Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)

1983-07-23 / 202. szám

PÁLINKÁS GYÖRGY Költő bátyámnak tegező modorban Viktor tudod így erre —> arra A Bólyai-geometria számodra is Hír úgy a feltámadás körül Mint ahogy ö mondta volna: minta — minta Rekeszes kazamatta cizellált sakkon így hát karnyújtásnyira kerülhetsz Magadhoz vagy attól távolabbról Szemléled a pernye-szomját Bomlandó fiatalság szépségét Mi a mandula-izű törvények Okán hihető volt de tudva-tudván Hogy a túloldalról megláthatnak JÁDI FERENC Ébredő papiros Sógorom elnyomja a vekkert Lehorgasztott fején hajhóló Necc Karórái száritkoznak a kemencén Kivezetlek a napvilágra Nyugtatom szótlan kapcádat Igénybe veszem a zsebtükröt „Ez mind az urad szótára” Tördelem a kezemet Csöppeszű Tejtestvéreim ágynak esett süvegek Felkelnek löszeres felsőtesttel Reggelben talpalnak betűik bárkifiával MIHALIK ZSOLT Alom Ülök — kicsi néger dzsungel sűrűjében. A kezemben banán, orromban karika. Feketéllik babám — gyémántos barika. Érte elepedek. Ezt álmodom ébren: szörnyű telepesek fehér erdejében. , ERŐS ZSUZSA Este van Éppen mikor hazafelé. Szobákból csendben szivárognak ki a hírek, benzines sötétben szerelem motoz, virágillatban mindennapi kisértet. Dúdolok, lépteim szaporázom, miközben néhány sarokkal arrébb toronymagas fal mögül lesnek utánam kamaszkori szorongásaim, éjszaka; álmok, mikor nagyapám meghalt gyász-ütemet dobolt az eső, majd emlékeim átjáróháza, összegyűrt lepedőm, fogcsikorgatásos éjszakák; Ha megállnák most, vagy visszafordulnék, csak egy percre elhallgatnék — jaj nekem Kürti Mihály: Naplemente Horváth Dezső: Folyam ..., A Mecseki Fotóklub alkotó- csoportja Huszonöt éves jubileumát ünnepelte ta­valy a nagysikerű Nő ’82 kiállítással a Me­cseki Fotókiub. ötéves volt a tagjaiból ala. kult Focus-csoport. Az elmúlt hetekben a Mecseki Fotóklub egy másik körének al­kotásaival ismerkedhettünk meg a Helyőr. ségi Művelődési Központban. Hét fotómű­vész képeiből zárul hétfőn a kiállítás a ház emeleti termében, a Mecseki Fotóklub al­kotócsoportjának bemutatóján; Csonka Ká_ roly, a BÉV dolgozója nagyméretű színes- képeivel jelentkezett, kezekre komponált variációkkal. Hámori Gábor pedagógus, Horváth Dezső, a Pannónia Áfész reklám­grafikusa, Kürti Mihály, a Pannónia Pécsi Rajzfilmstúdiójának trükkoperatőre. Kört- vélyesi László, a JPTE Tanárképző Kará­nak fotósa Kicsinyítés címmel mutat be sorozatot. Ornódi László több kis képet mutat be a kiállításon, Grazban, Koper- ben, a NÖ ’82 kiállításon már szerepelt fotográfiákat. Dr. Tóth Pál orvos a vizsga, időszakról készített képriportját állította ki. Eleven és sokrétű fotóművészeti életre utalnak a fentj felsorolások. Mindebből néhány érdekes ötletet, megoldást villant fel a Mecseki Fotóklub hét tagjának ki­állítása a Helyőrségi Művelődési Házban. Ornódi László: Szi.uett Történetek 1. Herpai Tamás már becsukta maga mögött az ajtót, de a kollégák még akkor is síri csendben, döbbent tekintettel meredtek maguk elé. Végül Já­nosi, az enyhén kopaszodó, testes kémiatanár törte meg a csendet. — Nahát!... Ez a Her­pai?! ... Nahát!... Ez volt különben is a szava- járása, amiért q gyerekek egy­más közt csak „Nahát tanár úrnak" szólították, a kollégái pedig legtöbbször megmoso­lyogták csupán. Most azon­ban nem mosolygott senki. Mintha légüres folyosó kelet­kezett volna a szobában Her­pai mögött. Az igazgató az ablak előtt ült fehéren, mint a fal. Mintha hatalmas mélység támadt volna a lábai előtt, és neki az omladékos peremen kellene visszanyernie elvesztett egyensúlyát. Lassan aztán mindenki ne- szezni kezdett. Tologatták, hú­zogatták a székeket, megigazí­tották az asztalokon a dolgo­zatfüzeteket; volt aki beírta a naplót, rágyújtott, — de még mindig nem szólt senki. Az igazgató felállt és nehézkes, fgradt léptekkel kiment. Ami­kor becsukódott mögötte az aj­tó, éppen csak egy rövidke foszlányt engedve be a kinti zsivajból, — mindenki, szinte egyszerre, beszélni kezdett. A felszabadult nyelvek és gondo­latok hullámverése volt ez, — olyan hangzavar, melyet a megfogalmazott és kimondott vélemények ébresztenek akkor, amikor más' fogalmazza meg és mondja ki helyettünk is őket. Persze ez az egész hang­zavar belefért volna a Jánosi tömör csodálkozásába is. Már­mint abba, hogy „naháteza- herpainahát". Herpai Tamás persze mind­erről semmit nem tudott. Ami­kor becsukta maga mögött az ajtót, akkor ezzel a mozdulat­tal becsukott minden ‘ visszave­zető lehetőséget is. Kezét zseb- revágva, szótlanul baktatott hazafelé. A szája szegletében különös kis mosoly bujkált. Tu­lajdonképpen elégedett volt. És ezzel itt vége is van a do­lognak. Herpai nem lépi át többet azt a küszöböt, az igaz­gató túlteszi magát a kellemet­FERLING JÓZSEF len emlékeken, és a többiek ... a többiek egy hét múlva újra csak nyelnek nagyokat az igaz­talan elmarasztalások és szá­monkérések miatt. Ök marad­nak, és nincs képességük arra, hogy légüres folyosót hagyva maguk mögött, fölényes moz­dulattal csukják be az ajtót. 2. Hagyományos, egyszerű kis hernyó volt csupán. Összegöm­bölyödve pottyant alá egy túl kíváncsi fűszálra, amely persze éppen csak mégrezdült alatta. Egyébként meleg volt, nyár, és mi egymás kezét simítva ültünk felette a pádon. A tenger fe­lől néha hajókürtök hangját idézte a szél, míg a betonzott sétányon emberek helybe­liek és idegenek — járták ép­pen aznapi útjaik. Elhallgattál és csendben fi­gyeltük a fűben ff hernyót. Szinte pillanatok alatt túltette magát a zuhanás okozta meg­lepetésen, és bátor mozdula­tokkal a sétányra araszolt. . 8 méter és 30 centiméter. Nyár van, meleg, emberek hada, 34»es, vagy akár 42-es cipők. Ö minderről mit sem gondolko­dott. Fürgén, ámbár nehezen gyűrve le a centimétereket, haladt esélytelenül a túlsó sze­gély felé. Talán érezte, hogy ott rnég zöldebbek a fák, a bokrok, hogy puhább, fino­mabb a gyep. Tét nélkül, cél nélkül nem vállalkozik senki semmire. Egy cipőtalp, vagy egy jobb szemű madár — vé­gül egyre megy. Innen már nincs merre pottyanni tovább. Balról idős házaspár közele­dik. A néni 20 centiméterese­ket, a bácsi félmétereseket lép. Pár másodperc múlva metszi egymást a két egyenes, és ak­kor vége ennek a történetnek is . . . De nem! Felsóhajtok, —■ akkor veszem észre, hogy mind­ketten lélegzetvisszafojtva szur­kolunk neki. De úgy tűnik, hiá­ba mégis. Jobbról most valaki futva érkezik. A kereszteződési pont felett átlendül a test és a küzdelem folytatódik tovább. Amott egy nagymama az uno­kájával leül, — nem' zavarják hát a harcot, az egyenes vo­nalt. A túlsó szegélynél egy kislány, és mellette a kutyája szalad. A hernyó most néhány pillanatra megáll. 38-as magassarkú szandál közeledik. Ö még pihen, moz­dulatlanul várja azt, ami im­már elkerülhetetlen. Aztán fel­ébred hirtelen a talp, a láb­ujjak és a sarok árnyékot ve­títő háromszögében, — ezt is megúszta —- és elindul tovább. Az araszoló kis test egyre ap­róbb lesz, ahogy távolodik, de azért még láthatóan halad. A fagylaltosnál, ahol a sé­tány a tengerhez simul, fegyel­mezett gyerekcsapat bukkan elő. Szemükben még ott csil­log a tenger fénye, ajkukon élet, ahogy jönnek négyesével, apró lábaikkal végigsimítva a betonutat. Már csak ezeket a pici lábakat figyelem, amint kissé rendezetlenül, fürgéh kö­zelítenek. • Magomban kiszámí­tom gyorsan a találkozás he­lyét. Rád pillantok, — te is ép­pen ezt teszed . .. Ha a her­nyónk is tartja az iramot, akkor éppen másfél méterre lesz a túlsó szegélytől, amikor... Tartja az iramot. A gyerekek is. A tegnapi film, a mai ten-, ger és a holnapi álmok zsiva­ja egyre hangosabb. Már el­tűnt lábaik alatt az a mozgó apró kis vacak. Az egész talán 10 másodperc ha volt. A gye­rekcsapat, és vele természete­sen belekapaszkodva a zaj — gyorsan távolodik. Alig egy méterre a túlsó szegélytől, a sétányon, valami lassan ara­szol tovább. Aztán eléri a sze­gélyt, a betonperemet, meg­birkózik vele, és eltűnik a szí­neket tovább már megkülön­böztetni nem tudó szemeink elől. Hagyományos, egyszerű kis élete folytatódik tovább. Mély levegőt veszel, tüdőd megtelik e tenger illatával, aprópénzt keresünk és elindu­lunk a fagylaltos felé. Már mi sem figyelünk a lá­baink alá . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom