Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-07 / 125. szám
Heti jegyzetünk Hol maradtunk le? Érdekes adótokat adott közre a Budapesti Műszoki Egyetem hallgatóiról a Magyar Nemzet közelmúltban megjelent cikke. A hallgatók testi fejlettségéről, az egyetemi testnevelés helyzetéről festett eléggé vigasztalan képet. íme: 1969 őszén történt felmérés során az első éves hallgatók a következő eredményeket érték el: hárman lökték 12 méternél távolabb a súlygolyót (a többiek 7—8 méter közötti eredményeket értek el). A hallgatók zöme hat métert ugrott távolba. Tíz év múlva megismételték a felmérést, szintén első évesekkel. A legjobb hét méterre tudta kilökni a súlygolyót (az átlagteljesítmény öt méter volt), a száz métert a zöm 16 másodperc alatt tudta lefutni, de négy hallgató a táv közben feladta a „küzdelmet". A távolugrócsúcs 10 centiméterrel haladta meg az öt métert. A Műegyetemen folyó vizsgálat persze egy sor más, az eredményeket hátrányosan befolyásoló tényt is feltárt, mint a létesítmények hiánya, a sportolásra fordított anyagiak csekély volta, a korábban jól működő szakosztályok sorvadása stb. Az első évesek azonban az eredményeiket magukkal hozták, az ő eredményeiknek a hanyatlása tehát nem az egyetemi sport és a tömegsport gyengeségében keresendő, hanem mindenekelőtt a középiskolákéban, ahonnét az egyetemre kerültek. Mostanában eléq sok vita folyik, hangzanak el szélsőséges megjegyzések is arról, hogyan kellene hozzákezdeni sportéletünk fellendítéséhez, hogy eredményeink elmaradását a világ élvonalától legalább is mérsékeljük. A vitázók egy része, akik inkább mint közönség érzik magukénak a sportot, természetesen az élsport hirtelen javulását szeretnék valamiképpen elősegíteni. Talán érthető, hogy legkézenfekvőbbnek az anyagi ösztönzésben látják azt a csodaszert, ami mindenre megoldást kínál. Mostanában annyit olvashatunk és hallgatunk az anyagi ösztönzés óriási lehetőségeiről, hogy semmi csodálkoznivaló sincs azon, ha többen is egyszerűen és leegyszerűsítve kívánják azt a sportéletbe adaptálni. Csakhogy a sportbeli teljesítmények mögött mindenkor emberi fizikum és olyan akarati tényezők húzódnak meg, amelyek egyik napról a másikra semmiféle kecsegtető anyagi juttatás ellenében sem képesek jelentős javulásra. ' Erről Hofi Géza eqyszer már elmondta a véleményét. Egyet lehet érteni vele. Ha ma egy tízéves gyerek testnevelését szervezzük meg, akkor csak közel tíz év múlva lesz lemérhető munkánk eredménye. A példában szereplő első éves műegyetemisták ilyen-olyan teljesítményét is valahol az általános, majd a középiskolákban alapozták meg. És könnyen belátható, hogy az ismert átlagok alapján nem várható, hogy közülük kiemelkedjék akár egy is, aki nemzetközi szintű eredményeket lesz képes elérni. A Magyar Nemzet cikkírója méltán kesereg azon, hogy a lemérhető visszaesés éppen abban a tíz évben következett be, amikor szerte a világban éppen az egyetemek hallgatói közül került ki egy sor új olimpiai és világbajnok a legkülönbözőbb sportágakban. A cikkírónak igaza van. A mi elmaradásunk nem is a sport nagy piramisának a csúcsán keresendő. Világbajnokok, olimpiai bajnokok még „véletlenül” is születhetnek. De egy kiemelkedő tudású élvonal csak a jó alapokból nőhet ki. A jó alapot pedig a fizikailag jól felkészített tömeg jelentheti. Ezt pedig csakis az iskolai sport teremtheti meg. Pénz kell a sportra. De egyre inkább nyilvánvaló, hogy gyümölcsöző befektetés csak a serdülők sportjában képzelhető el. A felnőttek sikertelenségén kesereghetünk, mérgelődhetünk. Meaújulást csak egy felnövekvő, és rendszeresen sportoló generációtól várhatunk. —■ K — Labdás bemelegítés a PMSC edzésén Szokolai István felvétele Sorsdöntő mérkőzés előtt a Pécsi MSC Csak a győzelem az eltagadható eredmény Hosszú szünet után játszik Lőrincz? A 24. fordulót játsszák ma a labdarúgó NB l-ben, és a PMSC csapatara rendkívül nehéz kilencven perc vár. A piros-feketék a bajnoki táblázaton a 14. helyet foglalják el,, de csak gólkülönbséggel előzik meg a kiesőhelyen levő MTK-VM gárdáját. Szombaton délután Új- mecsekalján éppen a rivális MTK-VM lesz az ellenfél. Mindkét csapat számára létfontosságú a két pont megszerzése, mert a vesztes lépéshátrányba kerül. A PMSC annyiban van kedvezőbb helyzetben, hogy hazai környezetben léphet pályára. A piros-feketék az elmúlt fordulókban javíthattak volna kedvezőtlen pozíciójukon, de hiába voltak esélyesek, nem tudták legyőzni sem a ZTE, sem a Haladás csapatát. Most tehát már nem szabad hibázni! Ősszel »a fővárosban a kék-fe hérek nyertek, mégpedig úgy, hogy az első félidőben 4-0-ra vezettek. Ezután a PMSC feljött 4-3-ra, majd végül az MTK bebiztosította a győzelmét. A kapott öt gólért is kell hogy fűtse a pécsieket a visszavágás reménye. A péntek délelőtti edzésen a csapat szakvezetője, Kovács Imre így latolgatta az esélyeket: — Legutóbbi két hazai mérkőzésünk 1-1-es döntetlenre végződött, a harmadik találkozón már győzelmet várok. Ami biztató, hogy a játékosok hozzáállása, akarata lényegesen kedvezőbb, mint az elmúlt hetekben volt. Úgy érzem, sikerült tudatosabbá tenni játékunkat és nem kapkodjuk el a helyzeteket, mert ez jelentette a legnagyobb gondot az előző fordulókban. Az utolsó öt fordulóban négyszer ért el 1-1-es döntetlent a csapat — csak Diósgyőrben volt vereség — és ezeken az 1-1-es mérkőzéseken mindig az ellenfél szerzett vezetést. A vezetés tudatában ők játszhattak nyugodtabban, nekünk kellett idegeskednünk az egyenlítés miatt. Ez a tény is közrejátszott a helyzetek kihagyásában. Az MTK-VM ellen nekünk kell vezetést szerezni, és ha sikerül, akkor a győzelem sem maradhat el. — Milyen összeállításban játszik a csapat? — Réfi hétközben edzésen megsérült, ő nem játszhat. Elképzelhető viszont, hogy hosszú szünet után Lőrincz ott lehet a csapatban. Hogy játszik, vagy sem, az csak szombaton, a mérkőzés előtt dől el. A tervezett csapat: Katzirz—Kincses, Róth, Schulteisz, Brezniczky —• Lutz, Dárdai, Gallai — Nagy, Vigh, Mészáros. Ha Lőrincz játszhat, akkor Vigh marad ki a csapatból. Lutz Jakab, a piros-feketék középpályása a következőket mondta: — Számunkra csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény. A legutóbbi mérkőzéseken lényegesen több helyzetünk volt, mint ellenfeleinknek, de képtelenek voltunk azokat értékesíteni. Most már nem hibázhatunk, ha el akarjuk kerülni a kiesést. Bízom abban, hogy a szerencse is végre mellénk pártol! Katzirz Béla csapatkapitány véleménye: — Sajnos tavasszal hazai pályán nem sikerült olyan teljesítményt nyújtanunk, amit elvárnak tőlünk a szurkolók, most talán sikerül feledtetni ezt a gyengébb sorozatot. Nem lesz könnyű, mert az MTK-VM is hasonló cipőben jár, mint mi, vagyis az a csapat, amely most veszít, könnyen lehet, hogy kiesik. Remélem, nem mi leszünk azok! L. L. Országos főiskolás bajnokság Pécsett Ebben az évben Pécsett, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Tanárképző Kara rendezésében tartják az országos egyetemi és főiskolai kézilabdabajnokság döntő mérkőzéseit. A négyes döntőbe a női csapatoknál a Testnevelési Főiskola, a szegedi Tanárképző Főiskola, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola és a szombathelyi Tanárképző Főiskola csapatai kerültek, a férfiaknál a Testnevelési Főiskola, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola, a kecskeméti Automatizáló Főiskola és a pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem Tanárképző Kar együttesei játszanak. A városi sportcsarnokb'an kedden reggel 8.00 órakor kezdődnek meg a mérkőzések, az ünnepélyes megnyitót negyed 10-kor tartják. Megszakítás nélkül .este 8.00 óráig játszanak. A torna mérkőzései szerdán délelőtt folytatódnak és délben fejeződnek be. Az, elmúlt évben a nőknél és a férfiaknál is a Testnevelési Főiskola szerezte meg az elsőséget. hét vége sportműsora Kézilabda PMSC—Bp. Spartacus 24-24 (16-13). NB I. férfimérkőzés, Budapest, 200 néző. V.: Kliment, Papp. PMSC: Gerdesics — Kőszegi (4), Kedves (6), Kovács (2), Perger (—), Putics (5), Takács (2). Csere: Kova- csics, Érsek (2), Hunyadi (3), Walter, Kovacsevics. Edző: Ko- leszár György. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat. Putics és Kedves átlö- vésgóljaival a piros-feketék átvették a játék irányítását és előnnyel vonulhattak _az öltözőbe. Jól kezdődött a második félidő is. A 45. percben 20-16- ra alakult a mérkőzés állása a PMSC javára. A hajrában kiegyenlített a Spartacus és át is vette a vezetést, a piros-feketéknek végül meg kellett elégedniük az egy ponttal. T enisz A Perugiában zajló nemzetközi női teniszverseny nyolcad- döntőiben Temesvári Andrea ismét sikerrel szerepelt, 6-2, 6-0 arányban könnyedén fektette két vállra a bolgár Manuela Maleevát. MÁJUS 7., SZOMBAT. LABDARÚGÁS. NB I. mérkőzés: PMSC—MTK-VM, Újmecsekalja, 17.30, NB I. ifjúsági bajnokság l PMSC—MTK-VM, Újmecsekalja, 15.30. Megyei I. osztály: P. Postás— Villány, Postás-pálya, 15.00., P. Kinizsi— Beremend, Kovácstelep, 11,00, P. Zsolnay—Drávafok, Porcelángyárpálya, 15.00, U. PEAC—Űjpetre, Pécsújhegy, 15.00, P. Kesztyűgyár— Szigetvár, Pécsbányatelep, 16.30, Vasasi Bányász—Sásd, Vasas, 16.00. KÉZILABDA. NB I. B. férfiak: Komlói Bányász—Békéscsaba, Komló, 16.00. NB I. B. nők: PMSC— EMG SK, Pécsújhegy, 15.00. NB II. nők: Mezőgép—P. Kesztyűgyár, Rácváros, 11.00, Tata—PBTC, Tata, 16.00. NB II. férfiak: Siófok—P. Kesztyűgyár, Siófok, 17.00. KOSÁRLABDA. NB II. férfiak: Nagykanizsa—U. PEAC, Nagykanizsa, 17.00, P. Postás—Soproni MAFC, Komarov Gimnázium, 16.00. NB II. nők: Nagykanizsa—U. PEAC, Nagykanizsa, 15.30, Szigetvár—Za- lahűs, Szigetvár, 15.00. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Steinmetz SE—DUTÉP, Eszék u., 12.00, Ráckeve—U. PEAC, Ráckeve, 14.00. TENISZ. Megyei ifjúsági és újonc bajnokság, Balokány-liget, 8.00. SAKK. OB I. mérkőzés: Vasas— PMSC, Budapest, 9.00. ATLÉTIKA: Hallássérültek megyei bajnokság, Tüzér u., 14.00. MÁJUS 8., VASÁRNAP. LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Táncsics SE—Komlói Bányász, Kaposvár, 15.30, Siklós—PBTC, Siklós, 17.30, Sellye—Boly, Sellye, 17.30, 'Mohács—Mázaszászvár, Mohács, 17.30, Enying—PVSK, Enying, 17.30, Megyei I. osztály: Szentlő- rinc—Steinmetz SE, Szentlőrinc, 17.30, Vajszló—Somberek, Vajszló, 17.30, Geresdlak—Szentegát, Ge- resdlak, 17.30. KÉZILABDA. NB II. férfiak: Boly —Mosonmagyaróvár, Boly, 14,-00. KOSÁRLABDA. NB II. nők: Komlói Bányász—Sopron, Komló, 10.30. RÖPLABDA. NB II. férfiak: Kandó Műszaki Főiskola—Pécsi Vörös Meteor, Budapest, 12.00. NB II. nők: DÉLÉP—U. PEAC, Szeged, 11.00, Ferroglobus—Pécsi Vörös Meteor, Budapest, 11.00. SAKK. GB I. mérkőzés: Vasútépítők—PMSC, Budapest, 9.00. OB II. mérkőzés: Postás—Komlói Bányász, Budapest, 8.30. VÍZILABDA. OB II. B mérkőzés: PMSC—Békéscsaba, Hullámfürdő, 11.15. TENISZ. Megyei ifjúsági és újonc bajnokság, Balokány-liget, 8.00. Asztalitenisz-vb Jónyer, Gergely és Kriston a 2. fordulóban Pénteken q Tokióban zajló asztalitenisz-világbajnokságon az egyéni küzdelmek során valamennyi magyar résztvevő is asztalhoz lépett. Közülük először Urbán Edit és Szabó Gabriella vette sikerrel az első akadályt, s őket gyors egymásutánban követték a többiek is. A férfiak például mind az öten túl vannak az első erőpróbán, vegyes sikerrel. Jónyer, Gergely és Kriston ugyanis továbblépett a 2. fordulóba, Káposztás és Molnár viszont nem érdekelt a továbbiakban az egyéni versenyben. A párosok vetélkedése során az első két, magyar vonatkozá- .sú hír kellemetlen volt: az Oláh, Magos női és a Káposztás, Malek férfi kettős búcsúra kényszerült. Továbbjutott még Magos Judit a női egyesben, a férfi párosban a Molnár, Kriston és a Jónyer, Gergely kettős, vala- mint az Urbán, Szabó női páros. Labdarúgás. A Pécsi Postás labdarúgó szakosztálya május 12-én, csütörtökön 15.00 órai kezdettel toborzót tart 1969. január 1. után született fiúk részére. A toborzó színhelye a Postás-sporttelep. Cselgáncs. Győrben országos junior női versenyen Sovány (PVSK) 2. lett. Atlétika. A PVSK-pályán rendezték a Baranya megyei nevelőotthonok atlétikai versenyét. A pontversenyt a bükkös- diek nyerték a pécsiek és , a siklósiak előtt. iiiijii^jiajpii«rfii London: A brit labdarúgószakírók egyesülete Kenny Dalglish-t, a Liverpool csatárát választotta meg az év játékosának. A skót válogatott Dalglish másodszor jutott a kitüntető cím birtokába. Rajta kívül ez eddig csak Stanley Matthews- nak, Tom Finney-nek és Danny Blancflowemek sikerült. A szavazás a második helyre Bryan Rob- sont, a Manchester United és az angol válogatott kapitányát hozta be, a harmadik és negyedik helyen ismét két liverpooli játékos, lan Rush és Graeme Souness végzett. Dalglish egyébként nagy fölénnyel, a szavazatok több mint 50 százalékával nyert. Lausqnne: A NOB irodájának közlése szerint Juan Antonio Samaranch elnök hivatalos látogatáson van Hongkongban és Óceániában, majd innen tér vissza Lausanne-ba. Samaranch megbeszéléseket folytat a hongkongi, a pápua-újgui- neai, a Fidzsi-szigetek, Ausztrália és Új-Zéland olimpiai bizottságainak vezetőivel. Ezenkívül jelen lesz a Salamon-szi- getek olimpiai bizottságának alakuló ülésén*is, amelynek felvételével a NOB taglétszáma 152-re nő. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. x 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-42] Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 763Ö Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 Labdarugó ill B I.