Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-06 / 124. szám
e Dunántúli napló 1983. május 6., péntek Közgazdasági élet A legjobbaknak többet, a gyengébbeknek kevesebbet A differenciálás közérdek Kandidátusi ertekezes Javaslat az anyagi érdekeltség továbbfejlesztésére — » — Az anyagi érdekeltség rendszerének néhány elméleti és gyakorlati problémája népgazda' sági és vállalati szinten cimmel kandidátusi értekezést irt dr. László Gyula, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara oktatója. Az értekezés nyilvános vitájára március végén, Budapesten került sor, amikor is a Tudományos Minősítő Bizottság megadta a kandidátusi fokozatot. Megkértük dr. László Gyulát, foglalja össze Közgazdasági élet rovatunk olvasóinak az értekezés legfőbb megállapításait és javaslatait. Az anyagi érdekeltség fontos, esetenként meghatározó szerepet játszik a vállalati és egyéni célok és tevékenységek alakításában. Gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztésre vár abból a szempontból is, hogy az érdekeltségi rendszer jobban segítse g gazdaság fejlődését, jobban ösztönözzön az egyéni és vállalati teljesítmény fokozására. Nem lehet eltekinteni attól, hogy a teljesítmény és a jövedelem lazább, korlátozott kapcsolata gyengíti, míg szorosabb kapcsolata erősíti a teljesítmény fokozására irányuló érdekeltséget. A továbbfejlesztésnek ezért szükségszerű iránya, hogy a szabályozórendszer keményebb követelményeket támasszon, kevésbé védje a gyenge teljesítményt nyújtókat, viszont magas színvonalú teljesítmény esetén, ezzel arányosan magas jövedelem- és eszközfejlesztést tegyen lehetővé. Konfliktusforrás A jövedelemelosztásban jelenleg is alapvető konfliktus- forrást jelent, hogy a jövedelmekkel egymással ellentétesen ható feladatokat kell megoldanunk. Egyik oldalról, az ún. elosztó funkció keretében azt a követelményt támasztjuk a jövedelmekkel szemben, hogy biztosítsa a társadalom minden tagjának legalább egy minimális fogyasztási szintjét; munkaerejének, családjának a gazdasági fejlettségünket figyelembe vevő újratermelését. Általában ehhez az az elvárás is kapcsolódik, hogy a kialakult kereseti arányok ne tartalmazzanak jelentős társadalmi feszültséget kiváltó aránytalanságokat. Másik oldalról pedig az ún. ösztönző funkcióban az fogalmazódik meg, hogy a jövedelmekkel ösztönözni lehet és kell meghatározott feladat elvégzésére, adott népgazdasági, vállalati célok végrehajtására. Ehhez az kell, hogy a jövedelmek a teljesítés arányában differenciálódjanak, a kiáramló jövedelem legyen arányban az elért eredménnyel. Jövedelemelosztási gyakorlatunkban a társadalmi juttatások önmagukban nem képesek az elosztó funkció teljes megvalósítására, így a munka- jövedelmek elosztásánál is figyelembe kell venni mind a két funkciót. Ebben az esetben viszont szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az elosztó funkció érvényesítése óhatatlanul nivelláláshoz, az ösztönző erő csökkenéséhez vezet, és fordítva, a teljesítménytől függő differenciálódás egyéni, vagy vállalati szinten nem feltétlen biztosítja a szükségesnek tartott fogyasztási színvonalot, kereseti arányokat. Vagyis, ha a jövedelem minden egyes forintjánál egyszerre és egyformán akarjuk érvényesíteni mindkét szempon-. tot, akkor mindenképpen kompromisszumokra kényszerülünk. Eddigi kompromisszumaink viszont általában nivelláláshoz vezettek, nem sikerült egyensúlyban tartani a két funkciót. Hogyan csökkenthető? Véleményem szerint ez a konfliktus csökkenthető lenne azáltal, hogy a. két funkciónak viszonylag önálló mozgásformát teremtünk. Ki kell alakítani egy olyan jövedelemrészt, amely alapvetően a megélhetési szempontokat, az elosztó funkciót érvényesíti, és egy másik jövedelemhányadot, amelynek nagysága szorosan kapcsolódik a végzett teljesítményhez, jelentős differenciálódásával erős ösztönző hatást képes kifejteni. Ezzel a kettéválasztással szabadabban érvényesülhet mindkét funkció, mert csak egyféle, és nem eltérő szempontokat kell figyelembe venni. A megélhetést biztosító jövedelemhányadra márcsak azért is nagy szükségünk van, mert stabilizál, biztonságot ad, és erről a bázisról kiindulva már nem kell merev korlátok közé szorítani az ösztönzés lehetőségét, (gy az egyes jövedelemforintok eltérő súllyal, de tisztábban érvényesítik az egyes funkciókat, s ezen keresztül a jövedelem egésze egyszerre és jobban meg tud felelni mindkét követelménynek. A jövedelem- és bérszabályozásra átültetve mindez azt jelentené, hogy lenne egy olyan szabályozóelem, amelyik meghatározná (pl. egy tarifarendszer segítségével) a „megélhetést biztosító”, garantált jövedelemszintet. Mellette működne egy másik szabályozóelem, amelyik szigorúan csak a teljesítményelvet érvényesítené, és ezzel ösztönözne a vállalati és egyéni munka társadalmi hatékonyságának növelésére. A teljesítményelv Az elmúlt másfél évtized gyakorlata azt mutatja, hogy a gazdaságirányítás csak korlátozottan vállalta, illetve valósította meg az anyagi érdekeltség fokozásának elvét. Egyik oldalról igényelte az érdekeltség teljesítményösztönző hatását, de másik oldalról nem nagyon bízott abban, hogy ez a teljesítmény a népgazdaság számára is megfelelő hatékonyságú lesz. Ennek a következménye, hogy túlságosan laza a vállalati eredmény- és a személyi jövedelmek kapcsolata, sok és túlzott erejű féket iktatott be a szabályozásba. A bér- fejlesztési ütemek nivellálódtak, megnőtt a preferenciák, egyedi támogatások szerepe, a réA Prodinform Műszaki Tanácsadó Vállalat időszerű gazdaságirányítási kérdések sorozatának legújabb füzete az Iparvállalati árprognózisok. Szerzője dr. Sipos Béla, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara docense. A vállalati prognosztika gyakorlati és elméleti kérdései iránt nagy, sőt egyre fokozódik az érdeklődés. Mind nagyobb a szerepük a piac várható alakulásáról tájékoztató információknak. Különösen áll ez a tőkés világpiacba való bekapcsolódásnál, ahol a kapitalista konjunktúra alakulásához, a kapitalista piaci helyzetekhez való alkalmazkodás szesedési alap a legtöbb helyen minimálisra zsugorodott össze. A teljesítményelv érvényesítése, az ösztönző erő fokozása egyrészt megköveteli, hogy teljesítményként a gazdaság valóban csak a társadalmilag szükséges, hatékony munkát fogadja el. Ez az árrendszer, a piaci kontroll erősítése, az irányítás normativitásának fokozása területén jelent megoldásra váró feladatokat. Másrészt viszont szükségessé teszi azt is, hogy a jövedelemnek a minél nagyobb része függjön az így mért teljesítmény nagyságától, egy átmeneti szakaszt követően relatíve csökkenjen a garantált jövedelem súlya, és emellett növekedjen a teljesítménytől függő differenciálódás intervalluma. Ehhez a szabályozásban is oldani kellene a (féket, szorosabbá kellene tenni a vállalati eredmény és a személyi jövedelmek kapcsolatát. (Erre már jó példát ad a bruttó jövedelem típusú szabályozás térhódítása.) Végül az érdekeltség kialakításának folyamata csak úgy lesz teljes és hatékony, ha a vállalati belső érdekeltségi rendszer is hatásosan képes összehangolni a vállalati és egyéni érdeket. A belső elosztásnak is ahhoz kell kapcsolódnia, hogy az egyes kollektívák milyen módon, milyen mértékben járultak hozzá a vállalati eredményhez. Ehhez igazítva vállalaton belül is növelni kell a teljesítményt rugalmasan követő, mozgó jövedelemrész súlyát. A kisebb közösségnél Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a kisebb közösségek szintjén már semmiképpen sem mérhető a vállalati eredményhez való közvetlen hozzájárulás. Kialakítható viszont egy olyan áttételrendszer, amely elég jó közelítést ad ehhez. A vállalati eredményből kiindulva meghatározható, hogy ennek létrehozásából milyen arányban részesedtek a legnagyobb egységek. A következő lépcsőben pedig az, hogy e legnagyobb egységek eredménye milyen arányban származott az annak részét alkotó nagyobb egységektől. Egyúttal konkretizálni kell azt a mércét, amellyel a legjobban kifejezhető a magasabb szint eredményéhez való hozzájárulás. Ugyanígy újabb lépcsőkben a kisebb egységek, csoportok, egyének szintjéig is lebontható és konkretizálható a hozzájárulás mértéke és módja. Dr. László Gyula minél hatékonyabb megvalósítása szinte döntő jelentőségű a tőkés külgazdasági kapcsolatok gazdasági hatékonysági színvonala szempontjából. Dr. Sipos Béla Iparvállalati árprognózisok könyve épp ezeknek az információknak a megállapításával foglalkozik, igen korszerű tudományos — főképp matematikai-statisztikai — módszertani megalapozással, mely módszerek a vállalati gyakorlatban különleges matematikai előképzettség nélkül is sikeresen alkalmazhatók. Megrendelhető a Prodinform kiadói osztályán (Budapest, Arany János u. 29.). A több nemzetközi érvényű szokvizsgával, mesteri oklevéllel rendelkező hegesztő alig harminc százalékkal keres többet, mint a sólyatérre éppen csak becsöppent társa. Főnöküknek, a művezetőnek a jövedelme mindkettőjükétől elmarad. A csoportvezető mérnök fizetése még a művezetőénél is alacsonyabb, s csak adható kiegészítésekkel éri el az elfogadható szintet. A televízió egyik népszerű műsorában e tények mögött a bérszabályozás ellentmondásait kutatgat- ták a résztvevők. Azonban alighanem érdemes más oldalról is megközelíteni a munka értékességének és elismerésének ösz- szefüggéseit. Egy vidéki textilüzemben például az elismerten legjobb szövőnő visszautasította a hatvan filléres béremelést. Gondolhatná az ember, kevesellte az ösz- szeget, pedig éppen hogy sokallta. A többi lány és asszony között ugyanis átlagosan csak harminc fillérnyi emelést osztottak, s attól tartott: a neki juttatás minimális, de mégiscsak nagyobb összeg miatt a társai majd ferde szemmel néznek rá. El lehetne, s gyakran el is szokták intézni az ilyen ügyeket azzal, hogy a szocializmusban az emberek megszokták a jövedelmek kiegyenlítődését, ennyi az egész . . . Csakhogy, mint a gazdaságban még oly sok esetben, ezúttal sem pusztán szokásról van szó. A mélyben a tevékenységet, a másokhoz, fűződő kapcsolatokot a legerőtéljesebben meghatározó erő, az érdek munkál. Érdek, amit lehet ideológiai, erkölcsi köntösbe öltözMár ki is nyomtatták az első vállalati kötvényeket, az Állami Fejlesztési Bank, valamint az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt közös, 11,5 százalékkal kamatozó értékpapírját a hazai gázvezeték-hálózat bővítésének finanszírozására. Az összesen 200 millió forintnyi kötvény-kibocsátásból mintegy 200 vállalat vásárolt, ami egyértelműen jelzi, itt volt az ideje a vállalati kötvénykibocsátást lehetővé tevő rendeletnek. De mi is a kötvény? Az 1982. évi 28. számú törvényerejű rendelet szerint „a kötvény bemutatóra vagy névre szóló értékpapír". A kötvényben a kibocsátó (az adós) kötelezi magát, hogy az ott megjelölt pénzösszegnek az előre meghatározott kamatát vagy egyéb járulékait, valamint az általa vállalt esetleges szolgáltatásokat (a továbbiakban együtt: kamat), továbbá a pénzösszeget a kötvény mindenkori tulajdonosának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetőleg teljesíti. A rendelet meghatározza a kötvény tartalmi kellékeit; a kötvény kibocsátására jogosultakat; azokat a természetes és jogi személyeket, akik a kötvények tulajdonosai lehetnek. Ez utóbbi személyeknek, vagyis azoknak a pontos meghatározása, akik kötvénytulajdonosok lehetnek, nem a legköny- nyebb feladat. A Minisztertanács 65/1982. (XII. 4.) számú rendelete szerint „a pénzintézetek és a gazdálkodó szervezetek által kibocsátott kötvény tetni, de attól még az marad, ami. Talán kissé hosszan időztünk e kérdésnél, ám megértése nélkül nehéz tájolni gazdaságunk jelenének és jövőjének több, fontos vonulatát. Vizsgálódjunk például egy kissé tágabb körben, s vegyük szemügyre a vállalatok, az üzemek közötti differenciálást. Az elosztási elv már régóta köztudomású: azok haladjanak nagyobb léptekkel, akik a honi és a külpiaci versenyt nyereségesebben állják. Mégis egy-egy iparág gazdálkodóit összehasonlítva megállapíthatjuk: a felosztható jövedelem, a beruházási lehetőség csak nyomaiban tükrözi a gazdálkodás eredményességét, eredménytelenségét. Ez ügyben a helyzetelemzés alapján a teendőket a Központi Bizottság legutóbbi ülésének határozata így foglalta össze: „Iparpolitikai irányelveket kell kidolgozni, amelyek számolnak a termelés differenciált fejlesztésével, a piaci követelményekkel és az ország nemzetközi kapcsolataival. Azok a vállalatok, szövetkezetek fejlődjenek dinamikusan, amelyek a külső és belső feltételekhez alkalmazkodva nyereségesen gazdálkodnak. Ennek érdekében működési feltételeiket „javítani kell”. A változásokat jelző következtetéseket nem nehéz leszűrni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vállalatok nyereséges csoportjának dinamikus fejlődéséhez fejlesztési, jövedelmi alapot kell a jól gazdálkodóknál meghagyni. Csakis így, megalapozott fejlesztésekkel, vonzó, s — hangsúlyosan — a közepeseknél, valamint a gyengébbeknél ígé———— * -■■■ tulajdonosa magánszemély nem lehet." Ebből önként értetődően következik, hogy külföldi magánszemélynek és belföldi pénzintézetnek vagy gazdálkodó szervezetnek viszont lehet ilyen kötvény a tulajdonában. Azt, hogy „államkötvény tulajdonosa magánszemély nem lehet", maga a törvényerejű rendelet állapítja meg. így a belföldi magánszemélyek, a tanács által kibocsátott kötvényt kivéve, a kötvények tulajdonából ki vannak zárva, amennyiben a pénzintézetek és gazdálkodó szervezetek kibocsátotta kötvények tekintetében a pénzügyminiszter nem él felhatalmazással, hogy „esetenként. .. eltérően rendelkezhet”. „Az államkötvény kibocsátásáról, a kibocsátás céljáról és keretösz- szegéről az éves költségvetési törvény rendelkezik”. A törvény persze a törvényerejű rendelettől eltérő rendelkezéseket is megállapíthat. Kimondja továbbá, hogy „a kötvény átruházható; az átruházással a kötvényből eredő valamennyi jog átszáll az új kötvénytulajdonosra”. „A névre szóló kötvény átruházása a kötvényre vagy az ahhoz csatolt lapra (toldatra) az átruházó által aláírt nyilatkozattal történik”. A szóban forgó törvényerejű rendelet fontos rendelkezése továbbá, hogy „hatálya nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bank külföldi kötvénykibocsátásaira”. Nem mondhatjuk, hogy a Nemzeti Bank sok ilyen külföldi kötvényt bocsátott ki, effajta kibocsátás inkább csak retesebb bérekkel képesek a kiemelkedők gyorsabban előrejutni. Ez esetben viszont egy ideig kevesebb támogatás jut a közepeseknek, a gyengéknek. A régi és megalapozott bölcselet erre a területre is érvényes: elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk. Vagyis, ha a költségvetés a nyereség nagyobb hányadát hagyja ott, ahol tizt megtermelték, akkor kisebb összegeket lehet csak az államkasszából a hiánnyal küszködőknek kiutalni. A tétel közgazdasági egyszeregynek számít, ám a végrehajtásnál — miként történt a múltban is — belép az érdek. Esetünkben a vállalati és az egyéni érdek. Mert ki ne értené meq azokot, akik munkahelyi közösségként együttesen, s igazgatóként, mérnökként, marósként nehéz szívvel fogadják el vállalatuk, szövetkezetük súlyának csökkenését, visszaszorulását, esetleg megszűnését. Első pillantásra, s nem is meqalapozatlanul, érdekeik q változások ellen szólnak. Mégis joggal állítható, hogy ez az ellentmondás alapvetően átmeneti. A munkaerőnek, a gépeknek, berendezéseknek a KB-ülésen is határozott átcsoportosítása, a piacképes termékek gyarapodása, belátható időn belül felgyorsíthatja a nemzeti jövedelem növekedését. És nem túlzás állítani azt sem, hogy csakis így lehet nagyobb az a felosztható summa, amelyből hegesztőnek és szövőnőnek, mérnöknek és nyugdíjasnak egyaránt meríteni lehet. Mélykúti Attila szórványosan fordult elő. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy rájuk természetesen a külföldi jogszabályok az irányadók. A kötvényeket egyébként külföldön emissziós bankok útján hozzák forgalomba. Az emisszió fontos bankügylet, az értékpapíroknak első forgalombahoza- talát értjük alatta. Megjegyzendő az is, hogy a törvény- erejű rendelet szerint „a külföldre szóló kötvénykibocsátáshoz a Minisztertanács jóváhagyása szükséges". Egy kivételt állapít meg a rendelet a kötvény átruházása tekintetében. „A Minisztertanács az állami vállalatokat, ezek leányvállalatait, a trösztöket és mindezek jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulásait kötvény vásárlására kötelezheti; e kötvények nem ruházhatók át”. A teljesség kedvéért meg kell említeni a korábban igen szűk körben, kísérletképpen kibocsátott kommunális kötvényeket, amelyek szintén átruházható (bemutatóra szóló) értékpapírok, Ezek egyelőre párhuzamosan futnak az idézett törvény- erejű rendeletben szabályozott kötvényekkel, de talán nem csalódunk, ha úgy véljük, a kommunális kötvények különállása meg fog szűnni. Ennyit a kötvényről, .amely minden bizonnyal elő fogja segíteni a népgazdaságban rendelkezésre álló jövedelmek hatékonyabb felhasználását, kiegészítését. Rovatszerkesztő MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Iparvállalati árprognózisok Mi is a kötvény?
