Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-30 / 209. szám
HUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT CSERES TIBOR: A terebcsi kastélyba» (tötténeMi játék) 600 KÁLNOKY LÁSZLÓ i Tél» napló (vers) 624 THIERY ÁRPÁD: ..Száműzetés" (elbeszélés. II. rész) 628 ALBERT GABOR; Emelt fővel (szociográfia, HL rész) 637 TORNAI JÓZSEF: Weöres-kő (vére) 645 CARAI GABOR: Mi a titkod? (vers) 645 KISS DÉNES: WS Mesternek (vers) 646 MÉSZÖLY MIKLÓS: Egy jövendő nemzettudat felé 647 NADAS PÉTER; Menekülés az érzelembe «57 # HALASZ ELŐD; Kafka világa (Pák Lajos monográhaja) 662 A Jelenkor július—augusztusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat összevont nyári számának élén Cseres Tibor: A terebesi kastélyban c. történelmi játéka kapott helyet. Az egyfelvonásos dráma főhőse a fiatal Kossuth Lajos. A prózai írások sorában Albert Gábor szociográfiájának újabb fejezetét és Thiery Árpád elbeszélésének befejező részét közli a folyóirat. A lírai rovatban Kálnoky László Napló-ciklusát és Weöres Sándor 70. születésnapját köszöntő verseket - többek között Csorba Győző, Csukás István, Gorái Gábor, Szepesi Attila és Tornai József költeményeit olvashatjuk. Weöres Sándor költészetét elemzi Kenyeres Zoltán tanulmánya, és újabb összeállítást találunk a számban Weöres Sándornak Takáts Gyulához írott leveleiből. — Mészöly Miklós és Nádas' Péter esszéi történelem- és irodalomszemléleti kérdésekkel foglalkoznak. A művészeti rovat Kottái Tamás, Pályi András és Bé- csy Tamás kaposvári, pécsi és budapesti színházi beszámolóját, valamint Martyn Ferenc és Tüskés Tibor pécsi kiállítás-megnyitóját foglalja magába. A kritikai rovat élén Király István: Intés az őrzőkhöz c. Ady-monográfiáját elemzi Kulcsár Szabó Ernő GARAI GABOR Mi a titkod? Weöres Sándornak — Suhanckorod harmadfű pej-csikóit szöktetni mindhalálig — ez a titkod? — kérdeztem tőle egyszer a hegyen. — Éppen ellenkezőleg, az öregkor bölcs gyógyfüveit gyűjtögetni mások bajára; végképp közömbös nekem véletlen létem. — Hát ennyit sem értek belőled? — Te se félj megöregedni, így rejtsd el magad — korholt kedvesen. — S meglátod, nincs titkunk, s ne is legyen. KÁLNOKY LÁSZLÓ VERSEI Elmaradt találkozás Ne hidd, hogy odatúl találkozunk. Én sem hiszem. A végtelen időben nem ismétlődik kétszer ugyanaz. Esélyünk egyenlő a semmivel. Még foghatom kezed. Fölém hajolsz megnézni, alszom-e? Végül mégis sötétség falja fel vonásainkat. Olyanok leszünk egymás számára ketten, mint akik más-más évszázadban éltek. Idegenebbek egy férfi s egy nö arcképénél, akik semmit se tudnak egymásról, hiába függnek közös falon valami régi kastély termében, ahol egyre sűrűbb homály szivárog be az ablakon. Volt-e értelme? Létrehoztam-e némi maradandó értéket? Mások hivatottak eldönteni a kérdést. Kár, hogy tömérdek időt töltöttem haszontalanul. Akadályozott a betegség, az emberek kíváncsisága, mások könyvei és a saját ösztöneim. Hiszen táplálni kellett a szellemet s a testet is, hogy bármit létrehozzon, verset nemzzen vagy csecsemőt. Lehet, hogy mindhiába éltem le hetven esztendőt a földön, kiszakadva a Minden-egy anyaölből, az öntudatlan mennyországból, ahol az értelem önhitt zseblámpája nem világítja meg az ösvényt, hisz nincs semmiféle ösvény. A gépekkel nehezen, vagy egyáltalán meg nem művelhető — egyébként parlagon maradó — földeket Hidason nemcsak legelők-formájában hasz. nosítják. És ezzel a Hidason lakók jómódjának egyik forrásához jutottunk el. Mert, hogy Hidason általában jól élnek, hogy a családok jövedelme magas, azt minden statisztikánál ékesebben bizonyítják az egyre nagyobb számban és tetszetősebb külsővel épülő házak. Ennek az olykor pazarló jólétnek a forrása azonban nem egyedül a termelőszövetkezet, vogy a községben működő üzemek. A magyarázatot az úgynevezett második gazdaság, vagy más néven a családi kisegítő gazdaságban találjuk meg. A falu 80 százaléka ugyanis — függetlenül attól, hogy mezőgazdasággal foglalkoznak-e vagy az iparban dolgoznak —, kisegítő gazdasági tevékenységet folytat. Ami lehet állattartás, kertészkedés, vagy más, piacra termelő tevékenység, így aztán előáll az a különös helyzet, hogy a falvakban- társadalmunk nemcsak alacsonyabb jövedelmű rétegeit találjuk meg, hanem a leggazdagabbakat is. ,,A kettős jövedelemforrással rendelkező (szabad idejükben is kiegészítő gazdasági tevékenységgel foglalkozó) családok jövedelme — írja Enyedi György Falvaink sorsa c. tanulmányában (1980) — az országban a legmagasabb, meghaladja a szellemi foglalkozású családokét is. Kétségtelen, hogy a kiegészítő jövedelem megszerzésére falun jobbak, illetve általánosabbak a lehetőségek, mint a vá rosokban.” Pazarló jólét — írtam előbb, és a városi embernek épp ez a pazarlás szúr szemet, mondhatnám ingerli. A jelenséget úgy ítéli meg, mintha a falusiak gyakran nehezen megmagyarázható pazarlásának egyetlen oka és célja az anyagi javakkal való értelmetlen és provinciális kérkedés volna. Holott a pazarlás törvényszerű, és a falun kialakuló fogyasztói rendszer következménye. Ismételten a szakembert, Enyedi Györgyöt idézem: ,,A magas jövedelmű falusi rétegek jövedelmének egy része munkaviszonyból származik, más része viszont népgazdaságunk piacgazdálkodási szférájában keletkezik. E szférában érvényesülnek a kereslet —kínálat törvényei, s létrejöhetnek nem közvetlenül munkából származó, profitszerű jövedelmek is. E jövedelmek tőkévé válását társadalmunk törvényei nem teszik lehetővé. Mivel a magán- termelés és -értékesítés szférájában keletkezett felhalmozás nem tér vissza a termelésbe, a fogyasztásban csapódik le. Ez a közgazdasági oka — egyéb presztízsokok mellett — a magas jövedelmű falusi rétegek olykor pazarló fogyasztásának. Éppen az a társadalmi réteg vesz fel pazarló fogyasztási szokásokat, amelyet a tőkés társadalomban a szigorúan takarékos életvitel jellemez." Mindehhez csak még any- nyit, hogy társadalmilag mégiscsak az lenne a kívánatos, ha a felhalmozás visszatérne a termelésbe, ha a háztájin piacra termelő parasztnak érdemes volna például kisgépeket vásárolnia, vagy bevezetnie esetleg tetemes költséggel a modern technológiát, amely magasabb jövedelmet jelentene (egyéni érdek) és ugyanakkor a termelékenységet is növelné (társadalmi érdek). EhheZ viszont a szabályozó rendeletek módosítása mellett az szükséges, hogy a bizalomnak olyan légköre alakuljon ki, olyan törvénybe foglalt biztosítékokat nyújtson a társadalom — egyre több ilyen tendencia figyelhető meg —, hogy legyen értelme a takarékosságnak, és akik önös érdekből ugyan, de a társadalom hasznára vállalják ezt a kockázatot, azokat ne fenyegesse, állandóan az a veszély, hogy a minden virág virágozzék időszaka múltán az állam nagy virágvágó ollója derékban metsz majd e| minden jobbra törő szándékot. Visszatérve a hidasi parlagföldekhez, nyilvánvaló, hogy mindent nem lehetett legelővé átminősíteni. A mélyebb fekvésű és táblás gazdálkodásra alkalmatlan területek hasznosítását a bogyósgyümölcstermelő szakcsoport oldotta meg. A csoport szervezése és alapítása régi ismerősünk, az örökké tevékenykedő Bognóczky Géza, református lelkipásztor érdeme. Visszaemlékezéseiben a következőket írja a szakcsoport megalakulásáról: ,,1956 nyarán találkoztam az utcán Mártonfalvi Barnabás katolikus emberrel, kinek a Határárok partján volt egy darabka földje, kb. 5 holdnyi, de parlagon hagyva évek óta, mert vizenyős terület lévén, a nadály és csikófarok tenyészett benne csak. Ö szólított meg. Tiszteletes úr, vegyen legalább egy holdat belőle. Olcsón adom. Látja, Hütter is vett egy holdat, s milyen szép káposzta meg murok termik benne. Nincsen pénze? Megadja, mikor lesz! Megvettem tőle egy hold földet 2500 forintért, az átírás 500-ba jött. Olcsó volt akkor a föld, senki sem vásárolta. Rendbe tettem, s kora tavasszal bevetettem mákkal. Szép termés ígérkezett. Mikor javában virágzott, én minden reggel kimentem leszedni a szirmokat, hogy az ormányos bogár ne tegye tönkre. Egy délutáni felhőszakadás azonban úgy felduzzasztottá a patakot, hogy az kilépett medréből. Szomorúan érdekes látványt nyújtott a víz színén viruló mákvirág-sziget. Nem sokáig virított, hamarosan elrohadt az egész. Ahogy a víz lefolyt róla, s felszáradt a föld, Hütter földszomszédommal ketten megemeltük a gátat. Ugyanakkor a túlsó parton a kishidasiak is megemelték a töltést, védve veteményeskertjüket. A fellazult talajból méteres nadály- gyökereket húztunk ki. Arra gondoltam akkor, hogy ebben a nedves talajban jól érezné magát a málna meg a ribizli. Szüleim évtizedek óta termelték a kert vizenyős részében e két növényt. El is határoztam, hogy betelepítem vele a földemet. Hat szekér érett trágyát szórtam rá, s még földet, így készítettem elő a telepítésre. Felvettem a kapcsolatot az ország valamennyi kutató intézetével, növénynemesítő telepével. A Magyarországon akkor ismert legjobb fajtákat hozattam meg, egyéves, gyökeres mál- nasarjakat. 300 tő angolt, 300 tő 401-est, 150 tő Loyd George-ot, 300 tő Knevett-et, 150 tő Biliárdot, a helyi fajtákból Ferencit, Nagymarosit, Ménfőcsanakit, Nógrádverő- ceit. A földet beosztottam kétméteres sávokra és egyméteres tőtávolságra. Minden tő helyére egy kis gödröt ástam, s a közepébe félméteres vesz- szőt dugtam. így hét. nyílegyenes sorom lett. Munka közben jöttek hozzám az emberek, nézték és érdeklődtek, hogy mit csinálok. Hütter jött leggyakrabban, s minden mozzanatot megfigyelt. Addig-addig figyelt, míg ő is kedvet kapott az ültetéshez. Neki is rendeltem málnatöveket. Egyre, többen jöttek kíváncsiskodni, majd segíteni, ültetni, s felajánlották a társulást is. Két napig gondolkoztam a dolgon, aztán elhatároztam, hogy bérbe vesszük a többi vizenyős területet is, s csoportban beültetjük. Egy héten át hirdettem, kérdeztem: ki akar társulni a málnáshoz? A jelentkezők száma 12-re emelkedett, s így végigjártam a hivatalos utat a tanácsnál. Dobribán Antal hidasi tanácselnök-helyettes nagyon sokat segített ügyünkön (később ő is ültetett saját földjébe fél hold fekete ribizlit), 6 hold OFA-földet kisajátított részünkre a patak partján. Beleesett Hü'.ter és az én egy hold földem is, de helyette a bonyhádi határban kaptunk területre kisebb (530 négyszögöl), minőségre viszont ennél jobb földet. A tagok hetente kétszer jöttek a lelkészi irodába, s megbeszéltük a továbbiakat. Később összeköttetésbe léptem a ménfőcsanaki és a nagymarosi málnatermelő szövetkezettel, s mindenben kikértem a tanácsukat, hogy például egy tőről mennyi termés várható, mikor érj el a tetőpontot, hol és hogyan lehet értékesíteni stb. Elkészítettem az alapszabályt, s a tagoknak felolvastam. Változtatás nélkül elfogadták. Jeleztem, hogy a me- cseknádasdi földműves szövetkezet keretében fogunk működni, $ így szövetkezeti tagokká kell váljunk. A nevünk egyelőre Málnatermelő szakcsoport. Készen kiállított belépési nyilatkozatot kaptunk, s csak alá kellett írni. Imre László, Balogh András, Adorján András, Hütter Henrik és Meskó László voltak a legelső tagok. Vegyes összetételű volt a csoport. Meskó László helybeli postamester, Hütter Henrik gyári munkás, Imre László nyugalmazott tisztviselő Bonyhád- ról, Bognóczky József öcsém helybeli tanító, dr. Markos Sándor tanár, Adorján András állás nélküli, Tőkéssy Jenő kertész Bonyhádról, én hidasi ref. lelkész, Kéri János bonyhádi ev. lelkész — ezek nem székelyek —, ’ellenben Balogh András, ömböli Péter, ömböli János és Faluközi Gergely székelyek voltak, a hidasi brikettgyár dolgozói. Nagy mennyiségben rendeltem málnatöveket, s megkezdtük a telepítést. A magam területére kísérletképpen minden fajtából ültettem. A, fertődi kutatóintézettől Kittatimmy és /.avion szederindát rendeltem. Ezek jobban bírják a mi telünket, s nem futók. Úgy lehet művelni, mint a málnát, két méter távolságban. Fejes János MÁV-felügyeló is küldött nekem 5 db Theodor Reimers nevű szederindát e kísérőszöveggel: Sok sikert kívánok a szederkultúrához, ha majd ki akarják irtani, ne engem szidjanak! Megérkeztek az újabb tövek Debrecenből: 25 tő egres, 45 tő piros ribiszke és 30 tő fekete ribiszke. A soproni erdőgazdaságtól pedig megérkezett az a 300 db sima aranyfűz dugvány, amelyet a célból rendeltem, hogy elültetem végig a patak partján. Télen lehet kosarat fonni belőle. Hármon el is ültették a füzeket, mások nem. A vesszők megvastagodtak, kosárfonásra nem került sor. Amikor minden együtt volt — tagok, alapszabály, dugványok, törvényes keret —, a közgyűlésen felvetettem a kérdést, ki legyen az elnökünk. A tagok kérdően néztek rám, természetesnek tartották, hogy én leszek az. Eavhangúlag rám is ültették a füzeket, mások gyaráznom, hogy a mostani helyzetben a pap senkiember, s az ügy intézése is nehezebben megy, ho oap kéri, főként olyan, aki internálótáborban volt 56 után. Lehajtották a fejüket és hallgattak. A tagok közül Adorján András apja pár hold földjén gazdálkodott. lovat tartott, s kertjében szépen fejlődtek a gyümölcsfák, jól gondozta. Őt javasoltam az elnöki tisztségre. A tagok közül Meskó kivételével, senki sem ismerte közelebbről, de mert én ajánlottam, elfogadták. A falu népe, főképp a tsz- taaok erősen figyelték, hogy mit csinálunk, mert csoportunkat úri téesznek hívták. Mi annál nagyobb szorgalommal, összefogással dolgoztunk, megmutatván, hogy jobban vesszük a munkát, mint ők. Mert bizony ők kedvetlenül dolgoztak, s nagy adóssággal küszködtek. Az utóbbi időben rájöttem, hogy a jól haladó közösségi munka összefüggésben van az intelligenciával. Ezzel magyarázható meg, hogy a tsz némely helyen igen jól megy, máshol meg sehogyan sem. HÉTVÉGE 9. Albert Gábor Emelt fővel (RÉSZLET) Lossonczy Tamás rajza