Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-21 / 79. szám

Tavaszváró vasárnap Baranyában. Indulásra várnak a sárkányrepülés hazai bajnokai a Szársbmlyó tetején. Sok száz kocogó rajtolt tegnap kilenckor a Széchenyi téren A tudományegye­temi napok zárásán, a 48-as téri zsibvásáron még a fehér kakas is halas szendvicset lakmarozott Lauter László és Szokolai István (elvétele A tartalomból: PÉCSETT A CÉDRUSOK KÉSZÜL A LEGNAGYOBB CSONTVÁRY-KIÁLLITÁS FÉLMILLIÓ KÖBMÉTER ISZAP A BALATONBÓL Ml LESZ VELED ARANYPART? HOGYAN LEHETNÉK MILLIOMOS? „A SÁNTA KUTYÁT NEHEZEBBEN ÉRIK UTOL”... HARAGSZIK-E DR. LUX ELVIRA A FÉRFIAKRA? SZEXOLÓGIA MAGYARORSZÁGON HALLÓ, ITT VAGYOK! A HDN SZILÁGYI JÁNOST VALLATJA VISSZAPILLANTÓ AZ NB I. FORDULÓIRA VEREBES: „A SZÜNET UTÁN SZÉTESETT A CSAPAT" RÓNAI: „FEGYELMEZETTEN, HARCOSAN JÁTSZOTTÁK” Választások Finnországban Finnországban vasárnap reg­gel parlamenti választások kez­dődtek. Az ország mintegy 3.7 millió szavazati joggal rendel­kező állampolgára vasárnap és Hétfőn megválasztja a törvény- hozás 200 új képviselőjét. A közvéleménykutatások sze­rint a két legjelentősebb poli­tikai erő, a szociáldemokrata párt és a nemzeti koalíció párt közel egyforma eséllyel indul, mindegyikük a szavazatoknak 25—26 százalékára számíthat. A választások első eredmé­nyei hétfőn estére várhatók. AFIN március2l-i programja Március 21-én délután 1 óra­kor szocialista brigádok vetél­kedőjére kerül sor Sásdon, a tsz-nél. Ugyan­csak Sásdon, a hagyományok­nak megfelelően 14 órakor megkoszorúzzák a direktóriumi emléktáblát. Mohácson 15 óra­kor két rendezvény is lesz: megkoszorúzzák a munkásmoz­galmi emléktáblát, az ifjúsági házban ünnepélyes honismereti foglalkozásra kerül sor a Ta­nácsköztársaság kikiáltásának 64. évfordulója tiszteletére. Pécsett 17.30-kor nemzedéki találkozót tartanak az MSZMP Baranya megyei Bizottságának székházában. Az országos köz­ponti ünnepségre Pécsett kerül sor. Három helyen lesz gyüle­kező 17.30-kor: az IH parkoló­jánál, a Jókai úti Általános Is­kola előtti téren és a Kun Béla téren. E három helyszínről fák­lyás fölvonulással mennek a Köztársaság térre, ahol 19 óra­kor kezdődik a koszorúzás! ün­nepség. Ezután 20 órakor ifjú­sági nagygyűlést tartanak a pé­csi- sportcsarnokban. Nemzeti vagyonunk értékes kincsei Világ proletárjai, egyesüljetek! Nemzetközi vívóverseny A döntő csörte egyik küzdelmes pillanata. A női tör győztese, Stefanek (jobbról) támad Jánosi ellen Fotó: Arató L Stefanek győzött a női tőrvívóknál hétfői Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Dunöntüli napló XI. évfolyam, 79. szám, 1983. március 21., hétfő Ara: 2,20 Ft A romantikus ötletből született görcsönyi skót télykataszterébe kastély nem került be a VÁTTI dél-dunántúli kas­Fotó: Erb János Kastélyok és várak Dél-Dunántúlon Amikor másfél évtizede Ba­ranyai kastélyok és udvarhá­zak címmel riportsorozatot ír­tam, még több mint harminc figyelemre méltó, többségében műemlék vagy műemlék jelle­gű épületet tartottak nyilván Baranyában. Aligha hagyhatom ki, hogy a szájhagyomány úgy tartotta, hogy legalább öt kas­télyban befalazták az inast vagy a hűtlen asszonyt, ennek bizonyítékát azonban az akkor mégoly elhanyagolt falak között sem találtam. A VÁTTI (Városépítési Tudo­mányos Tervező Intézet) alapos, körültekintő munkával felmér­te Dél-Dunántúl négy megyé­jében, Baranyában, Somogy­bán, Tolnában és Zalában levő várakat, kastélyokat. Ezek kö­zül a legjelentősebbekről ka­tasztert készített, amelyben az épületek jelenlegi és javasolt védelmét, a létesítményeket kö­rülvevő parkokat, az épületek nagyságát, mostani és jövő­beni felhasználását meghatá­rozzák'. A gondos és szakszerű munkával készült felmérés sze­rint Baranyában jelenleg 15, Somogybán 43, Tolnában 98, Zalában pedig 21 figyelemre méltó kastéjy található, ame­lyek közül 136 műemlék jelle­gű, 18 pedig műemlék. A fel­mérés szerint a védelem szem­pontjából mindössze öt szorul­na Tolnában műemlék jellegű védelemre, azok közül amelyek eddig nem voltak azok, míg Baranyában kettő feleslegesén birtokolja az MJ jelzőt. A má­sik, két megyében valamennyi épület jelenlegi' kategorizálása megfelelőnek látszik. Érdemes talán néhányat megemlíteni a dél-dunántúli kastélyokból, hazánk nemzeti vagyonának értékes kincsei kö­zül. Baranyában a bükkösdi Petrovszky, a mecseknádasdi és püspökszentlászlói kastélyok, Somogy megyében a balaton- szemesi Hunyadi kastély, a ba­latonszentgyörgyi Csillagvár, a kaposvári Rippl-Rónai kúria, a kőröshegyi és marcali Szé­chenyi kastélyok, a niklai Ber­zsenyi-kúria, míq Tolnában a hőgyészi Apponyi kastély, az ozorai vár, a simontornyai Esz- terházy és tengelici Benyovszky kastélyok, Zala megyében az egervári vár, a keszthelyi Fes­tetics, a zalaszentgróti Bat­thyány kastélyok, hogy csak néhányat említsünk hazánk dél­dunántúli értékes műemléki, vagy műemlék jellegű kastélyai közül, amelyeket a következő időkben a HDN-ben részlete­sebben is bemutatunk. A VÁTTI-ban készült katasz­ter gondosan felmérte, hogy jelenleg hogyan Tiásznositják az épületeket, és ha az nem megfelelő, milyen változások lennének szükségesek a célsze­rű felhasználáshoz L. J. a VII. Pannónia Kupa nemzet­közi vívóversenyt. Négy or­szágból jöttek vívók a legjobb magyar versenyzők mellett. A női tőrvívók versenye méltó volt a Pannónia Kupa rangjá­hoz. A befejező negyedik nap hozta * a legérdekesebb, leg­színvonalasabb csörtéket. Raá- be Gusztávnak, a Magyar Vívó­szövetség szakfelügyelőjének jóslata bevált. A legerősebb mezőny a női tőrvívóknál in­dult. A magyar élgárda szinte minden tagja rajthoz állt, csak a műtét előtt álló Tordgsi hiány­zott. A női tőrvívóknál az új hullám képviselői az utóbbi időben mind többet hallattak magukról. így volt ez Pécsett is. A fiatalok: Stefanek, Szőcs, Jánosi, Kovács, Hajzer — ki­robbanó formában, hallatlan energiával vívtak. A női tőrverseny már szom­baton délután megkezdődött, és vasárnap a kora délutáni órákban fejeződött be. Ebben a fegyvernemben 72-en indul­(Folytatás a 8. oldalon) A Vígszínházban lépett lel „svéd estjével” a Pécsi Balett a Budapesti Tavaszi Fesztivál ’83 keretében. Jelenet a Soweto cimü darabból. (Tu dósitás a 2. oldalon.) Kálmándy Ferenc felvétele A Bp. Honvéd nyerte a Pannónia Kupát

Next

/
Oldalképek
Tartalom