Dunántúli Napló, 1983. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1983-04-22 / 110. szám
a Dunántúli napló 1983. április 22., péntek NAGYVILÁGBAN A Szojuz—T—8 űrhajó legénysége. A képen (balról jobbra) Vlagyimir Tyitov. Alekszandr Szerebrov és Gennagyij Sztrekalov a Szaljut—7 űrállomás földi modelljén dolgozik. Melyiket válasszam? — balra Mock, jobbra Kreisky Mindent a választókért ♦ WASHINGTON: Az amerikai külügyminisztérium szerda esti tájékoztatása szerint a bejrúti robbantás amerikai halálos áldozatainak száma immár 17- re rúg. A minisztérium további hat nevet közölt, azokét az amerikai állampolgárokét, akiknek holttestét sikerült azonosítani. Az újonnan megnevezett áldozatok: a nagykövetség két politikai beosztottja, egy „külpolitikai elemző" és három további alkalmazott. + VARSÓ: A varsói polgár- mester átmeneti időre felfüggesztette a Lengyel Képzőművész Szövetség tevékenységét, s két hónappal elhalasztotta a szövetség péntekire tervezett közgyűlését. A vezetőség ugya. nis a szocialista állom érdekeit sértő politikai tevékenységet folytatott amelyet az utóbbi időben rendszeresen felhasználtok Lengyelország ellen irányuló kampányukban a külföldi felforgató központok, elsősorban a Szabad Európa rádió. LAPZÁRTA Kurt Waldheim, az ENSZ volt főtitkára a közép-hatótávolságú atomfegyverek csökkentése ügyében előterjesztett amerikai nulla-változatot irreálisnak és gyakorlatilag kivihetetlennek nevezte — jelentette az ADN, a Német Demokratikus Köztársaság hírügynöksége csütörtökön Bécsből. Kurt Waldheim reményét fejezte ki, hogy a genfi tárgyalásokon, napjaink egyik legfontosabb kérdésében hamarosan előrehaladást érnek el. Kurt Waldheim támogatta azt a szovjet javaslatot, hogy a közép-európai leszerelési javaslatoknál olyan erőegyensúlyból kell kiindulni, amelybe beleszámít az angol és a francia atom- csapásmérő erő is. Az ENSZ volt főtitkára hangoztatta, hogy az amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták telepítése Nyugat-Európában negatív hatást gyakorol az egész nemzetközi helyzetre. A Venezuela, Mexikó, Kolumbia és Panama külügyminisztereiből ólló közvetítő csoport csütörtökön Panamavárosban megbeszélésekkel folytatta munkáját. A csoport véleménycserét tartott egyrészt Costa Rica, Guatemala, Salvador és Honduras, másrészt Nicaragua külügyminiszterével. A megbeszélések konkrét tartalmáról nem közöltek részleteket. Miguel d’Escoto nicaraguai külügyminiszter a közvetítő csoporttal folytatott másfél órás eszmecsere után a tárgyalások menetét jónak nevezte. Hasonló álláspontot fejeztek ki a többi közép-amerikai állam képviselői is. A panamai külügyminisztériumhoz közel álló körök szerint sor kerülhet három- vagy többoldalú megbeszélésekre is. ♦ BUDAPEST: Az Elnöki Tanács Tadeusz Pietrzaknak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetének a magyarlengyel kapcsolatok fejlesztésében kifejtett tevékenysége elismeréseként a Béke és Barátság érdemrendet adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. + PÁRIZS: Marjai József miniszterelnök-helyettes csütörtökön folytatta hivatalos tárgyalásait a francia kormány és a gazdasági élet vezetőivel. A délelőtt folyamán a miniszterelnök-helyettest fogadta Pierre Mauroy miniszterelnök. A megbeszélésen a mindkét országot érdeklő nemzetközi, politikai és gazdasági kérdéseken túlmenően részletesen megvizs. gálták a Francois Mitterrand köztársasági elnök múlt évi magyarországi látogatásakor létrejött megállapodások végrehajtásának helyzetét és egyeztették az együttműködés továbbfejlesztéséhez szükséges teendő, két. A miniszterelnökkel — mint más francia vezetőkkel — érdemi eszmecsere folyt a két ország gazdaságpolitikájáról, a gazdaságirányítás módszereiről és gyakorlati tapasztalatairól. ♦ KAIRÓ: Izrael elutasította az Egyesült Államoknak azt ° kísérletét, hogy a Golan-ma- gaslatok is alku tárgyai legyenek az úgynevezett Reaqan- kezdeményezés tárgyalási kereteiben. Az izraeli kormány ezzel végső csapást akart mérni a Reagan-tervre. ♦ PÁRIZS: Az FKP Központi Bizottsága kedden és szerdán tartott ülése végén határozatot fogadott el, amely megállapítja, hogy a központi bizottság egyhangúlag elfogadja Georges Marchais referátumát és helyesli az abban javasolt cse. lekvési irányt. Ennek megfelelően a pártnak mindenütt az emberek felé kell fordulnia, mozgósítani kell a dolgozókat, hiszen aktív részvételüktől függ a baloldal politikájának sikere, az, hogy a baloldal megvalósíthassa vállalt kötelezettségeit. A központi bizottság el. határozta, hogy széles körű országos vitát kezdeményez arról hogy milyen eszközökkel kell leküzdeni a válságot és mit kell tenni a további előrehaladás érdekében. ♦ Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter csütörtökön ismét nyomatékosan sürgette az európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó madridi konferencia összes résztvevőjét, hogy mihamarabb fejezzék be eredményesen tanácskozásukat. Genscher felszólította a szocialista országokat, hogy fogadják el a Nyugat — általa „építőnek" minősített — javaslatait; a felhívás ugyanakkor burkoltan az amerikai kormánynak is szólt, amely az emberi jogokra hivatkozva gátolja a tanácskozás befejezését. Angolai ellenforradalmárok a megbékélés mellett Az Angolai Nemzeti Felsza- badítási Front (FNLA) nevű ellenforradalmi szervezet több volt vezetője felszólította katonáit, hogy szüntessék be az angolai nép érdekeivel ellentétes, idegen célokat szolgáló tevékenységüket. A felhívás egy Luandában rendezett sajtóértekezleten hangzott el, amelyen az FNLA több vezetője bejelentette, hogy önként megadták magukat a törvényes kormány biztonsági szerveinek. Köztük van az FNLA törzsének volt főnöke, valamint a mozgósítási osztály vezetője. Elmondták, hogy a két ellen- forradalmi szervezet: az FNLA és az UNITA vezetői tudatosan félrevezetik katonáikat, amikor el akarják hitetni velük, hogy „Angola valódi szabadságáért” küzdenek. Valójában a törvényes kormány elleni harc célja az, hogy kiszolgáltassák az országot a nemzetközi monopóliumoknak — mondották. Kijelentették, hogy az FNLA soraiban mind többen rádöbbentek arra, hogy kegyetlenül félrevezették őket, s a nyugati kémszervezetek eszközeivé váltak. A TASZSZ szovjet hírügynök, ség emlékeztet, hogy a függetlenség elnyerése, 1975 után, az ellenforradalmi csoportosulások részt vettek a köztársaság elleni nyílt imperialista agresszióban, majd a kudarc után terrorakciókat kezdtek az MPLA-Munkapárt aktivistái, a népi rendszer képviselői, Angola békés lakossága ellen. ▼ ♦ HANOI: További incidenseket provokáltak a kínai katonák a vietnami határtérségben kedden és szerdán. 20-án Na Sat (Cao Bang tartomány) faluját mintegy ötven kínai lövedék érte, egy ember meghalt, négyen megsebesültek. Hasonló incidensek történtek Ha Tuyen és Hoang Lien Son vietnami tartományok egyes határfalvai- ban. + PEKING: Li Hszien-nien, a KKP KB PB állandó bizottságának tagja csütörtökön Peking- ben azzal vádolta Vietnamot, hogy ,,fenyegeti Kína biztonságát, Délkelet-Ázsia békéjét és stabilitását". A Pekingben tartózkodó kambodzsai ellenzéki politikus, Norodom Szihanuk előtt Li Hszien-nien „szükségesnek" nevezte a kínai tüzérség akcióit Vietnam ellen, azokat „ellencsapásoknak" minősítette. Li Hszien-nien egy pekingi banketten úgy fogalmazott, hogy amennyiben Vietnam ragaszkodik irányvonalához, „elkerülhetetlenül még keserűbb pirulákat fog lenyelni". A szavazók 47,5 százaléka a szociáldemokratákat választja, 41,5 százaléka a Néppártra adja szavozatát — közölte egy hónappal a választások előtt az Osztrák Közvéleménykutató Intézet. A liberálisok 5, a zöldek 4,5, az alternatívok 1 százalékra számíthatnak. Három héttel korábban a zöldeknek még 8 százalékos esélyt adtak. A hangulat változik . .. * Az Opernring és a Kärntnerstrasse aluljárójában vagy száz ember gyűrűjében mogas, 35— 40-es férfi állja a vitát. Kezében mikrofon, az erősítés tökéletes, fel kell figyelni rá. Dr. Hirnschall a liberálisok képviselőjelöltje. A társadalombiztosító intézetekről van szó. „Nézzék meg, milliárdos palotákat építettek mind! Kinek a pénzéből?!” Bólogatnak, ellentmon- danok, van, aki kérdez. Dr. Hirnschall mindenkit meghallgat, arca figyelmes, kissé gondterhelt. Néha úgy tűnik, mintha túlnézne a vitapartnereken. Megfordulok: a kirakatok valóban gyönyörűek . . . Karcsú, széparcú fiatalasz- szony áll mellette könnyű felöltőben. Kezét egy percre sem veszi ki a zsebéből, meg nem mozdul, szeme se rebben, megszeppent a tömeatől. Ö a Par- tik-Pat>Jé — közli mellettem mojdnem áhítattal egy elegáns úr. — Dr. Helene Partik-Pablé, a vizsgálóbíró. Hát ez a filigrán asszonyka buktatta meg a szociáldemokraták egyik legtehetségesebb politikusát, And- rosch pénzügyminisztert és al- kancellárt?! A bírónőnek neve van, most attrakció a liberálisoknál — iqaz, utolsó a jelöltek listáján, Később egy választási plakáton ezt olvasom: „A szorgalomnak és tudásnak újból ki kell fizetődnie — Norbert Stegert Ausztriának!" Öa liberálisok vezetője, Partik-Pab- léé is. * A választási harcot tulajdonképpen a botrányok vezették be. A szocialistáknak az AKH- ügy (az épülő bécsi nagykórház) ártott. A kancellárhelyettest sodorta magával — ma a legnagyobb és legeredményesebb bank, o Creditanstalt 44 éves vezérigazaatója, s továbbra is a szociáldemokrata jobbszárny vezetője. A Burgenlandi Lakásépítő Szövetkezet milliós csalása a Néppártnak volt kínos. A felderítő szerepét, úgy látszik, o kis Liberális Párt vállalja magára. Meegteheti, túl kicsi ... A zöldek botránya még jókor jött — azt nem mondják, hogy véletlenül —, kezdtek veszélyessé válni. Március 23-án új bulvármagazin jelent meg, a Basta. Herbert Fux-szal, a zöldek második emberével készített interjút. Ebben a laza telefonbeszélgetésben a nyers, sőt közönséges szókimondásairól ismert népszerű színész a szerelmi életéről is vall. A bomba robbant. Tollmann professzor, a „párt” vezetője azonnal lemondásra szólította fel — a zöldek válságba kerültek. Dr. Elisabeth Schmitz-cel az egyetemnél találkoztam. Szociológus. Egy asztalka mellett kínálta a zöldek propagandaanyagát. Kezembe nyomott egy űrlapot.. — Kérem, nem töltené ki, hogy támogatja felvételemet a képviselőjelöltek listájára? — Szívesen, de nem hiszem, hogy sokra megyünk vele .. . Programja azonban érdekel. Elevenébe toláltam, sorolja: harc a környezetszennyezés ellen . .. Munkaalkalmat környezetvédő létesítményekkel . . . Harc az új szegénység ellen . . . Több emberséget... A privilégiumok ellen .. . Több társadalmi igazságosságot.. . Több biztonságot a fenyegető bűntények ellen . . . Nukleáris leszerelést ■ ■ . Mondják: egy, a pártokból kiábrándult értelmiségi csoport áll o zöldek mögött, amely az „illusztris koalícióval” szemben — vállalkozók, köz- igazgatás, pártok és szakszervezet— a lakosság félelmét fogalmazza meg fontos problémákat érintő (atom, közbizton- sáa. környezetvédelem) döntéseknél. A mozgalom nagy visszhangja megdöbbentette a politikusokat és Bécset erre a yálasz- tásra már teletűzdelték plakátokkal — a környezetvédelmet kisajátították a nagyok. „Tíz év alatt Bécs levegője háromszor tisztább lesz, mint most” — ezt garantálja a Szociáldemokrata Párt. „Kerteket autóbahn helyett! Teret a gyermekeknek! Tiszta levegőt és jó vizet!” — ígér dr. Busek, a néppárti polgármester-helyettes. És állást foglal az atomerőmű, a savas eső és a konferenciaközpont ellen. * A konferenciaközpontot ugyanis a szociáldemokraták építik .. . Udvarias ez a választási harc, az övön aluli ütéseket is finoman osztogatják — de osztogatják. — A konferenciaközpontot tulajdonképpen a Néppárt kezdeményezte 1960-ban — tájékoztat Hans Waschek, a szociáldemokraták szóvivője. — Az UNO City mellett épül. Szükségünk van egy 3000— 5000 embert befogodó teremre. Ezt a nagyberuházást — 4,5 milliárd schilling — a pazarló politika szimbólumának tekinti a Néppárt — „12 000 lakást lehetett volna építeni belőle" —, egymillió aláírást gyűjtöttek ellene. (Minden nagy létesítmény Bécsben bizton számíthat ellenzésre vidéken.) A kihívást most már komolyan kellett vennie Kreiskynek. Az évtizedes huzavonában tulajdonképpen az ő taktikázása is benne van. Csak amikor most néhány nagy építőipari vállalat hirtelen munka nélkül maradt, vette elő. Néhány hónap alatt összehozta a pénzügyi fedezetet, arab országok 1,4 milliárd schillinget adtak 12 évre hatszázalékos kamattal, „ezt csinálja utánam valaki!", és biztosítva az előkelő igénybevétel is: az eurÓDai biztonsági és együttműködési értekezlet következő ülésszakát itt tartják meq 1986-ban. Tulajdonképpen a munkanélküliség kivédésére indított három különprogram is ilyen fiókból elővett rép i elgondolások gyűjteménye. (Persze, az sem utolsó dolog, ha van mit elővenni.) Most mindent — a választókért! A Néppárt országos vezetősége ugyan fanyalogva söpörte le az asztalról az idén indítandó programot, de az érintett tartományok ugyancsak néppárti vezetői hangos ovációval fogadták. A sokszor megígért és soha nem teljesített programhoz — vasúti alagút a Semmering alatt (Bécs—Graz), a wie- nerwaldi alaaút (Bécs—Linz— Salzburg) — most talán mégis hozzá lehet szegezni a kormányt. Alagutat kap a szocialisták fellegvára, Bécs is. Március 24- én mutatta be tervét a szociáldemokrata polgármester és a szociáldemokrota építésügyi miniszter. Eszerint Bécs nyugati bejáratánál az autóbahn a Wien folyócska medrében halad majd 17 km-es alagútban — át a Ringek alatt is. A terv tízmilliárd schilling. A néppárti polgármester-helyettes csak annyit mondhatott: „Ezt mi már 1981-ben javasoltuk.” (Következik: SZEMÉLYISÉG ÉS STÍLUS) Báling József Centrum hétfő! 1983. ÁPRILIS 25-ÉN 20% VISSZATÉRÍTÉS! • Elektromos kávéfőzők 2—4—6— és 12 személyes 167—798,— Ft-ig. CENTRUM ÁRUHÁZ A VAROS KÖZPONTJÁBAN! PÉCSI W Centrum Áruház í Ajándékozzon az Ajándékboltból I ÁRUAJÁNLATUNK: + lengyel diszkólámpák ■ő lengyel borostyán karkötők + láncok + kitűzők ^ fülbevalók vásárolhatók! A SZALAI ANDRÁS ÚTI AJÁNDÉKBOLT ÁRUVÁLASZTÉKÁBAN ÖN IS MEGTALÁLJA A MEGFELELŐT! VÁRJUK! 520,— Ft-ért, 280,— Ft.ért, 40—700 Ft-ig 100,— Ft-ért, 190—200,— Ft-ig