Dunántúli Napló, 1983. augusztus (40. évfolyam, 211-240. szám)

1983-08-01 / 211. szám

Az OTP mint tőkés társ — Vihar után Szekszárdon — Csak egy pofon Világ proletárjai, egyesüljetek! ran Duna itüli napló XL. évfolyam, 211. szám 1983. augusztus 1., hétfő Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Augusztusi ajánlat Előadások, koncertek, folklórrendezvények Egy hónap van hátra a nyárból. Legtöbbünknek lejárt már a szabadsága, ám a hátrolévö néhány hét szabad per­ceiben még mindig a nyári örömöket keressük. Milyen prog­ramok közül választhatunk? Hova mehetünk, hova vihetjük vendégeinket? Zala A legszebb hangversenyek színhelye valószínűleg Keszt­hely lesz, ahol a Festetics kas­télyban a belga Issele-trió lép fel 1-én, 15-én pedig a salz­burgi Arte Quartett. A Carme- lita templomban 3-án Áchim Erzsébet, 17-én Pécsi Sebes­tyén orgonái. Az Egervári Esték keretében a alaegerszegi KISZÖV tánc- együttes .mutatja be Egerváron, 5-én, Táncba hívó című műso­rát. A zalakarosi szabadtéri színpadon pedig ugyanezen az estén a Kanizsa táncegyüt­tes lép fel. A keszthelyi színházban 18- án és 25-én az Állami Buda­pest Táncegyüttes mutatja be műsorát. Az egervári várkastélyban augusztus 5-ig tekinthető meg a Népművészeti alkotások és álműtárgyak című kiállítás. 3- tól 16-ig tart nyitva Schmikli Géza fafaragó kiállítása Vo­nyarcvashegyen. A legnagyobb „show" a me­gyében valószínűleg a hónap végén kezdődő zalaegerszegi tájékozódási futó világbajnok­ság lesz. Erre az alkalomra ideiglenes kempinget- alakíta­nak ki egy napközis tábor te­rületén, kollégiumokat és újabb fizetővendégszobákat bocsá­tanak a turisták rendelkezésé­re. Somogy A somogyi Balaton-parton Fege Aladár és együttese, va­lamint az esztergomi gitár­fesztivál résztvevői turnéznak augusztusban. Pege Aladárék 5-én a fonyódi, 9-én a boglár- lellei szabadtéri színpadon, 21- én pedig a siófoki katamarán fedélzetén lépnek fel. A gi- tórfesztivál résztvevői 5-én a balatonszemesi Postamúzeum­ban adnak koncertét, 7-én pedig a siófoki katamaránon. 15-én a kaposvári Kilián mű­velődési központban a Zrinyi Miklós Katonai Főiskola szim­fonikus zenekara ad hangver­senyt. A siófoki Dél-balatoni Kul­turális Központban 5-től 26-ig Somogyi Győző grafikusmű­vész, 22—29 között Vasas Ká­roly szobrászművész kiállítása látható. 6-ón nyitják meg Boglárlel- lén a Kapolyi Antal országos fafaragó pályázat kiállítását. Augusztus 20-án a Balaton táncegyüttes mutatja be mű­sorát a siófoki szabadtéri szín­padon. 31-én a KISZ Központi Mű­vészegyüttes lép fel Siófokon, a kulturális központban. Nem feledkeztek meg a gyer­mekekről sem: a Balaton part­ján turnézik a hónap folyamán az Állami Bábszínház együt­tese. Tolna Augustus 7. és 14. között Dunaföldváron rendezik meg a nemzetközi színjátszó tábort, amelynek résztvevői előadást tartanak esténként a helyi sza­badtéri színpadon. Sokféle kiállítás közül né­hány: a bonyhádi művelődési központban a Salgótarjáni öb­lösüveggyár tervezőinek mun­káit; a simontornyai vármú­zeumban Bazsonyi Arany fes­tőművész tárlatát, a dombóvári iskola és a művelődési központ közötti téren augusztus 15-ig 80 köztéri alkotást láthatnak az érdeklődők. Szekszárdon a Béri Balogh Adóm Múzeumban nemrég nyitották meg a nagyközönség számára a pincemúzeumot. Új hagyomány van születő­ben Szederkényben. Tegnap má­sodszor rendezte meg a Közsé­gi Közös Tanács és a Művelő­dési Ház a „Szederkényi vasár­nap” rendezvénysorozatát, ami várhatóan nagy népi vigasság­gá növi majd ki magát a követ­kező években. Délelőtt-9 órakor hőlégbal­lon szállt fel a futballpályáról Notheisz Antallal a kosarában, mintegy jelezve a vasárnapi mulatságok kezdetét. A sport­pályát pedig elfoglalták a lab­darúgók. A nagyobb sikert ter­mészetesen a két helybeli női csapat mérkőzése aratta. Köz­ben a mini kirakodóvásáron ki­ki vásárolhatott kedve szerint Baranya A legtöbb érdekes progra­mot a pécsi Rózsakért kínáf augusztusra. 10-én Régi idők rockzenéje címmel azok az együttesek lépnek színre, ame­lyek 1958 és 1975 között ját­szottak a megyében. 17-én itt kerül sor a pécsi New Wave — új hullám — bemutatkozására, 31-én pedig nosztalgiadiszkót rendeznek. Az a ba ligeti nyár legvonzóbb augusztusi programjának min­den bizonnyal a 14-én rende­zendő kirakodóvásár lesz. Az alkotmánynapi rendez­vények között lesz Pécsett a Káptalan utcai szabadtéri színpad Emberi kapcsolatok című műsora, amelyen a zalai táncegyüttes produkcióját te­kinthetjük meg. A Jókai téren ugyanezen a napon magyar táncház lesz. A pécsi kiállítások közül ezúttal az Ifjúsági Ház kiállí­tásait említjük meg: augusz­tus 5. és 25. között finn ven­déggrafikusok munkáit, 25-től szeptember 5-ig pedig Ludwig Schmeisser kiállításait láthat­juk. ' B. Zs. fonalat, cserépedényt és haszT nos apróságokat, szomját olt­hatta hűtött sörrel, üdítővel. Délután a művelődési ház­ban a német nemzetiségi kül- dóttválasztó nagygyűlést ren­dezték meg, ahol beszédet mondott Klotz Miklós, a Ma­gyarországi Németek Demokra­tikus Szövetségének titkára és Nagymiklósi Ferencné, a köz­ségi tanács elnöke. Ezt köve­tően a székeiyszabari férfi trió, Kersics Anka, a szederkényi asszonykórus és a mohácsi Bar­tók Béla Művelődési Központ tánccsoportja adott nívós mű­sort, este nyolctól pedig a Ka- rawanka-bálon szórakoztak a szederkényiek.. A pécsi Rózsakért vendéglő, ahol augusztusban rockkoncerteket rendeznek Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny A kritériumverseny mezőnye a mecseki körpályán Kettős karl-marx-stadti siker A pécsi Hirth nyerte a befejező szakaszt Megkezdte munkáját a 68. eszperantó világkongresszus Vasárnap délelőtt a Buda­pest Sportcsarnokban az Esz­perantó Himnusz hangjaival megkezdődött a 68. eszpe­rantó világkongresszus. A nagyszabású találkozót Gré- goire Maertens, az Eszpe­rantó Világszövetség elnöke nyitotta meg. üdvözölte a 70 országból összegyűlt mintegy ötezer eszperantistát, vala­mint a kongresszus elnöksé­gében helyet foglaló vendé­geket, köztük Gáspár Sán­dort, az Elnöki Tanács he­lyettes elnökét, a rendezvény fővédnökét és Sarlós Istvánt, a Minisztertanács elnökhe­lyettesét, a védnöki testület j elnökét. Kedves jelenet kö- J vetkezett ezután: az egyhe- i tes tanácskozással egyidőben , zajló nemzetközi eszperan- j tisto gyermekkongresszus { résztvevői és magyar úttörők t köszöntötték a küldötteket. Ezután Gáspár Sándor, a í Magyar Népköztársaság el- I nöki tanácsa, a magyar dől- j gozók és az eszperantisták < világtalálkozójának otthont ' nyújtó főváros lakosságának ; nevében köszöntötte a 68. eszperantó világkongresszus ! valamennyi résztvevőjét. (Folytatás a 2. oldalon) Vasárnap délelőtt a mecseki körpályán a 25 körös, 72 km-es kritérium versennyel fejeződött be a háromnapos Mecsek Kupa nemzetközi kerékpáros verseny. Az utolsó, ötödik szakasz előtt a csapotban Karl-Marx-Stadt vezetett Szekszárd és Belgrád előtt, az egyéni összetett ver­senyben is NDK-beli kerékpá­ros, Müller állt az élen, őt kö­vette Takács és Tóth. Az éllovasok a kritérium ver­senyen jól vizsgáztak. A Karl- Marx-Stadt legénysége egyen­letes, jó teljesítménnyel biztosí­totta végső csapotgyőzelmét, ugyancsak jól hajtottak a bel­grádiak is, de o Szekszárdi Spartacus csapatát nem sikerült megelőzniük. A PMSC a krité­rium versenyben a 4. helyen végzett, ami az összetett csapat- versenyben a 6. helyet jelen­tette végeredményben a pé­csieknek. A vasárnapi ötödik szakasz hőse a PMSC versenyzője, Hirth József volt. Nem várt győzelmet arotott. Az első köröket együtt tette meg a mezőny, az első részhajrát Krzeslak lengyel ver­senyző aratta. A második rész­hajrát a csepeli Szabó nyerte. Hirth ezután vágott az élre, erő­től duzzadó kerékpározásával két-háromszáz méter előnyre tett szert, klubtársával, Kova- csicscsal felváltva vezettek, majd Hirth egyedül vágtatott az élen. Közben két részhajrát nyert és a lelkes pécsi nézők nagy ovációja mellett 30 másod­perc előnnyel elsőnek érkezett a célba. Hirthet az elmúlt évi ver­seny győztese, Scheibner követ­te majd Tóth érkezett. A 37 éves Takács András most is a legjob­bak között végzett, 6. helyet szerzett. A kritérium verseny végered­ménye: 1. Hirth (PMSC) 1 :45,03, 2. Scheibner (Karl-Marx-Stadt) 1:45,18, 3. Tóth (Mosoni Vasas) 1:45,18, 4. Halász L. (Szekszárd) 1:45,18, 5. Halász Z. (Szekszárd) 1:45,18, 6. Takács (BKV Előre) (Folytatás a 7. oldalon.) Szederkényi vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom