Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-23 / 202. szám
PÁLINKÁS GYÖRGY Költő bátyámnak tegező modorban Viktor tudod így erre —> arra A Bólyai-geometria számodra is Hír úgy a feltámadás körül Mint ahogy ö mondta volna: minta — minta Rekeszes kazamatta cizellált sakkon így hát karnyújtásnyira kerülhetsz Magadhoz vagy attól távolabbról Szemléled a pernye-szomját Bomlandó fiatalság szépségét Mi a mandula-izű törvények Okán hihető volt de tudva-tudván Hogy a túloldalról megláthatnak JÁDI FERENC Ébredő papiros Sógorom elnyomja a vekkert Lehorgasztott fején hajhóló Necc Karórái száritkoznak a kemencén Kivezetlek a napvilágra Nyugtatom szótlan kapcádat Igénybe veszem a zsebtükröt „Ez mind az urad szótára” Tördelem a kezemet Csöppeszű Tejtestvéreim ágynak esett süvegek Felkelnek löszeres felsőtesttel Reggelben talpalnak betűik bárkifiával MIHALIK ZSOLT Alom Ülök — kicsi néger dzsungel sűrűjében. A kezemben banán, orromban karika. Feketéllik babám — gyémántos barika. Érte elepedek. Ezt álmodom ébren: szörnyű telepesek fehér erdejében. , ERŐS ZSUZSA Este van Éppen mikor hazafelé. Szobákból csendben szivárognak ki a hírek, benzines sötétben szerelem motoz, virágillatban mindennapi kisértet. Dúdolok, lépteim szaporázom, miközben néhány sarokkal arrébb toronymagas fal mögül lesnek utánam kamaszkori szorongásaim, éjszaka; álmok, mikor nagyapám meghalt gyász-ütemet dobolt az eső, majd emlékeim átjáróháza, összegyűrt lepedőm, fogcsikorgatásos éjszakák; Ha megállnák most, vagy visszafordulnék, csak egy percre elhallgatnék — jaj nekem Kürti Mihály: Naplemente Horváth Dezső: Folyam ..., A Mecseki Fotóklub alkotó- csoportja Huszonöt éves jubileumát ünnepelte tavaly a nagysikerű Nő ’82 kiállítással a Mecseki Fotókiub. ötéves volt a tagjaiból ala. kult Focus-csoport. Az elmúlt hetekben a Mecseki Fotóklub egy másik körének alkotásaival ismerkedhettünk meg a Helyőr. ségi Művelődési Központban. Hét fotóművész képeiből zárul hétfőn a kiállítás a ház emeleti termében, a Mecseki Fotóklub alkotócsoportjának bemutatóján; Csonka Ká_ roly, a BÉV dolgozója nagyméretű színes- képeivel jelentkezett, kezekre komponált variációkkal. Hámori Gábor pedagógus, Horváth Dezső, a Pannónia Áfész reklámgrafikusa, Kürti Mihály, a Pannónia Pécsi Rajzfilmstúdiójának trükkoperatőre. Kört- vélyesi László, a JPTE Tanárképző Karának fotósa Kicsinyítés címmel mutat be sorozatot. Ornódi László több kis képet mutat be a kiállításon, Grazban, Koper- ben, a NÖ ’82 kiállításon már szerepelt fotográfiákat. Dr. Tóth Pál orvos a vizsga, időszakról készített képriportját állította ki. Eleven és sokrétű fotóművészeti életre utalnak a fentj felsorolások. Mindebből néhány érdekes ötletet, megoldást villant fel a Mecseki Fotóklub hét tagjának kiállítása a Helyőrségi Művelődési Házban. Ornódi László: Szi.uett Történetek 1. Herpai Tamás már becsukta maga mögött az ajtót, de a kollégák még akkor is síri csendben, döbbent tekintettel meredtek maguk elé. Végül Jánosi, az enyhén kopaszodó, testes kémiatanár törte meg a csendet. — Nahát!... Ez a Herpai?! ... Nahát!... Ez volt különben is a szava- járása, amiért q gyerekek egymás közt csak „Nahát tanár úrnak" szólították, a kollégái pedig legtöbbször megmosolyogták csupán. Most azonban nem mosolygott senki. Mintha légüres folyosó keletkezett volna a szobában Herpai mögött. Az igazgató az ablak előtt ült fehéren, mint a fal. Mintha hatalmas mélység támadt volna a lábai előtt, és neki az omladékos peremen kellene visszanyernie elvesztett egyensúlyát. Lassan aztán mindenki ne- szezni kezdett. Tologatták, húzogatták a székeket, megigazították az asztalokon a dolgozatfüzeteket; volt aki beírta a naplót, rágyújtott, — de még mindig nem szólt senki. Az igazgató felállt és nehézkes, fgradt léptekkel kiment. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, éppen csak egy rövidke foszlányt engedve be a kinti zsivajból, — mindenki, szinte egyszerre, beszélni kezdett. A felszabadult nyelvek és gondolatok hullámverése volt ez, — olyan hangzavar, melyet a megfogalmazott és kimondott vélemények ébresztenek akkor, amikor más' fogalmazza meg és mondja ki helyettünk is őket. Persze ez az egész hangzavar belefért volna a Jánosi tömör csodálkozásába is. Mármint abba, hogy „naháteza- herpainahát". Herpai Tamás persze minderről semmit nem tudott. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, akkor ezzel a mozdulattal becsukott minden ‘ visszavezető lehetőséget is. Kezét zseb- revágva, szótlanul baktatott hazafelé. A szája szegletében különös kis mosoly bujkált. Tulajdonképpen elégedett volt. És ezzel itt vége is van a dolognak. Herpai nem lépi át többet azt a küszöböt, az igazgató túlteszi magát a kellemetFERLING JÓZSEF len emlékeken, és a többiek ... a többiek egy hét múlva újra csak nyelnek nagyokat az igaztalan elmarasztalások és számonkérések miatt. Ök maradnak, és nincs képességük arra, hogy légüres folyosót hagyva maguk mögött, fölényes mozdulattal csukják be az ajtót. 2. Hagyományos, egyszerű kis hernyó volt csupán. Összegömbölyödve pottyant alá egy túl kíváncsi fűszálra, amely persze éppen csak mégrezdült alatta. Egyébként meleg volt, nyár, és mi egymás kezét simítva ültünk felette a pádon. A tenger felől néha hajókürtök hangját idézte a szél, míg a betonzott sétányon emberek helybeliek és idegenek — járták éppen aznapi útjaik. Elhallgattál és csendben figyeltük a fűben ff hernyót. Szinte pillanatok alatt túltette magát a zuhanás okozta meglepetésen, és bátor mozdulatokkal a sétányra araszolt. . 8 méter és 30 centiméter. Nyár van, meleg, emberek hada, 34»es, vagy akár 42-es cipők. Ö minderről mit sem gondolkodott. Fürgén, ámbár nehezen gyűrve le a centimétereket, haladt esélytelenül a túlsó szegély felé. Talán érezte, hogy ott rnég zöldebbek a fák, a bokrok, hogy puhább, finomabb a gyep. Tét nélkül, cél nélkül nem vállalkozik senki semmire. Egy cipőtalp, vagy egy jobb szemű madár — végül egyre megy. Innen már nincs merre pottyanni tovább. Balról idős házaspár közeledik. A néni 20 centimétereseket, a bácsi félmétereseket lép. Pár másodperc múlva metszi egymást a két egyenes, és akkor vége ennek a történetnek is . . . De nem! Felsóhajtok, —■ akkor veszem észre, hogy mindketten lélegzetvisszafojtva szurkolunk neki. De úgy tűnik, hiába mégis. Jobbról most valaki futva érkezik. A kereszteződési pont felett átlendül a test és a küzdelem folytatódik tovább. Amott egy nagymama az unokájával leül, — nem' zavarják hát a harcot, az egyenes vonalt. A túlsó szegélynél egy kislány, és mellette a kutyája szalad. A hernyó most néhány pillanatra megáll. 38-as magassarkú szandál közeledik. Ö még pihen, mozdulatlanul várja azt, ami immár elkerülhetetlen. Aztán felébred hirtelen a talp, a lábujjak és a sarok árnyékot vetítő háromszögében, — ezt is megúszta —- és elindul tovább. Az araszoló kis test egyre apróbb lesz, ahogy távolodik, de azért még láthatóan halad. A fagylaltosnál, ahol a sétány a tengerhez simul, fegyelmezett gyerekcsapat bukkan elő. Szemükben még ott csillog a tenger fénye, ajkukon élet, ahogy jönnek négyesével, apró lábaikkal végigsimítva a betonutat. Már csak ezeket a pici lábakat figyelem, amint kissé rendezetlenül, fürgéh közelítenek. • Magomban kiszámítom gyorsan a találkozás helyét. Rád pillantok, — te is éppen ezt teszed . .. Ha a hernyónk is tartja az iramot, akkor éppen másfél méterre lesz a túlsó szegélytől, amikor... Tartja az iramot. A gyerekek is. A tegnapi film, a mai ten-, ger és a holnapi álmok zsivaja egyre hangosabb. Már eltűnt lábaik alatt az a mozgó apró kis vacak. Az egész talán 10 másodperc ha volt. A gyerekcsapat, és vele természetesen belekapaszkodva a zaj — gyorsan távolodik. Alig egy méterre a túlsó szegélytől, a sétányon, valami lassan araszol tovább. Aztán eléri a szegélyt, a betonperemet, megbirkózik vele, és eltűnik a színeket tovább már megkülönböztetni nem tudó szemeink elől. Hagyományos, egyszerű kis élete folytatódik tovább. Mély levegőt veszel, tüdőd megtelik e tenger illatával, aprópénzt keresünk és elindulunk a fagylaltos felé. Már mi sem figyelünk a lábaink alá . . .
