Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)

1983-07-25 / 204. szám

Véget ért a Pécsi Nyári Színház Kedvezett az időjárás Kellemes esték - telt házakkal Szabó Géza felvétele „Harkány szépe ’83” Este hat után már jött a nép a harkányi fák alá, a Bá­nyász étterem kertjébe. Belép­tek a kapun nagy reménnyel, hogy egy estére hátha kint maradnak a köznapi nyűgök. A Boros zenekar mindjárt se­gített is nekik, a jól szerkesz­tett estén a zenét aláúsztatták ritkajó szarvaspörkölt illatával. De az idegnyugtató illatjáté­kok közben néhány gyanakvó férfiember arra lett figyelmes, hogy a női szépségverseny zsűrijébe egyre több nőt vá­lasztanak be. És ha nő bírál el nőt?! . .. Hajjaj! Mindegy, jöttek a lányok. Egyikük csupotüllben, majd­nem elszállt a fodraival. Hát. . . Volt véleményünk, de nem mi voltunk a zsűri. Aztán pódiumra indult a 11-es szá­mú hölgy: minden lépésénél felhördültek a nézőtér tenor- és baritonhangjai, mivel szép is volt, meg a szoknyáját oly magasságig vágták fel a nem- istudommilyen «szabók . . . Zsű­ri visszavonul, tömeg táncol és eszik, majd eszik és tán­col. Felejti köznapi nyűgét. A zenekar gitáron, elektromos orgonán „húzza" a nótát: „Akácos út, ha végigmegyek rajtad én . . ." Egy magyar úr német vendégével angolul, ám kispesti dialektusban közli, hogy ez egy „old hungarian blues". De a német idegei vasból vannak, és csak kana­lazza a szarvaspörkölt harma­dik adagját. Végül . . . eljő az éjfél és a zsűri. Harmadik helyezett: Vé­kony Éva 17 éves pécsi tanuló. Második: Pataki Anikó 17 éves sellyei asszisztens. Tőle mór zúg a tömeg, mert tényleg na­gyon szép. Végül az első, vagyis „Harkány szépe ’83" — a slicceit szoknyás: Szlezák Anikó. A férfitorkok most fe­lejtik el igazán azokat a bi­zonyos köznapi nyűgöket és több szólamban éltetik. — Beremendi és 17 éves — mondja. — A komlói Steinmetz Szakközépiskolába járok. '— Meséljen magáról’ vala­mit! — Fodrász szerettem volna lenni, de szüleim a középisko­lát választották. Tervem: a vé­dőnői hivatás, szegedi diplo­mával. — Mivel tölti idejét, ha na­gyon ráér? — Makramézok. Kézimun­kázni is szeretek, de olvasni nem. Néhány szó a zsűri egyik tagjától, Bicskei Ilona zentai női szabótól: A 12 lányból többen nem tudnak öltözködni, megjelenni. Ez pedig nagy hi­ba egy lányon. Továbbá aranyos bácsika kérdezgette a kerítésnél: — Tudnak ezek a lányok kapál­ni !? Földessy Dénes Gyorsmérleg: rekord látogatottság Minden siker a 1T éveseké volt Mintegy háromezer ember tüntetett Hebronban, az izraeli kor­mánypolitika ellen. A demonstrációt a Békét most mozgalom szervezte. Madridi találkozó A madridi találkozó vasárnap délben megkezdett újabb tel­jes ülésén a résztvevő országok három csoportjának képviselő­je — Ausztria, Franciaország és Bulgária küldötte — vala­mint az Egyesült Államok és a Szovjetunió fődelegátusa szor­galmazta a máltai javaslatok felülvizsgálását. A felszólalók kifejtették, hogy a záródokumentum-tervezet végleges elfogadását akadályo­zó máltai fenntartások megvál­toztatásával mielőbb lehetővé-f TOKIÓ: Vasárnqpra száz- tizennyolcra emelkedett a Ja­pán nyugati részén tomboló vi­har halálos áldozatainak szá­ma. Ilyen méretű természeti ka­tasztrófára a háború utáni években még nem volt példa Japánban. Rengeteg a sebesült, s sok az egyelőre eltűntnek nyilvánitoti ember is. Nyugat- Japán öt körzetében az esővíz 12 ezer lakóházat árasztott el, elmosott tizenöt hidat, többhe- lyütt tönkrementek az utak és a vasúti sínpályák. A helyreál­lítási munkálatoknak csak né­hány nap múlva lehet nekilát­ni, miután végeiét az esős év­szak. ♦ BUKAREST: Nicolae Ceau. sescu, román államfő befejezte Etiópiát, Zimbabwét, Mozambi- kot, Zambiát és Szomáliát érintő, több napos afrikai körút­ját és szombaton visszatért Bu­karestbe. ♦ TEHERÁN: Az iraki rádió jelentése szerint Szaddam Husszein elnök szombaton had­ügyminisztere és vezérkari fő­nöke társasagában megszem­lélte az északi frontot, ahol a harcok folynak. A hivatalos iraki hírügynökség jelentette: elkeseredett harcok lolynak ;,erőink és ellenséges csapatok valamint szabotőr ügynökök között, akik elárulták az or­szágot". Az iraki közlemény nem beszél elvesztett állások­ról, csupán azt mondja, hogy megöltek 600 iráni katonát és sok mást toglyul ejtettek vagy megsebesítettek. kellene tenni a találkozó sike­res befejezését. Az ülés olasz elnöke a szü­net után megállapította, hogy a máltai küldöttel folytatott konzultációk egyelőre ered­ménytelenek. A madridi ta­lálkozón első alkalommal va­sárnap tartott teljes ülés ez­zel véget ért. A tanácskozás-sorozat kö­vetkező teljes ülését kedden délelőtt tartják. ♦ ÚJ-DELHI: Tizenhárom em­bert ölt meg és tizet súlyosan megsebesített egy ámoKfutó rendőr az indiai Mandszaur vá­rosban. A PTI indiai hírügynök­ség jelentése szerint a rendőr a város egyik hindu templomá­ban lövöldözött, áldozatai kö­zött van a templom főpapja is. Az ájno'kfutóval végül az elfo­gására kirendelt rendőr-őr|áral végzett. ♦ LONDON: Egy londoni bíróság nyolc évi börtönbünte­tésre Ítélt egy örmény terro­ristát, aki tavaly szeptember­ben fegyveresen behatolt a londoni török nagykövetségre, ahol túszokat akart szedni, hogy Törökországban börtön­ben levő örmények kiszabadí­tását követelje. Akciója ku­darcba lulladt. A terrorista ahhoz a szervezethez tarto­zott, amely a múlt héten a pá­rizsi Orly repülőtéren bomba- merényletet hajtott végre. ♦ HAMBURG: Két légisze­rencsétlenség történt az NSZK- ban szombaton. Borkum sziget közelében a pilótával és hét utassal — a nyugatnémet Vö­röskereszt munkatársaival - a fedélzetén zuhant le egy re­pülőgép. Valamennyien ször­nyethaltak. Neumarkt (Ober­pfalz) közelében egy magán­gép járt szerencsétlenül. Négy utasa életét vesztette, az ötö­dik életveszélyben van. Pályázatot Hirdetünk; különböző munkakörök betöltésére: — faipari mérnökök — faipari üzemmérnökök és — technikusok részére pécsi munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat „Bútoripar" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük. Wassermann — Leigh La Mancha lovagja c. musi­caljének 6. előadásával szom­baton, július 23-án este véget ért a Pécsi Nyári Színház egy­hónapos rendezvénysorozata. A hétvégi gyorsmérleg adatai szerint öt (a Városi Sportcsar­nok Fülöp-szigeti előadásával együtt hat) helyszínen, 42 elő­adáson 13 500 nézőt számoltak meg. (A tavalyi 48 előadást 9600 néző tekintette meg.) A csaknem négyezerrel több né­ző valóságosan is nagyobb ér­deklődést tükröz. Ha ennek intenzitására is készülne sta­tisztika, minden bizonnyal a Tettyei romok színhelye és elő­adásai: a felújított Székelyfonó négy előadása, s főképp a La Mancha lovagja c. musical foglalnák el a legelőkelőbb helyet. Előbbi telt házakkal, utóbbi túltelített házakkal ment, s így is több százan le­hetnek még, akik szívesen meg­néznék, ha az előadásokat folytatnák. (Elképzelések sze­rint ősszel, valószínűleg az Ifjúsági Házban, szeretnék to­vább vinni a valóban kitűnő közönség-fogadtatású darab előadásait.) De mindvégig telt házakat vonzott a Rock Szín­ház West Side Síory-produk- ciójának három előadása; Eck Imre Danaidák c. kamaraba­lettjének négy előadása -és az új helyszínen az Anna-udvar- beli három Chilei dalest. A Máté-passió c. balettfantázia, a Szabadtéri Táncszín idei fő műsora kb. átlagosan 80 szá­zalékos látogatottságot köny­velhet el, ami ennek a játék­térnek az eddigi rekordja. A szélsőséges vélemények ellené­re is soha ennyien nem láto­gatták a Szabadtéri Táncszin előadásait. A közönség jobbára Pécsről és környékéről verbuválódott. A megye területéről 12 autó­busszal érkeztek csoportok a nyári színház igazgatóságának szervezésében. A megyén kívül­ről mindössze egy busznyi kö­zönség érkezett csoportosan, Tamásiból. E téren még van tennivaló . . . Szerencsésnek mondható a nyári színházi idény az időjá­rás szempontjából. A próbák közül ugyan több is elmaradt, az előadások közül viszont egy sem. A közönség általá­ban kellemes, langyos, vagy ki­fejezetten meleg estéken ül­hette végig a produkciókat. W. E. Az idei Harkány szépe — középen — udvarhölgyeivel. A Ki mit tud? finisében A Figurina-bábegyüttes tagjai balról: Kakas Éva, Fers Klára, Wesztl László és Siklósi Gábor. Gáli Gyula felvétele „Cipőék” befutónak IIMMIIR reklámfilmet készítveliik A különleges, egyéni hangú bábelőadás megtette hatását, a középdöntő óta már súgdos- nak mögöttük: „Mit gondolsz, hangszert visznek abban a bőgőtokban? Áh, dehogy — válaszol a tudálékos — abban hordják a cipőket.” A lefülelt párbeszédet Cipőék elevenítik fel. Cipőék. Szinetár Miklós „ke­resztelte" el őket, a nevet sen­ki nem mossa le róluk. Név­adó „atyjuk" még valamivel „megbélyegezte” őket. Produk­ciójuk, Obrazcov művészetére emlékeztette. — Kezdő bábosok nem is álmodhatnak nagyobb elisme­résről — emlékezik az elődön­tőre, Siklósi Gábor, a Figurina Bábegyüttes vezetője. — Azo­kat az utakat keressük a báb­művészetben, ahol a legegy­szerűbb formákkal tudunk em­bereket ábrázolni. Ha az elő­adó segít, ma már szinte min­denki képes belelátni a leg­közönségesebb tárgyba is egy embert, egy figurát. Ezáltal iz­galmas élményben lesz része, hiszen az ábrázolt tárgy mesz- sze van a valóságtól, s ez jó­3—4 éves gyakorlattal rendelkező — lehetőleg férfi — jogügyi előadót vagy jogtanácsost SÜRGÖ9EN FELVESZÜNK. Jelentkezés írásban, vagy személyesen. DÉL-DUNÁNTÚLI RÖVID- ÉS KÖTÖTTÁRU NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT Pécs, Közraktár u. 1., személyzeti vezetőnél. Pályázatot hirdetünk MŰSZAKI OSZTÁLYVEZETŐI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE. Pályázati feltételek: egyetemi (erősáramú villamos) végzettség, legalább 5 éves ipari vezetői gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. A PÁLYÁZATOKAT „ELEKTRONIKA" JELIGÉRE A HUNYADI ÚTI HIRDETŐBE KÉRJÜK. kedvet, nevetést vált ki az em­berekből. — Nem néztek furcsán a boltban, amikor a kezükre kértek 44-es bakancsot? — Nem, mert üzletben meg sem próbáltuk, inkább ismerő­söknél kilincseltünk. Lácira, a !V. Bányaüzem operátorára, munkatársai még gumicsizmát is rá akartak tukmálni — me­séli Fers Klára, aki pedagó­gus, férje friss diplomás báb­színész. A láb-show tulajdon­képpen az ő vizsgadarabja volt, amit később betanított a többieknek. — Nyílt titok, hogy a „Ki mit tud?” kicsit hasonlít a ha­zárdjátékra, hiszen előre nem lehet tudni, mikor kell a „nagy adut” kijátszani. — Mi pókerjátékosok vol­tunk, mert egy jóval kezdtünk, egy általunk jobbnak tartottal folytattuk és utoljára hagytuk a kevésbé populárisai, a ne­hezebben érthetőt. Felvillantanak néhány pilla­natot a próbákról. Kakas Éva előbb pedagógusi szigorral, majd könyörgőre fogva tilta­kozott egy általa pikánsnak tartott jelenet ellen, de meg­győzték az ellenkezőjéről. Egy másik jelenetet aztán baleset miatt hagytak ki: — Fogakat csináltunk a ci­pőknek és az egyik megharap­ta az ujjamat — mutatja a kötést Éva férje Wesztl László. — Volt éppen elég bajom, mert ráadásul senki nem tud­ta megállni röhögés nélkül, amint egy ilyen tuskólábú, da­gadt, szakállas alak — mint én vagyok — nekiáll balet- tozni. — Igaz, hogy a „Ki mit tud?" felhívására alakultunk, de nem kimondottan a kubai utazás re­ményében. Nem akarunk szét­oszlani a vetélkedő után, ha hívnak, szívesen fellépünk bár­hol. A MAHIR már „ajánlatot” tett: augusztusban cipőreklá­mot akarnak velük készíteni. Ci­pőék tehát befutottak. Stausz Csaba A Ki mit tud? döntője lap­zártakor még tartott. Az ered­ményről keddi lapunkban szá­molunk be. ÓRA A NAGYVILÁGBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom