Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-19 / 198. szám
1983. július 19., kedd Dunántúlt napló Környezetvédelem X Jv Szeptemberi Határidő A környezet védelme csak a társadalom széles körű összefogásával, aktív közre, működésével valósítható meg — állapították meg hétfőn azon a tanácskozáson, amelyen a Hazafias Népfront, valamint az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal képviselői az elkövetkezendő időszak fő feladatairól tárgyaltak a két szervezet vezetője, Pozsgay Imre főtitkár és Gonda György államtitkár vezetésével. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal és a Hazafias Népfront támogatja azt <j törekvést, hogy a társadalmi érdek elsőbbséget élvezzen az ágazati és Gázszerelők a Bem utcában Csongrádi diákok Pécs vállalati érdekkel szemben. A tapasztalatok szerint a környezetet károsító cselekmények jelentős része a termelési folyamatban elkövetett hanyagságból adódik. A népfrontmozgalom továbbra is központi feladatának tekinti a természet és környezetvédelem ügyét. Ezért a tanácskozás résztvevői kezdeményezik, hogy a HNF Országos Tanácsa tárgyalja meg a környezet- és természetvédelem helyzetét, és határozza meg az állami és társadalmi tevékenység összehangolásának további feladatait. Nyár és groteszk Még mindig a nyárról lesz szó. Hogyan is tudnánk függetleníteni magunkat az általános helyzettől? Nyáron minden olyan rendhagyó, kicsit fantasztikus, bő tere van a groteszknek. Vagy két hete például egy locsolóautó ment végig az utcában és locsolt. Döbbenetes látvány volt. Többen kihajoltunk az ablakon, bámultuk a locsolóautót, a gyengébb ideg- zetűek könnyekre fakadtak a meghatottságtól. Számomra is felejthetetlen élmény volt. Talán hetekig kitart, talán egész nyáron élek belőle. A múltkor pedig az egyik zöldségesboltban teljesen ép almákat láttam, nem azt az ehetetlen savanyút, amiben minden darab más méret és más fajta, hanem igazit. Talán mégsem vágják ki az almcfákat hűtőházak híján, gondoltam, talán mégis odaadják a magyar dolgozóknak. A nyárban, bármilyen meleg is, vagy talán éppen azért, megterem az oktalan remény. S miközben sokhelyen a helyettesítők helyettesei is szabadságon vannak, és miközben a meteorológia szakemberei nagyítóval vadásznak minden „hűvösebb légtömegre", amelyek, ahhoz képest, hogy „tömegek”, meglepő fürgén tovaiszkolnak, és miközben olyan döbbenetes események is adódnak, mint például az, hogy egy családfő a fülem hallatára tolta le egy kocsi előtt a zebrára zúduló családját: bezzeg mikor a kocsiban ülünk, hogy szidjátok a hülye gyalogosokat — szóval ezenközben rendre megjelennek az újságok, sugároz a rádió és a televízió, egy csipetnyi kónikulaszünet nélkül. Mint teljesítmény, ez feltétlenül elismerésre méltó. Más kérdés, hogy a nyár rendhagyó mivoltának hatása ezeken is fölismerhető. Például: csaknem kihaltak a megszokott riportok, nem láttam mostanában egyetlen péket és egyetlen öntőmunkást se, amint a kemencék előtt izzad. Jó ez vagy rossz, nem tudom. De alig akadnak „hűsítő témák” is, zsúfolt strandokról és a Balatonról. Az utóbbit értem. Télen annyi szó esett róla kényszerűségből, hogy már a képernyő is lesüti a szemét. Jó, de akkor mi marad? Megmondom: az örök témák. Részeg biciklisták, akik isznak” a kocsmában, aztán elütik az autókat. Pazar felvételeken volt mindez látható az Ablakban, egy kaszkadőrcsoport jóvoltából. Csak éppen méltánytalan volt az egész. Mert elsősorban is: miért éppen a falusi kocsmákat pécézték ki? Van itt a városban is elég, persze itt szerencsésebbek a népek, nem kell biciklivel hazamenniük, hazatántoroghatnak gyalog is. Volt még egy örök téma, a népi (ősi) gyógymódok (ugyanott). Masszopunktúra — jól mondom? Érdekes is volt, szívesen megnéztem volna, hol vannak az arcon azok a bizonyos pontok, de elkapták a képet, helyette egy riportert mutattak, akinek bajsza eltakarta a pontokat, pedig biztosan azokat masszírozta a rokonszenves hölgy, akit nem hagytak szóhoz jutni. Még egy örök téma előjött, egész estét kitöltőén, a cirkusz, Nem volt rossz riport, sőt. Értettem is, mi az aktualitása: több sztori előfordult benne, amikor is térdig érő hóban, egy szál kiskabátban tesznek meg húsz kilométert. Ha már a meteorológusok nem tudnak semmi hűsítőt mondani.. . Csak azt nem értettem, miért panaszkodnak annyit a hölgyek, hogy balettezés(?) közben derékig hideg vízberl kell állniuk. Nem reumára szerződtek, úgymond, hanem művészi feladatra. Hát istenem ... H. E. parkjaiért Egy héttel ezelőtt zártók le Pécsett o Bem utcát, a földgáz, ra való áttéréssel kapcsolatos munkálatok miatt. Azóta a Rákóczi út és a Jókai tér közötti szakaszon csak az üzleteket ellátó gépkocsik hajthatnak be. A százhetvenezres baranyai megyeszékhely Észak—Dél irányú forgalmát emiatt el kellett terelni és hadd tegyük mindjárt hozzá: az időközben bevezetett „telizöldes" közlekedés legalább akkora gondot okoz a városközponton átkelő autósoknak mint a gyalogosoknak. Furcsa a párosítás, már csak azért is, mert azóta nap mint nap felvetődik: miért a nyári időszakban, az idegenforgalmi szezon kellős közepén kell ezt csinálnunk! Némelyek azt mondják, azért, mert erre most van kapacitás mások szerint tervszerűen folyik Pécsett, a földgázra való átállás. Ez esetben egyik véleménynyel sem kívánunk vitába szállni már csak azért sem, mert a belvárosban is mielőbb ki kell cserélni a vezetékeket. Tegnap délután, Szentpéteri Jánossal, az UNIBER műszaki ellenőrével jártuk végig az említett néhány- száz méteres útszakaszt, aki elmondta hogy q közműtérkép ezúttal is félrevezette a DDGÁZ szakembereit: a kenyérbolt és a lakástextil szaküzlet közötti szakaszon az utca tengelyében kezdték meg a munkálatokat az új vezeték lefektetése céljából, ám a réselő és a markoló ezúttal is csatornába „botlott”. Ki tudja hányadszor fordul élő. hogy a kivitelező vakvágányra fut ezúttal is ez történt. Ám ez nem jelenti azt, hogy szeptember elsejéig nem végeznek a munkálatokkal. Az viszont tény: a DDGÁZ szakembereinek és az őket követő vállalatoknak kell behozni a többletmunkát. A DDGáz jelenleg a Bem utca nyugati oldalán dolgozik, nyitotta meg a gerincvezeték- fektetéshez szükséges munkaárkot, hogy aztán a csövek elhe. lyezését követően elvégezzék a bekötést is. Hegedűs János, a vállalat csoportvezetője elmond, ta, hogy szombaton is hattól két óráig dolgoztak egyébként pedig nyújtott műszakban ténykedik a több mint tizenöt fős brigád. — Holnapra eljutunk a Rákóczi útig —i folytatja a csoportvezető — kivesszük a régi vezetéket, ami átmenetileg kellemetlenségekkel is jár. A Bem utcai intézmények, így többek között a húsbolt. a fodrászok, a klinika palackosgázt kap, a lakóknak pedig kétlapos villa nyfőzőt biztosítunk míg be nem fejezzük a •munkát. Úgy tervezzük, hogy augusztus 10-re elvégezzük a csőszerelést, amit a nyomáspróba követ. A szeptember elsejében bízunk. Tehát nem tőlünk függ, hogy ismét megindulhasson a közúti forgalom a város központjában. Teg. nap is pillanatnyi megállás nélkül dolgozott az árokásó, a kompresszorok „tüsszögésétől” a billencsek csatazajától volt hangos a történelmi belváros. Bízzunk abban, hogy a beruházó és kivitelező tartja ígéretét! S. Gy. Menedzselés Együttműködési megállapodást kötött a Licencia Találmányokat Értékesítő Vállalat és az Alkotó Ifjúság Egyesülés szellemi termékek, licencek innovációs menedzselésére. Az együttműködés alapján a két vállalat arra törekszik, hogy a műszaki újdonságot megtestesítő ötletek minél gyorsabban a gyakorlatban hasznosuljanak. Fontos része a megállapodásnak a szükséges iparjogi védettséq biztosítása, és a szélesebb körű értékesítési lehetőségek felkutatása is. Az alkotó ifjúság egyesülés megyei megbízottai, illetve irodái — már a Licencia lehetőségeit is figyelembe véve — a jövőben szervezettebb formában vállalnak szerepet a vidéken jelentkező témák felkutatásában és felkarolásában. Környezetvédelmi építőtábor Ha az „5”-öst nagyvonalúan kerek számnak nyilvánítjuk, akkor akár jubileuminak is nevezhetjük a pécsi környezetvédelmi építőtábort, amelynek idei második turnusa most hétfőn reggel kezdte el a munkát. A Csongrád megyei KlSZ-bizott- ság és a Pécs városi KISZ-bi- zottság közötti környezetvédelmi csereépítőtáborozási megállapodás öt évvel ezelőtt valósult meg először a gyakorlatban, s azóta minden évben pécsi középiskolások dolgoznak környezetvédelmi munkákon Csongrád megyében, és Csong- ród megyei diákok gondozzák, építik Pécs parkjait. Idén két turnusban 200 pécsi középiskolás fiú vett, illetve vesz részt a Szeged környéki Hetvenhat jelentkező Népmíívelőképzés levelező tagozaton is Hosszú és kissé érthetetlen húzódozás után a központi tanügyi hatóság végre engedélyezte hogy a most kezdődő tanévben levelező tagozatos népműveiőképzés in. dúljon meg Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán. Lapunkban is többször hangsúlyoztuk e lépés égető szükségességét, hiszen a népművelői szakma évek óta szakképzett fiatalok hiányával küzd. Idén huszonötös keretszámot kapott a tanárképző kar, amely, nek közművelődési tanszékét Újvári Jenő vezeti. Vele beszélgettünk az elmúlt hetek-., ben lezajlott felvételik tapasztalatairól. — Két csoportra bontottuk a jelentkezőket: elsődleges célunk a képesítés nélküli népművelők felvétele és kép. zése, de lehetőséget kívántunk biztosítani a más diplomával rendelkező népművelő- aspiránsoknak is — mondta Újvári Jenő. — Az idei beiskolázás teljesen zárt rendszerű volt, csak azok jelentkezhettek akik már népművelőként dolgoznak. összesen hetvenhat jelentkező közül vá. laszthattunk, s végül a csupán érettségivel rendelkezők közül tizennyolcán feleltek meg. A keretszám megmaradt részét diplomásokkal töltöttük ki. — A diplomások közül kik jelentkeztek népművelőnek? —! Zömmel tanárok, de volt közöttük mérnök és közgazdász is. Általában nagyfokú érettségről, valóságismeiretről tettek tanúbizonyságot. Nekik nem kellett felvételi vizsgát tenniük. — Úgy tudorp, a most induló levelező tagozat nemcsak baranyai igényeket elégít ki. — Mind a négy dél-dunán. túli megyéből volt jelentkező, s a felvételi vizsgákon képviseltették magukat a régió megyei tanácsainak művelődési szakemberéi is. A felvettek többsége kisvárosban, járási székhelyen, egyharma- da kisközségben dolgozik. — Milyen elképzeléseik vannak a tanévre vonatkozóan? — Négyéves, magyar-nép. művelés szakos képzés indul. Bár a karon már csak egyetemi szinten folyik majd magyarszakos képzés, a tanszék vállalta hogy a népmű. velés szakosokat levelező tagozaton főiskolai tanterv szerint oktatja majd. Havonta háromnapos intenzív kurzust képzelünk el, komoly otthoni munkával, bentlakásos konzultációval. És kérni fogjuk a minisztériumot, hogy jövőre ismét indíthassunk egy le. velezős évfolyamot. H. J. belvízrendezési munkákban, cserében pedig csongrádi fiatalok háromszor százfős csoportja két hétig Pécsett forgatja az ásót, kapát, gereblyét a parkokban. Felesleges lenne a mostani tábor ürügyén újra azt feszegetni, hogy a parkgondozás és építés beletartozik a környezet- védelmi feladatokba, vagy sem. A kicsit is meg kell becsülni, s a mindig is kevesellett városi zöld terület ápolása, csinosítása igenis környezetünket és közérzetünket javítja. A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalatnak pedig — amely kezdettől fogva bázisa, házigazdája a környezetvédelmi építőtábornak — jól jön a diákkezek segítsége. Most hétfőn újabb 95 diák kezdte el a munkát a pécsi közterületeken, parkokban. Földmunkát végeznek a vásártér bővítésénél, vízcsapokat szerelnek a Béke-parkban, parkokat tisztogatnak, gondoznak a Nevelési Központ környékén, a Krisztina téren, az újmecsek- aliai Szupermarkett és a Mecsek étterem között, a Jurisich Miklós utcában, a Szigeti úton a PMSC-pálya oldalában és a felszabadulási emlékműnél — hogy csak néhány példát említsünk. A vendégmunkás diákok délutáni szabadidős programjáról a Kertészeti és Parképítő Vállalat KISZ-szervezete gondoskodik. Városnézés, múzeum- és nyári színházlátogatás, hétvégeken hosszabb kirándulások Baranyában — szervesen ötvöződnek a környezetvédelmi feladatokkal való ismerkedéssel. D. I.