Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-05 / 154. szám
1983. június 5., vasárnap Dunántúlt napló 3 Piaci körkép három városból Országjáró diákok megyei találkozója Orfűn Budapest, Miskolc és Pécs zöldség- ellátásáról Jó felhozatal hasonló árakkal Piaci kőrútunkat ezúttal mái pénteken kezdtük a pécsi Felsőmalom utcai nagypiacon, meri tc-bbek szerint szombatra az őstermelők és más árusok is drágábban adják a zöldárut. Soroljuk föl tehát, a május 3-i árakat különösebb válogatás nélkül: a tojás darabja egy- ötven, a káposzta nyolc forint, a saláta négy, a zöldpapriko 3—5 forintért ajánltatott a vevőnek a reménypusztai termelőszövetkezet árudájában. A Zöldért-pavilonban az újburgonya kilója 16 forintba került, a cukorborsói8-ba, a fejessaláta kettőötvenbe, a paradicsom 48 forintba, és az egyáltalán nem friss szedésű uborkát 36 forintért kínálták a vásárlóknak. Szombatra viszont valameny- nyire mérséklődtek az árak. A pénteki 24 forintos főzőtököt egyes árusoknál már tizenötért is megvehettük: a Zöldért standján tizennyolcért adták a főzeléknek valót, az újburgonyát 16-ért, a cseresznyét húsz forintért, az uborkát harmincért, a másodosztályú zöldpaprika kilóját hatvan forintért. A paradicsomot negyvennégyért adták, de az őstermelők mosolygó- sabb áruja kilónként ötven és hatvan forint között mozgott. A meggyet 18-tól 25 forintig kínálták, a pécsudvardi őstermelő pedig egy húszast kért a borsó kilójáért. Kíváncsiak voltunk arra. hogy például Miskolc munkáslakta kerületében, a vasgyári vásár- csarnokban milyen volt a felhozatal, és természetesen menynyiért vásárolhattak a hóziasz- szonyok. Kádas József csarnokellenőr arról számolt be, hogy igen nagy volt a választék: a több mint másfél száz őstermelő, akik a környező borsodi községekből érkeztek, harminc—negyven forintért adták kora reggel a paradicsomot, zöldpaprikát már két forint alatt is vehettek a vásárlók, az uborka ára megegyezett a pécsiével, a káposzta viszont drágább, mint a baranyai megyeszékhelyen. Mint Kádas Józseftől megtudtuk, gombából ugyan kevesebb volt, mint amennyire számítottak, és ennek tudható be: a harmat, a csiperke és a laska fajták nagyobb ára: utóbbinak kilóját hetven forintért adták. A Fővárosi Tanács Csarnok- és Piac Igazgatóságán tegnap délelőtt Harazin József, a főfelügyelőség csoportvezetője tartott ügyeletet. — Nyolc vásárcsarnok és piac tartozik hozzánk — kezdte a telefoninterjút a csoport- vezető — majd hozzáfűzte: a pillanatnyi szabadpiaci árakat nem ismerem már csak azért sem, mert az óráról órára változhat. De hadd mondjak egy példát! A napokban a Bos- nyák téri nagypiacon a TSZKER nagytételben tizenöt forintért kínálta a zöldborsót, de akkora volt a felhozatal, hogy pitlana- tok alatt ötven százalékkal zuhant a borsó ára. Különben a Bosnyák térre kevesebb paradicsomot hoztak a vártnál, cukorborsóból igen nagy meny- nyiség érkezett, ennek ellenére az ár tartja magát — nagy tételben 14—16 forintért kelt el — míg az eper huszonöt forintért. Ami a Zöldért árakat illeti: az egres kilója 16 forintba, a zöldborsó 18-ba, az eper 30— 40 forintba a tölteni való paprika darabja négy forintba kerül, a paradicsom ára is zuhant, a Zöldért e hét végén negyvenötért adta kilóját. Salamon Gyula Az országos találkozó is Baranyában lesz találhatjuk itt — szám szerint harminckét középiskolából érkeztek résztvevők e megyei találkozóra, hogy aztán közülük válogassák kj azt a százötven legjobb baranyait, akik majd az ODOT-on, azaz az országjáró diákok országos találkozóján is részt Vehetnek. S hogy milyen alapon választják ki a „továbbjutókat"? Tegnap zajlottak a versenyek, három fő számban: reggel kezdődött a természetjáró akadályverseny és a tájfutás, s később került sor a városismereti vetélkedőre. Az egész napos verseny után természetesen különböző kulturális programokon is részt vehetnek az országjáró közép- iskolások. A megyei találkozó ma délután zárul. Míg a háromnapos megyei találkozónak közel négyszáz résztvevője volt, az országos rendezvényre körülbelül ezer- hatszáz diákot várnak ugyancsak Orfűre. Az ODOT színhelye az orfüi szigeten kívül még a strand és a kemping, a találkozó időpontja június 24-e és 28-a között lesz. Harkány története képekben Mint mindig, az ODMT-t, azaz az országjáró diákok megyei találkozóját most is Orfűn rendezte meg a KISZ Baranya megyei Bizottsága, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya és a Megyei Testnevelési és Sporthivatal. Ahhoz, hogy ez a hangulatos félsziget a találkozó színhelye lehessen, igen sok segítséget nyújtott az orfűi tanács és a DÉDÁSZ. A találkozót pénteken délután nyitotta meg Himer László, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára. A megye csaknem valamennyi, különböző típusú középfokú oktatási intézményének a tanulóit megLázár Ervin meséskönyvei rendkívül népszerűek a gyerekek, s hál' istennek a felnőttek, szülők, nevelők körében is. Méltán, hisz a mai gyerekek egykettőre kinőnek a klasszikus mesék hagyományos fekete-fehér világából. Érthetően — a gyerek elvontabb fogalmak, s abszurd helyzetek, fordulatok iránti rendkívüli fogékonyságára alapozva — mai, modern mesék születnek filmen, képernyőn, rádióban, s természetesen a ma is olvasásra szánt mesekönyvekben. Lázár Ervin egyéni hangú mesevilágát megcsodálhatta már az olvasó gyerek és szülő a Berzsián és Didekiben, majd nagy sikerű színpadi pályafutása során is, miután évekkel ezelőtt a kaposvári színházban gyermekdarabként is bemutatták. Lázár Ervin színpadi jelenléte most újabb művével folytatódik Pécsett: a néhány éve folyóiratban megjelent meséje, a Szegény Dzsonj és Arnika gyermekszínpadi feldolgozásával. Nagyjából egy időben az azonos című film bemutatásával. A Szegény Dzsonj és Árnika c. kétrészes mesejátékot tegnap délelőtt a pécsi Nevelési Központ irodalmi és színjátszó műhelye mutatta be Nagy Viktor adaptációjában és rendezésében. Egy időben nyílt meg Szövényi Balázs pécsi főiskolai hallgató kiállítása az előcsarnokban, a meséhez készült illusztrációkból. A darabot június 5-én és 11-én délelőtt 10 órai kezdettel ismét előadják. Régi hiányt pótolt a pécsi Janus Pannonius Múzeum a Harkány története képekben című dokumentumkiállítás megrendezésével. A kiállítás szombaton délelőtt nyílt meg a harkányi Bolgár Múzeumban, és a hétfői szünnap kivételével augusztus 31-ig látható naponta 10—18 óra között. A kitűnően válogatott dokumentumanyag térképek, archív fotók és kinagyított korabeli képes levelezőlapok segítségével kalauzol Harkány múlt századi és közelebbi múltjában. A történeti adatok remekül ösz- szefoglalják a gyógyfürdő rövid történelmét, a gyógyvíz 1823-as megtalálásától az utóbbi közel három évtizedig, ami alatt Harkány voltaképpeni modern fejlesztése kiteljesedett. A fürdőhely első medencéinek, épületeinek megjelenését reprezentáló képek mellett a nosztalgiára hajlamos látogatónak bizonyára nem keveset mondanak az egykori zenepavilon, a fedett sétány (1913), a „gyógyterem”, vagy a régi parkrészletek, a hófehér szecessziós szobrokkal, sétányokkal, fasorokkal ... A kiállítást jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki Harkányba vetődik. Rendezője: dr. Füzes Miklós, a Janus Pannonius Múzeum igazgatóhelyettese. Lázár Ervin új mesejátéka Pécsett A Hogyan? Tovább! című politikai kabaré kirándulás-jelenete. Fotó: Proksza L. A Mikroszkóp Pécsett Két műsorának hat előadásával vendégszerepei a Pécsi Nemzeti Színházban a budapesti Mikroszkóp Színpad. Országos népszerűségük vitathatatlan, különösen mióta kiléptek az intimebb hatású intellektuális politikai kabaré kizárólagos műfaji kereteiből a szélesebb nyilvánosság elé. Műsoraik közönségsikere valószínűleg elsősorban ama ráérzőképességben rejlik, amivel — az árnyaltabb, mélyebb napi politikai kontaktust föltételezve — szűkebb körben rétegigényeket és általánosabb, közismert problematikát feszegetve tömegízlés-igényeket egyaránt kielégíthetnek. A pénteken bemutatott Hogyan? Tovább! c. kabaréműsoruk ez utóbbi változat, egyértelmű közönségsikerrel. Ami természetesen nem jelent okvetlenül egyértelműen művészi értékeket is. A Hogyan? Tovább! című politikai kabaréműsorból több, mint 500 előadást tartottak eddig. Fő erőssége ma is a két méltán népszerű konferanszié, Sas József és Verebes István más-más egyéni stílusú és hangvételű jelenléte. Volt néhány szellemes poén, s szerencsésnek mondható például a vaskos, trágár kifejezések használatának illusztratív bemutatása mikor?—miért? alapon az irodalmi és pódium- szövegrészekben. A nagyközönség természetesen más, rutinnal és ügyesen behozott poénokon is szívesen kacag —, ez főleg a konferansziék egyéniségének szól —, akkor is, ha sokadszor hallja. De nem ez a baj. Egészében véve a Hogyan? További, amelynek egykor a napi politikai rezonációk adták a lényegét, elfáradt, s alig figyel éppen a napi aktualitásokra. Elég sok gyenge, lapos, olcsó tréfát hallhattunk, s néhány olyat is, ami már túlmegy a. fair play határán. A lengyelek élelmiszerhelyzetére való rosszízű utalások és „viccek” némelyike nemcsak szakállas. Időszerűtlen is, mivel (például) épp e hét elejétől jelentettek be némi változásokat a jegyrendszerükben ... A második rész teljesen „leült". Koós János „ön-felidéző" slágerei, lehet, nosztalgiát ébreszthetnek valakikben, de nemcsak hogy nem pótolják Hofi Géza hajdani műsorblokkját, inkább felfokozzák az űrt, ami keletkezett. A címmel egyetértünk. De, ha ez a műsor „tovább”-jóra is vonatkozik, akkor, ha szabad kérnünk: ne így!... W. E. w Építészet és környezet* védelem Építészet és környezetvédelem a mottója az idei — június 5-i — környeíetvédelmi világnapnak. Az ENSZ környezetvédelmi programja bizonyára nem korunk nagy építészére. Le Corbusier-ra kívánt emlékeztetni, de éppen a program mottója sugallja ezt. Le Corbusier tisztelte a földet, a fát, a füvet, a környezetet. Ö mindenekelőtt azért tervezte a magasba az épületeket, hogy minél kevesebbet raboljon el az erdőből, a mezőből, s amit kényszerűségből mégis elvett, azt tetőkertként visszaképzelte. Mi tagadás, félszázad múltán is idézni lehet, idézni kell őt! A világnapi jelszóból következtetve — világszerte. És Magyarországon is. Mert különcnek tekintik ma még nálunk is azt, aki az öreg hárs- hoz, dióhoz a kékárnyékú fenyőkhöz rajzoltatja házának terveit. Felelősséggel gondolkodók idézik, hogy valaha nagy tiszteletben tartottuk a folyót, amely halat, s az erdőt, amely vadat adott. S áhítattal ejtettük ki, hogy: anyaföld. Egyes szakemberek szerint viszont az utóbbi negyven évben megyé- nyi területet építettünk be. Ami még talán nem lenne baj, gyarapodásunknak, fejlődésünknek is jele ez, s korszerű ipar, intenzív mezőgazdaság, a lakások nyújtotta öröm bőséggel kárpótolhat érte, ám meggondolatlanságból, könnyelműségből, pazarlásból jórészt száműztük a területről a természetet is. Csete György, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal főépítésze sorolja az emberiséget fenyegető veszedelmeket. Fegyverkezés, túlnépesedés, éhezés, környezet- szennyezés. És ez utóbbi az ami talán csak tíz, tizenöt év óta téma. Jelentősége még nem jutott el igazán milliók tudatáig. Talán ott, ahová az ivóvizet már lajtoskocsikkal hordják, ott talán már valami felrémlik. S ahol nem is emberkezek — árokásó gépek — nyomán, hanem por, füst, gázok hatására pusztulnak a fák, ott is; talán. Felelősen gondolkodók azt is felidézik, hogy hajdanán csak annyit vettünk el környezetünkből, amennyire létfenntartásunkhoz szükségünk volt. Az arányok azután kezdtek eltolódni, s ma gyakran mértéket sem ismerünk. Az ember-sajátja, hogy gondolkozik, mielőtt tervezőasztalhoz ül, s mielőtt csákányt vesz a kezébe. Számba veszi: most a múlt mulasztásai is minket sújtanak, s hogy lépést tartsunk felismert igényeinkkel, meg kellene előznünk mindazt a kárt, ami ezután következne. Ez az egyetlen járható út, ha utódainkra is gondolunk. Meg kell előznünk minden továbi önszegényítést. Környezetvédelmi törvényünk van, amire a világ előtt is büszkék lehetünk. Törvény védi hazánkban a környezetet, a mezőt, a talajt, a levegőt, a napfényt, a tájat. De kellően védjük-e mindezt mi magunk? Egy belső törvény igényével. Ellentmondásos a kép. Miközben egyes lakótelepeken a park, a gyep számára „nem jut hely", s ha igen, azt gyorsan tönkretesszük, a budapesti panorámáért minden esetben szinte egy ország lakossága mozdul meg. Nagy a tervezők, a beruházók, az építészek felelőssége. Másféle gondjainkon enyhítő nagy-nagy építkezések dicsérik munkájukat, de nem mindig egyértelműen. Közülük sokan az egyetemen is csak legfeljebb egy-egy „megszállott” profesz- szor intésére gondolták végig: a telken fa is van, meg kő is van. S nem feltétlenül a lejtőt, a dombot kell a házhoz „igazítani”, hanem talán fordítva is lehet. Deregán Gábor
