Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1983-04-12 / 100. szám
1983. április 12., kedd Dunántúli napló 3 Mi legyen a községekben a szennyező hulladékokkal? Miként kell a szilárd és folyékony szennyező hulladékokat ártalommentesen elhelyezni? Sokszor vitatták, panaszolták a gondokat, többféle javaslat hangzott el a szakszerű kezelésre. A megoldásra úttörő példa is adott Baranya megyében: a bosta—garéi ipari hulladéktároló. A nemrég lezajlott baranyai tudományos hetek alkalmából ismét a köz- érdeklődés homlokterébe került a környezetvédelem, ezen belül is a községekben keletkező szennyező hulladékok elhelyezésének ügye. Tény, hogy megyénkben 1975 előtt csak a városokban foglalkoztak a veszélyes hulladékok — ide értendő a kommunális szennyező anyag is — ártalmatlanításával. Most már Harkányban, sőt Sásdon is kísérletbe fogott a Baranya megyei Vízmű Vállalat. Erőfeszítéseket tesz az egységes kezelés követendő mintájának a kialakítására. Erre nagy szükség van, hisz a komplex lerakótervezés és üzemeltetés megyénkben is gyerekcipőben jár. Egyrészt a jelentős beruházási költség miatt, másrészt a jogszabályok sokasága, bonyolultsága hat gátló tényezőként. Regionális lerakókra (mikro. centrumokra), ütőképes ürítőhely-hálózatra lenne szükség, de még egy kisebb regionális telephely kialakítása is legkevesebb 5 millió forintba kerül. Állami és megyei forrásokból kevés összeg pályázható meg, e téren is a sajáterős, helyi erőfeszítések kerülnek előtérbe. Pontosan ezeket a próbálkozásokat kellene felkarolni, mert a gondok egyre súlyosabbak, főleg a jó ivóvízben szűkölködő területeken. Vita tárgya, hogy néhány tanács miért állítja azt, hogy a hulladék- és szemétgyűjtés, majd kezelés ráfizetéses. A pesz. szimista állásfoglalásra pozitív megoldásaival rácáfol a sásdi tanács, de korántsem általános az effajta kiútkeresés Baranya megye csaknem 300 hulladékot termelő községében. (Csak zárójelben: 201 helyen megoldott a szilárd hulladékok lerakása, 52 településen gondot fordítanak a folyékony szennyező anyagok elhelyezésére is.) Nem nevezhető rózsásnak a helyzet, ha arra is gondolunk, hogy nem egy tanács pénzszűkére hivatkozva leszavazza a szervezett gyűjtést, vagy ha létesít is gyűjtőhelyet, immel-ámmal teszi, s nemegyszer a lakók azt se tudják, hol a szeméttelep. Való igaz, visszatérve a jogi bonyolultsáqra, hogy sok felügyelő, ellenőrző, engedélyező szerven múlik egy-egy telephely kialakítása. Beleszól a vállalkozásba az ÉVM, az OKTH, Széttagolt a felügyelet és az ellenőrzés is Miért zárják ki a kisvállalkozókat? az Egészségügyi Minisztérium stb. Tehát széttagolt a felügyelet, ugyanígy az ellenőrzés is. S nem egységes szempontok szerint, még nagyobb baj, hogy nem egyformán ítélik meg a szennyező anyagokat össze nem gyűjtő, vagy előállító cégeket, tanácsokat, termelő egységeket. Régi elv, teljesen elavult nézet, hogy aki szennyez, csak maga törődjön mérgező, vagy veszélyes melléktermékei eltün. A bosta—garéi új, ladékot is ipari szeméttelepre szállítják a bőrgyári hultetésével, ehhez másnak nincs köze. A jogi túlszabályozottság ebben az esetben a közönnyel járó struccpolitikát erősíti. El. terjedt nézet: úgysem büntetnek, miért tennénk bármit is. De jogi problémát élezett ki a bosta—garéi ipari „szennytemető” használata is. Tisztázatlan, hogy ki is gondozza, ki is felelős érte. Ilyen körülmények között eléggé merésznek tűnik az újrahasznosításra gondolni, pedig ragyogó NDK-beli és csehszlovák példák adottak a megoldásra. Nálunk még legtöbbször szakszerűtlen a lerakás, sokan azt se tudják, hogy mit visznek ki a gyűjtőhelyre. Számúnkra sem közömbös, bár már kezdenek gondolkodni rajta, hogy az olajos és galván- iszap milyen sok hasznosítható anyagot rejt magában. Szükséges az egységes megyei gyűjtési modell, amely biztosan kialakul majd, de addig sem volna, szabad a kisvállalkozókat kizárni a hulladékmelléktermékek újrahasznosításához. Attól tartanak az engedélyt kiadók, hogy szakszerűtlenül szállíthat, sőt zugsze- metelővé válhat. Felesleges az aggályoskodás, erre a szigorú tények azonnal rácáfolnak. Például a Dráva mentén nem lehet akárhol hulladéklerakót kiépíteni, mert még nagyobb veszélybe kerülne az amúgy is labilis minőségű ivóvíz beszerzése. Központi, körzeti lerakóhelyre lenne szükség, oda elhordani a szemetet. Átlagos adat szerint családonként és naponta legalább 50-*-100 forintba kerülne az összes költség, ha valahol 15—20 kilométerre a községtől létesült körzeti gyűjtőhelyre szállítanának. Kik fizetnek ki ennyit? Pedig egyszer elkerülhetetlenül szembe kell nézni ezzel a realitással, ha a környezetvédelmet, ezen belül egészségünk védelmét is szó szerint értelmezzük. Csuti János Gyorsabb mintaváltás Jacquard típusú, az eddiginél gazdagabb mintázatú függönyt gyártanak a Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyárban. Az új gépeken a mintázatváltás mindössze fél órát vesz igénybe, míg korábban ez a művelet három hétig tartott. A belföldi igények kielégítése mellett a gyár az idén először a tőkés országokba is exportál függönyöket. Üveges, üvegcsiszoló és tükörkészítő A Hermann dinasztia — öregapámnak hét-nyolc szakmája volt, mégis a ván- dorüvegességet találta a legmegfelelőbbnek. Tavasszal elment a csomagtartós kerékpárján, hátán az üvegtartó „krosnyával”, és csak az őszi hidegek hozták haza. Apám is üveges volt. A mai Petőfi mozi helyén volt az üzlete, porcelánt és más üveget is árult — így foglalja össze családi szakmájuk indíttatását az 58 éves Hermann István, a dr. Doktor Sándor utcai műhelyében. Szakmája: üveges, üvegcsiszoló és tükörkészítő, szabadiparban képkeretezést is végez. Gyerekként csöppent az üvegtáblák világába. Amikor építeni kezdték a Petőfi mozit, apja kénytelen volt felhagyni az üzletét. — Tízéves voltam. Apám először a Steinernél helyezkedett el, majd az özvegy Dragilánénal. Én 1941-ben kezdtem a szakmát Petschnig Frigyesnél, a Farkas István és Zsolnay utca sarkán, üvegezni már apám mellett megtanultam, amikor Pécs talán legnagyobb üvegesműhelyébe kerültem. Zsúfolt műhelyében nehezen indul a beszélgetés. Nem azért, mert tükröket készít és az teljes figyelmet igényel. „Fáradt vagyok. A szívem rendetlenkedik" — mondja. A tükörborító asztalra óvatosan három, előre levágott, csiszolt, zsírtalanított üveget tesz, újra zsírtalanít, vízzel öblíti a táblákat, aztán a saját receptúra , alapittiiilWliiiil Wi M erőben új, és szokatlan dolog, hogy egy leendő üzemmérnök —r akár a kezdő szintjén is — elmélyedjen a pszichológia tudományában. Ugyan mi szüksége lehet a magasvagy mélyépítő, épületgépész, netán szilikátvegyész szakembernek arra, hogy járatos legyen a lélektan rejtelmeiben? Néhány évvel ezelőtt igencsak akadémikus kérdések lettek volna az előbbiek, de a hallgatók jelenlegi érdeklődése felér egy igenlő, s a továbblépést igénylő válasszal. Három héttel ezelőtt alakult meg a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán a pszichológiai szakkollégium. Résztvevői, egyelőre mintegy 10 főnyi állandó hallgatósággal elsősorban a főiskola KISZ-vezetői és a kollégiumi bizottság tagjai. Dr. Fodómé Pais Ella, a PMMF pedagógiai intézetének tanársegéde a szakkolMűszaki fiatalok és a lélektan Önismeret és vezetői alkalmasság légium indításának fő célját így fogalmazta meg: — A főiskolán végzett hallgatók többsége különféle szintű vezető lesz, illetve, a maguk közösségében már azok is. Itt megismerkednek a pszichológia alapkérdéseivel, a személyiség struktúrájával, ennek különféle értelmezéseivel. Ismereteket szereznek arról, hogy a személyiség milyen faktorok mentén ismerhető meg. Ez elsősorban hozzásegíti őket a reális én-kép kialakításához. Ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen, ez alapvetően szükséges. A szakkollégiumi foglalkozásokon eltűnik a tanárhallgató kapcsolat. Kötetlen társalgás folyik, két-három óra hamar elrepül az ilyen beszélgetések során. Hát még akkor, ha a különféle tesztvizsgálatokra, azok értékelésére kerül sor! A pszichológiai laboratórium — talán már nem túlzás így nevezni — a főiskola vezetőinek jóvoltából külön helyiséget kapott a kollégium földszintjén. Felszerelésük a különféle teszteken kívül több olyan műszer, amely segítséget nyújt a fizikai, szellemi, pszichikai tulajdonságok jobb megismerésében. Az új, és később hasznosítható ismeretek megszerzésén túl van egy közvetlen, s nagyon is gyakorlatias haszna ennek a pszichológiai laboratóriumnak. Dr. Fodorné Pais Ella immár két éve rendszeresen segítséget nyújt a pszichés problémával küszködő fiataloknak. A jelek szerint nagy szükség van erre, hiszen a középiskolás életforma után egy merőben új környezet, követelményrendszer fogadja itt a fiatalokat, különösen a kollégiumban. A ’hazai, a megszokott háttér nélkül sokan nem tudják maguk feldolgozni a problémáikat. Ehhez nyújt segítséget a tanársegédnő az iskola orvosával^ együttműködve. Nem tanácsadás ez, hanem segítség a saját problémák tisztázásához, az önálló döntés meghozatalához. Kurucz Gyula ján kikevert vegyszer-folyadékkal porcelánkancsóból egyenletesen locsolja az üvegeket. Kis idő múltán újra gumikesztyűt húz, szivaccsal letörli a vegyszert, ismét öntözi a már kialakult vékony foncsorréteget. Azt is letörli, és szárítás, szigetelés után kész is a tükör. Látszatra ilyen egyszerű a tükörkészítés. — Hetente egy-két napot foglalkozom a foncsorozással, ennél többre nincs vevő. A szakmájában eltöltött több mint négy évtizedről mondja: „Nem csináltam soha semmi olyat, ami emlékezetes lenne.” Semmi olyat? Hány ablakot üvegezett, mennyi üveget csiszolt, mennyi tükröt készített? — Rengeteget! Figyelem a kezét. Vajon létezik olyan automata, mely kezeinél jobban érzékeli, hogy a különféle üvegekre milyen erővel és milyen szögben kell rányomni a keretes vagy a gyé- mánt-hegyű üvegvágót? A több mint negyven év kezeibe beprogramozta azt az óvatos erőt, azt is, hogy az üveg mennyire kényes, „élő” anyag. Néhány éve a munkájához szemüveget visel. „A sok lámpafény következménye." — Nincs különleges szakmai fortélya az üvegezésnek, bárki megtanulhatja. A tükörkészítésnek a gondos előkészítés, a vegyszerek pontos adagolása, a figyelem, a gyakorlat a titka. És a tisztaság. — Berepült egyszer egy veréb a műhelybe. Akkora port csapott, hogy egy heti elöl lévő munkám odalett. A friss foncsorréteg tele lett porral, amit nem lehet már eltávolítani, ki kell dobni a tükröt, vagy kiszabni a még jó részeket. A főváros újjáépítésében 1946-tól két éven át vett részt. Igaz, nem romokat hordott, nem maltert kevert, „csak” üvegezett. Szinte éjt nappallá téve. Iskolák, szállodák, közintézmények váltak használhatóvá keze nyomán. Két év után végre lehetőséget kapott: elkerült egy üvegcsiszoldába. „Azt szeretem igazán.” ötvenegyben hazajött Pécsre, üvegezett vállalatnál, az újonnan megalakult Ktsz-nél. 1954 októberétől önálló kisiparos. — A Bajcsy-Zsilinszky utca végén volt a műhelyem, amikor néhány éve szanálták, itt kaptam helyiséget. Velem dolgozik kisebbik fiam, Antal. — Volt balesete? — Nem voltam én még táppénzen, csak a szívinfarktussal. Pedig az üvegnél elég egy ügyetlen mozdulat... — Néhány hete be volt kötve az ujja. Elvágta? — Igen, „kihegyezte” az üveg. A szemüveggel nincs már olyan biztonságom, mint korábban anélkül. Milliméterekre dolgozunk, sokat számít a biztos látás. Leltárt készítünk, családjában, rokonságában hányán lettek üvegesek: — Az öcsém, a két fiam, két sógorom — az egyik két fia is az —, egy vöm. Többségük Pécsett, van aki az ország közeli-távoli részében dolgozik. Antal fia nála tanulja a szakmát, idén érettségizik a szakmunkások szakközépiskolájában. Bevonulás előtt áll. — Az üvegcsiszoló és tükörkészítő szakmában négy éve egyedül végeztem Budapesten, ahol a szaktárgyakat tanították. Nem vonzó a szakmánk. Pedig van munka bőven, és biztos a megélhetés. — Miért lépett apja nyomdokaiba? — Az előző üzletnél, ha az udvarra akartam kimenni, csak a műhelyen ót tudtam. Érdekelt az üveg, a vágása, a csiszolása, a tükörkészítés. Meg aztán nem is volt kedvem tanulni . . . — Most érettségi előtt áll... — Azóta rájöttem, hogy érdemes. Ha most lennék 14 éves, továbbtanulnék . . . Megszerettem a szakmámat. Leszerelés után le akarom tenni a mestervizsgát. — Akkor átadom neki az üzletet. Én meg nyugdíjasként be-bejárok tükröt készíteni, ha egészséggel bírom. A fiú újságpapírból óvatosan kicsomagolja féltett kincseit, a 14 különböző formára és mintára csiszolt tükröcskét. Azokat féltő mozdulatokkal állítja össze a takaróval borított vágóasztalon. — Velencei tükör. Apámmal készítettük több mint két héten át. össze kéne már rakni, de nem tudtam üvegszöget szerezni. — Mennyit ér? — Több ezer forintot. Nem eladásra, magunknak készítettük. Csiszolni egyébként nem érdemes, időtrabló, roppant munkaigényes, és nem fizető- dik ki. Kár. Nézve a darabokat eltűnődöm, hogy a legközönségesebb síküvegbe is mennyi szépséget lehet belevinni: fantáziával, ízléssel, csiszolással, foncsorozással. Idővel mindezt elfelejtjük? „ Murányi László gyűjtési és elhelyezési munkákból. Győrben oz olyan sokszor elítélt „guberálásra'’ gazdasági munkaközösségek szer. veződtek, fémeket, papírt és egyéb értékes melléktermékeket mentenek meg. Más megyékben magánfuvaros is gyűjthet össze szemetet, hulladékot stb. nemcsak az állami cég. A bosta—garéi telephelyről már elutasítottak egy olcsóbban is dolgozó kisvállalkozót, pedig tőkét is ajánlott fel a
