Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-21 / 200. szám
6 Dunántúli napló 1983, július 21-, csütörtök Pécsiek a városért -i Pécs általában mindenütt szép, legalábbis különleges hangulatú, sajátos arculatú — akkor is, ott is, ahol ezt fénykép nehezen adhatja vissza, összképében, egész és mindenütt jelenlévő atmoszférájában az. Cranasztói Pál Egyesületek országszerte — Mór a múlt században is voltak városszépítő egyesületek az országban. A mozgalom több korszakot ért meg, a legújabb néhány éve kezdődött, amikor a lokálpatriotizmust a korábbi negatív kicsengése nélkül is el lehetett fogadni. Ez a 70-es évek derekára datálható; akkor vált világossá, hogy a helybeliek hivatottak a legilletékesebbekként beleszólni a városuk életébe, s akkor került előtérbe a településfejlesztő társadalmi munka is, ezzel a városkép társadalmi kontrollja. Inzsel Ottótól, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa gazdaság- és településpolitikai osztályának a vezetőjétől hallottuk a fentieket, amikor az országszerte terebélyesedő városszépítő mozgalom helyzetéről kértünk tájékoztatást. Megtudtuk azt is, hogy hazánkban ez idő szerint 25 városban működik váltakozó taglétszámmal vórosszépítő egyesület, melyek közül a leggazdagabb múltú a Miről tárgyalt a vezetőség? Legutóbb június 22-én ült össze a Pécsi Várossszépítő és Városvédő Egyesület vezetősége. Ezen elsősorban az egyesületi élet beindításával kapcsolatos teendőkről — így többek között a szakosztályok felállításáról — volt ‘szó. Felmerült a gondolat, hogy a vezetőség tagjaiból álló kisebb létszámú küldöttségek keressenek fel tapasztalatszerzés végett más városokban eredményesen működő egyesületeket: milyen létszámú tagság támogatja az egyesületeket, milyen hatáskörrel tevékenykednek, milyen pénzügyi alappal rendelkeznek, s hogyan gazdálkodnak, stb. Javaslat hangzott el arra vonatkozóan is, hogy az Egyesület vegye fel a kapcsolatot olyan helyi szervekkel, amelyek tevékenységi körükben érintik az Egyesület működési körét, hogy közös fellépéssel eredményesebb legyen a városért végzett munka. Az Egyesület elnökének a javaslatára úgy döntött a vezetőség, hogy szeptemberben — később meghatározandó időpontban — ún. nyílt napot kell szervezni. A pécsiekkel folytatandó ezen eszmecserén kell majd tisztázni, milyen konkrét feladatok megoldását várják az Egyesülettől. A vezetőség legközelebbi ülését július 26-án tartja, s ez alkalommal a város néhány fontos pontját tekinti meg tapasztalatgyűjtés céljából. XIX. században alakult soproni. Vannak megyék, ahol három városban is van egyesület, s érdekességként említhető, hogy ez idáig a tiszántúl' területet nem érte el a mozgalom. — A HNF a megalakulásban segíti a mozgalmat — folytatta Inzsel Ottó —, s utána is közreműködik az egyéni és a kollektív tagok szervezésében. Nagyon fontos ugyanis, hogy erős társadalmi bázisa legyen minden egyesületnek. A közelmúltban az egyesületek kaposvári találkozóján vetették fel: fogja össze a HNF a mozgalmat és találja meg a módját az érdekvédelemnek is. Ennek alapján szeretnénk összehozni az ősszel a Minisztertanács Tanácsi Hivatalával közösen egy országos értekezletet, aminek a célja egy szövetség megalakítása lenne. Ezzel együtt szorgalmazzuk az egyesületek megalakítását, ott, ahol ilyenek még nincsenek. Szót kér az olvasó Régi gázlámpa- karok érdekében Az Aradi vértanúk útján folyó munkák adták a gondolatot: milyen szép lenne, ha azzal tennék még hangulatosabbá, romantikusábbá ezt a régi utcát, hogy a bevezető utcáknál régi gázlámpakarokat szerelnének fel, villanyvilágításra átalakítva. Ezen a környéken lakom immár 60 éve, s még most is előttem van a gázlámpákat gyújtogató-oltogató bácsi, amint a mi utcánk, a Vilmos utca sarkán is végezte fontos feladatát. Évekkel ezelőtt volt már szó a Dunántúli Naplóban a még fellelhető gózlámpakarok megmentéséről, újbóli felhasználásáról. Ezek közül — tudomásom szerint — a Gázmű néhányat leszerelt és őriz. Ma, amikor a város szépítéséről oly sok szó esik, érdemes lenne erre is gondolni. A régi gázlámpák hasznosítása szép városvédő és szépítő társadalmi feladata lehetne a DÉDÁSZ és a Gázmű szocialista brigádjainak. Tegzes Béla Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy észrevételeiket, javaslataikat az alábbi címen közölhetik: Pécsi Városvédő és Város- szépitő Egyesület, 7601 Pécs, Széchenyi tér 1. Pf.: 58. A déli és nyugati tájolású panellakások lakói a nap heve elleni védekezésben lehetetlen megoldásokat agyainak ki, s ezzel bizony alaposan elcsúfítják a városképet. Most a Pécsi Ipari Vásáron egy kitűnő ötletet láttunk: a Pe—Ta barkács- bolt valódi loggián mutatta be Árnyika nevű árnyékoló szerkezetét, ami nemcsak a nap tüze, hanem a beverő eső ellen is véd, stabilitása révén pedig viharálló is. A prospektus egyetlen mondata felkelti a figyelmet: „Tilos az árnyékoló egyéni színezése!" Mi van a kemény tilalom mögött? A szerkezet al. kotója az illetékes tanács; hatóság engedélyező levelét mutatta, amiben előírták, hogy csak sárga színű graboplast ernyőt szabad felszerelni (jóllehet a győri gyár narancs, zöld és kék színű anyagot is szállítana). Eb. bői ered a rémkép: ha hamarjában több százan szereltetné, nek fel Árnyikót a loggiájukra, egy egész városrész borulna sárgába (miután az ún. sötétítő függönyök amúgyis sárgák), mint egy repceföld virágzás ide. jén. Lvov-Kertváros amúgyis egyszínűre sikeredett; miért keil -ezt még ilyen merev előírással is fokozni? Nem hisszük, 'hogy a színek ártanának a városkép, nek. A vadvirágos rét is attól szép, hogy sokszínű virág borítja! szerkesztőség postájából Fagylaltozó a pécsi Nevelési Központ szomszédságában Ornódi László felvétele Húszféle fagylalt különlegesség Annyit bosszankodtunk mát amiatt, hogy a nyári forróságban nem tisztelnek meg bennünket a vendéglátók a hűsítő csemegével. Ez a nyár azonban igazi fagyikülönlegességeket vonultat fel Pécsett.. Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat ötféle főzött fagylatot kínál néhány pécsi cukrászdában. Most arról számolhatunk be, hogy Lvov-Kertvárosban megnyílt egy presszó, amelyben húszféle különlegességet mérnek ... Cikkünk nyomán Köszönet a megtalálónak A Nevelés; Központ mellett levő pavilonban 11-féle fagyit kínáltak, amikor arra jártam. Azonban húszfélét is tudnak csinálni — mondta az üzlet tulajdonosa, Osztermayer István —, a fagylaltporokat külön is ízesítik, s több helyről próbálnak beszerezni természetes aromájú sűrítményeket. Sőt folyamatosan szeretnék fejleszteni az Osz- presszót (a tulajdonosról kapta az elnevezést): korszerűsítik a fagylaltkeverő gépeket, s még ebben a hónapban teraszt épí tenek a fagyikiméréshez, mellette pedig egy dohányzásmentes csak üdítőitalokat forgalmazó helyiséget. A pavilon kör. nyéke is megváltozik, igazi me diterrán hangulatot tükröz, ha megérkeznek az ígért trópusi növények: citromfák, pálmák. Osztermayer Istvánt, bizonyára sokan ismerik, mint az IXI- LON filmstúdió egyik alapitó tagját, cukrászt, benzinkutast, vendéglátóipari vezetőt. Úgy véli, most igazán megtalálta önmagát — remélhetőleg ezt a nyári csemegét kedvelő pécsiek is tapasztalják .. . Bozsik L. Választ vár az olvasó M itől van vízfolyás az utcán? Egy hete jelent meg íiásunk arról, hogy hol őrzik Pécsett oz elveszett holmit, s hova érdemes eljuttatni a talált tárgyakat. Hadd idézzünk a cikkből. Mit mond Kaponyi László- né, a Pécs városi Tanács V. B. Hivatal ügyfélszolgálati irodájának csoportvezetője? „Nagyon sokan keresik nálunk elveszett holmijaikat, de bizony csak töredékük talál rá itt. Ami különösen bosszantó, nem juttatják el hozzánk a megtalált okmányokat, igazolványokat sem. Pedig az emberek többsége — szerencsére — nemigen tud mit kezdeni más irataival, a tulajdonosnak viszont annál több utánajárást, bosszúságot okoz a veszteség.” Tegyük hozzá az irodában tapasztaltakhoz Lingl János pécsi (Fenyves sor 7.) olvasónk levelét, bízva abban, hogy gmit elmond, nem különleges, egyedi dolog: „Szeretném megköszönni a fáradságát annak a középkorú házaspárnak, akik július 11-én, a Perczel utcában megtalálták elveszett pénztárcámat. A személyi igazolványom adatai alapján kinyomozták a címemet, és személyesen hozták el a megtalált holmit. Én a meglepetéstől talán dadogtam valamit, még csak be sem hívtam őket. Emberi magatartásuk előtt tisztelettel meghajolva köszönöm ismét a fáradozásukat. Meggyőztek arról, hogy hinnem kell az emberi jó tulajdonságokban." A pécsi Tündér utca lakói fordultak hozzánk több ízben. Segítsünk, mert az utcában hetek óta folyik az úttesten a víz, félnek, hogy a házakat is elönti. A Pécsi Vízműhöz fordultak már, sok ígéretet kaptak, de a víz folyik tovább. Azt kell mondanunk az utca lakóinak, hogy a Pécsi Vízmű minden ígéretét teljesítette, még akkor is, ha a lakók tapasztalatai nem ezt bizonyítják. A bejelentésre kimentek a Vízmű szakemberei, s első ízben megállapították, nem vízvezeték meghibásodás okozza a vízfolyást. S megállapították, hogy szennyvíz folyik az utcán. Megállapításukat egy mérésük is igazolta később — a vízmintából kiderült, valóban szennyOrsós Józsefnek üzenjük Sellyére, hogy a Mozgáskorlátozottak Baranya megyei Egyesülete várja a továbbtanulni szándékozók jelentkezését. Az egyesület címe: Pécs, Rákóczi út 39/B. Az egyesület munkatársai minden fontos információt megadnak önnek, ha felkeresi őket levelével. JU Sz. l.-né komlói olvasónknak: bizonyára örömmel tapasztalta, hogy televízióműsor vételének lehetőségei megjavultak. A Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazgatóságávízről van szó. Javaslatukra a múlt héten a lakók kitisztíttat- ták a szennyvizesgödröt, ám a vízfolyás csak a hét elején szűnt meg. Ez utóbbi információt szintén a Vízmű szakembereitől kaptuk, akik hétfőn szintén kint voltak a helyszínen. A vállalat tehát magára vállalt egy olyan ügyet, amely tulajdonképpen nem tartozik feladatai közé. A vízfolyást ugyanis valószínűleg az okozta, hogy nem az építésügyi előírásoknak megfelelő, zárt ciszternát használnak az itt lakók, s a szennyvíz szivárog a talajban, s egy idő után utat törhet magának. Nincs tehát semmilyen garancia arra, hogy a mostani eset nem ismétlődik meg ... nak Országos Zavarvizsgáló Felügyelősége arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a helyszíni vizsgálat után beszéltek az antennarendszer karbantartójával és tulajdonosával. Azóta a hibát kijavították, s vétel minőségét ellenőrizték. H. E.-nek Mindszentgodisára és H. K.-nak Olaszba üzenjük, hogy kérdésükre levélben válaszolunk. I. Gy. komlói és E. J.-né pécsi olvasóinkat pedig értesítjük, hogy levelüket továbbítottuk az illetékeseknek. Üzen a szerkesztő Jogi tanácsadó T. l.-né komlói olvasónk kérdése, hogy elhalálozás esetén az élettárs jogosult-e a lakásbérlet folytatására? Igen! Az 1/1971. (H. 8.) Korm. sz. rendelet 80. § (3.) bekezdése értelmében az elhalt élettársa is folytathatja a lakásbérlet; jogviszonyt ha a bérlő halálakor a lakásbérleti jogviszony kezdetétől fogva, vagy legalább egy éve —: állandó jelleggel — a lakásban a bérlővel együtt lakott. Kovács B. és T. I. kérdezi, hogy a telki szolgalom kiterjedhet-e az átjárásra, illetve a víz vételére? Polgári törvénykönyvünk 166. §-a szerint telki szolgalom alapján valamely ingatlan mindenkori birtokosa más ingatlanát meghatározott terjedelemben használhatja, vagy követelheti, hogy a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosa a jogosultságából egyébként folyó valamely magatartásról tartózkodjék. Telk; szolgalmat átjárás, víz. ellátás, és vízelvezetés pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület megtámasztása céljára vagy a jogosult számára előnyös más hasonló célra lehet alapítani. Polgári Törvénykönyvünk elő írása értelmében, ha valamely föld nincs összekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni hogy a jogosult földjeiken átjárjon. Elmondjuk azt is, hogy a telki szolgalom gyakorlása -során a szolgalommal terhelt ingatlan birtokosának érdekeit kímélve kell eljárni. Ha a telki szolgalom gyakorlása valamely berendezés vagy felszerelés használatával jár, a fenntartás költségei a szolgalom jogosultját és kötelezettjét — ellenkező megállapodás hiányában — olyan arányban terhelik, amilyen arányban a berendezési vagy felszerelést használják. I B. l.-né a házassági életközösség megszűnt. Azt kérdezi, hogy lehet-e az egyik felet a lakás elhagyására kötelezni? A lakásügyi jogszabályok előírása szerint, a házasság felbontása illetőleg a házassági életközösség megszűnése esetén a bíróság — kérelemre — a lakás használatát — a bérlőtársi jogviszony megszüntetése nélkül — megoszthatja. Erre akkor kerülhet .-sor, ha ezt a lakás crlapterü'ete, alaprajzi be osztása; helyiségeinek száma és a felek körülményei lehetővé teszik. Abban az esetben, ha a lakás használata nem osztható meg. a bíróság — kérelemre — a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti és az egyik felet a lakás elhagyására kötelezi. Annak meghatározásánál hogy melyik fél köteles a lakást el- haqyni, elsősorban az ott lakó kiskorú gyermekek érdekeire, továbbá arra kell figyelemmel lenni, hogy melyik házastórs magatartása eredményezte a házasság felbontását, illetőleg tette lehetetlenné a lakás közös használatát. A bíróság — kérelemre — a fentebb ismertetett feltételek hiányában- is megszüntetheti a bérlőtársi jogviszonyt és a lakás elhagyására kötelezheti azt a házastársat (:volt házastársat:), akinek a tulajdonában ugyanabban a városban (községben :) megfelelő és beköltözhető lakása van. A bíróság — a volt házas- társak egyikének kérelmére — a bérlőtársi jogviszonyt akkor is megszüntetheti ha a közös lakást két másik lakásra el lehet cserélni, és a volt másik házas- társ a lakáscsere folytán megfelelő lakáshoz jut. Ilyen esetben a bíróság meghatározza, hogy melyik lakásba melyik volt házastárs költözzék. (:1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 99. § :). Sárgulás?