Dunántúli Napló, 1983. május (40. évfolyam, 119-149. szám)
1983-05-14 / 132. szám
Pillanatképek az országos diáknapok Sopianae fesztiváljáról Szokolai felvételei . Vita a pályakezdésről Állásbörze Két hónappal ezelőtt indítottunk vitát a végzősök elhelyezkedési lehetőségeiről a Dunántúli Napló havonta megjelenő Fiatalok oldalában. Az elmúlt hónapban Barna Viktornak, a Zipernovszky Szakközépiskola tanárának „Mércék és kiskapuk" cimű hozzászólását közöltük. Ezúttal két újabb véleménynek adunk helyet. Szóljatok hozzá továbbra isi Van már állásod? Teljesebb képet szeretnénk Ezzel a kérdéssel lépten-nyo. mon találkozik egy végzős főiskolai hallgató. Ez az első, amit megkérdezünk egymástól, amint a nyári szünet után ösz- szetalálkozik a csoport, de ezzel fogadnak az ismerősök, barátok is. Az alsóbb évfolyamokban csak egy hosszan elnyújtott „áóó ..., messze van az még!” volt a válasz, vállrándítással és legyintéssel kísérve. Csodálkoztunk a negyedéveseken, •másról sem tudnak beszélni, csak a szakdolqozatról és arról, mennyit kell állás után rohangálni. Aztán utolért bennünket is a kérdés. Egyre többet halljuk és kénytelenek vagyunk rádöbbenni jelentőségére. Nem mindegy, hol kezdünk el tanítani! Halljuk a figyelmeztetéseket is: ne hagyjátok az utolsó pillanatra, érdeklődjetek! Érdeklődnénk, de hol? Elmegyünk a tanácsra. Legtöbbször (tisztelet a kivételnek), azonban eltanácsolnak bennünket azzal, hogy biztosat csak áprilisban mondhatnak. Az előzetes tájékoztatás pedig — felesleges, mert nem lehet tudni. melyik iskola alkalmazhat pályakezdőt, és hol töltik be az üres helyet már dolgozó pedagógussal. Ez az indok részben jogos. De nem lenne-e jobb néhány „bizonytalan" álláshelyet előre számba venni — ott bemutatkozni, körülnézni —, mint semmiről sem tudni? Milyen előnyös lenne, ha például negyedéves tanárképzős haliga, tó abban az iskolában töltené februári nevelési gyakorlatát, amelyikben előreláthatólag tanítani fog! (Persze ehhez személyi és egyéb egzisztenciális feltételek szükségesek, ami azonban legtöbbször megoldható.) Mennyivel többet érne ez a bemutatkozás mint a — sokszor szubjektív, nem teljességre törő — jellemzések! Ezenkívül nemcsak a hallgatót ismernék meg, hanem ő is számba vehetné, milyen lehetőségeket tud nyújtani az iskola. Visszatérve az előzőekre: a tanácstól legtöbb esetben nem kapunk információt, tehát keresünk tovább. Véletlenül (!) kezembe került a tavalyi pályázati felhívás. Végignéztem, és ez alapján írtam néhány iskolába. Érdeklődtem betöítöt- ték-e az állást, és ha nem, újra meghirdetik-e. Nagyon rövid időn belül mindegyik iskolából kaptam választ. A legtöbb helyről azt írták: várnak. Bemutatták az iskolájukat és tájékoztattak a lehetőségekről. „Sokszor a végzős nem tudja, hogy milyen lehetőségei vannak ugyanakkor több munkahely képtelen munkaerőt toborozni magának." — írta Bar. na Viktor: Mércék és kiskapuk c. cikkében. Hogy ez mennyire így van, azt az előbb leírtak is bizonyítják. Teljesebb képet szeretnénk, hogy megfelelően mérlegelve tudjunk dönteni (hisz oly sok mindent meg kell fontolni), és ne az utolsó pillanatban, áprilisban, amikor a pályázati felhívás megjelenik, mert akkor már a vizsgákkal, az államvizsgával kell törődni! A hirtelen döntések pedig ritkán megalapozottak. S mindez „viszont csak szervezés dolga” —, mint ahogy Barna Viktor fent említett cikkében írta. Nagy Anikó IV. évf. magyar—ének szakos hallgató, JPTE Tanárképző Kara Egy hónappal ezelőtt a DN Szóljatok hozzá! című vitájában olvastam egy írást, amiben a szerző felveti azt a lehetőséget, hogy a végzős hallgatók elhelyezkedésekor a kereslet-kínálat érvényesülhetne. A közgazdászhallgatók számára ez már nemcsak lehetőség. Márciusban a JPTE Közgazdaságtudományi Karán állásbörzét szerveztek, ahol a vállalatok elhelyezkedési lehetőségeket kínáltak, a hallgatók pedig az egyetemi évek alatt megszerzett tudást. Tizenegy vállalat vett részt ezen a találkozón és sok hallgató, akik nem mind végzősök voltak. A meghívott vállalatok közt nemcsak pécsi, hanem budapesti, hódmezővásárhelyi, bólyi is volt. Név szerint: a Pécsi Tejipari Vállalat, Mecsek FŰSZERT, Egyesült Vili. Gépgyár (Budapest), a budapesti Finommechanikai Vállalat, az OTP Baranya megyei igazgatósága, a Bikali Állami Gazdaság, HÓDGÉP, TITÁN, Bólyi Mezőgazdasági Kombinát, Volán 12. sz. Vállalat, Zsolnay Porcelángyár. A cégek képviselői először általános tájékoztatást adtak vállalatuk tevékenységéről, a betöltésre váró munkakörökről, fizetésről, lakáslehetőségekről. Több betöltetlen helyre várnak felsőfokú közgazdasági végzettségű szakembereket. Sok csábító ajánlat hangzott el, például a HÓDGÉP kereskedelmi területre vár közgazdászt, a budapesti ÉVIG export-ügyintéző státust hirdet. Ezekben a munkakörökben az eddig megszerzett idegennyelv tudást is lehet hasznosítani. Viszont kevesen tudnak lakást biztosítani, de pénzügyi támogatást adnak lakásépítésre. A Bikali Állami Gazdaság lakással és magas fizetéssel várja a pályakezdő fiatalokat. Az állásbörze jó alkalom volt arra, hogy a hallgatók az általános tájékoztató után az őket érdeklő vállalat képviselőjétől személyesen és konkrétabban érdeklődhettek lehetőségeikről. Rapi Szilvia r Érdemes... ... megnézni a Ságvári stúdiógolériájában a JPTE Tanárképző Kara rajz szakos hallgatóinak kiállítását. A kiállítás anyagát Pilzenben mór bemutatták; megnyitó május 16-án, kiállításbontás május 30-án. ... jegyet váltani a Presszó pódium pécsiekkel című műsorra, omelyre május 16-án este 7 órakor kerül sor a pécsi Helyőrségi Művelődési Otthonban. A pódium vendége Koszta Gabriella, a Pécsi Nemzeti Színház művésze, házigazda Bükkösdi László. ... megismerni, milyen volt Bécs kultúrája a századfordulón, amelyről dr. Honák Péter történész tart előadást május 20-án az IH-ban, este 18 órakor. ... részt venni a DO- ZSO újhullámos rock-kupáján május 21-én, a vidámpark szabadtéri színpadán, 16-tól 24 óráig. Közreműködő együttesek: Bikini, Bizottság, Európa Kiadó, Kontroll, Csiga-biga, I. emelet, Tepertő. Tetszésmérés hangerővel — aki a legnagyobb hangot váltja ki a közönségből, az nyeri el a Rock Kupát! ... megnézni a Pécsi Galériában Murányi István és Murányi Beatrix tipográfusok és könyvtervezők kiállítását, melyet az ünnepi könyvhét alkalmából rendeznek. Látható május 26- tól június 5-ig. ..-. megtekinteni o Fiatal Képzőművészek Stúdiójának kiállítását az IH Galériában. A kiállításra a Stúdió plakátpályázatot hirdetett, melyet először Pécsett mutatnak be. A bemutató június 5-ig látható. Világsztárok magyar lemezen Rég várt albummal gazdagodott a közelmúltban a; jazz- muzsika rajongóinak lemeztára, amikor napvilágot látott Pege Aladár Live című koncertlemeze. A negyvennégy éves mester muzsikáját ugyanis nem örökítette meg oly sok felvétel, mint joggal elvárhatnánk. Legutóbb Leo Wright, Art Farme és fennie Bailey közreműködésével 1980-ban jelent meg egy LP-je. Igaz, a világsikert csak a közelmúltban, az 1980-ban megrendezett bombay-i Jazz Yatra '80 fesztiválon sikerült kivívnia, de idehaza a jazzkedvelők körében két évtizedes ismeretségnek örvend. E lemez két, egyRovatszerkesztő: DüCSÖ CSILLA mástól távol álló zenevilágot kénytelen magába foglalni. Az „A” oldalon olyan hírneves muzsikusokkal játszik együtt, mint Kari Ratzer, Rudi Staeger, Albert Mangelsdorf, vogy Lee Harper, míq a1 ..B" oldalon állandó összeállítású zenekarával játszik. Az „A” oldal első felvétele a budapesti nagy Sportcsarnokban készült 1982-ben. Pege Aladár itt Kari Ratzerrel és Rudi Staegerrel játszott trióban. Kari Ratzer, a tízéves amerikai vendégszereplésből Európába visz- szatért gitáros — hatalmas hangszeres tudása dacára —, olyan hangzótokat szólaltat meg, amelyek a klasszikus jazzon iskolázott fülnek nem mindig kedvesek, mert a funky felé hajlanak. Rudi Staeger kiváló kísérőnek bizonyul, nem tolakszik az előtérbe, feladatát tökéletesen ellátja a Bop tánc — mert ez a kompozíció címe — előadásánál. Itt kell megjegyeznünk, hogy a lemez valamennyi szerzeménye Pege Aladár művészi komponálókészségét dicséri. A Variációk 12 hangra, az összes kromatikus hang igény- bevételével készült téma. Pege partnere ezúttal a világ egyik legjobb pozánosaként tisztelt Albert Mangelsdorf. Szabadon alakítják, variálják egymás ötleteit, duójuk o lemez egyik legértékesebb része. Az Esti randevú, az oldal utolsó kompozíciója, swinges hangzású. Pege invenciózus bőgőjátékát Erich Bachträgl dobon, Fritz Pauer zongorán, Erich Klein- schuszter pozanon és Lee Harper trombitán kíséri. Az oldottabb hangulatú darabot külön érdekessé teszi o trombon és a trombita hanqszerelési megoldása, mely által a hanghatás ollyanná válik, mintha két saxo- font hallanánk. Utóbbi két felvétel az 1981-es debreceni dzsessznapokon készült. A „B" oldolon Németh János tenorszaxofonon, Tornóczky Ferenc gitáron, Szabó Ferenc dobon muzsikál, természetesen Pege Aladárral együtt. A „B" oldal erénye-hibája azonos: az összeszokottság, a szép össz- hangzatok, s a modern fordulatok gyökere ugyanaz. A Nyári zápor könnyed szellemes. Rövid futamai a> címben jelzett időjárási jelenséqet idézik. A Viaszbaba a lemez legmodernebb hangzású szerzeménye, bőséges teret enqed az egyéni virtuozitás kibontakoztatásának. Az Ostinato II. hangulatos, lendületes dallamvezetésű, egyéni ízű szerzemény. Mindhárom felvétel a debreceni dzsessznapokon készült, 1982. július 29-én. Bay Endre Stunávek! HAOVANVI ÖfeíIA TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA Színes, szinkronizált, kétrészes, olasz—NSZK film. Harriet Beecher-Stowe azonos című regényéből rendezte: Radványi Géza Főszereplők: John Kitzmiller, O. W. Fisher, Myléne Demongeot Mr. Shelby, az emberséges földesúr eladósodik és tíz rabszolgáját — közöttük Tamás bátyát is —, eladja Haley-nek, a rettegett rabszolgakereskedőnek. Az élő árut a Missisipin embertelen körülmények között szállítják. A hajó egyik utasa beteg kislánya kívánságára megvásárolja Tamás bácsit. Tom egy ideig megint boldog és elégedett, de gazdája meggyilkolása után újra Haley-hez kerül. A rabszolgák már nem bírják tovább a megaláztatásokat és a haldokló Tamás tanácsát követve fellázadnak . . . A PROFI Színes, szinkronizált francia krimi Rendezte: Georges Lautner Főszereplők: Jean-Paul Belmondo, Jean Desailly, Robert Hossein Joss Beaumont közismerten a világ egyik legjobb titkos ügynöke. Mégis nagyon nehezen fogadja el a most ajánlott munkát: meg kell ölnie Njala elnököt, Malaway köztársaság vezetőjét Közép-Afrikában. A politika azonban gyakran változik, és Njala időközben fontos szövetségessé lép elő. Beaumont börtönbe kerül. Amikor két év múlva szabadul, úgy dönt, bosszút áll, ,,rendezi számláját". . . GYILKOSSÁG A TAJGÁN Színes, szinkronizált szovjet krimi Rendezte: Arja Dasijev Főszereplők: Jurij Szolomin, Buda Vampilov A Bajkál-tó partját övező erdők egyikében holtan találtak egy vadászt. A városból érkező nyomozó a gyönyörű szibériai tájban megtalálja a jólét biztos forrásait, a természet ajándékait is, de ott van az ezek nyomán fellépő kapzsiság, gyűlölet és féltékenység is. Ezeket Követve jut el a gyilkosig . . . A pécsi Ifjúsági Házból közvetíti ma délelőtti műsorát a pécsi stúdió. Mint a műsor szerkesztő-műsorvezetője, Müller István elmondotta, itt lesz a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, a Hétfői Dunántúli Naoló és a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója közös közlekedési vetélkedőjének, az „Egy kerékkel több" elnevezésű, családok számára kiírt játékos-sorozatnak a megyei döntője. — A finálét adjuk az említett helyszínről, a döntőbe jutott húsz család versengését. A műsor szerkesztése során gondoltunk a hallgatókra is. Lehet velünk közlekedési témában játszani, értékes díjakat adunk a helyes megfejtőknek. Az lijúsá- gi Ház telefonszámán lehet a játékba bekapcsolódni (11-511). Hétfőn: RÁDIÓPOSTA. Az egyik főszereplő a szabadáras fagylalt. Egy gombóc, ha ako- rom ennyi, ha akarom — annyi! Arról értesítettek bennünket, hogy egyre rosszabb a pécsi vásárcsarnok tetőszerkezete. Kié a javítás dolga, és természetesen naay kérdés: ki finanszírozza? Műsorunk adásideje Vetélkedő az IH-ban alatt hívható a 10-424-es telefonszámon. Várjuk bármilyen témában kérdéseiket, hozzászólásaikat, véleményüket. Kedden a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárainak koncertjéből N. Táskái Márta, N. Roz- gonyi Klára, T. Zádor Iringó, Mihály István és Nagy Péter műsorát hallhatják. Csütörtökön új zenei felvételt mutatnak be: a Mecseki Szénbányák központi fúvószenekara játszik, közreműködik Tamás János trombitaművész, vezényel Gorrieri Ferenc és Háry Balázs. Stausz Csaba» FŐSZEREPBEN c. sorozatának májusi adásában a zászló a „főszereplő". A hétfői szerb-horvót műsorban deszki hétköznapokról számol be Frankovics György riportja. Klaics Milico szerkeszti a keddi ifjúsági műsort, csütörtökön a mezőgazdasági híradó tudósít az időszerű munkákról. A vasárnapi német nyelvű adásban Hetényi Árpád Wittner Ferencnével beszélget, a tárgyi emlékek gyűjtéséről. Kurdon készített riport hangzik el hétfőn a Tolna meqyei németekről. A, riporter Gráf Vilmos, akinek másik riportja pénteken arról szól, hogy milyen az anyanyelvoktatás és szakköri tevékenység Komlón. Az alagútárak munkáját mutatja be kedden Reil József, akinek másik, csütörtöki riportja a györkönyi „aranyhomok”-kal foglalkozik. Teleuízío Nemzetiségi fórum Első ízben szervez fórumot hazánk nemzetiségi politikájáról a Mogyar Televízió. A fórum időszerűségét az adja, hogy az ősszel tartják kongresszusukat a magyarországi nemzetiségi szövetségek: a nemzetiségek életéről szóló műsor a hazai közvéleményt tájékoztatja, segíti egymás jobb megismerését. A fórum a Magyar Televízió pécsi és szegedi körzeti stúdióinak közös vállalkozása. Az egyórás műsorban a nemzetiségi politikát irányító szervek, valamint a nemzetiségi szövetségek képviselői válaszolnak a nézők előre beküldött kérdéseire. A kérdések foglalkoznak a nemzetiségek közművelődési lehetőségeivel, az anyanyelvi oktatás körülményeivel, a nemzetiségek életével kapcsolatos tudományos kutatásokkal, a nemzetiségi amatőr művészeti együttesekkel és a kongresszusi előkészületekkel. A fórum előadásszerűen rögzített felvétel lesz, a műsor sugárzására 1983. május 17-én, kedden 20 órakor kerül sor a 2. programban. Az adás ideje alatt és az azt követő egy órában a pécsi és a szegedi stúdióban telefonügyeletet tartanak: a szerkesztők összegezik a nézők véleményét és más műsorokban visszatérnek rá. Pécsett a 11-295-ös szómon lehet telefonálni a nemzetiségi fórum szerkesztőségébe ez idő alatt. G. T. HÉTVÉGE 11. iiiiiiiiiiiipiiiiiiilii