Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)
1983-08-11 / 221. szám
1983. augusztus 11., csütörtök Dunántúlt napló 3 Kultúra és/vagy jövedelmezőség? A nagykörzet - s ami a körzetben történik Szubjektív jegyzetek a sásdi művelődési központból I smét egy társadalmi vezetőségi ülés vendégei voltunk, ezúttal a sásdi művelődési központban. Két esztendővel ezelőtt ún. nagykörzeti kísérleti program kezdődött a megyében, s ennek egyik bázisa Sásd lett. A kísérlet lényege az, hogy a korábbi, a járásokra építő művelődési központi hálózat merevségét feloldva olyan területi munka alakuljon ki a közművelődésben, amelynek katalizátora, erjesztöje a települések természetes vonzáskörzetének központjában működő művelődési ház. Magyarán: ne a járási művelődési központ irányítsa a közigazgatási terület közművelődését, hanem az az intézmény, amely valóban egy-egy kistáj központjában fekszik, és székhelye gazdasági, közigazgatási vonzást gyakorol a környező kisebb településekre. Nem véletlen tehát, hogy Sásdot jelölték ki a nagykörzeti kísérlet egyik központjának. A hosszúhetényiek jellegzetes tánca egy korábbi, hazai fellépésen A nagykörzethez huszonhárom község tartozik, a tanácsok száma öt. A kísérlet kezdetekor összesen három szak- alkalmazott volt a körzetben, közülük kettő rendelkezett a munkaköréhez előírt szakképesítéssel. (Mindhárman sásdiak.) A gödrei és a mindszentgodi- sai művelődési házban nem volt igazgató, a baranyajenői direktori teendőket részfoglalkozású dolgozó látta el. Nem volt vezetője a vargoi, vázsno- ki, paléi és tarrósi művelődési „telephelyeknek". (Ez a megjelölése az intézményhálózat legalsó fokán lévő létesítménynek, ami már nem is klubkönyvtár. A semmitmondó megnevezés helyett jó lenne valami mást kitalálni!) Tavaly a mindszentgodisai igazgatói állást sikerült betölteni, a gödrei tanács területén integrált intézmény jött létre (erről lapunkban beszámoltunk), és megalakultak a társadalmi vezetőségek, amelyek a kulturális program javaslattevő, véleményező testületéi. Megkésett hálózatfejlesztés Hogyan áll tehát a közművelődés szénája a sásdi nagykörzet községeiben? Ha reális képet akarunk festeni, a Megyei Művelődési Központ korábbi vezetője, Mezei József tanulmányának néhány sorát kell idéznem: „Baranya megye művelődési otthoni hálózatának tárgyi helyzetét jellemezvén a kifejező jelző: a megkésettség. A mai gazdasági viszonyok között nem pótolhatók az elmaradt ráfordítások. Úgy gondoljuk, művelődési otthoni hálózatunknak nincs más alternatívája, mint a nagykörzeti művelődési központ modellre épített tevékenység, benne olyan intézménytípusokkal, mint a művelődési házak, nevelési központok, integrált intézmények. E nagykörzeti modellben tudomásul kell venni, hogy a művelődési otthon nem alapellátó intézmény, legfeljebb a területi ellátás szintjén számolhatunk tömegességével." Mit jelent ez? Nem többet és nem kevesebbet, mint, hogy le kell mondanunk arról az ábrándról, hogy minden egyes falu kulturális életének „vérellátó központja” a művelődési ház. Ennek sem a tárgyi, sem a személyi feltételei nincsenek meg. A nagykörzeti közös kalapba bekerülő pénzeket a lehető legésszerűbben igyekszik forgatni a központ szakgárdája, hogy legalább évente há- romszor-négyszer mindenhová eljusson egy-egy érdeklődésre számot tartó program. Jusztin- ger János sásdi művelődési központ igazgató jelentése szerint „mindenütt megvannak a feltételei a közösségi élet kialakításának, az intézmények tudják fogadni a magasabb intézménytípusok által nyújtott szolgáltatásokat.” A társadalmi vezetőség ülésén hallottak alapján kételkedem ennek a megállapításnak az igazságában. Mert valóban alkalmas-e a közösségi élet kialakítására az a klubkönyvtár vgy „telephely”, ahol a bútorzat foszladozik, a falak dohosak, és a technikai felszereltség minimuma sincs meg (megfelelő világítás, televízió, magnó, lemezjátszó)? Hogyan érezze magát jól egy ilyen helyen az a lakos, aki a saját lakásában már sokkal különb körülmények között él? Nincs igény? Annál dicséretesebb, hogy mégis próbálkoznak a népművelők: ismeretterjesztő előadásokat, játékos klubfoglalkozásokat, fúvószenekari műsorokat, műsoros előadásokat, gyermekprogramokat szerveznek, színházjáró buszokat indítanak, honismereti módszertani segítséget nyújtanak szakköröknek, díszítőművészeti mintagyűjteményeket adnak ki, jogszabály- gyűjteményeket ismertetnek és propagálnak, családi ünnepségeket szerveznek, KRESZ - tanfolyamokat bonyolítanak le, többé-kevésbé rendszeressé tették a klubfoglalkozásokat . . . Pozitívumnak könyvelhetik el, hogy a művelődési központ segítségével összességében rendszeresebb lett a területen a közművelődési tevékenység. A beszámoló jelentés szerint azonban öt kisközség kivételével „nem jelentkezett igény a rendszeres klubfoglalkozásokra". Álljunk meg itt egy pillanatra, mert a magyar közművelődés jelenlegi helyzetének egyik sarkalatos pontjához érkeztünk: a lakosság igényeihez, s azokhoz a módszerekhez, amelyekkel az igények kipuhatolhatok. Elhiggyük-e, hogy egy településen nincs meg az igény a társas szórakozásra, a jó hangulatú összejövetelekre, a közösség rendszeres találkozásaira, a színvonalas és folyamatos klubéletre? Nem arról van-e szó inkább, hogy a művelődés- ügy hosszú évek óta képtelen kielégíteni ezeket az igényeket, s az emberek lassan leszoktak arról, hogy terveiknek, vágyaiknak hangot adjanak? A társadalmi vezetőségi ülésen elhangzott, hogy a nagykörzeti művelődési központ költség- vetéséből például Vásárosdom- bó egyetlen bál megrendezésére, valamint a klubkönyvtárvezető tiszteletdíjára van fedezet. Egy egész esztendőben! A dombóiak szerencsére segítettek magukon, mert a kismamaklub és a véradócsoport égisze alatt a helyi orvos segítségével viszonylag élénk kulturális élefet teremtettek. Ezt kellene megpróbálni mindenütt, de ehhez is megfelelő emberek, s legalább a minimális feltételek szükségeltetnek. A három-ötszáz forintos tiszteletdíjért a falusi népművelő nemcsak programokat szervez, hanem fűt, takarít és adminisztrál. Csoda, ha csupán megszállottak vállalják ezt a munkát? A tanácsok beszerzési „stopja" miatt nemhogy- hi-fi-tornyok, de székek sincsenek a művelődési házakban, a klubkönyvtárakról nem is szólva. Jó, ha az épület még áll, s nem adták el más célokra szövetkezeteknek vagy magánosoknak, mint néhány iskolát. (Kovács Sándorné sásdi vb-tit- kár hívta fel arra a figyelmet, hogy minden faluban legalább egy állami épületet meg kellene őrizni, ahol közösségi összejöveteleket lehet tartani.) Hol a kiút? A művelődésügy krónikus pénzhiányából egyetlen kiút kínálkozik: nagy bevételű rendezvényeket kell tartani, vagy pedig termelő és értékesítő tevékenységet kell folytatni a művelődési házak környékén. Mielőtt az olvasó megdörzsölné a szemét, hogy jól olvas- ta-e, megjegyzem: van már ilyen kísérlet az országban. A művelődési ház kistraktort kölcsönöz, mezőgazdasági termelőszövetkezettel társul vagy éppen maga termel és értékesít. A bálok, a fővárosi hakniműsorok ugyanis nem bizonyultak eléggé jövedelmezőnek, ezért új bevételi források után kellett nézni. Ez lesz az egyetlen járható út a sásdi körzetben is? Majd az idő eldönti. Annyi bizonyos, hogy előbb- utóbb gyökeresen szakítanunk kell a közművelődés funkciójáról, rendszeréről eddig kialakult képzetünkkel, s tudomásul kell vennünk, hogy bár a kultúra nem áru, de pénzbe kerül, s ezen a területen is a jövedelmezőség lesz az egyetlen mérvadó szempont. Havasi János Bizáncias jellegű női arc tekint ránk a másfél ezer éves mozaikról. A tavalyi kéthetes régésztábor idején a Szársomlyó tövében feltárt és azóta Budapesten restaurált mozaikok fényképfelvételeit mutatja az ásatást vezető régész, dr. Fii- lep Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és mellettük a világhírű ravennai mozaik, Teodóra császárnő és kísérete ismert képét. — A Nagyharsányban talált mozaikokon a fej, a haj, a A hosszú- hetényi népi együttes afrikai fesztiválon Algériában járt a közelmúltban a hosszúhetényi népi együttes. Nyolcadik alkalommal utazhattunk külföldre, nemzetközi folklórfesztiválra. Afriika egyik fejlődő országában, a francia gyarmatosítás alól 19 éve felszabadult Algériában rendezték a találkozót: Kabilia székvárosában, Tizi Ouzuban és annak környékén kellett ízelítőt adnunk a magyar hagyományőrző néptáncművészetből. A számunka egzotikus országban sok különös, szokatlan élményben volt részünk. Algírtól 150 kilométerre volt állomáshelyünk, Tizi Ouzu. A változatos, érdekes vidék szépségét tönkretette a hónapok óta tartó aszály. A domboldalakon a juhok, kecskék, szamarak száraz kárát legeltek. A 100—120 méter hosszú vashidak alatt teljesen kiszáradt folyómedrek tátonganak, s a nagy hőségben csak elvétve lehetett látni dolgozó embereket. Az út mentén és a hegyoldalakon nőtt olajfák lombja ugyanakkor szinte üdezöld volt. A falvak, kisvárosok, s amelyekben szerepeltünk, nem a völgybe, hanem az 1400—1500 méter magas hegyek gerincére épültek, ahová életveszélyes kanyarok tömegével tarkított, de jó minőségű utak vezetnek fel. A völgyekben épített hatalmas tárolókból nyomatják fel ide a vizet. Az átlagos nappali középhőmérséklet 35 fok árnyékban. No, de hol volt ott árnyék?! Közülünk mindenkiről gyorsan lekerült a zakó, a dzseki, majd az ing is, és így is rövid időn belül csurgott rólunk a verejték. Ugyanakkor autóbuszunk arab „másodpilótája” visszahajtott nyakú pulóverben, sötétkék nadrágban, zokniban, cipőben és nyakék kiképzése ehhez a klasszikus példához hasonlítható, csakhogy az itteni munkák 1Ü0 évvel korábban készültek, a IV. század első felében. Három női képmást sikerült összeállítani a tavaly előkerült mozaiktöredékekből. Padlóborítások voltak ezek, középen lehetett a fej, s körülötte a mértani vagy növényi ornamentika. A tavalyihoz képest jelentős előrehaladást tett a nagyhar- sányi régésztábor. Egy-egy lakóház több lakótere vált a diáegyensapkában állt az ajtó mellett órák hosszat, s még csak nem is gyöngyözött a homloka. Aztán hamarosan azt is megtudjuk, hogy sem ö, sem a többi sok millió hívőtársa sem evett egy falatot sem hajnali fél 3 óta, nem ittak egy korty italt (mi bezzeg gyakran emelgettük a szánkhoz a hazulról hozott itókát), és nem szívhatott el egy szál cigarettát, de nem is fog egészen este 8 óráig, mert a mohamedán hosz. szú böjt, a 40 napos rámádén törvénye ezt így írja elő. Késő délután fokozatosan enyhült a levegő, és estére már egészen elviselhetővé vált. Az utcák megteltek ődöngő, ücsörgő, trécselő férfiakkal, akik várták a nyolc órát, hogy aztán tele ehessék-ihassák magukat. Nem alkohollal, mert annak fogyasztását a Korán tiltja. A tömegben nagyon sok a gyerek, ami egyre növekvő gond is az algériaiak száma. A lakosság 51 százaléka 20 éven aluli, akiknek a legtöbbje még eltartott, s akiknek bölcsődék, óvodák, iskolák kellenek, s mindehhez sok-sok pénz. Az ország pedig nem tartozik a dúsgazdag arab államok közé. Algír és a többi nagyváros belvárosi részében általában nagyon szép paloták, rendezett terek, szép szobrok láthatók, a külső városrészekben azonban ott vannak a bádogviskós nyomornegyedek. Tizi Ouzu'ba érve újabb érdekes látvány fogadott bennünket, a bazársor. Közel egy kilométeres útszakasz mindkét olkok munkája nyomán felismerhetővé, jól szemlélhető a padlófűtés kiképzése valamennyi helyiségben. Szabaddá tették az egykori római település területén állott háromkarélyos tempomot és a hozzá csatlakozó fürdőt. Ezt az épületegyüttest a hatvanas évek elején dr. Fülep Ferenc egy ízben már feltárta, utána körülkeríttette — mostanra azonban bozót nőtte be az egykori szentélyt, sőt egy megtermett fa is felnőtt a romok között. Most újra tiszta ez a terület. A régésztábort vezető tanár, Layber Imre a Széchenyi Gimnáziumból ‘ a környező nagyüzemek mozgósításával szeretné megszervezni a feltárt leletek befedését, körülkerítését. Idén három hétig dolgoztak diákok a nagyharsányi római kori telep feltárásán. Egy hétig a JPTE Tanárképző Karának történelem szakos hallgatói, majd a Baranya megyei Tanács művelődési osztálya szervezte középdalán szorosan egymás mellett álltak a bazáros sátrak rengeteg áruval megtöltve. A bazári tömegben, de általában mindenfelé kevés nőt láthattunk. A nők rabjai a vallásos tilalmaknak, a nem éppen kellemes ősj szokásoknak, ■mint a férfiak. A csador viseleté nem nevezhető ugyan általánosnak, de azért minden negyedik, ötödik nő még ma is viseli az egész testét eltakaró, többnyire fehér színű leplet és a fél arcát elrejtő csipkés szélű ikendőcskét. Egyhetes kinttartózkodásunk alatt egy alkalommal mutattunk be menettáncot, négy alkalommal adtunk 35 perces műsort hosszúhetényi dalokból, táncokból 3—4 afrikai együttessel közös programban, naponta másolás városban. Táncoltunk a fesztivált záró gálaest műsorában is. Európából rajtunk kívül bolgár, jugoszláv, lengyel és francia együttesek vettek részt a Tizi Ouzu-i folklórfesztiválon, ahol az afrikai együttesek száma volt több. Rangsoroló értékelés nem volt, minden részt vevő együttes azonos emléktárgyat kapott, szép népi faragással díszített dobozt és kis zászlót. Színpompás népviseletünk, tüzes-ropogós zenénk, táncaink és népdalaink szokatlanok voltak vendéglátóink számára, de az igen nagyszámú közönség reagálásából úgy éreztük, hogy algériai barátainknak tetszett, amit a magyar folklórból bemutattunk. Kaszás János, a hosszúhetényi népi együttes vezetője iskolás résztvevői különböző baranyai iskolákból. A feltárást dr. Fülep Ferenc vezette, aki három hét alatt több ízben töltött itt néhány napot a kutatások irányításával. — Még Dorn bay Já nos hívta fel a figyelmemet erre a római telepre az ötvenes években — idézi fel a kutatás történetét dr. Fülep Ferenc. — Papp László is végzett itt kutatásokat az ötvenes évek végén, majd magam is húsz évvel ezelőtt. A nagyharsányi római település a község határától a lapáncsai útig húzódott mintegy 800 méter hosszúságban a Szársomlyó lábánál. A területre akkor terelődött ismét a figyelem, amikor talajforgatás alkalmával további mozaikok kerültek elő. A kánikula kemény három hetét dolgozták itt végig idén is a diákok, a régésztábor tagjai a Szársomlyó lábánál. A munkájuk gyümölcseként előkerült gyönyörű mozaikok idővel Baranyában lesznek kiállítva. G. O. Restaurált mozaiktöredék Nagyharsányból D. Erdökürti Zsuzsanna felvétele Diákok ásatáson A ravennai mozaikokra emlékeztet Folytatódott a nagyharsányi római telep feltárása
