Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-04 / 153. szám
159 autóbuszon naponta 360000 utas Busszal vagy gyalog, avagy hogyan utaznak a pécsiek? Fiatal terhesek .:B§|||f| Miért a megszakítás? Pusztán a felvilágosítás nem elég A baranyai 19 éven aluli nők közül minden harmadiknak volt már valamilyen szülészeti eseménye. Egy részük művi terhességmegszakítás miatt került a szülészeti osztályokra. Megdöbbentő ez a szám, rossz ez a mutató! Baranyában évek óta mintegy 400 tizenéves fordul a TEMEB-bizottságok- hoz, — így akár stagnálásról is beszélhetnénk. De a kép teljességéhez hozzátartozik, hogy százalékos arányban növekszik közöttük a fiatalon művi abortálók aránya. A számok tükrében tehát szinte meddő kísérleteknek tűnnek azok az erőfeszítések, amelyek a lányok-fiúk felvilágosítását szolgálják. És lehet azon vitatkozni, vajon napjainkban mennyire ismerik a fiatalok szervezetük működési mechanizmusának azt a részét, amely az utód életrehívására hivatott. A lényeget, a női szervezet tökéletes rendszerének működésében a megszakítással mesterségesen keltető zavarok veszélyét nagyon felszínesen. Anélkül, hogy általános érvényű következtetések levonására törekednénk, közre adjuk annak a két fiatal lánynak az esetét, akikkel az egyik TE- MEB-bizottságnál, illetve a műtétnél találkoztunk. A lépcsőzetes munkakezdés tompíthatná a csúcsokat Pécsett a lakosság számának emelkedése együtt járt a város terjeszkedésével; a nyugati és a déli területeken új lakó. és iparnegyedek épültek. Ezek a változások fokozott terheket róttak a település tömeg- közlekedési hálózatára. Ma már napi 360 000 utast szállítanak a Volán 12-es Vállalat helyijáratú autóbuszai. Ezt az óriásj tömeget 159 kocsi utaztatja 46 kijelölt vonalon. Egy majd kétszázezer lakosú városban nem túl nagy járműpark 159 autóbusz. A közlekedési vállalat elsősorban azokra a vonalakra összpontosítja erejét, amelyek a nagy lakótelepeket kötik ösz- sze az ipari negyedekkel és a belvárossal. A reggeli csúcsforgalom olykor kínos tömeqjeleneteket produkál, A kaotikus pillanatokban gyakran fedezhetjük fel Karinthy Frigyes egyik humoreszkjének hőseit, akik az egyik pillanatban még kétség- beesetten könyörögnek egy kis helyért a lépcsőn, hogy egy másodperccel később megvető, arisztokratikus pillantásokkal illessék a nyomukban felfelé fu- rakodó, indulást késleltető, „élhetetlen” embereket. * Mit tesz a 12-es Volán Vállalat annak érdekében, hogy minél ritkábban részesüljünk ef. fajta élményekből? — kérdeztük meg Gyuris Gábort, a forgalomszervezési osztály vezetőjét. — Autóbuszparkunkat utasszámlálások alapján és a napi tapasztalatok folyamatos hasznosításával osztjuk be vonalainkra. A fődiszpécser és a vele kapcsolatban álló hat forgalomirányítási alközpont harminc — autóbuszokban elhelyezett — URH-készülék segítségével kíséri figyelemmel a forgalom alakulását. A váratlanul jelentkező nagy utasforgalmat így idejében észleljük, s azonnal lehetőségünk van a cselekvésre. Más a helyzet a reggeli csúcsforgalommal, amely régóta neuralgikus pontja közlekedésünknek. 1978-ban az UVATERV felmerései alapján egyszer már kísérleteztünk a lépcsőzetes munkakezdés bevezetésével, ám hogy, hogy nem: az emberek többsége ugyanakkor indult munkába, mint azelőtt, hiába kezdődött negyed órával előbb, vagy később a munkaidejük. így a vállalatok többsége lassan visz- szatért az eredeti munkarendhez. . HÉTVÉGE Az ötnapos munkahét bevezetése előtt adatokat kértünk a vállalatoktól, hogy idejében alkalmazkodni tudjunk a megváltozott munkaidőhöz. Utóbb kiderült, hogy az adatok többsége hiányos és pontatlan volt. Ez amellett, hogy a mi munkánkat hátráltatja, valószínűleg az utasoknak is sok kellemetlen percet okozott, A kulturált közlekedés érdekében nem mondhat le városunk a lépcsőzetes munkakezdésről, hiszen az ötnapos munkahét bevezetése óta tovább romlottak a reggeli viszonyok. Negyven percre szűkült le az a csúcsforgalom, amely korábban hetvenöt percben oszlott meg, s még azt is nehezen viselték el az utasok. Most viszont sokkal alaposabban szeretnénk előkészíteni az új munkakezdési programot. A hagyományos utasszámlálás mellett igénybe vesszük a modern technika — igen költséges — eszközeit is: jeleket közvetítő berendezéseket szerelünk fel az autóbuszokra és jelfogó műszereket helyezünk el a város különböző pontjain, hogy pontosan tudjuk regisztrálni az autóbuszok közlekedésének ritmusát. Az értékelést, majd a tervezést tudományos igénynyel, matematikai statisztikai módszerekkel végezzük el. * A városban viszonylag távol esnek egymástól a buszmegállók — a gazdaságosság és kényelem mindig is ütközni fog — s nem biztos, hogy például az észak—dél irányban közlekedő autóbusz megáll azon a sarkon, ahol a kelet—nyugat között ingázó autóbuszok vonala metszi útját. — Mit tehet a városi tanács az utazóközönségért? — kérdeztük meg Lovas Attilát, az építési és közlekedési osztály városépítő csoportvezetőjét. — Bár óriási összegeket költünk útépítésre, a tömegközlekedésnek mindiq is sarokkötője marad a belváros. Noha több-kevésbé kialakult Pécs útjainak hálós szerkezete, a forgalom nagy része átvonul a Széchenyi téren, hiszen itt van a bevásárló és kulturális központ. Újabb autóbusz-öblök építésével csak tovább fokoznánk a zűrzavart, ezért a buszmegállók sűrítésére, az átszállási lehetőségek bővítésére nincs mód. Mi jelenleg az úgynevezett decentrumok egy részének átépítésével szeretnénk hozzájárulni az utasok kényelméhez, hiszen e kiépített külvárosi autóbuszcsomópontok egy részét már kinőtte a forgalom, s ez nem csak a járművek indulási ütemét lassítja, de a megállóhelyek sorrendje sem kedvező minden esetben az átszállásokhoz. * Kevés szót ejtettünk eddig a közlekedés legfontosabb eleméről, magáról az emberről. Azokról, akik kitartóan gyalogolnak a buszmegállókig, türelmesen várakoznak, átadják helyüket a rászorulóknak, s akik máskor vadul ostromolják meg a járműveket, teleszórják szotyolával az utasteret. Őket kérdezgetve — talán csak nem volt szerencsém velük — többnyire panaszkodtak. Ügy látszik, az utazásokra is vonatkozik az emberek ama kellemetlen tulajdonsága, hogy inkább csak a nyomasztó élményeiket őrzik meg. Nem vonhatjuk kétségbe o- közlekedési vállalat és a tanács jószándékót, munkájuk eredményeit. S ha olykor valóban túl soká jönne az a busz, vigasztalódjunk Móricz Zsig- mond szavaival: Gyalogolni jó ... Barta Zsuzsa A reggel 8 óra óta együtt- lévő TEMEB-bizottság előtt fél 10-kor jelentkezik az első tizenéves lány. Előtte már hárman ültek azon a széken. Édesanyja a háta mögött lévőre ül le. Az előtte itt járók asszonyok voltak. Ketten kétgyermekes. de több szülészeti eseményen — spontán vetélés, halvaszületés, koraszülés — átesett 30 év körüli nők, a harmadiknak ugyan csak egy gyermeke van, — aki már 16 éves —, de lakáskörülményeire, a beteg, általa eltartott testvérére való tekintettel ő is megkapta a megszakítási engedélyt. A fiatal lány a bizottság rutinkérdéseire válaszol. Márkás farmerja, divatos pulóvere szinte felhívja a figyelmet édesanyja szerény, jóval olcsóbb holmikból összeválogatott öltözékére. Már-már fel- lélegzik, amikor visszakapja a személyi igazolványát, pedig az igazi beszélgetés most kezdődik. Nem könnyű megfogalmazni azokat a kérdéseket, amelyek az ember életének legintimebb részeit kutatják, de a bizottsági tagok csendes, sokkal inkább segítőén érdeklődő, mint a meggondolatlanságot szá- monkérő kérdései nyomán lassan teljes lesz a kép. A lány középiskolás. Pécsett albérletben lakik. A fiú is, akivel egy év óta ismerik egymást. Ismerik egymást, járnak együtt, de egyszer sem hangzik el: szeretjük egymást. Lehet, hogy csak azért, mert nem tartja a helyzethez illőnek . . . Igen, tud róla, hogy léteznek fogamzásgátló tabletták, sorolja is a nevüket, de a kérdésre, hogy miért nem szedte valamelyiket, csak hallgatás a válasz. Hallgatnak a bizottság tagjai is és ez a csend kikényszerít belőle egy félmondatot: azt hittem, hogy talán mégse, hogy velem nem történhet meg. Helyette az édesanyja ígéri meg, hogy a műtét után elmennek a Nő- és Családvédelmi Intézetbe. Aláírja a lánya terhességmegszakítást kérő papírját, s aztán még egy rövid tanakodás: milyen igazolást adjanak azokra a napokra, melyeken az előkészítő vizsgálatok, a műtét miatt a lány hiányzik az iskolából. A bizottság vezetője szerint nagyon kevés olyan lány fordul hozzájuk, aki egyáltalán nem tud a védekezés lehetőségeiről. Úgy látják, hogy részüket ugyanaz a vak remény éltette, amit ez a kislány is megfogalmazott: hátha szerencséjük lesz . .. Ugyanakkor az esetek kapcsán az is megállapítható, hogy amikor mégis bekövetkezett a nem kívánt terhesség, a lányok nagyon tanácstalanná váltak. Ez egy következtetés a bizottság részéről, mégpedig abból a tényből kiindulva, hogy a fiatal terhesek többsége a megszakítást elvégezhető idő (12 hetes terhesség) csaknem utolsó napjaiban jelentkeznek náluk. Valószínű tehát, hogy nem tudják, vagy nem merik olyasvalakitől megkérdezni a továbbiakat, aki igazán segítségükre tud lenni, aki velük — vagy sokszor helyettük — felelősség- teljesen átgondolja, mi a jobb megoldás: a szülés, vagy a megszakítás az egyébként eleve nem kívánatos alaphelyzetben. Mivel a terhesség mindenáron való megtartása, tehát a fiatal korban való szülés sem lehet cél az esetünkben, a bizottság csak nagyon alapos és a hozzátartozókkal való együttes mérlegelés alapján, az életkort, szociális körülményeket, a partner hozzáállását, a tanulás folytatásának lehetőségét figyelembe véve tanácsolják, hogy inkább a szülés, mint a megszakítás mellett döntsenek. Évente egyszer-két- szer előfordul, hogy az ilyen javaslat nyomón is kiállított megszakítási engedéllyel nem jelentkeznek a szülészeten . . . * — Ne gyújtson rá — szól az idősebb nő. — Ha meglátják, nem altatják el! Akinek szólt, 19 éves. Látszólag nyugodt, de a papírzsebkendő morzsái csendben hullanak a szék mellé . . . — Miért nem védekezett? — Védekeztem . . . Egy darabig. Continuint szedtem. — Hányszor volt terhes? — Ez a második. — A szülei tudják? — Nem. Nem lakunk együtt. Az első alkalommal még az édesanyámnak is alá kellett írnia a papírt. Addig sem volt túl jó a kapcsolat köztünk, utána pedig végképp elromlott. — A bizottságnak mit mondott, miért nem akarja kihordani a terhességét? — Nem vagyok férjnél. — Hogy reagáltak? — Megkérdezték, hogy mért nem mentem a Család- és Nővédelmi Tanácsadóba, vagy a körzeti nőgyógyászhoz gyógyszerért. — Az első alkalommal ezt nem mondták? — De igen. A műtét után el is mentem, de amikor a Conti- nuin elfogyott, vissza kellett volna menni ellenőrzésre és újabb adagért. — Ezután elmegy? — Igen — válaszolja gyorsan, kissé ingerülten. Nem kérdezem tovább. Nyílik az ajtó, egy nővér nevén szólít valakit, — nem ő indul. Műtét előtt a percek óráknak tűnnek, kínlódás itt a várakozás. * Az egészségügyi felvilágosító kiadványok, a tájékoztatók nem győzik hangsúlyozni, hogy a népesedéspolitikai határozat — bár távolról sem az ösztönzés jellegével, még kevésbé a szabadosság térhódíthatásának szándékával —, de lehetőséget adott arra, hogy már 16 éves kortól megkaphassák a fogamzásgátló tablettákat azok, akik egészségi állapota ezt nem zárja ki. Szinte érthetetlen, hogy ilyen lehetőség mellett miért nem csökken a fiatalon terhességmegszakítást kérők aránya. Az egészségügyi felvilágosítás, az iskolai családi életre nevelés évek óta rendszeresen tájékoztat, de aligha foghatja oly szorosan a kezüket, mint a család, mint az a gyermek helyett is felelősséggel tartozó felnőtt, aki előre gondolkodik, kérdez. De ha mégis bekövetkezik a nem kívánt terhesség, legyen, aki segít nekik, aki a retorzió, megalázás helyett támasza lesz azoknak, akik elestek. Hiszen ez nemcsak a mi ügyünk, a jövő nemzedékének a sorsa is! Török Éva A Volán diszpécserközpontjában kivilágítható térképen követheti nyomon a menetirányító a városi autóbuszok útvonalát. Fotó: Proksza László
