Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)

1983-08-23 / 232. szám

6 Dunántúli napló 1983. augusztus 23., kedd A szabálysértési jogszabályok módosítása Vasúti átjárók, forgalomirányító lámpa Módosításra került a Sza­bálysértési Törvény és az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 24.) korm. számú rendelet. mely módosítások 1983. szeptember 1-gyel Hatá­lyosak. A jogalkalmazó szá­mára természetesen ez nem egyszerű tudomásulvételt je­lent, hanem a jogszabály tar­talmának megfelelő felkészü­lést is igényel. Jelen esetben nem a módosításból adódó jogalkalmazói feladatok olda­láról —, az átmeneti nehézsé­gek előrevetésével — kívánok a témával foglalkozni, hanem egyes különös részi törvényi tényállások megváltoztatásá­nak, módosításának, újak al­kotásának társadalmi igénye oldaláról. A módosítások ob­jektív szükségszerűsége már évek óta jelentkezett, és a tár­sadalom megnyugvással veszi tudomásul azokat. A rendőrségnek, mint bűn­üldöző szervnek és mint sza­bálysértési hatóságnak egy­aránt feladatát képezi, hogy a hatáskörébe utalt tevékeny­ségen felül a megelőzés érde­kében tegyen meg mindent, amitől eredmény várható. A jogszabályok önkéntes köve­tése, azaz betartása, betarta­tására való törekvés a cél, ezért indokolt részletesebben is foglalkozni három olyan mó­dosítással, melyek emberek életét, testi épségét és egész­ségét hivatottak megóvni, a társadalom érintett tagjait ezen szabálysértésektől vissza­tartani, a szabályozott maga­tartásra kényszeríteni. Az utóbbi időben több, tra­gikus végződésű baleset tör­tént a vasúti átjárókban, me­lyek a közvéleményt megren­dítették, és joggal vetődött fel a miért, a hogyan történhetett — kérdés. A válasz egyértel­mű. Minden esetben megtalál­ható volt a fegyelmezetlenség­ből adódó szabályszegés, a vasúti átjárókra vonatkozó közlekedési szabályok figyel­men kívül hagyása. A vasúti átjáróban, ponto­sabban a közút és a vasút szintbeni kereszteződésében, a közúton való • áthaladás a KRESZ-ben jól szabályozott, de a fénysorompók tilos jelzése fegyelmezettséget is igényel a járművezetők vagy állatot haj­tok részéről. A gyakorlat sajnos azt mu­tatja, hogy igen sok a „siető” gépjárművezető. A legutóbbi, több emberéletet követelő bal­esetet követő napon is meg­állás, sőt lassítás nélkül ha­ladtak át gépkocsik a vasúti átjáróban, holott a lámpa pi­ros színe egyértelmű tilalmat jelzett. A korábbi szabálysértési fe­lelősségre vonási lehetőség nem volt eléggé hatékony, és a kiszabható, csekély összegű pénzbírság nem bírt kellő visz- szatartó erővel. Indokolt volt tehát a módosítás, mely sze­rint „Az a járművezető vagy állathajtó, aki járművével, vagy állatával (állataival) tiltó jel­zés ellenére a vasúti átjáróba hajt, tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” Nem kisebb jelentőséggel bír a forgalomirányító fény­jelző készülék tilos jelzésének figyelmen kívül hagyásával el­követett szabálysértés sem, még akkor is, ha számszerűsé­Rovatszerkesztő: ROSZPRIM NÁNDOR Ittas vezetők eltiltása gében kevesebb az egyszerre több ember életét kioltó tra­gédia. A balesetek mennyisé­gében, gyakoriságában viszont igen jelentős, és a társadalom fokozottabb védelmét igényli. Ezen szabálysértés a kiemelt jelentősége ellenére nem kap­ta meg azt a jogszabályi el­marasztalást, amit a közleke­dés biztonságához fűződő ér­dek igényelt. A módosítás egy új törvényi tényállás alkotásával pótolja ezen hiányosságot. A pon­tosság érdekében itt is szüksé­ges idézni, mely szerint „Az a járművezető, aki járművével rendőr, vagy a járműforgalom irányítására szolgáló jelzőké­szülék tilos jelzésének figyel­men kívül hagyásával tovább­halad, ötezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” A közvéleményt talán leg­jobban érintő probléma az it­tas vezetések elszaporodása. Az alkoholizmus elleni társa­dalmi küzdelemnek, ha nem is közvetlenül, de mindenkép­pen részét képezi és össze­függésben van a szeszesital­fogyasztás mennyiségének emelkedő tendenciájával. A szeszes ital káros hatása a közlekedésben fokozottan érvényesül, és a társadalom érdekei a büntető és a sza­bálysértési eljárások keretében is fokozott védelmet igényel­nek. Az eddigi jogi szabályo­zásról sem lehet egyértelműen negatív ítéletet alkotni, hiszen mind a bírói ítéletekben, mind a szabálysértési határozatok­ban a fokozott jelentőség ér­vényre jutott. A megelőzés érdekei mind társadalmi, mind egyéni vo­natkozásban azonban nem jut­hattak kellő mértékben kife­jezésre a szabálysértési fele­lősségre vonások keretében, mivel az ittas vezetés kiemelt szabálysértésként való elbírá­lásának olyan korlátái voltak, mely egyes ittas vezetéseknek csekélyebb jelentőséget tulaj­donított. A teljesség érdekében szük­séges annak előrebocsátása, hogy az ittas vezetés büntető­jogi törvényi tényállása nem változott, és aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vezeti az ott felsorolt járművét, az bűncselekményt követ el, és büntetőeljárás keretében kerül felelősségre vonásra. A bűn- cselekmény, vagy szabálysértés elhatárolása elsősorban az el­fogyasztott szeszes ital meny- nyiségének és töménységének függvénye. A módosítás azon ittas ve­zetésekre vonatkozik, amelyek­ben nem áll fenn a befolyá­soltság, de az elkövető a KRESZ-ben meghatározott ve­zetési feltétel figyelmen kívül hagyásával vezeti járművét. E feltétel szerint járművet az ve­zethet, aki a vezetési képes­ségre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A módosítás ezen vezetési feltétellel összhangban van, mikor kimondja, hogy „Aki gé­pi meghajtású járművet úgy vezet, hogy szervezetében sze­szes ital fogyasztásából szár­mazó alkohol van, vagy a jár mű vezetését ilyen személynek engedi át, nem gépi meghaj­tású járművet szeszes italtól befolyásolt állapotban vezet vagy hajt, ötezer forintig ter­jedő bírsággal sújtható.” A módosításból látható, hogy gépi meghajtású jármű vezetése esetén a legcseké­lyebb mennyiségű alkohol szervezetben léte is kiemelt, súlyos megítélésű szabálysér­tést képez. Felvetődik, hogy a fentebb részletezett szabálysértések bármelyikének elkövetése ese­tén a társadalom rosszallása kellő mértékben kifejezésre jut-e egymagában a pénzbír­ság kiszabásával. Az ilyen szabálysértésekből eredő sú­lyos balesetek, az ittas vezeté­sek elszaporodása azt is szük­ségessé teszik, hogy a jármű­vel való közúti közlekedéstől egy ideig távol tartsuk az el­követőket. Kellő mértékben okuljanak cselekményükből, és környezetük is vonja le a kö­vetkeztetéseket, tartózkodja­nak a szabálysértésektől. Erre hivatott a szabálysértési eljá­rás keretében alkalmazható közlekedési igazgatási intéz­kedés, pontosabban a gépjár­művezetői engedélyek egy évig terjedő bevonásának lehető­sége. A rendőrség, mint szabály­sértési hatóság eddig is éít ezzel a lehetőséggel az ittas vezetések tekintetében, a jövő­ben pedig a vasúti átjáróban való közlekedés és a forgalom- irányítással kapcsolatos fentebb részletesen vázolt — szabálysértés elkövetése ese­tén is sor kerül a vezetői en­gedély bevonására. A módosítások ezúton tör­tént közreadása — bár eléggé következménycentrikus — azt kívánja elérni, hogy a közle­kedésben résztvevők maradék­talanul tartsák be a rájuk vo­natkozó rendelkezéseket. Ne kerüljön sor felelősségre vo­násra, lényegesen csökkenjen a szabálysértések mennyisége, és javuljon a közlekedés biz­tonsága. Dr. Kollár László r. alez. Fegyelmezetlenség, szabály- sértés, figyelmetlenség A kép madártávlatból készül­hetne bármely európai útról nyáridőben: csúcsforgalom, tor­lódás. A német Stau-nak rette­gi, az angol találóan traffic jam-nek. Ilyenkor hiába a száz lóerő, a nagy Mercedes vagy a kecses Jaguar is csak ván­szorog, akár a kis Trabant. És ez utóbbiból már ki is derül, hogy a közeli, földi kép vala­hol Magyarországon készült. Pontosabban: fő idegenforgal­mi attrakciónknál, a Balaton­nál. Még közelebbről , aztán még más különbségek is szem­betűnnek a telített európai és a hazai utak között. Kezdődik ez már az autópályán, ahol Pest felől jövet vagy arra tart­va, néha hátborzongató manő­verek veszik el az utazó ked­vét az autózástól. Hát kérem kár szépíteni: fegyelmezetlen nép vagyunk, ha kocsit veze­tünk (lehet, hogy máskor is?) és a rendet sem ismerjük. Nem tudjuk például, hogy az autó­pályákon a belső sáv csak elő­zésre szolgál, aztán vissza kell térni a külső sávba. De azt sem tudjuk, hogy így kellene ten­nünk a kapaszkodósávoknál is, a lakott területen kívüli osztott pályákon is — például a 6-oson, ha elhagyjuk a várost — Szigetvár felé haladtunkban. Aztán mit kezdjünk a jobbra- tartási kötelezettséggel, amikor mindenki a felezővonalra ta­padva vezet. Ha nem ezt ten­né, nyugodtan lehetne előzni a szembejövő forgalom zavarása nélkül. Talán kevesen tudják, ha valaki például előzéskor összeütközik a szembejövővel, mert az nem az út széléhez kö­zel haladt, nem az előzésben lévő jármű vezetőjét terheli a felelősség a balesetért, hanem azt, aki nem tartotta be jobb- ratartási kötelezettségét. Ebből a hibás magatartásból persze más hátrány is származik. Ma­radjunk a Balaton parti uta­kon. A tumultus jórészt hasonló okok következménye. A külföl­di szépen az út szélére húzód­va autózik, hogy elférjenek mellette. De csakhamar ráéb­red: teljesen feleslegesen. A rossz példa itt is ragadós — ha a bennszülöttek nem, hátő ugyan minek? Más: az üdülőhelyek mellék­útjai többnyire nem portalani- tottak. Következésképpen ha­talmas porfelhő kerekedik az elhaladó kocsik nyomán. A-kül- földi tekintettel van a gyalo­gosokra, a nyaralók vendégei­re, lépésben hajt. Nem így ha­zánkfiai — tisztelet a kevés ki­vételnek —r, akik rallytempó- ban száguldanak, hogy mi­előbb süttethessék zsíros éte­lekkel és sörrel teletöltött po­cakjukat a vízparton. A króni­kás egyelőre ennyit jegyezhet meg kiábrándító kulturálatlan- ságunkról, mellyel úton-útfélen találkozni e hosszú, forró nyári napokon. Búsbarna László Könnyebb gépjárművek Fontos gazdasági érdek fű­ződne hozzá, hogy minél na­gyobb számban szülessenek ki­sebb tömegű, megfelelően kor­rózióálló és csekélyebb fo­gyasztású személy, és haszon- járművek. E kívánalmak meg­valósításának fontos eszközei a könnyűfémek és a műanyagok. Az alumínium fokozottabb al­kalmazása a gépjárműveken kétségkívül csökkenti a jármű tömegét, s ezáltal kisebb lesz a tüzelőanyag-fogyasztás is, 84-en a bíróságon folytatják A júliusi akcióhónap tapasztalatai Júliusban fokozott közúti el­lenőrzést tartottak a rendőri szervek, társadalmi segítők be­vonásával az egész országban, így Baranyában is. Megyénk­ben a harmincegy nap alatt 40 000 járművezetőt és gyalo­gost ellenőriztek. összesen 1184 személy ellen kezdemé­nyeztek szabálysértési eljárást, zömmel gyorshajtás, ittas veze­tés és szabálytalan előzés mi­att. Figyelmet érdemel, hogy az ittas vezetők közül 84-en olyan alkoholos állapotban vol­tak, hogy szükség volt a vérvé­telre. ügyük a bíróságon foly­tatódik. A műszakilag megvizs­gált járművek közül 3334-nél észleltek valamilyen hiányossá­got, s a tapasztalatok azt mu­tatják, hpgy sok esetben a me­netlevelet is gondatlanul vagy egyáltalán nem vezetik. Az el­lenőrzés során hangsúlyt ka­pott a környezet és természet védelme is: a füstölésmérésen túl azonban figyeltek a sza­bálytalanul megrakott homok-, föld- és kavicsszállító teher­autókra, valamint a menet köz­beni szemetelésre. Ilyen jelle­gű vétkekért 72 személy ellen intézkedtek. Az akció ideje alatt hat gépkocsitolvajt értek tetten, s 16 körözött személyt fogtak el. A fokozott közúti ellenőrzé­sek eredménye: száz vezetői en. gedélyt bevontak, zömmel ittas vezetés és lejárt jogosítványok miatt, a helyszíni bírságok ösz- szege pedig meghaladta a fél­millió forintot. Az akció valódi eredménye, hogy jónéhány, a közlekedési szabályokat durván megsértő vezetőt „kivontak” a forgalom­ból, s javult a közlekedési fe­gyelem. R. N. ugyanakkor megmarad a jármű korábbi hasznos terhelhetősé­ge (sőt bizonyos esetekben nő). Ám nem szabod figyelmen kí­vül hagyni — vélik egyes szak­emberek —, hogy az alumínium előállításához jóval több ener­gia szükséges, mint a többi szerkezeti anyagokéhoz, ami va­lamelyest rontja az energia- mérleget. Energiamegtakarítás azonban mindenképpen kimu­tatható. Nyugatnémet adatok szerint 1950-ben átlag 3 kg műanya­got építettek be egy személy- gépkocsiba, 1960-ban már 10 kg-ot, 1970-ben 40-et, és 1980- ban már a 100 kg-ot is elérte ez a mennyiség. És ezek a szá­mok figyelmen kívül hagyják a szintetikus kaucsukféléket és a műszálakat, amelyekből kb. 50 kg található ma egy személy­autóban (40 kg kaucsuk és 10 kg műszói). A teherautóknál jóval nagyobbak az egyes mo­dellek közti különbségek, ezért egységei" adótokkal itt nem szolgálhat a statisztika, annyi azonban bizonyos, hogy ezek­nél több műanyagot használ­nak fel, mint a személygépko­csik építésénél. Jó példa erre o képünkön látható nyerges­vontató, amelynek vezetőfülké­je túlnyomórészt sajtolt mű­anyagból készült, s a gyártás szerszámköltsége kb. egyötöde, mint a hagyományos, teljesen acélból készülő vezetőfülkénél. A műanyag fülke legfőbb elő­nye, hogy korróziállósága révén élettartama nagyobb. Bővítette • a vonóhorog gyártá­si és felszerelési szolgáltatását a Pécsi Autójavító Kisszövetkezet Diós! úti szervize, így csökkent az átfutási idő. Ennek ellenére még mindig előjegyzés alapján vállalnak munkát. Előjegyzést felvesznek a 14-479 és a 14-976- os telefonszámon. A jelentkezés­től számított egy héten belül elkészítik a vonóhorgot és fel­szerelik. Az elmúlt héten húsz személyi sérüléssel járó közlekedési bal­eset történt Baranya megyében: kettő halálos, 6 súlyos, 12 pedig könnyű kimenetelű volt. Kísérleti útburkolat építését kezdik meg augusztus 24-én Pé­csett a Páfrány utcában, mint­egy félkilométeres hosszban. A munkálatok ideje alatt e szakasz teljes hosszában megállási tila­lom lép életbe. Motorkerékpár-javitás Kom­lón. A megye országútjain több mint 15 ezer motorkerékpár közlekedik. A kétkerekű gépjár­művek számának emelkedésével nem tartott lépést a javítószol­gálat, emiatt a motorkerékpárok műszaki felkészítése hiányos volt. Ez mutatkozik meg a műszaki vizsgák eredményeiben, de a műszaki hibák miatt bekövetke­zett balesetek magas számában is. Ezek a tapasztalatok adták az ötletet a Komlói Autójavító Kisvállalat vezetőinek ahhoz, hogy szeptember 1-től a motor- kerékpárok javítását is vállalják. A legelterjedtebb típusoknál, így a Simsonok, az MZ-k, és a Jawa-k javításához megfelelő alkatrész-háttért is biztosítanak. A vállalat fokozatosan megte­remti a garanciális javítás fel­tételeit, sőt zárttechnológiás vizsgáztatást is végez majd. Egy KBT-plokát mely a biz­tonságos közlekedésre buzdít

Next

/
Oldalképek
Tartalom