Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)
1983-03-12 / 70. szám
Szén, atom, víz, nap, szél...7 Hazánk kombinatív energiastratégiája Beszélgetés dr. Kapolyi László ipari minisztériumi államtitkárral Már rég a múlté a szemlélet, amikor a nemzeti jövedelem növekedése volt hazánk gazdasági, társadalmi fejlődésének egyik (legfontosabb) mércéje, mégha minden százaléknyi emelkedés egynél na< gyobb egységnyi energiafelhasználást, vagyis anyagi erőnket meghaladó erőfeszítéseket követelt is. Ma már azonban azzal sem lehetünk elégedettek, ha fele-harmadany- nyi energiával érjük el az egységnyi növekedést. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen fajta energiahordozót használunk fel és hol. Az utóbbi években gyakran hallani a kombinatív energiastratégia meghatározást. A koncepció kidolgozásában meghatározó szerepet játszott, végrehajtásában ugyanilyen szerepet vállal dr. Kapolyi László ipari minisztériumi államtitkár. Vele beszélgettem a programról. — Melyek a kombinatív energiastratégiai elképzelések legfontosabb elemei? — Aligha lehetséges erre egy napilap terjedelmi korlátái között átfogó és minden részletre kiterjedő választ adni. Két meghatározó jellegű feladatunk van: az egyik az energiatakarékosság, a másik az olajkiváltás. Egyetlen csepp olajat sem szabadna ott elégetni, ahol más tüzelési lehetőségek vannak. Az elmúlt esztendőben törekvéseink 2 millió tonna olajmegtakarítást eredményeztek. Nem célunk az olajfelhasználás általános visszaszorítása, csupán az, hogy értékesebb terméket, több fehérárut állítsunk elő. A százhalombattai új technológiai berendezéseknek és technológiáknak köszönhetően egyébként 15 százalékkal tudunk több fehérárut, a legértékesebbnek számító termékeket előállítani. — A hatvanas évek végén az energiaracionalizálási programok a nagyon olcsó olajárak mellett arra ösztönöztek, hogy az üzemek, közületek és a lakosság is olajtüzelésre térjen át. Most a legésszerűbb megoldásokot kell megtalálnunk, több energiaféleséget kombinatívan alkalmazni. Elsősorban mostani legnagyobb energetikai beruházásunkról, Paksról kívánjuk biztosítani az elkövetkezendő esztendők több- ■let-energaiszükségletét, 1990-ig 1760 megawattot. Másodsorban KGST-atomerőművi bázisról 400 megawatt import villamos energiára számítunk. — Elnézést a közbevetésért: a paksi első 400 MW-os reaktor mikorra lesz teljes értékű tagja a magyar energetikai hálózatnak? Milyen munkákat végeznek most a magyar atomerőműben? — A kötelező revíziós munkák folynak most, de március közepe körül megkezdődik a felfűtést. 1982-ben ugyan fél évet vesztettünk, de megérte a gondos munka, mert ezt most máris visszanyertük, várhatóon 1983 közepén teljes kapacitással üzemel az első blokk. Folynak a II. blokk üzembe helyezési munkái is. Az első párhuzamos kapcsolásra valószínűleg 1984 szeptemberében kerül sor. AVI. ötéves terv végére a két blokk teljes kapacitása 880 MW-re fut fel, ezzel 684 000 tonna kőolaj lesz kiváltható, és az ösz- szes kőolajforrások 10 százalékából fehérárut állíthatunk elő. — Miiyen szerep vár a szénre, földgázra, vízre, geothermikus energiára, szélre? Napenergiára . . .? — A szénbányászat termelését 1985 végéig akartuk ismét 26 millió tonnára felfuttatni, de ez már teljesült. Fontos feladatunk a szénelőkészítés és a brikettgyártás fejlesztése, erre a Világbank is anyagi segítséget ad, másrészt stratégiai terveink fontos láncszemei ezek. A pécsi szénmosó fejlesztésével például növelni lehet a mecseki szén kokszszén-koncentrátumá- nak mennyiségét, de fontos más szénelőkészítő-művek nagyobb hatékonyságának bizto- sítása is. A brikettgyártás minőségének és mennyiségének növelésével a növekvő lakossági igényeket kívánjuk kielégíteni. — A szén szerepe versenyképességétől függ, hiszen energiapolitikánk egyik sarokköve, hogy versenyeztessük a különböző energiahordozókat. Még az idén az állami tervbizottság elé terjesztjük, valószínűleg 1984-ben döntenek arról az alternatív tervről, amely azt tartalmazza, hogy a 2000-ik esztendő utánra miből biztosítsuk a szükséges villamos energiát. Pakson az infrastruktúra lehetővé teszi, hogy 1000 MW-s blokkokat építsünk. Ugyanakkor lehetőség az is, hogy szénbázison megépítsük a bicskei, a bükkábrányi hőerőműveket. Sőt a bicskei megoldás alternatívája lehet, hogy a Duna menti Hőerőmű három kazánját (rövidesen felújításra szorulnak) esetleg széntüzelésre állítjuk át, amelyek Budapest távhőellátásába segítenének. Bükkábránnyal párhuzamosan tanulmányozzuk, hogy a Gagarin Hőerőmű bővítése nem szol- gálna-e gazdaságosabb, észszerűbb megoldással? Vizsgáljuk Miskolc, Pécs, Győr kapcsolt villamosenergia- és hőtermelését is ..., ezek a tervek is a szénhidrogén kiváltását szolgálnák. — 1985-ig a földgázfelhasználást a mostani 6 milliárd köbméterről 7,2 milliárd köbméterre kívánjuk növelni, főként a vegyipar, a lakosság igényeinek kielégítését szorgalmazni. A beruházásokhoz szükséges saját források a pályázatok elbírálásánál döntő szerepet kapnak. A Ddgáz-tól indult ez a program, nemrégiben érkezett Pécsre a földgázvezeték, amely mellett 13 település pályázott a földgázra. Ugyanakkor ösztönözzük az egyedi földgáz előfordulások hasznosítását, csakúgy mint a geothermikus energiák kiaknázását, elsősorban a lelőhelyek közelében levő célfogyasztók igényeinek kielégítésére. Ugyanezt tudom mondani a többi mellék- és hulladékenergia kiaknázásával kapcsolatban, ezekre azonban népgazdasági méretekben nem szabad számítani. A napenergia hasznosítása még sok kutatást kíván, miként a Gabcsikovó— Nagymaros térségében tervezett vízierőmű kapcsán is az eddigieknél is alaposabb számításokat kell végezni. — Néhány szóval már említést tett Kapolyi elvtárs a üász- és eocénprogramokról . . . — A liászprogramnál a legfőbb gond, hogy két-három év múlva évente 4—5 milliárdos fejlesztési programot kell megvalósítani, illetve technikai berendezést beszerezni, beszerelni. A Mecsekben ez különlegesen nagy feladat. Az ottani szakemberek, a bányavállalatnál meglevő szellemi kapacitás azonban biztosíték arra, hogy sikerrel oldják meg ezt a feladatot. Különösen biztatónak látszik az angol Dowty-céggel kialakulóban levő együttműködés. Az eocénprogram megfelelően halad, Nagyegyházán például a szén-bauxit-víz kitermelésre alkalmas bányaüzemünkben jól mennek a munkák ... — Kapolyi elvtársi ön korábban kérte, hogy segítsük a kombinatív energiastratégia megértetését, elfogadtatását a lakosság körében is, ott megy ugyanis nehezen, hiszen másfél évtizeddel ezelőtt éppen az olajtüzelésre ösztönöztünk. Nem könnyű feladat ez például Baranyában. A BCM (csak egyetlen ipari fogyasztót hadd említsek) több olajat takaríthatna meg, ha földgáz- tüzelésre állna át, mint amennyit a megye lakói felhasználnak. Földgázra sem mindenki állhat át, Pécs egyes területein nincsenek kiépítve a vezetékek és kérdéses, hogy mikor lesz rá pénz. A villamos fűtés is gond, hiszen nagyon sok a zárolt körzet, a hőtárolós kályhák bekötését nem mindenütt engedélyezik. Az idén — bár nem volt túl erős tél — nagyon sok esetben nem jutott a lakosság a számára megfelelő szénféleségekhez. — A BCM-mel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nem igazán jó, gazdaságos, ha egy gyár olajról földgáztüzelésre áll át. A Világbank 100—120 millió dollárt energiaprogramokra kimondottan olyan céllal ad, amelyek olaj helyett a széntüzelést állítják be. Ezért fejlesztjük például a Nagymányoki Brikettgyárat is, amelynek növekvő termelése majd remélhetően kielégíti a térségben levő lakossági szénigényeket. Évente 30 000 hőtárolós kályha bekötésére tudunk engedélyt adni. Sajnos a hálózati fejlesztéseket nem tudjuk egyszerre biztosítani, miként a telefonnal kapcsolatban sem. Ez a helyzet a földgázzal is, nem megy egyszerre. Azt hiszem azonban, hogy népgazdaságunk alapvető érdeke, hogy a lakosság ne olajjal tüzeljen, ebben érdekeltté is akarjuk tenni, sőt a? átállásban segíteni kívánunk továbbra is mindenkit... Lombosi Jenő Leszálláshoz készülnek a bányászok Pécsbánya üzemben Kóródi Gábor felvétele Baranya hat napja Bizonyára ezen a hét végén már nagyobb lendületet vesz, éppen a váratlanul beköszöntött tavaszias időjárás következtében megyénkben is az idegenforgalom. Ha nem is szervezett csoportok formájában, de az egyénileg hozzánk látogatók számának növekedésében tapasztalhatjuk majd ezt. Ezen a héten országosan, s megyeileg is már több jel mutatta, hogy az érdekelt szervek készülnek az előttünk álló, úgynevezett „szezon"-ra. A jövő héten a fővárosban nyílik egy idegenforgalmi kiállítás és vásár. Munkatársaink a napokban körjáratot tettek megyénk kempingjeiben, ahol a vendégváró készülődést tapasztalták. K.píős. érdekünk, hogy a megyénkbe látogató vendégek jól érezzék magukat, megfelelő ellátásban részesüljenek, megtekinthessék mindazt, amire kíváncsiak. Érdemes erre felhívni a figyelmet, mert magam is ép. pen egy hete, szombat este kellemetlen tapasztalatokat szereztem a Misina-tetőn. Az étterem melletti presszó zárva volt, egy kis tábla hívta fel az odaérkezők figyelmét, hogy a kedves vendégeiket az étteremben szolgálják ki. Este 18.20- kor azonban az étteremben zártkörű rendezvény volt, s így velem együtt mások sem ihattak kávét, vagy üdítőt- De azok sem jártak jól, akik ebben az időben a kilátóba akartak feljutni. Este 18.20-kor a bejárat már zárva volt. Egy tábla ugyan azt hirdette, hogy szombaton 20 óráig lehet bemenni, azon. ban az ott levő portás közölte az érdeklődőkkel, hogy ez a kiírás nem érvényes, zárva vannak. Hogy miért nincs pontos tájékoztatás? — erre az volt a válasz, hogy nem találtak festőt, aki a táblát kijavította volna. Sovány vigasz azoknak, akik nem gyönyörködhettek egy szép, tiszta égbolté estén, a város és környéke panorámájában. Távol áll tőlem, hogy indokolatlanul kötekedjek, kis dolgokból nagy ügyet csináljak. De úgy vélem, hogy az ilyen aprónak tűnő feledékenységek, néha a túlzott „nagyvonalúság" árt idegenforgalmunk jó hírének, akár a belföldi, akár a külföldi vendégeink körében. Nagyobb figyelemre, több gondosságra van szükség, mindjárt a kezdet kezdetén, hogy amikor év végi mérlegünket a forgalomról elkészítjük, mind kevesebb legyen a „jövő évre levonandó tanulság" — mármint ami hibáinkat illeti... M. E. Lámpák M iközben a korszerű műveltségről való viták zajlanak, aligha véletlen, hogy olykor szem elől tévesztődik maga az ember, az elsajátító és egyben elsajátítandó. Mintha a vitázók néha tótágast állnának. Nem lehet kétséges, hogy van, lesz, lehetséges . . . egy bizonyos korszerű, meghatározható elemekből álló műveltség (eszmény), amit itt, most, majd (valamikor) ... bizonyos korszerű emberek magukévá tesznek. Ezzel csak az az egy igazán komoly probléma, hogy állandóan változik, elemei cserélődnek, hol ez, hol az kerül benne előtérbe. így tehát a receptet tudományosan kell kialakítani, számításba véve minden várható fejleményt... Marxistábbnak érzem azt a megközelítést, amelyben az embert a maga egészében „terméknek”, társadalmi terméknek tekintik és Marxszal szólva abból az alaptételből indulnak ki, hogy az ember (emberi lényeg) a társadalmi viszonyok összessége. Azaz: az emberben nem lehet más, mint ami a társadalomban mór valamiképpen (konkrétan, elvontan, eszmeileg) adott. (Milyen lesz tehát a várható társadalom? Társadalomkép?) Ami pedig a műveltséget illeti, az ebben a felfogásban nem más, mint ugyancsak „termék", az ember (gyakorlati és elméleti) tevékenységének a terméke. Ebből következik, hogy az eljövendő időszakok, korszakok embereit ezeknek a majdani korszakoknak a társadalmi alakulatai határozzák meg, mint ahogy azt a bizonyos műveltséget is a majdani emberi tevékenység fogja meghatározni. Mindez nem jelenti azt, hogy ezek a folyamatok spontán folyamatok. Egyáltalán nem. De nem is pusztán iskola-, iskolatípus-kérdések. Sokan ugyanis arra gondolnak, hogy ebben az egész folyamatban mindvégig az iskoláé lesz a kulcsszerep. Hogy ilyen tantárgy, meg olyan tantárgy kell . . . Hogy általános műveltségből eny- nyit, szakmai műveltségből annyit... Aztán minden rendben lesz. Bár az iskola növekvő felelősségét, egyre súlyosbodó szerepét kevesen tagadják, vannak, akik megütköznek ezen a mechanikus szemléleten. Elsősorban a műveltség — mindenfajta viták közepette is — megcsodálni való megtestesítői, hordozói, azok a művelt tömegek (!), akik — bár vallomásaik szerint — felbecsülhetetlenül sokat köszönhetnek egy-egy iskolának (többnyire egy-egy kiemelkedő személyiségű tanárnak!), műveltségüket mégis valamiképpen önmaguk szerezték meg. Szorgalommal? Kínkeserves személyes erőfeszítésekkel? Egy- remegy. A lényeg az, hogy a legfontosabbat, a tanulni tudást tanulták meg. (Valahol, valakitől, valakiktől). Ez az egyszerű gondolat- menet nem akarja vitatni az iskola fontosságát. Tény, hogy ilyen, vagy olyan tudáshoz, ilyen, vagy olyan képzettséghez nélkülözhetetlenek a jó iskolák, nélkülözhetetlen a korszerű tananyag. Legyünk iskolacentrikusak. De ne a végletekig! Mert az már túlzás, hogy csak az iskolákban, csak szervezett keretek között lehet tanulni, művelődni... Lehet egy lámpa mellett is. Otthon. A viták egyik lehetséges alapja éppen az a paradox helyzet, hogy örökké elégedetlenkedünk az iskolával, új, meg új műveltségeszmények után kutatunk, nyaggatjuk a pedagógusokat, ugyanakkor elképesztően nagy tömegű művelt ember jelenlétéről adhatunk számot ebben a kis országban. Ők hol szerezték a műveltségüket? Jelentős részét és az alapokat — nyilván az iskolában. De mindazt a többletet, mindazt a személyest, amely azzá teszi őket, akik, egyetlen iskolában sem lehet megszerezni. Az általános, (köznapi) műveltség színvonalának a biztosítása igenis iskolai feladat, a személyes műveltség megszerzése, autonómiájának biztosítása pedig egyéni életprogram. Azok, akik mindent az iskola tálcáján kívánnak átnyújtani az embernek, akar- va-akaratlan lekicsinylik magát az emberi tevékenységet (amely elsődleges a viszony- rendszerben), nem veszik figyelembe annak autonómiáját, a külső tényezők által determinált, de mégiscsak (relativen) szabad belső mozgását, amely nemcsak regisztrál, hanem konstruál, teremt is. Tehát regisztrálja, megteremti és újratermeli önmagát. Pontosabban: mindazok, akiket művelteknek ismerhetünk, éppen azért váltak műveltekké, mert elérték ezt a belső autonómia-küszöböt. És azáltal váltak műveltekké, hogy eljutottak a szabad akaratig. Addig pedig ... valami sarkallta őket... De mi? A különbözni akarás? A felülemelkedés vágya? Valamiféle viszketeg- Ség? Ezt az igazán ténylegesnek tetsző hajtóerőt kellene valami módon elméletileg és gyakorlatilag megragadni és az e téren történő fejlődés tudatosan működtetett, társadalmilag szentesített motorjává tenni. Sokszor megfigyelem az esti, éjszakai ablakokat. Innen zene-tánc, dáridófoszlá- nyok hangjai szűrődnek ki és ott? ... Csend van. Valaki mégis éjszakázik. Olvasólámpája mellett ül, a kezében könyv van. Tanul? Olvasgat? Nem lehet tudni. Ha tanul, ha művelődik, oda kellene menni valamiképpen a közeébe és megnézni jól, mit csinál. Hogyan csinálja? Megnézni jól, milyen viszony van közte és a kezében tartott könyv között. Mert ez a viszony perdöntő. Ebben a viszonyban fogant meg és ebben is zárul (le soha nem zárul) mindaz, amit bármilyen — műveltséggel kapcsolatos - vita alapjának tekinthetünk. És még valami. Megfigyeltem, hogy a vizsgázók vizsgáik után végre előveszik „kedvenc” olvasmányaikat és azokban mélyednek el. Holott mindez - jóllehet - egészen más, mint amit intézményesen tanulnak. Kikapcsolódás volna csupán, vagy a helyzet ténylegesen groteszk? Bizonnyal ez is, az is ... A zt ,is megfigyeltem, hogy az általam ismert és igazán művelt koponyákat a szakterületüket körül ölelő egész em_ béri világ, az egész lét érdekli. foglalkoztatja. Ők is meggyújtják este p lámpáikat és piciny fénykörébe megpróbálják becsalogatni valamiképp ezt a nagy egészet. Mindazt, amit lehet. .. Miért? A válasz alighanem a lámpa fényében van. Bebesi Károly HÉTVÉGE 3.