Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)

1983-06-12 / 161. szám

Nem a pécsieken múlott a Debrecen kiesése Debrecen-PMSC 3-2 (2-2) Újmecsekalja, 4000 néző. V.: Palotai. Debrecen: Mező — Ludánszki, Szigeti, Mohácsi, Deákvári — Sallai, Selyem, Menyhárt — Timár (Farkas, a szünetben), Kerekes, Jankovics. Edző: Kovács Ferenc. PMSC'. Katzirz - Kincses, Torna, Róth, Brezniczky — Lutz, Dárdai, Callai, Lőrincz (Vigh, a 72. percben) — Nagy, Mészáros. Edző: Kovács Imre. Már az első pécsi támadás góllal fejeződött be. Az 5. percben Mészáros egy kötény­csellel becsapta Ludánszkit, beívelt és Lutz az 5-ösről csu­kafejessel a kapu közepébe juttatta a labdát (0-1). Három perc múlva Menyhártot hagy­ta Torna lőni Katzirz orra előtt, a debreceni középpályás azon­ban addig pepecselt, amig Torna felszabadított. A 11. percben másodszor feledkeztek meg védőfeladatukról a' pécsi hátvédek, s ez meghozta az egyenlítést. Ludánszkf adott be a jobb oldali szögletzászlótól, Tímár fejjel továbbcsúsztatta a bőrt és Kerekes 3 méterről elő­revetődve a hálóba fejelt. (1- 1). A 26. percben Selyem ígé­retes beadását Kerekes fejjel elügyetlenkedte. A 30. percben Lőrincz mesteri átadással in­dította Róthot, Szigeti becsú­szása nem sikerült, Róth kicse­lezte a kapust is és közelről .az üres kapuba gurított (1-2). Három perccel később Selyem ugratta ki Tímárt, aki nagy helyzetben a kivetődő Katzirz- ba lőtt. A 39. percben jött az újabb egyenlítés. A Kerekes felvágásáért megítélt szabad­rúgásból a sértett 17 m-ről a a jobb felső sarokba csavart. (2-2). Két perccel a félidő le­fújása előtt Gallai 12 méterről a jobb kapufát találta telibe. A szünetet követően semmi különösebb esemény nem tör­tént a zöld gyepen, egészen a 68. percig. Ekkor. Jankovics átjátszotta Kincsest, beívelt a bal oldalról, Kerekes közeli fejese Katzirz kezéről pattant a bal sarokba (3-2). Amit á be­fejezésig kaptak a szurkolók a pénzükért, arra szót sem ér­demes fecsérelni, mert annyi­ra szánalmas „látványosság” volt. . . Megesett a pécsiek szíve a vendégeken, mert egyáltalán nem erőltették azt, hogy „ki­tömjék" a papírforma szerint már a találkozó előtt kiesett ellenfelüket. Izgalommentes ját­szadozás folyt a pályán, a pi­ros-feketék vezető góljaira az első félidőben menetrendszerű­en érkezett néhány percen be­lül mindig az egyenlítés. A kö­zönség joggal méltatlankodott a látottak miatt (főleg a Deb­recen harmadik gólja után), legfeljebb akkor kárörvendett, amikor a rádióból a Nyíregyhá­za vezetéséről értesült. A szü­net után sem könyörült meg a 11 pécsi fiú a nézőkön, akik nem ilyen 90 percet érdemel­tek, még akkor sem, ha a PMSC már páholyban volt a kezdősipszó előtt. A PMSC- szurkolók kedvenceik „produk­ciója" láttán többet fütyültek, mint a régi szép időkben egy évad alatt. Jellemző: a má­sodik félidőre Kovács Imre, a pécsiek edzője ki sem ült a kispadra, olyan helyen állt, ahol a pályából semmit sem le­het látni... A PTTE motoros szakosztálya június 17—19. között rendezi 15. alkalommal a Mecsek Ku­pa országos bajnoki és nem­zetközi meghívásos túra (endu- ró) motorkerékpáros versenyt. Az elmúlt két évtizedben Ma­gyarországon nem rendeztek nemzetközi túraverseriyt. A sportág hazai fejlődése az el­múlt években rohamosan fel­gyorsult. Az I. osztályú verseny­zők már rendelkeznek a nem­zetközi mezőnyben is elfogad­ható gyári versenymotorokkal. A MOM felkérésére a PTTE rendezi az első hazai nemzet­A pécsieknél nem akadt el­fogadható teljesítmény, kriti­kán alulit nyújtott a csapat. A Debrecenből Kerekes és Se­lyem dicsérhető. Kovács Ferenc: — Ezen a mérkőzésen semmilyen tét nem forgott kockán. A találkozó előtt tudtuk, hogy csak a cso­da segíthet rajtunk, ezért nyu­Tatabánya—Vasas 3-2 (2-0). Tatabánya, 3000 néző. V.: Büki. Góllövők: Schmidt, Weimper, P. Nagy (11 résből), ill. Birinyi, Váradi. Nyíregyháza—Békéscsaba 2-1 (1-0). Békéscsaba: 3000 néző. V,: Maczkó. Gólszerző: Vágó Kiss, illetve Melis. Zalaegerszeg—Haladás 0-0. Zalaegerszeg, 6000 néző. V.: Nagy M. Bp. Honvéd—Videoton 3-0 (0-0). Székesfehérvár, 5000 né­ző, V.: Divinyi. Góllövők: Daj­ka, Gyimesi, Varga (11-esből). Ferencváros—Csepel 1-1 (1-0). Csepel, 16 000 néző. V,: Németh. Góllövő: Szokolai, ill. Lazsányi. Rába ETO—Ú. Dózsa 6-1 (2-0). Győr, 28 000 néző. V.: Győri, Góllövők: Hajszán (3), Szentes, Hannich (11-esből), Szepesi, ill. Kardos (11-esből). NB I. ifjúsági bajnokság PMSC—Debrecen 2-1 (0-0). Újmecsekalja, 500 néző. V.: May. PMSC: Lukács - Tomka, Háhn, Szabó, Vidák (Kovács) — Hrotkó, Túri, Csoboth — Pa­letta (Vető), Pauska, Pillinger. Edző: Garami József. Góllövők: Velő, Kovács, illetve Honti. A PMSC legjobbjai: Tomka, Háhn, Szabó és Hrotkó voltak. közi versenyt. A meghívott len­gyel és csehszlovák motorosok világbajnoki futamok tapaszta­lataival állnak rajthoz mind­két napon a Széchenyi téren. A rendezők lehetőséget biz­tosítanak arra, hogy az I. és II. osztályú versenyzők mellett minden, motorkerékpárral és jogosítvánnyal rendelkező ér­deklődő is elindulhasson egy könnyített és rövidített útvona­lon 50, 150 és 250 kcm feletti kategóriákban. A PTTE várja az érdeklődők jelentkezését ked­den, június 14-én 18.00—20.00 óra között (Pécs, Eozin u, 9.). godtabban játszottunk és most a szerencse is mellénk szegő­dött. Kovács Imre: - Ahol egy csapat nem tesz meg mindent a győzelem érdekében, ott az edző felesleges á kispadon . . . MTK-VM—DVTK 1-1 (0-0). Hungária körút, 3000 néző. V.: Bay. Góllövők: Katzenbach, ill. Oláh. Az NB I. végeredménye: 1. Rába ETO 30 19 6 5 82-37 44 2. FTC 30 19 5 6 73-46 43 3. Bp. Honvéd 30 17 8 5 57-33 42 4. Csepel 30 13 11 6 52-46 37 5. Ú. Dózsa 30 12 8 10 45-47 32 6. Tatabánya 30 9 11 10 42-40 29 7. Vasas 30 11 6 13 56-52 28 8. Haladás 30 10 8 12 33-40 28 9. Diósgyőr 30 8 11 11 36-44 27 10. Nyíregyháza 30 9 8 13 29-37 26 11. Z.-egerszeg 30 8 10 12 37-46 26 12. MTK-VM 30 9 8 13 40-58 26 13. Videoton 30 11 3 16 48-47 25 14. Pécs 30 9 7 14 45-52 25 15. Debrecen 30 8 9 13 35-51 25 16. Békéscsaba 30 5 7 18 41-75 17 „Kirándul a család” Mindazok számára, akik a „Kirándul a család” esemény- sorozat során 2-3-4 túrán vet­tek részt, a jutalomsorsolást június 14?én, kedden 17.00 órakor tartják a Megyei Sport- hivatalban (Váradi A. u. 11.). Az igazoló lapokat keddig kell az MTSH-ba eljuttatni, vagy a sorsolás napján személyesen elvinni. Kosárlabda Bp. Honvéd—PVSK 130-96 (62-40). MNK férfimérkőzés, Bu­dapest. PVSK: Darázs (2), Ottó (6), Kovács N. (31), Varasdi (11), Rab (18). Csere: Tóth (16), Vojtek (4), Fűzi (4), Solti (4). A Honvéd tetszés szerint érte el kosarait, a védekezésre azon­ban nem fordított kellő gondot. A Bp. Honvéd legjobb dobói: Heinrich (26), Kiss T. (20), Ber- kics (17), Horváth A., Hosszú (16—16). A másik MNK-talál- kozón: MAFC—Csepel 108—105 (35-50, 93-93). PVSK—Szekszárdi Dózsa 81-64 (36-35). Felszabadulási Kupa, nők, Szekszárd. Legjobb pécsi dobók: Szotojkovics (27), Balázs (14). Motorkerékpáros Mecsek Kupa Horváth László A PMSC második gólja, ez Róth nevéhez fűződik. Fotó: Arató. Az NB I. további eredményei A párosban Magyarország vezetést szerzett Az első napi döntetlen állás után szombaton a rendkívül fontos párosra került sor a Margitszigeten, a Magyaror­szág—Zimbabwe Davis Kupa teniszmérkőzésen, az európai „b” zóna legjobb négy csa­pata közé jutásért. Mindkét ka. pitány a várható összeállítás­ban küldte pályára a pároso­kat, s 110 perces, meglehető­sen egyoldalú mérkőzésen biz­tos magyar siker született. Taróczy Balázs, Szőke Péter —Haroon Ismail, Philip Tuck- ness 6-2, 6-1, 7-5. Ili A pécsi Burján döntőbe jutott Szombaton délután 800 né­ző előtt vívták a XI. Steinmetz Kupa nemzetközi ökölvívó ver­seny elődöntőit, a pécsi városi sportcsarnokban. A tervezett 24 összecsapás helyett csak 20- ra került sor, mert négy mér­kőzés sérülés miatt elmaradt. Könnyűsúlyban nagy érdeklő­dés előzte meg a komlói Ur- szán és az • oroszlányi' Hideg összecsapását. A komlói ver­senyző a selejtezőkben nagy­szerűen szerepelt, és a nézők hasonló folytatást vártak tőle. Hideg azonban kemény dió­nak bizonyult számára és Ur- szánnak nem sikerült döntőbe jutnia. Nagyváltósúlyban Da- nyi (Steinmetz SE) sérülés miatt nem versenyzett, míg a házi­gazdák középsúlyú versenyzője, Sári csak nagy küzdelem után ' maradt alul a paksi Virággal szemben. Félnehézsúlyban vi­szont sikeres volt Burján (Stein­metz SE) szereplése. A lengyel Burakovszij ellen egyhangú pontozással győzött és így ott lesz a vasárnap délelőtti dön­tőbe. Burján kétszer is megren­dítette ellenfelét. Vasárnap a döntőben a kö­vetkező összecsapásokra került sor: Rózsa (Tatabánya)—Tóth (Debrecen), Nyíri (Paks)— Lipó- di (Ú. Dózsa), Mentei (Szcze­cin)—Kalló (Tatabánya), Laka­tos (Balassagyarmat)—Króf (Szczecin), Juhász (Nyíregyhá­za)—Hideg (Oroszlány), Dan. kó K. (SZIM Vasas)—Balogh S. (Ú. Dózsa), Kamberov (Szliven) —Molnár I. (Oroszlány), Schu­bert (Ú. Dózsa)—Borok (Tata­bánya), Bakos (Oroszlány)— Virág (Paks), Burján (H, Stein­metz SE)—SoJtész, (SZIM .Va­sas), Molnár L-. (Ú. Dózsa)— Pém (Vasas), Somodi (Tatabá­nya)—Lévai (Ú. Dózsa). A! w* Az első két játékban kölcsö­nösen elnyerte egymás ado­gatását a két páros, de aztán mind jobban felülkerekedtek Taróczyék, s bár a színvonal nem emelkedett magasra, alig- alig engedték szóhoz jutni el­lenfelüket. Már-már macska-egér harc folyt a második játszmában, csak 4:0 után tudta megszerez­ni „becsületgémjét” a zimbab­wei kettős. Mintha kissé elbizakodottá tette volna a hazai duót a fö­lényes vezetés, mert a 3. játsz­mában — főleg a bizonytalan­kodó Szőke — könnyelműsköd- ni kezdtek. így aztán, a lehe­tőséget megragadva, 5:2-re el­húztak a vendégek, s már- már veszni látszott a szett. Ek­kor már a színvonal is meg­ütötte a Davis Kupában meg­kívánt mértéket, különösen az­után, hogy Taróczyék megkezd­ték kétségbeesett felzárkózásu-' kát. Zsinórban öt játékot nyer­tek, s végül a magyar éljáté­kos biztosan értékesítette a második mérkőzéslabdát. Zentay Ferenc, a szövetség főtitkára így értékelte a látot­takat: Az igaz, hogy Ismail és Tuck. ness nem tette igazán próbára rutinos Davis Kupa-kettősünket, de azért — főleg a 3. játsz­mában — szükség volt Taróczy bravúros pontjaira. Szőke ez­úttal is megtette a magáét, nem lehet rá panasz. A Davis Kupa találkozó ál­lása a második nap után: Magyarország—Zimbabwe 2-1. A vasárnapi befejező két egyesre 14 órai kezdettel kerül sor. Először a Machán—Tuck- ness, majd a Taróczy—Ismail találkozót játsszák le. Machán ,iátéka egyébként kétséges, szombaton délután még érezte sérülését. Megyebajnokság U. PEAC—Szentlőrinc 2-0 (0-0). Pécsújhegy, 50. néző. V.: Tóth. Az Universitas PEAC köny- nyed játékkal is biztosan nyert. Góllövők: Szabó, Pál. Újpetre—Somberek 2-2 (2-0). Újpetre, 150 néző. V.: Balázs. Jó iramú, színvonalas mérkőzé­sen a nagy lelkesedéssel játszó vendégek megérdemelték az egyik pontot. Góllövők: Kiss, Kurucsai, ill. Szabó (2). Szigetvár—Beremend 1-0 (1-0). Szigetvár, 200 néző. V.: Sör. A többet támadó Szigetvár biztosan tartotta otthonában a két pontot. Góllövő: Palotai. Szentegát—Vasasi Bányász 2-0 (1-0). Szentegát, 100 néző. V.: Kovács I. A többet támadó Szentegát simán győzött. Gól­lövők: Merényi, Ivanek. Villány—P. Kinizsi 4-2 (2-0). Villány, 200 -néző. V.: Benkő. Az idény legjobb játékát mu­tatta a villányi csapat, sorrend­ben ötödik győzelmét aratva folytatta idei jó szereplését. Góllövők: Barka (11-esből), Máyer, Kecskés, Cseh, ill. Anga (2). Kézilabda Mezőgép—Győri Kinizsi 17-12 (12-8). NB II. nők. Pécs. Leg­jobb pécsi dobók: Longauerné (7), Székely (4). Mai sportműsor Labdarúgás. Területi bajnokság: Mohács—Siklós, Mohács, 17.00. Kom­ló—Paks, Komló 17.00. PVSK—Sellye, PVSK-pálya, 17.00. Mázaszászvár— PBTC, Mázaszászvár, 17.00. Bony- hád—Boly, Bonyhád 17.00. Megyei I. osztály: Steinmetz SE—Sásd, Pos­tás-pálya, 17.00. Drávátok—Vajszló, Drávátok, 17.00. Geresdlak—P. Pos­tás, Geresdlak, 17.00. Ökölvívás. XI. Steinmetz Kupa nemzetközi verseny döntői, városi sportcsarnok, 10.00. Kosárlabda. Férfi MNK-döntő, a PVSK részvételével, Budapest 9.00. Kézilabda. NB II. férfiak: Boly— Nagykanizsa. Boly, 15.00. Atlétika. Megyei serdülő bajnok­ság, Tüzér utca, 9.00. Tenisz. OB II. nők: Pécsi Sparta­cus—Bp. Testvériség, Balokány-liget, II. 00. Hétfő, június 13. Kézilabda. NB I. férfiak: PMSC —Ferencváros, Városi sportcsarnok, 17.00. [ÁFészV Szigetváron, az áfész bútorboltjában engedményes bútorvásár!!! + Lakószobák, ♦ szekrénysorok, ♦ kárpitos garnitúrák, *♦ egyéb bútorok, 20—30%-OS ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATOK) amíg a készlet tartiii Udvarias kiszolgálási Térítés ellenében házhoz szállítási MOST vásároljon, MOST MEGÉRHII Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs • eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom