Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)

1983-04-30 / 118. szám

#• Örök május „Május piros harangjai lázadó dalt énekelnek. Erőt a harcolóknak, bízást a csüggedőknek és szent parancsot mindazoknak, akik még némán nézik, mint hull a vér, amelyet a gazok öntenek, akik a piros ka­tonákkal szemben állnak,... Május piros harangjai konganak, s ez a kongatás végigdörög a véráztatta, földön. Felrepül az égre a vörös sugár, s elkergeti a szörnyű éjszakát, amely uralkodik ezredévek óta a vi­lág felett, s összegyűjti a forradalmár milliókat, akik letiporva a múltat, megteremtik a Munka szabad, boldog hazáját...” (Ligeti Károly) A munkásmozgalom sorsfordulóit május 1-e gaz­dag irodalma, képzőművészete 1889 óta, a munkás­ünnep meghirdetésétől napjainkig hűen tükrözi. A korabeli sajtó számos hasonmást és művészi gra­fikát őrzőt meg az utókornak, melyből Remete László gyűjtésében mutatunk be. Bortnyik Sándor: 1923. Magyar május, Társadalmi Szemle 1969 Hincz Gyula: Májusi üdvözlet. Magyar Nemzet, 1959 Rab János, Kovács Imre, Gadó István és Zengő Károly Fotó: Erb János A húszon kettesek csapdája A Gadó brigádról riportot írni csupo csapda. Hiszen már nem is létezik a brigád. Igaz, az el­múlt napokban ismét összejön tek: hárman meghaltak, róluk megemlékeztek, ketten kórház­ban vannak a régiek közül, és 'csupán ketten dolgoznak, a többiek rehabilitált bányászok. A Mecseki Ércbányászati Válla­lat bakonyai bányaüzemében most is létezik a 22-es csapat — azt mondja Gadó, hogy jól is kevernek a gyerekek —, de ez már nem az ő brigádjuk. Akik még nap, mint nap leszáll- nak, már réges-rég a „fiabrigá­dokban" dolgoznak. Őket ózon­ban mit sem zavarja ez — ma is negyedszázada élő brigád­ként tekintik magukat. Valójá­ban azok is. Amikor a szocia­lista briqádmozgalom született — 1958-ban —, és még jóné- hány évig az volt a módi, hogy egy láda sört és egy újságírót kellett hívni, máris meg volt ala­pítva o briaád. S persze a napló! Ebben rögzítették a leg­fontosabb eseményeket. Ez is csapda! Gadóék brigádnaplója. Tele fényképpel: Kádár János látogatása a brigádnál, néhány üdvözlő sor, aztán Losonczi Pál, Fock Jenő bejegyzései, tucatnyi újságcikk, külön kijelölve, hogy mit írtam róluk tizenöt éve, tíz éve . . . Nosztalgiázunk. Amikor Ságvári Endre édesanyját meg­kértük, hoqy felvehessük a fia nevét... — Emlékszel . . . Noshát így nem megy — be­szélgessünk. Bár ez a legna­gyobb veszély: Gadó például azt mondja: — Aztán ez a cikk nehogy olyan legyen, mint a könyvben amit rólam írtok. Hogy meg­iszom öt korsó sört, és meg­eszem egy kiló pörköltet. — Miért, nem igaz? — Hát hoqy tudnék én meg­enni annyi húst. Szóval, ismét összejöttünk a vállalati köz­pontban, jólesett, hogy nem fe­ledkeztek meg rólunk, az egész vezérkar ott volt. ötvenhétben kerültem az uránhoz, műtős voltam előtte az orr-fül-gégén. Megalakítottuk a brigádot ti­zenheten. Azt mondtuk, hogy dolgozni akarunk és persze munkánk arányában keresni is. Amióta rehabilitáltak — moncT- ja Gadó — vállalati betegellen­őr vagyok. Vannak most, akik két hónapig is táppénzen van­nak, mert lement a körmük. Egyszer Imrének — Kovács Imre most is dolgozik — körmét a surrantóból kieső kő levitte. Mondtam neki: levágod anyuci legszebb kesztyűjének egyik uj­ját, amelyiket a kacsko kezedre húzol, aztán holnap találko­zunk. A Lévárdi, az volt akkor a miniszter, adott valami kokár­dát (aligha tudnám összeszá­molni, hány kitüntetésük van a Munkaérdemrendtől, a Kiváló Dolgozóig, valamennyien tucat­nyit őriznek, maradjunk inkább a „kokárdánál”), és azt mond­ja, hallom, az eayik brigádtag felesége ikreket szült, nagyon örülök, mert o pesti aszfalton azt beszélik, hogv az uránbá­nyászok .. . Mondom a minisz­ternek: a Kovács Imre most egy kettest odavágott... Rab János ötvenkét éves. Re­habilitált. Szilikózis, vibrációs ártalom, halláskárosodás. De- hoayis erről beszél: — A legjobban kerestünk, amikor új „fiabrigádot” kellett alakítanom. (A 22-es csapat ki­találta, hogy hiába dolgoznak ők jól, amikor a többi csapat állandóan kilencven százalék körül teljesít. Az üzem így sem­mire sem megy. A leqiobb vá­járok, a segédvájárjaikkal, csil­léseikkel eqyútt átmentek más csapatokhoz, az újoncokkal, a kevésbé szervezett brigádokból kíséreltek meg jább brigádot szervezni.) Eleinte gondolkod­tam, hogy inkább visszamegyek o Gadóhoz, túl sok erőfeszíté­sembe kerül, túl sokat vesztek az új helyen. Aztán maradtam, két év múlva a vállalat második legjobb briqádja lettünk .. . — Én meg vesztettem abban az évben vagy tízezer forintot — szól közbe Gadó. Újoncok­kal dolgoztam, alig tudtunk he­lyet kapni a versenytáblán. Zengő Károly 42 évet, 252 na­pot dolgozott, mint mondja, en­nek nagy részét a bányában töltötte. Ö volt a 22-es robban­tómestere, szállítási felvigyázó­ja, a csapatnak mindig volt üres csilléje, anyagja, a szervezésben nagyon sokat segített. Most a Sáqvári pinceklubban dolgozik, kicsit sürgetne is bennünket, késő délután van, műszakra kell mennie. — Mi találtuk ki a limit moz­galmat — mondja, pedig min­dig háromszoros mennyiségű anyagot rendeltünk korábban. Rekordot, rekordra döntöttünk, de nálunk sosem volt anyag­hiány. A szerszámokból is volt nálunk mindig felesleges. Aztán egyszer azt mondtuk, hogy na, most nem kérünk új lapátot, ki­kalapáljuk a régit, a szképer- kötélre úgy vigyáztunk, mint a gatyamadzagunkra. Nagy szá­zalék, fele költség . . . Aztán az új technikai megol­dások egész sorát vezették be, 15 újítást adtak be, sók ezer óra társadalmi munkát végeztek Pécsért, sok száz órát töltöttek el társadalmi megbízatásaikkal: népi ülnök, népi ellenőr, mun­kásőr, szakszervezeti megbízott, önkéntes rendőr és ki tudja i még, hogy mi-minden megbíza.1 tás volt a brigádban. Kovács Imre most a legesen-1 desebb. Ő és Jelenik László dolgoznak csak ma már Vájvé- gen egy-egy „fiabrigádban". — A napijelentés könyvben — mondja Kovács Imre —, so­sem irtunk valótlant. Pedig ma­gunk között Hazudóskönyvnek hívtuk. Amikor a hó végén át­vették a munkát, az mindig pontosan megegyezett a napi beírásokkal. Ha egy.üttmara- dunk, jól keresünk, akár a leg­nagyobb kitüntetéseket is meg­kaphattuk volna (persze így is féltucatnyit kaptak a nagyob- bakbcl), mi azonban újból és újból a avenqébbeket akartuk segíteni. Talán egy kicsit bo­londság volt, mi ezt becsületes dolognak tartottuk . . . Lombosi Jenő A Kehely söröző napjainkban Hasek emlékezete Ki tudná megmondani, hogy az. erkölcsi, szellemi vagy fizikai derekasságukbon oly kimagasló regényalakok mellett (helyett) miért választják sokan kedven­cüknek a „hivatalos idiótát", a „zseniális hülyét", a „derék közkatonát", az „agyafúrtan együgyű, jóságos és mégis ra­vasz kópét", Svejket? Talán azért, mert Közép-Euró- pában oly sokan és sokszor ta­pasztalták a kisemberek a nyílt lázadás lehetetlenségét, hogy „sokuknak nem maradt más, mint lehúzni süvegük peremét, és bevárni, megérni a történel­mi viharok tovavonulását". Do- bossy László, Jaroslav Hasek legkiválóbb magyar kutatója szerint a svejki humor nem ön­célú játék, hanem védekező és visszaütő fegyver. Svejk — az antihős — e jó kipróbált fegy­verrel vonul hadba a háború ellen, sőt egy egész világrend esztelensége és embertelensé­ge ellen. Valahogy úgy, mintha tudná, hogy neki a győzelem vagy a vereség egyremegy, mert „egyetlen qondja, hogy a nélküle kialakult helyzetben lé­tezni tudjon; a bajokat nem le­győzni, hanem túlélni akarja”. Jaroslav Hősek 1983. április 30-án lenne százéves, ám mindössze negyven év adatott neki, hogy megtanulja a világ­ról mindazt, amit lehet, hogy végigküszködjön egy megpró­báltatásokkal teli életet, meg­teremtsen egy világirodalmi rangú közkatonát, és aztán 1923 januárjában örök nyu­galomba költözzön a lipniceí ’ temető .egyik sarkába, a feleke­zet nélküliek, öngyilkosok és egyéb kitagadottak közé. A Kehely, ahol o „háború után este hatkor" adott rande­vút Svejk, készül az évforduló­ra. A leghíresebb prágai ven­déglőben a Jozef Lada rajzai­val díszített kisebbik termet fel­újítják. A turisták a nagyterem­ben kóstolhatják meg Male Frantisek főszakács remekeit, a Müllerné módra készült rosté­lyost, Katz lelkész knédlijét, sa pincérek doyenje bemutat ne­kik néhány svejki grimaszt, és idézi Svejk néhány halhatatlan mondatát. Ebben a híres kocs­mában estéről estére megszólal a derék katona, mintha csak szó szerint akarná teljesíteni Hasek kívánságát: „Ha nem leszek már, Svejk fog beszélni helyettem." B. P. Munkané Nyugat-E K evés országból érkezett annyi Britanniából. Emlékezhetünk a hagyott pályaudvari csarnokot sztrájkja idején; kórházak előtt tr egészségügyi sztrájk alatt; a széntr nyász sztrájk során; sokezres tömec Hyde-parkban; vödörrel a tartályko ben. A számtalan megmozdulás meg hónapról hónapra újabb szomorú legrobbanásveszélyesebb kérdésévé mat a Munkáspárttól, ekkor az állá ráció a tőkés piacgazdálkodás eg infláció megfékezése terén, áni anr élénkíteni a gazdaságfejlesztést é meg a levét. A munkanélküliek száma a ko 1980-ban elhagyta a kétmilliót, 19 szintet. Most hivatalos adatok szeri segélyben — ez a munkaképes la minden hetedik ember! Ez — Béig szám a fejlett tőkés országok sorál A foglalkoztatási helyzet fokoza! szembenállás messzeható politikai később egy éven belül urnákhoz k< Kihalt pályaudvar, üres sinpc M i rejlik a két és fél milliós r Bonni minisztériumokban, b jedt vöt az a vélemény, hoc segélyért jelentkeznek, s közben az utóbbi másfél évben alaposc A gazdasági visszaesés követkéz! NSZK-ban. A fémfeldolgozó ipari pedig 150 ezer embert bocsátott frissen kikerült népes korosztályol munkanélküliek több mint tíz : dolgozott már legalább egy évig De még akik minden héten jel gyék a legutolsó fizetésük két! járnának reggelente munkahelyü hogy nem dolgozik. A legnagyob vagy hitelre autót, bútort vásáro sebb, mint amikor volt miből félr A bonni kormány így érthetőé adatként, ám jórészt a gazdasác zéki szociáldemokraták viszont a; ra lenne szükség. Mértéktartó sz ismét több munkaalkalom az NS kentik, akár úgy is, hogy a moste keresetcsökkenéssel kell számolr hajlandó ugyanannyit fizetni. A megoldásra — érdekes módon i Most a politikusokra váf, hogy s< Otven ezres tömegtüntetés Hann tási javaslata és a sz

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom