Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-01 / 150. szám
1983. június 1., szerda Dunántúli napló 3 Halász Mihály kőfaragó érdesiti az egyik elkészült műkőelem felületét Havonta ötmillió újság Baranyában Kevés a vérbeli rikkancs Évtizedes hírlapterjesztő múltamban hányszor de hányszor hallottam, hogy a rádió és a televízió gyorsaságával egyetlen újság sem vetekedhet, hogy nincs jövője a nyomtatott sajtónak. Jó néhány sajtóóreme- lés, több ezer fogadkozás — lemondjuk ezt is. azt is, nem veszünk ezután ilyen és ilyen lapot — után bepillantva a Pécsi Postaigazgatóság hírlap- terjesztésébe, örömmel nyugtázom, hogy nem lett igazuk a borúlátóknak. Mátyás Géza hír- laposztólyvezető így összegez: — Baranyában, Somogybán, Tolnában és Zalában 1979-ben 381, tavaly már 490 millió forint értékű sajtóótermék talált olvasóra a postahivataloknál kezelt félszáznál alig több lapból. Ez tavaly 174 millió előfizetett, vagy megvásárolt példányt jelentett. Ha azt vesszük, hogy hazánkban a 133 kiadó hat-hétszáz lapot, évente változó számú alkalmi kiadványt ad ki és több ezer külföldi lapot is terjesztünk, akkor nyugodtan állíthatom, hogy a négy megyében jóval több mint fél- milliárd forintot költenek újságokra. Forgatom a postai hírlapjegyzéket, melyben minden, a kiadókra és lapokra vonatkozó adat megtalálható. Kutyatenyésztő barátom sóhaja jut eszembe: „Minek annyi?" Persze, ő a Kutya című lapot is járatja, mert neki az az igazi a napi és egy-két hetilap mellett. De mit szóljanak a különböző szakmát űzők, hobbit kedvelők, eltérő érdeklődésű körűek? Azt hiszem, a vitát nem lehet lezárni Az a jó, ha mindenki megtalálja magának az általános és speciális érdeklődését is kielégítő lapot, lapokat: a gyerekek és a felnőttek, a férfiak — nekik nincs külön lapjuk — és a nők. Ritka az a család, ahová semmiféle lap nem jár, a többség egy-két napilapot, hetilapo(ka)t és más lapokat is járat, vagy rendszeresen megvásárol. És akkor nem beszéltünk a rendszeresen megjelenő alkalmi kiadványokról, azokról a lapokról, melyek utazásaink, várakozásaink előtt csábítanak megvételre. Megkezdték a szigetvári Ali pasa dzsámi műemléki felújítását Szigorú mérce önmagukkal szemben A Pécsi Bőrgyár Tarr Imre szocialista brigádja (balról): Farkas István, Varga József, Bodonyi István, Szalay László brigádvezető, Helesfai Sándor, Soós Enikő és Kardos Attila. Fotó: Erb János A bőrgyári Tarr Imre brigád A jó közösség összetartó erő Régi téma lapunkban is a szigetvári Ali pasa dzsámi felújításának ügye. A török időben épült templom utóbb barokk kiegészítést kapott a toronnyal, Dorffmeister István kupolafreskójával, még utóbb a sekrestyével. A templomot alaposan kikezdte az idő: a kupoladob megrepedezett (vasbeton koszorúval kellett összefogni), a freskó is rengeteget károsodott (rögzíteni kellett a festékréteget, mielőtt egészen megsemmisül), aztán az állagromlás odáig fajult, hogy a templom működtetését is meg kellett szüntetni. S ugyancsak évek óta folyik a huzavona a rég esedékes felújítás körül. Most arról adhatunk hírt, hogy végre megkezdődött a tényleges műemléki felújítás. Az utóbbi három szónak megvan a jelentősége, ugyanis évekkel ezelőtt a pécsi egyházmegye gondoskodott a két torony sisakja új vörösréz borításának az elkészíttetéséről, tavaly pedig a Szigetvári Városgazdálkodási Vállalat munkásai vonultak fel a sekrestyerész elbontásához, a dzsámirész délkeleti oldalán utólag kialakított diadalív nyílásának a visszafa- lazásához és egyéb kisebb munkák elvégzéséhez. Legutóbb pedig az oknamélyítők dolgoztak itt: a templom barokk részének az alapjait erősítették meg kívül-belül betoninjektálással — eleiét véve a további mozgásnak. És most az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi építés- vezetőségének két kőfaragó szakmunkása, Halász Mihály és Cicárdi István dolgozik itt. Az ő feladatuk: elkészíteni az eredeti török ablaknyílások műkő kereteit. Száznál több ' elemet kell itt a helyszínen legyártani nagyharsányi aprózúzalékból és fehér cementből. Az elemek a sablonokból tükörsimán kerülnek ki. S így bizony semmit sem mondanak. Hogy igazi kő benyomását keltsék, mindegyik elem két-két oldalát a vésőre aprókat ütöget- ve kell érdessé tenni. Jó, ha egyet megcsinálnak egy nap alatt.. . Ez tehát hosszan tartó munka. De a kiöntés ... Megnyugtatnak: az sem megy magától. Látszatra egyformák, méretre mégis mind más. Az egyébként kiváló török mesteremberek (élvezet nézni ma, a XX. század végén, hogy milyen szép falazómunkát végeztek keskeny tégláikkal a XVI—XVII. században!) nagyvonolúságát dicséri, hogy nincs két egyforma méretű ablaknyílás, ezért minden egyes elemet külön kell méretezni. így aztán érthető, miért sorakoznak a kész hasábok egy-egy ablak előtt; mindegyik ott, ahová majd kerül. A szamárhátíves török ablakok most még be vannak falazva; ha a keretek a helyükre kerülnek, a téglákat kibontják, színes üvegablak kerül a nyílásokba, s mindegyik olyan lesz, mint a pécsi Gázi Kászim pasa dzsámi ablakai. A továbbiakról már Takács György, az OMF pécsi építésvezetője tájékoztat: — Ha elkészülnek a műkő keretek, megcsináljuk a teljes belső vakolást (miután a sarok- sztalaktitok is elkészülnek a Mihráb-fülkével együtt), utána — még az év vége előtt — átadjuk a terepet a kupolafreskó restaurátorainak. A nagy munkához ugyanis be kell állványozni az egész belső teret, így a padlózat siklósi márvánnyal történő burkolása a restaurálás utánra marad. Az építésvezető úgy tudja, hogy a Dorffmeister-freskóhoz osztrák restaurátorokat hív meg a pécsi püspökség. Kalász Gyula kanonok, a pécsi egyházmegye számvevője: — Valóban erről volt szó, de a püspök úr a minap közölte, hogy ez nem megy. A restaurálás tehát az OMF-re marad. Granasztói Györgyné, az OMF tudományos osztályának a munkatársa a mi telefonhívásunkból értesül a fordulatról: — Ha a püspökség hivatalom san is értesít minket, akkor is csak a jövő évi programunkba tudjuk már felvenni a szigetvári munkát. — Bár a jövőről a fentiek szerint még korai beszélni, hadd mondjam el, hogy a dzsámi természetesen katolikus templomként működik majd a restaurálás után, de esetenként hangversenyeket és kiállításokat is rendeznek majd ott. A környezet pedig? — Tinusz János városi tanácselnöktől hallottam, folyamatban van a templomot körülölelő tér falai rendbetételének az előkészítése. Jó lenne a Zrínyi tér—József utca sarki, valamikor igen szerencsétlenül „korszerűsített”, felemás ház csúfabbik homlokzat- részét is visszaállítani eredeti formájában. „Ez aztán a kemény hang! Határozott és ritkán hallható" — gondoltam, mikor először beszélgettem a bőrgyári Tarr Imre szocialista brigád tagjaival. Azt mondták akkor, hogy nem hajlandók kozmetikázni. Nem brigádnapló-verseny ez, hanem munkaverseny. Nemrégiben az újságban találkoztam a brigád nevével, elnyerték a „Baranyáért” emlék- plakettet. Mostani beszélgetésünk azzal kezdődött: változott-e valamit az egy évvel ezelőtti véleményük? Szalay László a Pécsi Bőrgyárban a krómos üzemben bemérő csoportvezető, a brigád vezetője. — Ami a brigád megalakulásakor, 1979-ben csak szándék volt, azt a gyakorlattal igazoltuk is. Akkoriban itt a krómos- ban összeálltunk hatan és elhatároztuk, hogy alakítunk egy olyan kollektívát, ami jóban, rosszban összetart. Egy olyan gárdát, amely együttes erővel nagy dolgokra képes. Sok olyan brigád van, ahol csak egy a fontos: jól mutasson a napló. Mi úgy döntöttünk, hogy épp az ellenkezőjét fogjuk csinálni. Szigorúak maradtak önmagukhoz. Tán éppen ezért az első időszakban meglehetősen sűrűn cserélődtek a brigádtagok. Nem volt pardon. Ha valaki igazolatlanul mulasztott, ittasan jelent meg a munkahelyén, vagy más módon súlyosan megsértette a munkafegyelmet, másnap már nem volt brigádtag. Szalay László ehhez annyit tett hozzá: — Természetesen maradhatott továbbra is jó kolléga, esetleg barát, de a brigádtagságnak szigorú feltételei voltak és vannak. — Nincs lehetőség a javításra, újabb bizonyításra? — Egyszer fordult elő, hogy egyik, egyébként igen jól dolgozó brigádtagunkat egy év próbaidőre kizártuk. Ez idő alatt és azóta is bizonyította, hogy lehet rá számítani. — Minek köszönhető ez a ragaszkodás? — ... a közösség erejének. — Nagyon nehezen mondta ki ezt a mondatot. — Elkoptatlák, már szólamnak tűnik, pedig nagyon sokat jelent. Igazolásul Varga József vegyszer-adagoló a maga példáját hozza: — Géplakatosként dolgoztam a Bőrgyárban de az OTP-lakás- hoz több pénz kellett, mint qmil így meg tudtam keresni. Átmentem a krómosba, kitanultam a tímár szakmát is. A brigád tagjai elbeszélgettek velem. Nem verbuválási szándékkal, hanem elmondták, hogy mit akarnak, gondolkodjam azon, szeretnék-e közéjük tartozni. Voltak már nem éppen kedvező tapasztalataim, de azt láttam, hogy ők komolyan is gondolják, amit vállaltak. — Miért éri meg a Tarr Imre brigád tagjának lenni? Anyagilag Jobban járnak? Tiltakoznak: — Ha a kollektíva jutalmat kap, az egy fillérig a brigádkasszába kerül. Ebből fizetjük a közös programokat, vagy segítünk a patronáltjainkon. — Valami oknak mégiscsak kell lenni.. . — Nagyon jól együtt vagyunk. A munkában és a magánéletben egyaránt. Itt nem kerül összeütközésbe a brigádprogram és a családi élet. A feleségek szintén jó barátnők, a közös programokon rendszerint családostul részt veszünk — mondta Varga József. — Mi az a plusz, amit a gyárnak tud adni a brigád? Kardos Attila művezető: — Azt gondolom, nem kell részletezni, mit jelent, hogy a munkafegyelem, a jó minőségű munka a brigád belső törvénye nem külső ráhatás következménye. Ezen túl, bármikor lehet rájuk számítani a sürgős pluszmunkák elvégzésénél, vagy olyanoknál, amelyre nem akad külső vállalkozó, s amelyet ők társadalmi munkában elvégeznek. Az ám, társadalmi munka! A brigád az „Egy napot Pécsért” mozgalomban egyszer az ezüst egyszer pedig az aranydiplomát nyerte el. Legutóbb a „Baranyáért” emlékplakett mellett Pécs város tanácsától díszes brigádnaplót kaptak. Nagy- hirtelen nem is tudják felsorolni, hol mennyit dolgoztak. Részt vettek a környezet, a parkok szépítésében, dolgoztak a malomvölgyi kirándulóközpontban, Zobákpuszta szabadidőparkjában, patronálták a Tiborc utcai, a Berek utcai általános iskolák és a Nevelési Központ egy-egy osztályát. További terveik között nagyon hangsúlyosan ezt fogalmazták meg: — A szocialista munkaverseny nem olyan, mint a sportban egy bajnokság. Itt nem egymás legyőzésére kell törekedni, hanem inkább nagyobb együttműködésre, minden résztvevő nagyobb eredménye érdekében. Éppen ezért, bár értek bennünket már kudarcok, nem mondunk le arról. Ihogy a gyáron és szakmán belül is olyan kapcsolatokat alakítsunk ki más brigádokkal, amilyen magunk közt már megvalósult. Kurucz Gyula A Rádió- és Tv-újság példányszáma meghaladja a kétmilliót, a Nők Lapja egymillió feletti, a Népszabadság több mint hétszázezres, a Dunántúli Napló ez évben várhatóan beáll a százezerre, a Hétfői Dunántúli Napló megjelenése óta feltornászta magát a hetvenezerre. Újság! Újságot vegyenek! Letűnt a vérbeli rikkancsok világa — sajnos. A mozgóárusok még csak-csak kiabálnak valami szenzációt, a korszerű újságpavilonok többnyire csak kiszolgálnak, nagyritkán a kért és éppen kifogyott lap helyett valami hasonlót kínálnak. Pedig az előfizetés biztonsága mellett — a terjesztéssel foglalkozó postahivataloknál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) minden lap megrendelhető bel- és külföldre —az igazi konkurrenciaharc a standokon, az árusokon, a terjesztőkön áll vagy bukik. Az árusításban győz az érdekesebb, a szebb címlapú — a gyönyörű nő ma is biztos siker —, a színesebb tartalmú. Minden kiadó a saját lapjára esküszik és szeretné, ha a posta hírlapszolgálata a terjesztésben is őt igazolná. Tavaly a négy megyében majdnem 40 millió lapot adott el a közel 5000 árus — több mint egyharmada iskolákban, üzemekben, ABC-kben és más üzletekben árusít. Az eladatlan lap, a „selejt"-szaknyelven a remittenda. Papírgazdálkodási és egyéb okokból nem mindegy, hogy az engedélyezett 5 százalék, vagy annál több megy a zúzdákba. A négy megyében tavaly 4 millió volt az eladatlan lap. Ha az áruspéldány az utolsó szálig elfogy, az nem jó, mert lapszűkét jelent, ha pedig sok marad meg, az sem jó. Lehetetlen egy-egy lapból előre felmérni a várható igényt — az az időjárástól kezdve annyi mindentől függ. Hogy miből mennyit olvastunk Baranyában? Napilapokból például május 17—18-án — közel kétszázezer napilap érkezett, ebből lapunkból 99 750 példány, a május 16-i HDN meghaladta a 70 000 példányt. Az áprilisi összesített adatok: postai kezelésű lapokból, beleértve a külföldieket is, áprilisban Baranya megyébe majd ötmillió újság érkezett, az előfizetett lapok példányszáma meghaladta a 3,6 milliót, az eladás pedig az 1,1 milliót, nem talált gazdára 62 459 példány. A mostani nyáron ismét főiskolás, egyetemista mozgóárusok kínálják a lapokat a Balaton partján, Harkányban és a kiemelt üdülőhelyeken. Érdekük, hogy minél többet adjanak el. Mert az újság: pö^ litikum, szórakoztatás, hasznos időtöltés, szakmai továbbképző lehetőség az olvasónak, ugyanakkor üzlet a kiadónak, a terjesztő postának és az árusoknak. Murányi László Hársfai István Rendezik a környezetet is
