Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)

1983-08-19 / 229. szám

Dunántúli napló 1983. augusztus 19., péntek Előtérben a minőségi jegyek Tartalmasabbá kell tenni az ellenőrzés munkáját A vezetőkön is múlik Bővül a megyei gyermek- szívbeteg-gondozó A legerősebb mérgekben rejlik a legnagyobb gyógyerő — idézte Giordano Bruno megállapítását dr. Hetényi Ist­ván pénzügyminiszter szerdán Pécsett, azzal összefüggésben, hogy bár nem mindenki élvezi, szenvedi, fogadja egyformán az ellenőrzés következményeit, viszont mai gazdasági problé­máink, a gazdálkodás iránt jelentkező magasabb követel­mények egyre kevésbé teszi!-: elviselhetővé a pazarlást, az ésszerűtlenséget, a köz meg­károsítását; a társadalmi igaz­ságosság mind teljesebb érvé­nyesítése, a gazdálkodók ra­cionálisabb, eredményesebb működése pedig igényli a ha­tékonyabb ellenőrzést. Ho­gyan tovább, ezzel kapcsolat­ban a gyorsan változó körül­mények közepette mik a fel­adatok? Az elmúlt két nap so­rán ezer résztvevővel erről ta­nácskoztak a Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság 5. országos ellenőrzési konferen­ciáján, mely tegnap a Pécsi Orvostudományi Egyetem au­lájában fórummal és az aján­lások elfogadásával véget ért. A konferencián egybehang­zóan megállapították, az el­lenőrzés, mint az irányítás, a vezetés része az elmúlt évek­ben sokat fejlődött, folyamato­san igazodott az időszerű - tegyük hozzá egyre bonyolul­tabb — követelményekhez. A kialakult ellenőrzési rendszer átfogja a gazdasági és a tár­sadalmi élet minden területét, jól elhatárolt munkamegosz­tás alapján dolqozik. Mindez azonban nem elég. Az ellen­őrzést sokkal hatásosabbá kell tenni, s most már a minőséqi jegyeit előtérbe helyezni és felerősíteni. Különösen áll ez a vállalati, szövetkezeti és intézményi bel­ső ellenőrzésre, melyről a kon­ferencián érthetően sok szó esett, miután a pénzügymi­niszter a tanácskozás alap­hangját megadó nyitó előadá­sában fontos, de egyben az ellenőrzés leggyengébb lánc­szemének minősítette. A mi­nőségi fejlődés lehetőségeivel sokan és minden oldalról fog­lalkoztak. Ezzel kapcsolatban érdemes visszatérni a nyitó előadáson megfogalmazott kö­vetelményekre. Pécs közlekedéséről rendezett fórumot tegnap a Pécsi Rádió, amit élő adásban közvetítettek. A szinte mindenkit érintő témá­hoz a stúdióban ülő meghívót, takon kívül a hallgatók is hoz­zászólhattak, s tehettek fel kér­déseket; A válaszokat azok ad. ták meg, akiknek hivatásuk a város közlekedésének megszer­vezése, zavartalanságának biz. tosítása. Az érdekesebb kérdé­sek és válaszok közül íme né­hány. Egy taxivezető véleménye szerint gyakran bizonyul szű­kösnek a temető előtti parkoló. Javaslata, hogy a parkoló sá­vokat ne hosszanti irányba, hanem fésűsfogasan fessék fel, így több autó elférne. Mint el­hangzott, egyelőre nem terve­zik így felfesteni a parkolót, A gazdálkodás előtt álló feladatok összetettsége szük­ségessé teszi a belső ellenőr­zés megerősítését, fejlesztését és az eddigieknél hatékonyabb működését. Az ellenőrzés a napi munkát azzal tudja se­gíteni, ha időszerű, a gazdál­kodó szerv szempontjából fon­tos témákat tűz napirendre, ilyenek szerepelnek munkater­vében. Amikor pedig az el­lenőrzésre kerül sor, színvona­las feltáró munkával, az ösz- szefüggések bemutatásával jeleskedik a revizor. Ha oko­san szervezi a belső ellenőr­zést, nincs olyan külső ellen­őrzés, amelyik meg tudná őt előzni. Ennek pedig mindenki előnyét élvezi. Kritika érte a vezetést is. Szükségszerű, hogy javuljon a vezetők és a belső ellenőrök együttműködése. A vezetők biztosítsák az ellenőrök meg­felelő tájékoztatását, hívják meg őket a gazdasági egysé­gek fontosabb feladatmegha­tározó értekezleteire, a főha­tóságok, az irányító szervek ellenőrzési vezetői találkozza­nak gyakrabban a vállalati, szövetkezeti és intézményi bel­ső ellenőrökkel, biztosítsák ez­zel a kölcsönös tájékozódást, információt, tapasztalatcserét. A konferencián több felszó­laló is szorgalmazta, meg kell oldani az ellenőrök szerve­zett, intézményes továbbkép­zését, a korszerű módszerek megismertetését. Többen szó­vá tették a revizorok anyagi és erkölcsi elismerésének ese­tenkénti hiányát, amire a vá­lasz az volt, a jelenlegi bé­rezési rendszer nem akadálya a nagyobb elismerésnek. Az ellenőröknek maguknak is el kell ismertetniük magukat, és­pedig a munka tartalmasab­bá, érdemibbé tételével. A kétnapos országos konfe­rencia dr. Kállai Lajos pénz­ügyminiszter-helyettes zársza­vával ért véget. Sikeresnek mi­nősítette a munkát, s megkö­szönte a pécsiek színvonalas rendezését. Bejelentette, a tanácskozáson elhangzottakat az SZVT tanulmánykötetben jelenteti meg. A következő konferenciára 1986-ban kerül sor. mert a tolató járművek akadá­lyoznák q forgalmi sávban való közlekedést. Többen is megkér­dezték, hogy Újmecsekalján, az SM-áruház előtti gyalogátkelő, helynél lévő forgalomirányító berendezésre miért van szük­ség, hisz csak a forgalmat akadályozza. A válasz szerint azért, mert a többi lámpával van összehangolva, s csak azoknak jelez pirosat, akik mellékirányból kanyarodnak a főútvonalra. Ezen nem kíván­nak változtatni a jövőben sem. Többen javasolták, hogy a 6- os úton, néhány csomópontban vezessék be a telizöldet. A köz. úti igazgatóság tervbe vette, a megvalósulásnak már idén is szemtanúi lehetünk. Kifogás­ként vetették fel, hogy Pécsett sok az egyirányú utca, de eze­A Nyár utcai Gyermekkórház évről évre változik. Legutóbb a belgyógyászati osztályról sike­rült területet nyerni: itt hat­ágyas szübintenzív részleg kezdte el néhány hónapja a gyógyító munkát. Sikerült a tejkonyhát is bő­víteni: a régi, szűkös alagsori helyiségből egy tágasabb épü­letbe költöztették át. Itt há­romszor akkora terület áll a rendelkezésükre. Külön részt kapott az osztrák nagyteljesít­ményű tápszeres üvegmosó automata, a tápszereket táro­ló négy hatalmas Grönland márkájú hűtőszekrény és az adagoló-csomagoíó. A volt tejkonyha nem maradt kihasználatlanul. Színesre fest­ve, barátságosan berendezve átalakult nyári napközivé. A Hosszú-hosszú évekig állt kihasználatlanul a régi aba- ligeti vasúti alagút. A mozdo­nyok, kocsik dübörgését mór el is felejtették a kövek, ami­ket évtizedekkel ezelőtt beépí­tettek a hegy gyomrán át ve­zető folyosóba. Az alagút nyí­lásait is befalazták. Lehet, hogy volt olyan időszak, amikor még töprengtek azon, mire is len­ne használható egy „kiselejte­zett’ vasúti alagút, de nem született meg az igazi ötlet. Egészen mostanáig. Aki e hét végén kiránduló­ként véletlenül az abaligeti ré­gi vasúti alagút bejáratához ve­tődik, komposzttal megrakott műanyagzsákok tömkelegét lát­hatja felhalmozva a szűk nyí­lás két oldalán. A falba vá­gott ajtón betekintve villany­fényt és az alagúton belül még. egy, de fóliából készített alag. utat láthat a kíváncsiskodó. Szabó István és családja két nem jelzik előre. Ezt a vi­lág egyik városában sem teszik, így ennek bevezetését váro­sunkban sem tervezik. Sokan nem értik, hogy az Irányi Dá­niel tér felől érkezők miért a Nagy Lajos utcából kanyarod­hatnak jobbra a 6-osra? Ezt a forgalomszervezés indokolja, más lehetőség nincs. Elhang­zott, hogy a régi Kertvárosban áldatlanok az állapotok, az utak zömét árkok szelik ketté, lehetetlen közlekedni. Meddig tart ez így? A gázvezetékek fektetése miatt ássák az árko­kat, türelmet kérnek az ott élőktől és az arra járóktól. ErH nek kapcsán vetődött fel, hogy a városban nagyon sok helyen „ott felejtik" tíz árkokat, göd­röket, s ha be is temetik egy kórház dolgozóinak 4—14 éves gyermekei itt kapják meg a megfelelő felügyeletet és ellá­tást. Egy nyugdíjas tanárnő és egy fiatal pályakezdő vigyáz a gyermekekre és talál ki nekik szórakoztató programokat. Most a kórház életében újabb nagy vállalkozásba fog­tak. Kisvállalkozók, valamint a Mecseki Szénbányák Építési üzeme és a Tatarozó Vállalat segítségével elkezdték a me­gyei gyermekszívbeteg-gondozó bővítését. A meglévő már szű­kös volt, nem felelt meg a mai követelményeknek. A Baranya. terv terve alapján megnagyob­bítják a vizsgálókat, növelik a várótermet, új vizesblokkot és szociális helyiségeket kap az épület. nagy munkában van éppen: csütörtökön kezdték el a kom­poszt behordását és elterítését a vasúti alagútba sam­pinyon gombát fognak benne termeszteni. Szabó István pécsi lakos, ré­gebben a Volánnál személy- taxis volt, jelenleg magán te- hertaxis. ötvenkét éves. A Fel­vidékről származik: 1947-ben költözött Baranyába, ponto­sabban Babarcra. — Hogyan jutott az eszébe ez az ötlet, hogy a régi vas­úti alagútban gombát lehetne termeszteni? — Erre kirándultunk, és ak­kor támadt a „bohém” ötlet, hoyg lehetne még hasznosíta­ni az alagutat. A MÁV Pécsi Igazgatósága beleegyezett, hogy gombát termeszthessek az idő múlva, az aszfaltburkolatra még hetekig várni kell. Pedig g megrendeléstől számított nyolc napon belül az aszfalto­zást el kell hogy végeztesse a kivitelező. Tapasztalat, hogy sokszor a megrendelés várat magára hetekig ... Többen javasolták, hogy változtassák meg a Fürdő utcaL Munkácsy Mihály utca találko­zásánál a forgalmi rendet, s q Fürdő utca felől érkezőknek legyen elsőbbségük. Ez nem valósítható meg, mert kanyaro­dó irány nem lehet főirány. De; felesleges is lenne, hisz a Bem utcát szeptemberben ismét megnyitják a forgalom előtt. Azokra a kérdésekre, melyek­re az idő szűkössége miatt nem tudtak válaszolni az adás­ban, a legközelebbi Köziekedé, si őrjárat című rádióműsorban megteszik. Az adás időpontja: augusztus 29-én 17.05 óra. R. N. Mivel a telefonközpont is ébben a tömbben található, az is megváltozik. A meglévő ötven melJékállomásos beren­dezés helyébe egy modernet szerel a posta, harminccal több mellékállomással. Ezzel együtt egy nyilvános telefonfülkét is üzembe állítanak. A munkálatokat december végén fejezik be, akkor ismét eredeti helyére költözik vissza a Cardiológia. Jelenleg ugyan­is az új épületben lévő légúti osztály egyik emeleti szárnyá­ba költöztek. A folyosó levá­lasztását úgy oldották meg, hogy egymás tevékenységét nem zavarja a két osztály, ugyanakkor a betegek is tud­nak pihenni, várakozni. alagútban. Valószínű, hogy bér­leti díjat kell majd fizetnem, de erről még nem jött létre konkrét megállapodás. Felvet­tem a kapcsolatot a Pécsi Ál­lami Gazdasággal és készsé­gesen segítettek. Tőlük kapom a komposztot is. A mostani el­ső telepítéshez például 1500 zsákkal. — Nem kockázatos ez a vál­lalkozás? Van valami tapaszta­lata a gombatermesztésben? — Kockázatosnak eléggé kockázatos, hiszen lehet, hogy nem üt úgy be a termés, ahogy elterveztem. Szeretném ugyan­is elérni őzt a termésátlagot, amit az állami gazdaság pro­dukál: a négyzetméterenkénti 15 kilogrammot — egy telepí­tésből. Az alagút eléggé hi­deg és vizes, ezért évenkénti két telepítéssel számolhatok csak. Még nem is kalkuláltam ki teljes egészében, hogy az indulás mekkora befektetéssel jár. A világításhoz aggregá­tort kell üzemeltetni, a csöpö­gő karsztvíz miatt 400 négy­zetméternyi termőterületet be­fedő fólia-alagutat építettem. S csak ennek az utóbbinak az anyagköltsége 12 000 forint volt. Csökkenti azonban a vállalkozásom kockázatát az a megállapodás, hogy a Pécsi Állami Gazdaság gondoskodik az alagútban termesztett gom­ba értékesítéséről. A gomba- termesztéssel egyébként most foglalkozom először. Szakköny­vekből és a gazdaság szakem­bereinek tanácsaiból igyekszem elsajátítani az ismereteket. Szabó István és családja kö­rülbelül öt hét múlva arathatja le először mostani nagy mun­kájának gyümölcsét, illetve gombáját. Akkorra olyan lesz a fólia-alagút, mintha hó hin­tette volna be. Csakhogy nem hókristályok, hanem sampinyon­gombák ezrei fehérlenek majd benne. D. I. PÉCS: SZÜLETTEK: Daszkalov Elena, Ma­rosújvári Eszter, Németh László, Cserhalmi Viktória, Szikora János, Dombóvári Linda, őri Zsuzsanna, Müller Péter, Lakatos Hajnalka, Tarkanyi Veronika, Kólát Tamás, Somlai Péter, Vigh Szabina, Orosz Judit, Gyulai Zsófia, Gajcsi Blan­ka, Mózes Kitti, Katona Erika, Lő- rincz Máté, Zrimics Krisztina, Bá­lint Péter, Milovecz Petra, Antal Miklós, Károly Róbert, Budán Mik­lós, Grünhut Zoltán, Steinerbrunner Mónika, Jakab Júlia, Szabó Tímea, Hajdú Emőke, Zaracsi Attila, Hor­váth Kinga, Korb Judit, Meggyes Eszter, Kovács András, Darvas Zsolt, Babos Veronika, Gosztola László, Papp Dorottya, Hinter- görfler Tamás, Piszmán Nikolett, Kollár Éva, Kovács Mihály, Molnár Kata, Karancsi Mónika, Horváth Pé­ter, Stefánovics László, Kovácsics Roland, Mészáros Gábor, Bartos Réka, Büki Katalin, Tóth Agnes, Szauervein Veronika, Bandicz Szi­lárd, Szép Marianna, Szűcs Berna­dett, Reisz György, Grünberger Gá­bor, Király Mihály, Nyéki Dávid, Szarka Dániel, Fürtös Agnes, Ba- kacsi László, Balázsfi Zsombor, Csu- ti Szabolcs, Muck Bernadett, Nagy Edina, Zsíros Erzsébet, Mészáros Dávid, Kovács Nikoletta, Peitler Mónika, Bodonyi János, Jutási Gab­riella, Nagy Szabolcs, Nyúl Erika, Horváth Anikó, Baka Diána, Varga Ildikó, Dömötörfi Balázs, Miklós Pé­ter, Linder Tímea, Sebestyén Ildikó, Anczman Mónika, Winter Gábor, Füredi Gábor, Kiepe Zsuzsanna, Varga Kornélia, Friedszóm Edit, Szabó Nóra, Szabó Szilvia, Papp Tímea, Fülöp Csaba, Hegedűs Zol­tán, Kovács Sára, Hagymás Péter, Nagy Péter. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kisga- dó István és Farkas Erzsébet, Cse- tényi Lajos és Csóka Gizella, Far­kas Árpád és Tratnyek Gyöngyi, Ne­mes János és Ferencz Mária Ro­zália, Zirnstein József és Molnár Zsuzsanna, Orsolics Zsolt Péter és Jerszi Éva, Frezik Tibor és Riba- rits Márta, Boros Tamás és Czópf Zsuzsanna Gabriella, Tóth Lajos és Maries Julianna, Papp Attila Lász­ló és Schneider Szilvia, Pintér Ist­ván és Gregorovics Erzsébet, Boros Sándor és Szabó Melinda, Sepré- nyi György és Ónódy Rita, Vasas- Csillag Csaba István és Orosz Zsu­zsanna, Erős Árpád és Dunai Haj­nalka, Verebes Tibor és Tóth Zsu­zsanna. Magasi András és Holé- czius Márta. Brányi Endre és Ko­vács Fva, Marton Zoltán és Gyu- rász Zsuzsanna, Kruopa Antal és Szűcs Éva, Mérei György és Szudy Márta, dr. Keresztes Pé'er és Ca­kó Judit. Tátrai István és Gyarmati Ilona, Sramó János Gábor és Ki- lingenberg Anette, Jeszenszki-Tóth László és Szélig Gyöngyi, Bánkuti László és Gombár Emma, Benkő Gyula és Tóth Zsuzsanna, Taracsi Béla és Právicz Anna Mária, Mé­száros Zoltán Pál és Salamon Ag­nes, Orsós János és Csákvári Il­dikó, Bereczki Tamás és Péley Má­ria, Bodó József Zoltán és Kecsum- ber Ágnes, Amán János és Berta Gabriella, Garai Gábor és Sze- lenczy Gabriella, Tóth Csaba és Roskó Zsuzsanna, Gál Zoltán és Schvertföge) Zsuzsanna, Futó József és Balázs Ilona, Ferencz Gyula és Kővári Hedvig, Ruder Zoltán és Szabó Ilona, Vadas József és Ru- dán Erika, Bausz Sándor és Dűli Erzsébet, Szabó József és Németh Ildikó, Máthé László és Nagy Ag­nes, Jazbinsek János és Petrás Gab­riella, Bauer Béla és Bózsa Zsu­zsanna, Hartung' Gábor és Balogh Judit, Fuhrmann Géza és Lehoczki Katalin, Kérdi Ferenc és Pausz Beáta Erzsébet, Kiss János és Fal­kenheim Anikó. SIKLÓS: SZÜLETTEK: Hajas Andrea, Kau- ker Orsolya, Kővári László, Bónis Balázs, György Attila, Tóth Eleonó­ra, Máté Melinda, Szekeres Mag­dolna, Polhammer Zsolt Lajos, Tóth Erika, Blázsovics Edina, Ignácz Tí­mea, Ternyák István, Petz Adrien, Galgóczi Hajnalka, Komlódi Ad­rién, Bagoly Bettina, Király Do­minika, Varga János, Szente Gina, Várnai Róbert, Nagy Sándor, Pot- horszki Nóra, Juhász Attila, Ková- csevics Zoltán, Némethi Szilárd, Köntis Balázs, Petrovics Eszter Ag­nes, Fóris Gyula, Faller Edina, Ko­vács Krisztián Sándor, Török Anita, Bánovics Zsolt, Farkas Attila, Nagy Alfréd Tivadar, Szabó Adrien, Sza­bó István, Fauszt András, Szukics Noémi, Balogh Károly, Molnár Ist­ván Barnabás, Evetovics Balázs, Müller Szabina, Szabó Norbert, Balogh Károly, Denke Árpád, Tóth Miklós, Polgár Tamás, Csóka Ani­ta, Ignácz Mónika, Vitényi Veroni­ka, Nagy Nilla, Pintér Béla, Pap Krisztina, Nagy Attila, Baumstark Balázs, Dragina Zoltán, Mudra József, Tóth Judit, Biró Attila, Pet­rovics Ibolya, Szilágyi Gyöngyi, Márkovics Adrien. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK; Vadas Győző és Csaby Ilona, Császár László András és Koncz Valéria, Gyúrok György és Dódits Irén, Dosz- pod István és Szöllősi Ibolya, Bi­ró László és Varga Györgyi, Var­ga Péter és Osgyáni Gabriella Irma, MEGHALTAK: Pandur Lajosné Ber­csényi Erzsébet, Brunyoi Péterné Té. vick Erzsébet, Panka János, Schmidt Ferenc, Salamon Ferencné Márta Ilona, Dénes István, Fausz Johan­na, Kucserák Jánosné Bánáczki Má­ria, Somogyi Györgyné Baráti Amá­lia, Wolf József, Sóki Mátyás Jó­zsef, Régért János, Kripták János. M. Z. Közlekedési fórum a rádióban Ádám Erika Gombaszedés a vasúti alagútban

Next

/
Oldalképek
Tartalom