Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-30 / 179. szám
e Dunántúli napló 1983. június 30., csütörtök A mágocsi idősek második otthona szerkesztőség postájából Olvasóink érdeklődése nyomán kérdeztük a Pécs városi Tanács mezőgazdasági osztályától: mi lesz a malomvölgyi szép malomépületnek sorsa? Erdészház lesz belőle. Felújítását a reménypusztai „Új Élet" Termelőszövetkezet végzi, s várhatóan szeptember végén adja át rendeltetésének, Proksza László felvétele Olvasóink írják Kulturált utazásaink? Mintha egy családi otthont bővítették volna naggyá — olyan a mágocsi idősek napközi otthona. A virágos, füvesített udvarban többen üldögélnek a rózsabokor melletti pádon. Bent a folyosón mindenütt cserepes virágok, az ebédhez terített asztalokon pedig vázákban díszlenek a csokrok. Tisztaság, rend mindenütt. A csempézett fürdőszoba piperepolcán nemcsak a szokásos tisztálkodási eszközök, hanem különböző sprayk is sorakoznak. A konyha asztalát, polcait hímzett térítők takarják, a szekrényben mint a gondos háziasszonyéban a legszükségesebb napi élelmiszerek sorakoznak. Jóllehet, az ide járó 30 idős ember részére nem helyben főznek, de ha megkívánnak valamit — lángost, palacsintát, legyen mihez nyúlni. Hat évvel ezelőtt az áfész Madárcsicsergés csendül fel, amikor megnyomom a csengőgombot. Kiderül, hogy a gyerekvendégeknek szól, ők nyomkodják mindig nagy élvezettel a trillázó csengőt. Az íróasztalon megszámlálhatatlan, gondosan kihegyezett színes ceruza, nagy halom fehér papír, az éléskamrában bármikor elővarázsolható finom sütemény várja az apró látogatókat. Rózsa néni nem korrepetál otthon, nem vállal pénzért különórákat, egyszerűen „csak” játszik azokkal a tanítványaival, akik valamilyen okból az átlagosnál több törődést igényelnek. A játékok során persze mindig kiderül valami, például az, hogy az eddig balkezesnek vélt kisfiú tulajdonképpen jobbkezes. Először váratlanul találkoztam Lévai JánosáéváI az iskola folyosóján. Szünet volt éppen, a gyerekek rohangáltak, birkóztak, kitombolták magukból a negyvenöt percnyi fegyelem feszültségét. A nekem áthághatatlan gyerek-gomolyag egy volt épületéből társadalmi munkában alakították ki a mágocsi öregek napközi otthonát. Az első években húszán jártak ide, később egyre többen jöttek. Tavaly — ugyancsak társadalmi összefogással __ bőv ítették az épületet, s ma 30 idős ember gondozását szolgál- ja. A kézimunkázás napi, a nyitott klubdélután heti, a filmvetítés kéthetenkénti programjuk, de gyakran rendeznek irodalmi délutánt is. Tavasszal, nyáron, illetve kora ősszel kirándulásokat szerveznek. Legutóbb Szeged—Gyula—Debrecen környékét járták be három nap alatt. A mágocsiak elképzelése szerint idővel hetes napközivé változtatható az otthon. A feltételek egy része ehhez már adott. neki szétnyílt, utat engedett. Nem megrettenve, félelemből, mögötte újra összecsaptak a hullámok, de mosolyára, kezének cirógató érintésére egy pillanatig megállt a fergeteg. Rózsa néni látta, hogy idegen vagyok, mert huszonhat éve tanít itt az Úttörő utcai iskolában, és mindenkit ismer a környéken. Látta, hogy tanácstalanul állok, segítségre szorulok, és Rózsa néninek mindig mindenhez köze van, ahol segíteni lehet. Amikor megtudta milyen ügyben jöttem, azt mondta: — Ne engem, az iskolát mutassa be! Erre próbál rábeszélni a lakásán is, mert „Az oktatásügy kiváló dolgozója” úgy véli, nincs abban semmi különös, ha az ember legjobb tudása szerint végzi a dolgát negyven évig. Neki természetes, hogy saját pénzén vigye fagylaltozni az osztály harminchárom gyerekét, hogy a családlátogatás nem kipipálandó kényelmetlenség, hanem a nevelés fontos Üzen a szerkesztő Tóth Lajos palotabozsoki olvasónknak üzenjük, hogy sajnos, így utólag nehéz felidézni a május 30-án történteket: a pécsi főpályaudvar ügyeleti naplója szerint ugyanis mindössze két percet késett a nagykanizsai vonat, 14 óra 20 perckor érkezett az állomásra, a bátaszéki pedig menetrend szerint, 14 óra 23 perckor indult. Valóban, mindössze 3 percük maradt az utasoknak az átszállásra, így eshetett meg, hogy többen kénytelenek voltak csaknem két és fél órát várakozni. Természetes, hogy ez a kényszerű pihenő felháborította az elkésett utasokat, de bizonyára olvasónk is belátja, nehéz eldönteni, történt-e mulasztás, fegyelmezetlenség. Az bizonyos, hogy a vasutas szakemberek is okulhattak az esetből, s valószínű, hogy egy kis jóindulatú odafigyeléssel más hasonló esetben megvárják az átszálló utasokat. Ozv. Papp Józsefné görcsönyi olvasónknak üzenjük, rendkívül sajnáljuk, hogy kellemetlen élményei voltak a községi húsboltban, s reméljük, hogy csak egyedi esetről, félreértésről van szó. Reméljük, a bolt dolgozói megértik és elfogadják, hogy kis pénzű, nyugdíjas vásárlóikat is részesítsék ugyanolyan „előnyben”, mint a törzsvevőiket az olcsóbb húsok vásárlásakor. S biztosan az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha mindegyik vevő élvezhetné ugyanazt az előnyt, s akkor senki sem érezné kivételezett, vagy mellőzött helyzetben magát. •Se Rákos Lajosné hirdi olvasónk kérésére levelét továbbítottuk az illetékeseknek, de egyetértünk abban, hogy jóval békésebb és egyszerűbb megoldás lenne, ha a hirdi „Kócos” vendéglő vezetője önszántából gondolna a környék lakóira, hiszen az állandó zaj miatti panaszok, bírságok semmiképpen sem öregbítik a „Kócos” hírnevét. tényezője, természetes, hogy táskájában mindig ott a láz- mérő, és a fogkefe használatát ugyanúgy megtanítja, mint azt, mit csinált valaha Anonymus. Tanítványait szeretetbe bugyo- lálja, és mégis — vagy éppen ezért — a gyerekek alapos tudással kerülnek ki a második osztályból. — Negyed évszázadon keresztül elsősöket és másodikosokat tanított. Miért? Hiszen ez a legnehezebb. — De a legszebb is — vágja ró gyorsan, diadalmasan. — Itt az ember látja, hogy ad valamit, azt az alapot, amire a gyerek későbbi élete épül. Igaz, emiatt az első tanítót terheli a legnagyobb felelősség, de övé a legnagyobb öröm is. Megpendítem — kicsit félve — az oktatási reformok témáját, Rózsa néni azonban felcsillan, elemébe kerül. Elme- rülten taglalja, miért nem kell félni az új módszerektől, saját kísérleteinek, mintatanitásainak eredményeivel igazolja, az új Az utazással kapcsolatos élményét írta meg két pécsi olvasónk, s levelükből kiderül, milyenek vagyunk mi, utasok. R. E.-né, nyolcvanéves, pécsi asszony, aki kénytelen a bot támaszát is igénybe venni a közlekedésnél, a következőket írta: ,,A minap olvastam az újságban, hogy az ifjúságot udvariasságra kell nevelni. Igen ám, de mit tehet a pedagógus, ha az anyuka így utasítja az autóbuszon gyermekét? Menj kisfiam előre, és ülj le, mert te is megfizetted a jegyet . . . (Persze a felnőttek példája sem igen nevel.) Szintén a közelmúltban utaztam Pécsett, a 22-es autóbuszon: egy 40—50 év körüli nő leült, és a mellette lévő ülésre tette a' szatyrát. Kérdeztem: szabad? Erre rátette a kezét a csomagra és közölte: ide a férjem ül. A férj pedig a hátam mögül odaszólt, tessék csak leülni egész nyugodtan ... Szintén a pécsi 22-es járaton történt: a végállomáson a lépcsőn óvatoskodtam lefelé, amikor a sofőrfülke ajtaja kinyílt, az autóbuszvezető kilépett, megfoata a karomat és lesegített .. A 22-es járat autóbuszvezetőjét dicséri Szvath Józsefné, pécsi olvasónk levele is: „Kétéves kislányommal gyakran megyünk az ABC-be. Őszintén szólva o levegőztetésnek ez is lehet jó, ha lelkiismeretesen alkalmazzák. Lévai Jánosné a tanév végén nyugdíjas lett, de nem vonul nyugalomba. Szerződéses nevelőként kezdi a munkát szeptemberben az első osztályban. Rezes Zsuzsa a módja kicsit kényszermegoldás, hisz elég lenne azt cipelni, amit boltban megveszek, de ha nincs kire hagynom a picit, bizony viszem magommal. így aztán nem csoda, ha jólesik minden apró segítség. A 22-es buszon történt (a rendszáma BZ 12-—40), hogy a leszállásnál nem volt más segítségem, a sofőr szállt ki a fülkéből, elvette a csomagomat, s »csak szépen, lassan« — mondta a leszállásnál . . .” Kellemes üdülés Pécsett Murányi Tibor Bánrévéről küldött levelet, amelyben pécsi olvasóinknak is szeretné elmondani, milyen kellemes időt töltött a közelmúltban a SZOT Mecsek üdülőben. Murányi Tibor elragadtatással í.t az üdülő dolgozóinak szorgalmas munkájáról, hiszen nemcsak a házat, hanem az üdülő környezetét is gondozzák, rendben tartják. A vendégeknek a televízió, és a különböző társasjátékok mellett szépen válogatott könyvtár is rendelkezésükre áll. S az üdülő kulturosa felejthetetlen kirándulást is szervezett Baranya szép tájaira az itt pihenőknek. örömmel adjuk át olvasóinknak Murányi Tibor elismerő sorait. Köszönet a segítségért Sánta Tamásné pécsi (Mária- dűlő 43.) olvasónk mondta el, hogy rendkívül nagy segítséget kapott a Pécsi Postaigazgatóságtól. A posta már a telefonigénylési kérelemnél méltányolta, hogy olvasónk mozgáskorlátozott, gyorsan intézkedtek. S a posta II. Rákóczi Ferenc 226 602-es körzet) szocialista brigádja társadalmi munkában vállalta a telefonkábel beszerelését, így a telefonköltség 9200 forinttal kevesebbe került, kevés nyugdíjjal rendelkező olvasónknak, aki természetesen hálásan köszöni a postának a gyors és áldozatkész segítséget. Tisztelt w Álnevek! Már szinte elfogadott gyakorlattá vált a sajtólevelezésben, hogy névtelen leveleket kapunk. Ezek a nem vállalt bejelentések mindössze annyi könnyebbséget jelentettek nekünk, hogy az írás tartalmától függően dönthettünk arról, foglalkozunk-e ezekkel a közérdekűnek mondott témákkal, vagy csupán tudomásul vesszük az értesülést. Amelyet nem kellett túlságosan komolyan vennünk, hiszen a levél írója sem tartotta fontosnak, nem vállalta az ügyet személyesen, nevével és címével. . Az utóbbi időben pedig örömmel tapasztalhattuk, hogy jóval kevesebb névtelen levelet hoz a szerkesztőségünknek a postás. Az önök bizalmának hittük, hogy vállalják, .nevüket adják a közérdekű problémák feltárásához, s bizalommal fordulnak hozzánk személyes ügyeikkel is. Sajnos, az örömünk mellett újabban megtréfálnak minket, önök, Kedves Álnevek! Válaszleveleink közül nem egyet „a címzett ismeretlen” megjegyzéssel küld vissza a posta. S éppen azokat a leveleinket, amelyekben igyekszünk vitázni: hátha elhamarkodottan von felelősségre a bejelentő. Had emlékeztessem néhány esetre önöket! Nemrég rótt mea bennünket egyik pécsi olvasónk: a Dunántúli Napló helytelenül tájékoztatja az olvasóit az autóbuszjáratok közlekedtetésével kapcsoatban. Sőt olyan információkat adunk, amelyekről még a 12-es Volánnál sem tudnak. Igyekeztem meggyőzni a levélírót: jelszavunk a hitelesség,'információink nem légből kapottak, felelős személyektől kérünk közérdekű tájékoztatást. Szavaim pusztába kiáltottak maradtak, mert a levelem visszajött — egy álnévvel vitáztam. Kollégám is hasonlóképpen járt: egy zenekar neve miatt vonta felelősségre az olvasó, erkölcstelennek tartja a megnevezést, s már-már az újságírót is, amiért leírta. Kollégám tisztességgel válaszait: egyetértett — félreérthető a név, ám az együttes jól szerepelt, s valahogy meg kellett neveznie, s valahol ezt a megnevezést már elfogadták. Azóta is őrzi a válaszlevelét, amely felbontatlanul jött vissza. S higgyék el, a „környék lakói" álnév sem mindig szerencsés. Hadd bizonyítsam: egy lépcsőház nevében írt nemrég valaki, s szapulta a házfelügyelőt. Kíváncsiak voltunk, segítséget kértünk.- S kiderült, a lakó- közösség senkit sem bízott meg azzal, hogy nevében bárki, bármit és bárhol szóvá tegyen. Egyébként nincs kifogásuk a házfelügyelő munkája ellen. S, hogy a tréfából rossz tréfa is lehet? Kellemetlenség másoknak? A közelmúltban tettünk szóvá Géczy Oszkár pécsi olvasónk nevében közérdekű problémát, hangsúlyozom, közérdekű volt. Igenám, csakhogy Géczy Oszkár (kérésére írom ide a nevét) nem kívánt semmit szóvá tenni — valaki használta egy kis időre a nevét. Csak tréfa volt. Igaz, ezzel kellemetlen helyzetbe hozta olvasónkat, és becsapott minket, még akkor is, ha egyébként közérdekű volt, amit szóvá tett. Nincs lehetőségünk minden levélíró, telefonbejelentő kilétét nyomozni. Továbbra is bízunk önökben. S bizalmunk jeleként elmondom, hogy továbbra is vállaljuk írásainkat és címünket... Gáldonyi Magdolna, Pécs, Hunyadi út 11. *-■ Ma befejeződik a pécsi Tímár utcai szociális otthonban a juniá. lis, amely egy hónapon át színes, változatos programokat nyújtott az otthon idős lakóinak. A rendezvénysorozat egyik kedves eseménye volt a többi pécsi otthon vendégeskedése a Tímár utcában, amely alkalmat adott egymás megismerésére, a gondok közös megbeszélésére és a közös szórakozásra, bemutatkozásra is. Nem lehet abbahagyni Nyugdíjasként is az elsősök között
