteken Tamás Ervin jegyzete után a Művészeti Magazin jelentkezik. A szerb-horvát nyelvű műsor hallgatói szombaton és vasárnap színes magazinműsorokat hallhatnak, majd hétfőn Darazsac István tsz-kováccsal beszélget Filákovity Bránkó. A keddi „Fiatalok hullámhosz- szán” szerkesztő-műsorvezetője Kricskovics Antal. A szerdai Panoráma — kulturális magazin összeállítója Balázs Mihály. Csütörtökön gazdasági híradó, pénteken pedig meteorológiai visszapillantótükör, és dr. Ha- rasztia Zoltán főorvos előadása az asztmáról. A német nyelvű vasárnapi műsorban Fata Márta összeállítását hallhatják Tájak, emberek címmel. A bári nemzetiségi olvasótábor riportercsoportjának műsorát hétfőn sugározzák. Kedden egy kereskedőt mutat be Gróf Vilmos, a Fiatalok félórája szerdán jelentkezik, Reil József szerkesztésében. Csütörtökön mezőgazdasági aktualitásokról hallhatnak, pénteken pedig nyaralóknak szól a félórás ősz. szeállítás. Apokrif ikonok Zala megyébe látogattak a pécsi tévések, mégpedig Keszthelyre, az Agrártudományi Egyetemre. Az egyetem nagyhírű elődjét, a Georgikont 1797-ben alapította Festetics György gróf: gazdasági akadémiája az egyik első ilyen jellegű intézmény volt Európában. A múltat és a hagyományok továbbélését kutatja a Georgikon című film, amelyet Jósfay György rendezett, operatőr Háda Sándor, az adás ideje augusztus 9., kedd, 18.10. Szerdán este 20.45-kor a Hívj a messzeségbe! című szovjet film látható az 1. programban, a film alapjául szolgáló novellát a korán elhunyt kiváló író, Vaszilij Suksin írta. Ugyanebben az időben a 2. programban a Pajzán históriák című színházi előadást közvetíti a tévé a József Attila Színházból : a szöveg Balzacé, a zene Wolf Péteré. A szovjet film utón, 22.15-kor Apokrif ikonok címmel sugározzák a pécsi körzeti stúdió filmjét Rátkay Endréről - a késői kezdés arra hívja fel a figyelmet, hogy inkább felnőtteknek szánja a látnivalókat a műsorszerkesztés. Rátkay Endre Pesterzsébeten élő festő: tavaly rendezett kiállítást Pécsett, a Helyőrségi Klubban. Három hatalmas képe, a Vörös ikon, a Kék ikon és a .Kalendárium alcímű Arany ikon megtöltötte a nagytermet, és nagy érdeklődést keltett a közönség körében. Rátkay kitartóan festi az emberiség művelődéstörténetének egyes korszakait: a „nagy” történelem eseményeit éppen úgy, mint az ember „kis” ügyeit, a szerelmet, az erotikát: Odysseust is, Rejtő Jenő hőseit is. A 30 perces színes film szerkesztő-rendezője Bükkösdi László, riporter Hárságyi Margit, operatőr Pálly István. Csütörtökön este az 1. műsorban háromrészes krimi kezdődik Családi ügy címmel, pénteken 21.35-kor a Rock Színház, a finn és a magyar televízió közös műsorát láthatjuk Farkasok címmel. A 22,35-kor kezdődő Túl messze vagy című amerikai film John Updike novellájából készült. Szombat este bepillanthatunk (a szombat esti filmkoktélban) a Muppet Show kulisz- szatitkaiba az 1. programban, ugyanekkor a 2-esen Antal Imre műsorvezetésével fiatal magyar előadóművészek nemzetközi (szerepléseiről tudósít egy koncert. Vasárnap este a 2-esen a Telesport a zeltwegi Forma—1 autóversenyről ad közvetítést. G. T. Pá lyázzatok!