Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-14 / 132. szám
MARKÓ PÁL Könyvről könyvre Versek Lappföldről és Hollandiából A kilenctagú finnugor nyelvcsaládban a rokonság sorrendjében a lappok áll- ' nak tőlünk a legtávolabb. Nem sokat" tudunk róluk, kultúrájukat alig ismerjük. Ezért is fontos a lapp költészet most megjelent antológiája, az Aranylile mondja tavasszal (Európa). A verseket BEDE ANNA fordította, a vaskos kötet anyagát KERESZTES LÁSZLÓ válogatta és szerkesztette, s 6 irt hozzá jegyzeteket és kitűnő utószót. Ebből nemcsak a lapp költészetről, hanem északi rokonaink életéről is sok mindent megtudhatunk. A lappok magukat számik- nak nevezik, mindössze harminc-harmincötezren élnek Norvégia, Svédország és Finnország északi hegyvidékein, valamint egy kis csoportjuk a Szovjetunióban, a Kola-félsziget belsejében. A tájegység neve Lappföld, ahogy a lappok nevezik Sápmi. Életmódjukat a mostoha természeti adottságok és a zord északi, sark-közeli éghajlat — a csaknem háromhónapos téli sötétség, majd az ugyanakkora, napnyugta nélküli évszak —alakították. Fő foglalkozásuk a rénszarvas tenyésztés, a fjordok- ban a halászat, s kisebb mértékben a vadászat. Az erdős-hegyes tundravidéken ma is vándorló, nomád életet élnek, elszigetelt csoportokban, ezért igen mély a nyelvjárási tagozódás, ma már nem is nyelvjárásokról, hanem vagy féltucat lapp nyelvről beszélhetünk. Ezek a körülmények kedveztek a színes és gazdag népköltészet kialakulásának, modern irodalom viszont sokáig nem jöhetett létre, mondhatni épp most van szerveződőben. Legkedveltebb népköltészeti műfajuk a jojka, ez az ősi eredetű, különös, impro- vizatív ének, melynek alapja a ritmus, ennek van alárendelve a dallam, a dallamnak pedig a szöveg. Az antológia bőséges válogatást ad a lapp népköl- “tészetből, néhány kottamellékletet is hoz, majd bemutatja a műköltészetet, végül az énekesek, gyűjtők és költők életrajzi adatait és a versek forrásjegyzékét. .A népköltészet és a műköltészet fő témái nagyrészt azonosak és természetesen tükrözik a lappok életmódját és világszemléletét. A táj,.a rénszarvas és az ember a három legfontosabb téma, a kötet verseinek túlnyomó többsége ezeket variálja. Az újabb műköltészetben bővül ki ez a témakör Számiföld egyik legégetőbb problémájával: hogyan őrizhetik meg a természetes élet értékeit, hagyományaikat, hogyan maradhatnak meg száminak úgy, hogy a modern technikai civilizációt is befogadják. A költészetben is megszólal az aggodalom: ha alkalmazkodnak az új élethez, elvesztik ősi önmagukat. A nyugati, civilizáció veszélyként jelenik meg, amely lerombolja az ősi értékeket. Egyik költő, Kristi Paltto így ír: Eljő-e az idő, midőn a számitól minden elvétetik: az anyanyelv s a szellemi örökség? Oda kell hogy adja ezeket is adóba idegen hatalomnak, a felemás nyugati kultúra áldozatául? Talán ez a problémakör a legizgalmasabb — a kötet tanúsága szerint — a mai lapp költészetben. Érdemes vele megismerkedni. Bede Anna fordítói munkája tiszteletet és elismerést érdemel. Ilyen hatalmas anyag felvállalása önmagában is áldozat egy jó ügy szolgálatában. Emellett a versek szépen szólnak magyarul — ennyit a fordítás minőségének elismeréseképpen. * DEDINSZKY ERIKA neve ismerősen csenghet már a magyar olvasónak. Hollandiában él, de gyakran hazalátogat, s többször szerepelt a televízióban, a rádióban a magyar—holland kulturális kapcsolatok jelentős szervezőjeként. Dedinszky Erika most első itthon kiadott verseskötetével jelentkezik, miután a Vándorének c. antológiában, s folyóiratokban már többször megjelentek művei. A Folyton valami más c. kötet (Magvető Kiadó) az elmúlt nyolc év költői terméséből válogat, frójuk a nyugati emigráció párizsi köréhez áll legközelebb, a Magyar Műhely munkaközösségének tagja. A csoport a költészetnek elsősorban formai-technikai megújításán, modernizálásán fáradozik, főként nyugati avantgarde és neoavantgarde minták alapján. Dedinszky Erika a modernizálás mérsékeltebb, szolidabb útját járja, a csoportnak ilyképpen inkább a peremén helyezkedik el. Költészete talán a neo- szürrealizmushoz áll a legközelebb, de felhasznál elemeket a népköltészetből, a ritmusjátékokból csakúgy, mint a szöveg írod a lom, a grafikai irodalom és a nonszensz kísérleteiből. Korszerűsége és igazi értékei mégis dinamikus egyéniségéhez, jó értelmű feminizmusához és az egyetemes magyar költészet becsüléséhez kapcsolódnak, s benne gyökereznek a sorsában. Kislányként nyugatra szakadton, idegenben asszonnyá éretten kifejlesztette magából a kulturális misszió egyik legértékesebb példáját, a holland és a magyar művelődés egyidejű szolgálatát. A sorsnak és a megtalált hivatásnak mély átélése költészetének is legmélyebb rétege és legfőbb értékforrása. Érdemes volt itthon is kiadni verseit. Szederkényi Ervin JÁDI FERENC Pécsi este Koszorús alkonyat Vásik a dac Párjavesztett peremére Ledobom pénzem az agykamrában — karcsú csont furakszik — repked — Napforduló katakombák zugaiban Angyal hivogat és lép öltözőtükrömbe Borzolt torkolattüzek ásítanak a mocsárban Sugarat dajkál a kőőr a bejáratnál — rózsát füstöl — A nyíláson hol régi kártyabanda suhog Újra kozákok járják a rostonyát Lefektetik a tejet a teát Ébrenlétre harapdál az éhség Nagyapa arcán felcsillan a lepke és Lehuny A kisgyermek kezébe sárkányt ad az álom Hálóm az éjjel kilenc arcára tapad MAKAY IDA Szerelem hamvazkodása Csonkig égnek a vasárnapok estétől piros reggelig. Füstjük hiába leng a nyárba, nem kígyózik az Istenig Esőzik a hamu a tájra, kiég a mák, kigyúl a nyárfa, csendít az ősz, zeng bronzharangja Vasárnapok fekete rajban. Piros szerelem hamvazkodása. KESZI TEODÓRA Rigószívvel köpönyegforgató áprilisi szél fúj ritkára tépi a lenge füstöt és bár a völgyben a tegnapi esőtől még tocsog a föld a hunyorgó nap a kerti gazdákat kicsalta s ha a tulipánok tétováznak is a kitárulkozás és a becsukódás közt azért ez már mégiscsak tavasz — rezeg a tócsák tükre a köriságakon mogyorónyi rügyek dagadnak és a házak ereszein bögyüket nagyra fújva burukkotinak a him galambok némely türelmetlen fa uramisten ki is virágzott micsoda felelőtlenség hisz két hete sincs a legutóbbi hózivatarnak felhőnyergelő szél riasztja ki a zúgokból a tavalyi levegőt szertesöpri a tél: maradványait fűillatot földszagot kerget fickósodik a gyalogbodza-hajtásai fénnyel öklelőznek vetik a borsót és az újságban az állt hogy sárgarépamagból volt a legmagasabb a kereslet milyen jó hamarosan friss zellieres szendvicset ehetünk a pilóták megkezdik a légterek berepülését és párok mennek majd egy esernyő alatt az utcán kitakarózik a világ és rigósziwel füttyöget a szélben nyelvünk hegyére gondtalan kis dalocskák tolullnak s öreg csizmánkat zálogházba csapva könnyű léptekkel sietünk tovább. Egy elnyűtt ember jött a réten át, távolról nézvést csak mozgó barna folt; rögök bolyongó, kósza lelke volt.., Apám is így bandúkolí- hatott e tájon, égen-földön senkit sem keresve: maga előtt tolva talicskáját s a lenyugvó napot Szomorú volt s a nyomortól betelt, görnyedt hátán éjszakát cipelt, de csillagokból font anyámnak koszorút. »• Pandúr József rajza KRÚDY GYULA Halotti beszéd egy pesti rikkancs koporsójánál Akinek részére nagybecsű lapodban ma helyet kérek: nem valami előkelő úr, gróf vagy katona, hanem csak amolyan senki gyermeke, aki az utcán született, az utcán hal meg, mert gyermekségétől fogva az utcán tölti életét. Pesten rikkancsnak hívják őt, miután Rákosi Viktor ezt az új magyar szót kitalálta. Ha úgynevezett származási táblázatát összeállítani akarnánk ez utcai jelentéktelenségnek és mégis megszokott tüneménynek: olyan apákra kell hivatkoznunk, akikre ő szegény fejével már nem is emlékezik. Az ősapja ott ácsorgott a londoni nyomdaműhely eresze alatt, amikor Dickens regényeit még füzetekben adták ki. Egy másik őse camelotte volt Párizsban, és a különböző forradalmak barikádjain árulta a polgároknak, vagy a katonáknak a legfrissebb hírlapokat. Magyar őse búcsújáró helyeken értékelte azokat a kegyes imádságokat, amelyeket papíroson nyomban e| is adott — de felöltözött ő néha árvalányhajas kalapba Hazafi Verái Jánosnak is, és kórushangjával a pesti utcán állítgatta meg a járókelőket, hogy a költeményein túladjon. Igazában azonban csak körülbelül két évtizede lett belőle az, ami ma — rikkancs —, amióta Pesten a búlvárlapok megjelentek. Ekkor tanul meg olyan trombitahanötven esztendeje halt meg Krúdy Gyula. gokat, hogy átkiálthassa vele a Nagykörút villamoscsengős lármáját, hogy megriassza vele a belvárosi csöndes sétálgatót, az ablakhoz csalja halálos rémületében a szakácsnőt, és le- ugrassza a társaskocsiról a budai polgárt, aki már azt hitte magában, hogy a Király utcai szakaszhatárig nem kell leszállnia. Sok baj volt vele, amíg el tudott helyezkedni a pesti flaszteren. Aminthogy az évről évre szaporodó bulvárújságokkal is mindenféle zavar volt, amíg megtalálták mai hangjukat. Szaladt a rikkancs piros kendővel a nyakában, meztelen talpát mutogatta a hólétől nedves aszfalton, saját magát melegítette a hangjával, amikor vevő se közel, se távol nem jelentkezett, elvegyült lakodalmas menetekbe, ahol csillogó szemmel magyarázta, hogy az esküvő híre már benne van az újságjában, de odasomfordált komoly temetési menetek végéhez is, mert véleménye szerint a temetőben is kíváncsiak az emberek legújabb hírekre. Cowboy módjára szökkent föl a robogó villamosra, leugratott a pincébe, a szenesemberhez, és fölmászott a cégfestőhöz emeletnyi magasságba, türelmesen várakozott, ha a szórakozott öreguracska nem találta meg mindjárt a zsebében az újság árát, a megszokott sarkon messziről üdvözölte ismerős vevőit, akiknek halálos bizonyossággal arra kellett jönniök. Nem ismert senkit, -és mégis mindenkit ismert a pesti utcán még abban az időben is, amikor harsány hangjára a kapu alól előrohanó házmesterek is az újságot hátulról kezdték olvasni (ahol a tőzsdei árfolyamok voltak). Megnézte az égboltozatot abba az irányba, amerről az eső szokott jönni, megnézte az újság tartalmát, mielőtt árulni kezdte volna, kipróbálta a hangját valamely mellékutcában, és tapasztalatainál fogva már tisztában volt azzal, hogy mindennapi szegény egzisztenciáját a jó vásárral földerítheti-e, vagy lejjebb süllyeszti? Pesten nemcsak a gazdag Wampetics vendéglős haragudott az esős időre, hanem a szegény, ágrólszakadt rikkancs is. Szerette torkában jól meg- gurgulázni az r betűket, mesz- szire elnyújtotta a magánhangzókat, külön melódiákat talált ki az egyes újságok címeihez, és kereskedői fontosságánál csak a fürgeségének tulajdonított nagyobb jelentőséget, mert olyanféle szerepe volt neki a város egészségi állapotában, mint a higanycsöppnek a hőmérőben. Eddig sohasem lehetett tudni, hogy a rikkancsok meghalni 'is szoktak, mert holt rikkancsot még nem látott senki. Mindig csak futamödni, ágálni, ugrándozni, fáradha- tatlandokni lehetett őt látni az aszfalton, a sarkon, az út közepén. Milyen boldog ember egy rikkancs! — gondolhatta magában a lestrapált, életunt járókelő, amikor az embergyíkot a közömbös sokadalom- ban megpillantotta. Stabler, a félszemű, a legrégibb pesti rikkancsok egyike most bebizonyította. hogy a rikkancs is meg szokott halni, amikor ideje elkövetkezett. (1926) HÉTVÉGE 9.
