Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-30 / 88. szám

e

Dunántúlt napló

1983. március 30., szerda

Hagyomány

Régi kávéházi mozik Pécsett

Moliére, Ibsen, Heijermans darabjainak sikere

A Thália Társaság 1908-as pécsi előadásai

A magyar színháztörténet megújitóként tartja számon az 1904-ben alakult Thália Társaságot, amely a 16.611 1904. III. A. B. M. sz. rendelettel logadtatta el alapszabályát, s 1907-ben újította meg. Alapítói között olyan neveket találunk, mint Lukács György, Benedek Marcell, s rendezőként Hevesi Sándor mellett ott találjuk Márkus Lászlót is. A kisszámú társulat tagjai közül itt kezdte színészi pályáját Törzs Jenő, Somlay Artúr Kürthy György, s mivel állandó színházi helyiségük nem volt, a főváros számtalan helyén megfordultak. A négyéves működésük során 27 szerző 35 művét mutatták be 142 előadáson, s hazánkban a francia Antoine Théatre Libre-társulathoz hasonló szerepet játszottak.

vviu'príiuö fJl„

% ,,«C»»™ych*s,roU IJ ff

' “Hí RmmtisiaiDíR rí f

Hej, Dankó Pista

A világ minden táján először a kávéházak találtak kapcsolatot az akkori kinematográfiái s állították azt vendégeik szolgálatába. A kedves vendég a vacsora, vagy a pezsgő mellé ingyen kapta a filmmel nyújtott élményt s a módszer kifizetődő árukapcsolásnak bizonyult. Később, amikor már a filmek kedvéért külön is hajlandó volt a publikum fölkeresni a kávéházat, megnyílt a filmvetítés céljára berendezett külön helyiség, a bioskop.

így volt ez Pécsett is, ahol Lechner Károly könyv- és papír- kereskedő 1907. szeptemberében, az egykori Vicádéban (Színház tér 1.) megnyitotta az Uránia Bioskopot. Az épület Perczel utcai szárnyában, nagyjából a jelenlegi Kamaraszínház helyén volt a moziterem, a Kossuth utcai szárnyban működött Pécs egyik legfrekventáltabb mulatója, az Otthon Kávéház. A Perczel utca felől volt a mozibejárat tágas előtérrel, a teremben kényelmes székeken foglalhatott helyet mintegy 300 néző. Az akkori idők divatja szerint kezdetben zongorista, majd zenegép, később vonósok, majd zenekar festette alá az előadásokat. A kor átlagos szintjét meghaladó vetítőgépről is gondoskodott Lechner úr, aki, mint hirdetésében is közölte „szigorúan családi műsort” kívánt mozgójában kialakítani, s ehhez „remekszép tiszta képeket" garantált. ízelítőül az 1908. január 10-i műsor: Hercegi vadászat, Atlanti óceán, Édes ólom, Ardennei vasútok, Javító intézet, Libák.

A műélvezetben akkortájt nagy bajt okozott a női divat. A malomkerék nagyságú kalapoktól nem látták a vásznat. A plakátokra Lechner kénytelen rányomatni: „A hölgyek kéretnek kalap nélkül megjelenni." Egyébként figyelmes gazda, előadások alatt kézifecskendővel fenyőillatot permeteztetett a nézők fölé.

A műsor jobbítása érdekében folyamatosan kapcsolatot teremt olyan világhírű gyártó cégekkel, mint a Pathé, Cinema és a Nordisk. így 1910 után egymást követik o sikerfilmek (Pompadour, Táncosnő stb.), az izgalmas témájúak: Nick Kórtér, Sherlock Holmes, Zigomár „szenzációs detektív történetei”, a sikamlós témák, mint Az egy asszony, aki mindenkié c. „nagy erkölcsdráma".

Amikor 1912 decemberében megnyílik az akkor fővárosi szintet képviselő Apolló filmszínház, fokozatosan ritkuló nézősorokkal birkózik a vetélytár- sakkal. Az Apolló mellett még eltengődne, de annak monopolhelyzetre törekvő vezérkarával, az Aoolló Projectograph Rt-gal nem bírja o harcot, s 1914. február 16-án kénytelen beolvadni az Rt-ba. Az hónapokon át szünetelteti, az első világháború alatt felajánlja katonai beszállásolásra, rendezvények, tanfolyamok céljaira, majd 1920. május 1-én, mint mozit megszünteti. Helyiségét a Munkásképző Egylet foglalja el.

Pécs időrendben harmadik mozija is vendéglőben született. Weindorfer János, a Deák u. 3. sz. alatti (ma Jókai u. 3. sz.) Nemzeti Mulatójában 1909- ben nyitja meg a Nemzeti Bios- kopját, hogy forgalmát fellendítse. Élvezhető képet bemutató gépet vásárolt, rendszeresen kölcsönözte a filmeket, a vetítéseket a Pécsi Naplóban hirdette. Előadásaiban általában 5—8 film szerepelt s műsorát 3—5 naponként megújította. A vendégek az asztaloknál ültek, étkeztek, ittak, köziben elsötétült a helyiség, csak hangulatfények pislákoltak, a kikiáltó bejelentette a műsort. Az egyes jeleneteket Hélius zenegép festette alá s a közönség élvezte a jobbára bárgyú, nevettető történeteket. A közbekiabálások, hangos viccelődések csők fokozták a hangulatot.

Lippenszky István

Egyik alapelvüfchöz tartozott, hogy a hagyományos színházlátogató közönségen túl olyan ré. tegekhez is Iközvetítsék ezt a művészetet amelyek azt eddig nemigen élvezhették. így került sor számtalan előadásra munkások előtt, ezért indultak sűrűn vidéki vendégszereplésekre.

1908-ban is ezzel kezdték az évet, s Nagykanizsa, Győr, Szombathely, Sopron, Veszprém, Csáktornya után tavasz- szal városunkba is ellátogattak. A társulat igényes műsorválasztékkal rendelkezett. Színpadra állították többek közt Courteline D’Annunzio, Goethe, Gorkij, Hebbel, Ibsen, Müsset, Schnitzler, Strindberg, Wedeking a magyarok közül Lengyel Menyhárt, Szemere György műveit.

Városunkba 1908. március 17—19. között látogattak el. Műsorukon Heijermans: Remény, Moliére: Képzelt beteg, Hebbel: Mária Magdolna Ibsen: Nóra c. műve szerepelt, de tervezték Courteline: Rendőrfőnök c. darabjának bemutatását is. A vendégszereplést egy délutáni ifjúsági előadás, és egy kabaré-est a Nádorban színesítette. A 16 fős társulatból a főbb szerepeket Forgács Rózsi, Kürthy Sári Kovács Ilonka, K. Balogh Vilma, Karcag Mária, Gellert Lajos Mihályi Miklós, Tihanyi Géza, Bánóczy László alakították.

Első előadásként a legnagyobb sikerüket, Heijermans: Remény c. művét játszották. Azokban az években mindenütt nagy sikerről játszották ezt a színművét, amely szakítva az addigi hagyománnyal, egy kicsiny halászfalu mindennapjait beszéli ell Szereplői a falu egyszerű halászai akik mindennap újra és újra harcba szállnak a tengerrel a minden napi betevő falatért, tragédiájuk az, hogy noha ők viszik vásárra bőrüket, a tenger gazdagságából mégsem kapnak morzsáknál többet. Második estén Ibsen klasszikus alkotását, a Nóra c. színművet adták elő. Ez az előadás is a társulat modern törekvéseit szimbolizálta. Jellemző a pécsi közönség fogékonyságára hogy zsúfolásig megtelt nézőtéren megérdemelt sikert aratott ez a mű. Az utolsó nap délután a pécsi tanulóifjúságnak Moliére művét állították színpadra, majd este Hebbel műve következett.

A helyi sajtó nagy várakozás, sah harangozta be a vendégjátékot és méltó figyelemmel kísérte az előadásokat, a színészek játékát. Feltűnő volt, hogy az addig szokásos rendszer he. lyett a Thália Társaság nagy gondot fordított az együttes játékra, a színházi csapatmunka előtérbe állításával mellőzte az egyéni csillogást. A színészek közül különösen Forgács Rózsi játékát emelték ki, aki több előadás főszereplőjeként emlékezetes alakításokat nyújtott. Mellette Kürthy Sári és Tihanyi Géza emelkedett ki a társulat játékából magasszintű szerepformálásukkal. Jellemző volt az is a társulat törekvéseire, hogy — az ifjúsági előadás műsorra tűzésével o’lfcsó, 40 filléres hely. árak mellett — a jövő színházi közönségének kialakításáért szintén sokat tett. Sokoldalúságuk bizonyítéka volt a Nádor Szállóbeli kabaréestély.

Ha föllapozzuk az egykori újságokat, az előadások méltató, sóra ilyen sorokat találunk: „Mert ez a 16 főből álló kis társulat mely olyan színészetet visz most körül az országban, melynek összjátékót mintának

fogadhatjuk el, o legnagyobb érdeklődésre 'méltó, eltekintve attól, hogy ilyen becsületes művészi törekvés, mint amilyen a Thália Társulatot vezérli, a mű. veit közönség legteljesebb méltánylására joggal igényt tarthat. „A Pécsi Napló így búcsúzott a társulattól: ,,A Thália Társaság pécsi szereplését mindenesetre legkedvesebb em. lékeink között fogjuk őrizni."

Nem rajtunk múlott tehát, hogy a lap ápr. 1-i száma a társulat föloszlásáról adott hírt. Új törekvései fölkeltették a ha. tóságok gyanúját, és megakadályozták működését. Ennek ellenére nemcsak a színháztörténet, nemcsak Benedek Marcell: Vulkán c. regénye hanem a pécsi vendégszereplés is em. léket állított az együttes sikereinek.

Vargha Dezső

levéltáros

Hem

csupán

cigányprímás

volt

Az Alföld romantikus utat be. járt nótafájának keresem nyomát. Hiányzik az útbaigazító tábla. Kiskőröstől mintegy 15 kilométerre, Tabdi határában, az útból elágazó jegenyefasor felé invitálnak. A Kiskőrösi Állami Gazdaság üzemi épületei közt elhaladva, gazdag szőlő- ültetvények közepén, fehérbe burkoltan találok rá a tornyos Darikó-villára. öreg fáktól körülvéve, ezen a vidéken szokatlanul: kerítés nélkül, elhagyót, tan, de mégis vendéghívogató- an áíl az emlékmúzeummá átalakított épület, ahogyan azt egykori gazdája megálmodta és tisztelői segítségével felépítette. Néhány éve a villa bal oldalán lévő pincéből hangula. tos vendégfogadót építettek, de olyan tapintatos építészeti megoldással, hogy diszkréten, a fa. lak alatt rejtőző csárda egyáltalán nem zavarja az eredeti hangulatot.

Mór súlyos betegen vásárolta meg az akkor Csengődhez tartozó budkai részen a 6 hoidnyi szőlőt és ide költözött feleségével, Joó Máriával. Maga művelte a szőlőt, azt remélte, hogy az egészséges munka az alig több, mint ötven éves szervezetét még rendbehozhatja. De csak két évig szóltak itt romantikus nótái a dimbes-dombos, kis erdőparcellák borította vidéken.

★

A most kihalt környék nyár- időben hangulatos kirándulásra nyújt alkalmat. Vonzóereje a szegedi Móra Ferenc Múzeum jóvoltából ma már valóban múzeuminak tekinthető emlékhely, amelynek ajtaján szerényen csak „Dankó Pista Emlékszoba" felírat áll. Felérve a lépcsőn, az előszobában a nó- tcköltő életútját megörökítő tablók, színes rajzok fogadják a látogatót. Innen balra nyíló

i

Szegedi szobra alkotója hegedűjével örökítette meg Dankó Pistát.

szoba születése, Szeged környéki ifjúsága, szülei és első szerelmének a későbbi szerető feleség családjának emlékeit idézi. A középső szobába a kortársak barátök megemlékezései, levelek, versek, kéziratok kerültek. Hogy közülük csak néhány nevet említsünk: Jókai Mór, Ady Endre, Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Tömörkény István és a múlt századvég felka. pott színműveihez írt kísérő zenék betétdalok szerzőjére való emlékezésül: Blaha Lujza sorai.

Van valami mélabú ebben az elszigetelt, télies világban, ahová most a ház nagynehezen elökerített gondnoka kalauzol szívesen. Ö az elmondhatója meglepetésemnek, amint mata. tok jegyzeteimmel, s egyszerre csak hallom a hegedűt: „Szőke kislány csitt, csitt, csitt..." Arra is volt gondjuk a rendezőknek hogy ebben a szobában egy rejtett magnetofonból néhány Dankó-nóta csendüljön fel. Egymás után szól a kuruc időket idéző: „Gyönge violának ...", a kupié és chanson jellegű „Küldöm e tevelet Balogh Máriának" vagy az ún „népies műdal-forma „Nem jó, nem jó, minden este a fonóba eljárni”: Se vége, se hossza a Dankó-oótacsokornak, amely valaha ugyanitt zengett az ő heaedüiéből.

Átsétálunk az előszobából jobbra nyíló helyiségbe: ez a tulajdonképpen helyhez kötött emlékszoba, a robusztus ebédlőbútorral aranyozott keretű tükörrel a család kedvenc könyveivel, az itteni emléktárgyakkal. És az asztalra téve itt von Dankó Pista utolsó, oenpe- tős hegedűje, letakarva a fele. sége készítette takaróval, am,in ott díszlík a „D. P." monogram.

★

Nem sok időt töltött itt o nótaköltő, alig több mint két évet de ez az idő zaklatott életének legszebb emlékét jelentette. A fenn és lenn jelképezte ezt az életet: 1896-ban muzsikált Miklós cár koronázásán, ünnepelt dalszerző, világhírű cigányprímás volt, de amíg eddig eljutott, a cigány származás nyomorúságával kellett megküzdenie. Nótákba öntötte élete szomorú történetét: „Eltörött a hegedűm” .. . vagy a „Most van a nap lemenőben. .." ahogy szól a magnóból itt a pusztán, mintha az utolsó napjait idézné.

★

Nyolcvan éve hunyt el, a sze. gedi belvárosi temetőben nyugszik. Nem csupán cigányprímás: hegedűvirtuóz, nótaköltő és talán hazánkban az első népdalkórus vezetője volt. Szatymaz közelsége miatt, Szeged város szülöttjének tekinti, s a Tisza-parton Margó Ede romantikus szobra őrzi emlékét.

Kováts Andor

Visszapillantás egy feledésbe merült iparágra

Még gyermekkoromban elnézegettem a Széchenyi téren a piros sapkás, rézszámokkal talicskájukon, tragacsukon üldögélő hordárokat. Az akkori Széchenyi térnek egyik színfoltja volt a szállításra váró hordárok.

Nehéz kenyér volt ez ebben az időben, de szükség volt reájuk, mert tehertaxi ebben az időben még nem volt. A gyárak képviselői, az utazók, vagy más nyelven ügynökök árukkal megpakolt bőröndökkel érkeztek és a várost járva kínálták áruikat. Ezeknek a szállítását a hordárok végezték.

Az 1894-ben Kiss József, a Mecsek Egyesület titkára írt egy Pécs és környéke című könyvet, ahol a városba érkezőknek adott útmutatást a „Forgalmi eszközökről". A könyv 16. és 17. oldalain a következőket írta az akkori közszolgákról (értsd a hordárokról).

„ Rendesen a Széchenyi téren, s vonatérkezéskor a pályaháznál találhatók: díjszabás

1. Az állomástérről vagy háztól a belvárosba bárhova: 20 kg teherig 20 kr., 21 — 50 kg teherig 30 kr., azon felül 40 kr.

2. Az állomástérről vagy háztól a külvárosba, vagy bárhova 1—20 kg-ig 30 kr., 21—50 kg-ig 40 kr., 50 kg fölött 50 kr.

3. A városban bárhol minden munka nélkül várakozás óránként 20 kr.

4. A városban kereskedővel boltról boltra járni óránként 20 kg-on alul 30 kr.

5. A vaspályáról le vagy vissza 20 kg-ig 30 kr., 50 kg-ig 40 kr., 50 kg felett 50 kr.

6. A városból a Bányatelepre 20 kg-ig 80 kr.

7. A városból a sátortáborba 20-kg-ig 50 kr.

8. A külvárosban egyik vámháztól a másikig 80 kr.

9. Az éjszakai szolgálatnál kettős díj fizetendő, azonban a vasúti meneteknél nincs éjjeli számítás. Az éjjel este 10 órától reggel 5-ig tart.

10. Minden hordár köteles gyalog szállításnál negyed óráig feleletre várni,

azon felüli időért óránként jár 20 kr.

Megjegyzés: A sátortábor a kertvárosban lévő megyei kórház és annak környéke volt.

A két vámhóz pedig a Budai vámház és a Rácvárosi vámház volt. A talicska egy- kerekes volt, a tragao. két kerékkel rendelkezett, a rakodótere nagyobb volt és súlyban is többet bírt el.

A hordárokból a második világháború után még egykét évig találhattunk, de piros sapkás, réztáblás számmal már csak egyet láttam, a jó öreg Havasi bácsit, akit személyesen is ismertem.

Tegzes Béla