Dunántúli Napló, 1983. március (40. évfolyam, 59-89. szám)

1983-03-18 / 76. szám

Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny Bódis (Bp. Vasas) küzd a döntőbe jutásért az NDK-beli Jung ellen. Arató László felvétele Dr. Cémesi nyerte a kardversenyt Kialakult a VII. Pannónia Ku­pa nemzetköz; vívóverseny me­zőnye. A versenyen NDK-be­li, osztrák, jugoszláv, csehszlo­vák, egyesült államokbeli és egyiptomi vívók állnak rajthoz a magyar versenyzők mellett. A kardozóknál 67-en kezdték meg a csatározást csütörtökön reggel 9 órakor a POTE termé­ben. A mezőnyben egy ameri­kai, egy egyiptomi és hét NDK- beli vívó volt a magyar verseny­zők mellett. Kétfordulós körbe- vivás után alakult ki a tábla 32-es mezőnye. Jobbára a pa­pírforma érvényesül, meglepe­tést keltett, hogy Tábor nem került a 32 közé, ahová a kül­földiek közül négy NDK-beli versenyző is bejutott. Innét a döntőbe egyenes ágon és vi­gaszágon vitt az út. Egyenes ágon dr. Gémesi jutott először a nyolcas döntőbe, őt követte az NDK-beli Höltje, Csongrá­di és Szabó. A vigaszágon Abay Gellért, Szentiványi és Varga került a nyolcas döntőbe. A döntő ered­ményei. Dr. Gémesi—Szentívá- nyi 10-6, Varga—Höltje 10-6, Csongrádi—Abay 10-8, Gel- lér—Szabó 11-9. A négyesdön­tőben dr. Gémesi—Varga 11-9, Gellért—Csongrádi 10-8. Az el­ső helyért dr. Gémesi—Gellért 11-9, a harmadik helyért Var­ga—Csongrádi 11-9. Az egyen­letes formában vívó dr. Gémesi megérdemelten került az első helyre. A verseny végededmé- nye: 1. dr. Gémesi (Vasas), 2. Gellért (Vasas), 3. Varga (Hon­véd), 4. Csongrádi (Dózsa), 5. Abay (Honvéd), 6. Szabó (Dó­zsa), 7. Höltje (NDK), 8. Szent­iványi (Vasas). A Pannónia nemzetközi vívó­verseny pénteken reggel 8 óra­kor a POTE aulájában párbaj­tőrvívók küzdelmével folytató­dik. H. I. Alvics már legalább bronzérmes A csehszlovákiai Usti Nad Labemben nemzetközi ökölví­vó-verseny zajlik. Az 54 kg-osok között csü­törtökön Farkas Sándor a nyu­gatnémet Stefan Gertellel mér­kőzött, s pontozásos vereséget szenvedett. A 91 kg-os súlycsoportban Alvics Gyula a csehszlovák Ma­rian Francakot kapta ellenfé­lül. A csehszlovák fiúra már az első menetben rászámoltak, majd c 2. menet közepén egy újabb megrendítő erejű ütés után Francok edzője bedobta a Törülközőt. Alvics így már bronzérmes, pénteken a dön­tőbe jutásért lép szorítóba. Kosárlabda. A Baranya me­gyei és a Pécs városi Kosár­labda Szövetség tízhetes ko­sárlabda játékvezetői tanfolya­mot indít. Jelentkezés: Vára- dy A. u. 11. (Városi Sportfel­ügyelőség), határidő: március 29. A foglalkozások csütörtöki napokon 17.30 órától lesznek. Az első megbeszélés: 1983. április 7. (csütörtök) 17.30 óra. (Vórady A. u. 11., I. em. 15. terem.) Közqyűlés a Vörös Meteor­nál. A Pécsi Vörös Meteor Sportkör március 23-án, szer­dán délután 16.30 órai kez­dettel tartia beszámoló kül­dött közgyűlését a KPVDSZ Jó­zsef Attila utcai kultúrottho- nában. Lovassport. A Pécsi Állami Gazdaság kéthónapos lovas­tanfolyamot indít 1983. április 5-től, heti kétszeri foglalkozá­sokkal. Az alsó korhatár 12 év. Jelentkezés írásban, jelentke­zési lap beszerezhető a lovas­iskolánál (Pécs, üszögpuszto), vagy a Városi Sportfelügyelő­ségen (Várady A. u. 11.) ápri­lis 1-ig. Teniszoktatás. Idén is ren­deznek tenisztanfolyamokat a városi műjégpálya műanyag­borítású pályáin. A gyermek­tanfolyamok mellett zártkörű női tanfolyamokat és külön férfi tanfolyamokat is rendez­nek. A foglalkozásokat heti két alkalommal tartják. Jelentkez­ni és érdeklődni csak szemé­lyesen a városi műjégpályán (Pécs, dr. Veress E. u. 4.), minden munkanapon 8 és 18 óra között. Mecseki nyílt túrák A B. m. Természetbarát Szövetség március 20-án, vasárnap, az úttörő korosztályú természetkedvelőknek ve­zet nyílt túrát a Jakabhegyre. Útvo­nal ; Égervölgy—Jakabhegy—Remete­rét—Szentkút. Távolság: kb. 10 km. Visszaérkezés 16 óra körűi. Étkezés hozott élelemből. Találkozás: 9-9.25 óra között Újmecsekalján, a 24-es busz megállójánál. Program: hóvi­rágszedés. A túrát vezeti: Halmi 1st' ván, Mátyás kiráy u. iskola. Könnyű tavaszi túra a Közép-Me- csekben. A Pécs városi Természetba­rát Szövetség március 20-án, vasár­nap a következő útvonalon vezeti nyílt túráját: Dömörkapu—Kisrét— Kantavár—Fehérkút—Tripammer fa— Hősök tere. Távolság kb. 8 km. Visz­szaérkezés kb. 14.01 órára. Étkezés hozott élelemből. Találkozás: A Kos­suth téren, a 34-es busz megállójánál 8.30 órakor. Túravezető: Dudok Ilona Pécsi Kesztyűgyár. * „Eszperantó nyílt túra”. A PTTE esz­perantó szakosztálya március 20-án, vasárnap nyílt túrát vezet, melynek célja a gyalogtúra mellett az eszpe­rantó _ nyelv gyakorlása. Útvonal: Égervölgy—Farkas forrás—Égervölgy. Távolság kb. 8 km. Visszaérkezés kb. 14.00 órára. Étkezés hozott élelemből. Találkozás: 24-es autóbusz megálló­jánál 9.25 órakor. A túrát vezeti: Ró­zsahegyi Vilmos eszperantó szakosz­tály. Tíz ország csapatai maradtak a kapákban Pele az USA-ra tippel Az üzleti körúton az Egye­sült Államokban tartózkodó Pele nyilatkozott az 1986. évi labdarúgó világbajnokság esé­lyeiről.- Az idő elérkezett, hogy a csodálatos labdarúgó-világ­bajnokságot az Egyesült Álla­mokban rendezzék meg — mondotta minden idők egyik legkiválóbb labdarúgója. — Amióta Kolumbia visszalépett és megismerhettem a jelentke­zőket, biztos vagyok abban, hogy a FIFA a legjobb meg­oldást választja. A legjobb megoldás pedig az, hogy az Egyesült Államok legyen a házigazda, hiszen nagy stadi­onok, kifogástalan hotelek és remek utazási lehetőségek ad­ják a feltételeket. A szerdai visszavágókkal kialakult a legjobb négy me­zőnye az európai labdarúgó kupákban, óriási meglepeté­sek után. Kilenc korábbi ku­pagyőztes mondott búcsút a küzdelmeknek, közöttük az As­ton Villa a BEK és a Barcelo­na a KEK védője. Hosszú évek után először fordul elő, Hogy Anglia egyetlen csapattal sem képviselteti magát a legjobb négy között. Végül is tíz ország klubjai maradtak versenyben, két csa­pata csak Spanyolországnak és Belgiumnak van. Az elődöntőbe került csapa­tok : ' BEK: Hamburger SV (NSZK), Juventus (olasz), V. Lodz (len­gyel), R. Sociedad (spanyol); KEK: Real Madrid (spanyol), Waterschei (belga), Austria Wien (osztrák), Aberdeen (skót); UEFA: Anderlecht (belga), Bohemians (csehszlovák), Ben- fica (portugál), U. Craiova (román). Dz új hullám képviselői az atlétikában Koszter Krisztina két serdülő „B” bajnokságot nyert, 800 és 400 méteren bizonyult a leg­jobbnak Békéscsabán. Martina Tibor még serdülő, de 400-on és 800 méteren figyelem­re méltó eredményre képes. Tóth Gabriella, az MTE arany­jelvényes női ifjúsági gerelyve­tője. Soós Mihály felvételei Március 20-án Vasárnapi kocogó Pécsett A Széchenyi téren várják va­sárnap reggel 8 órakor a ko­cogni vágyókat a szervezők. Az egész délelőtt tartó rendez­vénysorozat fél- 9-(<or közös be­melegítéssel kezdődik, majd 9- kor vághatnak neki a megje­lentek a műjégpályáig tartó négy kilométeres távnak. A ko­cogásra bárki eljöhet tekintet nélkül korára, nemére, hiszen nem versenyről van szó. Beérke­zés után emléklapot vehetnek át a résztvevők, s üdítővel, tej­jel frissíthetik fel magukat. Ezután a jégpálya környékért egymást követik az események. Lesz többek közt cselgáncs, bír. kózó, karate, akrobatikus torna, autómodeil bemutató és sakk szimultán. Nevezhetnek kerék­páros, gördeszkás, görkorcso- lyás ügyességi versenyekre. Lo­vagolhatnak pánikon és meg­nézhetik a jubiláló PMSC öreg. fiú csapatainak egymásközti meccsét A környékbeli grundo- kon focizhatnak, lóbteniszezhet- nek, közben a tombolán értékes nyereményekhez juthatnak a va­sárnapi kocogó résztvevői. Kamatozott a jó munka Mohácsról nem egy jónevű atléta pályafutása indult. Lé­pőid Endre olimpiai játékokon, Európa-bajnoksógokon képvi­selte a magyar színeket. Hoff­mann Györgyi válogatottságig vitte. Az új hullám képviselői 1981- ben jelentkeztek. Kovács Attila, Dombai Gyula, Bubenkó Tomós, Nagy Ferenc, Papp Sándor, Kulki János, Tatai István orszá­gos bajnokságokat nyertek a Duna-parti városban. Ezek o versenyzők időközben Pécsre, a PMSC-hez igazoltak. Ez azon­ban nem csökkenti a tényt, Mo­hácson megfelelően foglalkoz­nak az utánpótlás nevelésével. A szokosztály munkájára az élversenyzők körüli huzavona nem volt jó hatással, hisz azok távoztak el, akiknek eredmé­nyei vonzóerőt jelentettek Mo­hácson. A jó nevelőmunka az elmúlt évben ismét kamatozott. Újabb mohácsi fiatalok kerül­tek reflektorfénybe. Predács Iván edző két tanítványa a Békéscsabán megrendezett or­szágos serdüő „B"-bajnoksógon nagy sikerrel szerepelt. Koszter Krisztina 400 és 800 méteren országos bajnokságot nyert, Martina Tibor 800 méteren el­ső, 400 méteren második he­lyen végzett. Bodor Attila 1500 méteren ötödik helyezett lett. Az országos serdülő ,,A’’- és ifjúsági bajnokságon Véber Edit a magasugrásban döntőbe jutott, Martina Tibor 400 mé­teren 51.4 mp-es, 800 méteren 2:01.9 p-es erdeményével hazai és nemzetközi viszonylatban megállta helyét korosztálya leg- jobbjoival szemben. A megyei serdülő és ifjúsági bajnokságon és az egyéni és összetett versenyeken 7 első, 12 második és 8 harmadik helye­zést értek el az MTE versenyzői. A megyei serdülő .^"-bajnoksá­gon is több bajnokság került Mohácsra. Az országos váltó- bajnokságon a serdülő korosz­tályban egy ötödik és egy ha­todik helyezés jutott a mohá­csiaknak. Minősítési tervüket teljesítet­ték. 120 versenyzőjük közül 50 ért el minősítést, közülük ket­ten aranyjelvényes ifjúsági spor­tolók lettek. Ebben az évben három aranyjelvényes sportoló mellett 40 egyéb minősítésű sportoló nevelését vállalták. Gondot jelent a szakosztály vezetőinek, hogy csak három­sávos futópályával rendelkeznek, ezért megyei versenyeket nem tudnak rendezni. A futópálya salakja elhanyagolt. Több gon­dozást igényelne. A szakosztály bázisai a Brodarics téri és a Széchenyi téri általános iskola, de a gimnáziumban és a szak- középiskolában is foglalkoznak atlétikával. Az edzők aktivitása, sportszeretete a nehézségek el­lenére sem csökken, ez biztosí­ték a jövőre nézve. Hegyi István Mai sportműsor Vívás: VII. Pannónia Kupa nemzetközi vivóverseny, párbaj­tőr POTE-aula, 8.00. kosárlabda: NB I. mérkőzés: PVSK-Körmend férficsapatok, városi sportcsarnok, 16.30. 0 A Cosmos mindent elkö­vet, hogy megszerezze a brazil Roberto Falcaót, a Róma je­lenlegi kulcsjátékosát. Julio Mazzei szakvezető szerint a Cosmos 3 millió dollárt is ál­dozna, hogy a 29 éves Falcao a játékosuk legyen. Falcao szerződése májusban jár le a Rómánál. Legjobb vétel a városban! A közkedvelt ROMÉT PÚNY-KISMOTOR, 50 cm3, most a KONZUMBAN 7900 Ft helyett 4980 Ft-ért vásárolható 2920lFt az engedmény! ÖNNEK TAKARÉKOSKODUNK! amíg a készlet tart; AKONZUM SKALA COOP ÁRUHÁZBAN PECS. KOSSUTH TER Dunántúlt nauio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf; 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Felelős vezető: Szendrci György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési ’ díi egy hóra 34,— Ft neqvedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft eg/ évre 400.— Ft Indexszám- 25 054 ISSN 0133—2007 Mohácson törődnek az utánpótlással A z utánpótlás nevelését kapta feladatának a megyei sport- hivataltól és az egyesület elnökségétől az MTE atlétikc szakosztálya. A legutóbbi évek eredményei arról tanús tódnak, Mohácson jó kezekben van az utánpótlás nevelése, a: iröfeszitéseket siker koronázta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom