Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)

1983-02-11 / 41. szám

Rajt előtt az ökölvívó csapatbajnokság Már csb-lázban: nagy kedvvel készülnek a rajtra a Steinmetz SE öklözői Läufer László felvétele FF Szuper Liga Az asztalitenisz Szuper Liga szerdai fordulójában a ma­gyar—jugoszláv találkozón kívül, melyet 5-2 arányban a jugo- szlávok nyertek, még bárom ösz- szecsapásra került sor. Az első helyre is esélyes csehszlovák csapat biztosan győzte le a len­gyel együttest míg a svédek az NSZK otthonában arattak el­söprő győzelmet. Ugyanígy az angoloknak sem okozott gondot a dánok 7-0 arányú, legyőzése. Az utolsó forduló előtt még három csapat esélyes az első hely megszerzésére. Március 9- én a Svédország—Jugoszlávia összecsapást kíséri a legna­gyobb érdeklődés, hiszen a skandinávok győzelem esetén megelőzhetik az élen álló jugo­szlávokat A jelenleg második helyezett Csehszlovákia az utol­só helyezett Dánia otthonába látogat, kilátásaik kedvezőek. Február 12—13. Hazaérkeztek a PMSC labdarúgói az NDK-ból A PMSC labdarúgócsapata szerdán az est; órákban haza­érkezett egyhetes NDK-beli tú­rájáról. A pécsiek három mér­kőzést játszottak, a . csapat mérlege: 2 győzelem, 1 vere­ség. A játékosok mind egész­ségesek, felépült a betegség­gel bajlódó Torna is, csütörtö­kön fürdés és gyúrás szerepelt a játékosok programján, pénte­ken edzés lesz, szombaton pe­dig irány Baja, ahol a piros­feketék is részt vesznek a nem­zetközi labdarúgó Dunántúli Napló Kupa hétvégi mérkőzé­sein. Mészáros az utánpótlás­keretben A hazai nemzetközi labdarú­gó-nyitányt jelentő magyar— lengyel olimpiai válogatott mér­kőzést szerdán a csepeli sta- dioniban rendezik, előtte hét­főn, február 14-én a Fáy utcai Vasas stadionban a magyar utánpótlás-válogatott lesz a len­gyel olimpiai válogatott ellen­fele. A magyar utánpótláske­retbe meghívták Mészárost, a PMSC labdarúgóját is. Gyermektorna Az ötnapos munkahét beveze­tése után megnövekedett sza­badidő testedzéssel, sportolás­sal való eltöltése érdekében a sásdi sportegyesület elnöksége 1983. február 14-én, hétfőn 18 órától az általános iskola régi tornatermében térítésmentes gyermektarnát indít, 5—10 éves gyermekek részére. A torna ma már beindított asszonytornával párhuzamosan üzemel. Vezetői: dr. Győrpál Árpádné és Nagy István testnevelő tanárok. Ha­sonló kezdeményezések várha­tók megfelelő létesítményekkel rendelkező más községekben is, amelyhez a lehetőséget a me­gyei tanács szakigazgatási szer­vei közösen biztosítják. Mecseki nyílt túra A Baranya megyei Termé­szetbarát Szövetség január 13- án, vasárnap téli sétát vezet a Közép-Mecsekben. Útvonal: Dömör-kapu—Kantavár—Fehér- kút—Hősöktere. Visszaérkezés kb. 11 órára. Élelmezés: hozott élelemből, meleg tea ajánla­tos. Találkozás 8.30 órakor a Kossuth téren a 34-es, 35-ös buszmegállónál. A túrát vezeti: Báli Józsefné (PMSC). Mai sportműsor Kézilabda. DNK: sportcsarnok: PMSC ll.-Komló I., férficsapatok, 9 30. Kosárlabda. NB I. mérkőzés. PVSK —ZTE, férficsapatok, városi sportcsar­nok, 16.30. Korcsolya. Farsang a jégen. Zenés est a műjégpályán, 17.30. Őszre tartalékol a Steinmetz SE Nagy vérveszteség után - a csapatkeresés jegyében Gondban van a vezérkar, egyelőre nincs csapata az ökölvívó csb harmadik „ligá­jában” induló Steinmetz SE- nek. — Nálunk mindig is nagy szerepet játszott az, hogy ök- lözőink közül a helyzetfelmérés pillanatában kik szerelnek le és a korábban másutt bokszo- lókból kik vonulnak be hoz­zánk — magyarázza Kiss Zol­tán edző. — Tavaly komoly volt vérveszteségünk, hat élsporto­lónk a leszerelés vagy családi okok miatt vált meg tőlünk, így többek között Barta, Zsirai, Szilágyi és a PVSK-hoz távo­zott Bozsér. Jelenleg kilenc fős kerettel készülünk a csb-re, eh­hez jönnek a hamarosan bevo­nulok. A létszámhiányt az utób­biakkal próbáljuk pótolni. Ta­lán mondanom sem kell, hogy nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben, a csapatbajnoki együttesünknek egyelőre csak a körvonalai látszanak. Nem cso­da, hogy a PVSK elleni mérkő­zésünket már eleve feladtuk, mert nem tudnánk ütőképes gárdával kiállni, ráadásul fel­készületlenül senkit sem aka­runk a szorítóba küldeni, ne­hogy súlyos sérülés legyen a vége. Rábólint a mondottakra Hu­nyadi László szakosztályvezető, aki nem régóta látja el ezt a tisztet. Szerinte a Steinmetz SE számára az NB lll-as csb tava­szi idényében csak a részvétel a fontos, a fél szezont feláldoz­zák, a csapatépítésre való te­kintettel. Őszre aztán már na­gyobb reményekkel vágnak neki a bajnokságnak, amelynek él­csoportjában szeretnének vé­gezni. Addigra már az is kide­rül, mit lehet várni a régi osz­lopos tagok (Petre, Szabó L., Dunai-fivérek, Horváth L., Tóth M.) mellé felsorakozott újaktól. — Különlegesebb a helyze­tünk, mint más klubok ökölvívó szakosztályának — mondja Hu­nyadi László. — Az a szerepünk, hogy segítsük azokat, akik a bevonulás előtt valahol már ök­löztek. És ha folytatják a had­seregben is, edzésmunkában, versenyeztetésben adjuk meg nekik vagy azt vagy még töb­bet, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jó ökölvívók legye­nek. Mindehhez jó légkört, amolyan családias hangulatot akarunk teremteni. Ezen fára­doznak edzőink, Kiss Zoltán a felnőttek és Dunavölgyi János, a serdülők és ifik mestere is. És hogy a mesterek nem dol­goznak akárhogy, azt az ered­mények is mutatják. Tavaly 8 másod- és 3 harmadosztályú versenyzőt nevelt a szakosz­tály, hogy az aranyjelvényes serdülő magyar bajnok Szabó Lórántról és az ugyancsak aranyjelvényes ifjúsági korú Dunai Sándorról ne is beszél­jünk. — Valamennyien itt, nálunk léptek előre - büszkélkedik Kiss Zoltán. — Nemhiába tarta­nak bennünket jó nevelő egye­sületnek. Utánpótlási szempont­ból sokat várunk a most raj­toló csapatbajnokságtól, remé­lem, beváltja a hozzá fűzött re­ményeket. Egyébként megraga­dom ezt az alkalmat is, hogy jelezzem: edzéseinken, hétköz­nap délutánonként szívesen lát­juk az ökölvívás iránt érdeklő­dőket, toborzónkat 13 évesek­nél idősebbek számára hirdet­jük meg. Végezetül, visszatérve a csb- re: a Steinmetz SE hazai mér­kőzéseit valószínűleg a régi, nagy ökölvívócsaták színhelyén, a Petőfi laktanyában rendezi meg, a katonacsapat március közepén mutatkozik be pécsi szurkolóinak. H. L. VÍVÁS. A Veszprémben ren­dezett terület; bajnokság alap­ján fiú tőrben Kubicsek, Szűcs R., leány tőrben Berkes (mind Építők u. isk.) és Szűcs H. (39- es dandár úti isk.) képviseli Baranya színeit az országos út­törőolimpia vívóversenyein. ÖLTÖZŐ ÉPÜL Dunaszek- csön. Dunaszekcső sportélete a legutóbb; időben sokat fejlő­dött. A községi tanács, a tsz és a lakosság összefogása ered­ményeképpen ,d legnagyobb lépést a tornacsarnok felépíté­se jelentette, majd az iskola mellett vörös salakos kézilab­dapályát hoztak létre esti vilá­gítással, most pedig d sport­pálya szomszédságában sport­öltözőt építenek. Az anyagot a tanács biztosította, a munkát a falu liataljdi vállalták. SAKK. A kilencfordulós me­gyei sakk egyéni bajnokság elődöntőjében a hatodik for­duló után Czéh (Zsolnay) áll az élen öt ponttal, megelőzve klubtársát, Csiket, aki 4,5 pont­tal rendelkezett. A 16-os me­zőnyből a legjobb négy jut a megyebajnokság döntőjébe. ATLÉTIKA. A PVSK vasárnap Pécs—Harkány között 25 km-es távon futóversenyt rendez. A rajt: a PVSK-csarnoknál lesz 9.30-kor. A cél: Harkányban a Bánya -t étterem előtt. A ren­dezők iaz atléták és a tájfutók mellett várják az olimpiai öt­próbára készülődőket is a rajt­nál. Gyülekezés 8.30-tól a PVSK-csarnok előtt. 0 Labdarúgó Steinmetz Ku­pa: Szigetvár II.—Szentegát 1-0 (0-0). Baranya legjobb tájfutóinak 1982. évi ranglistája (II.) Serdülő fiúk: 1. Kovács László, 2. Kovács Ferenc, 3 Nógrádi Csaba, 4. Aradi Richárd, 5. Sze­keres György, 6. Rosinger Zsolt (valamennyi PVSK), Serdülő lányok: 1. Lovas Ág­nes (PVSK), 2. Harász Ildikó (P. V. Meteor), 3 Garami Esz­ter (PVSK). Újonc fiúk: 1 Herendi Csaba, 2. Mogyorósi Tamás, 3 Vanner Gábor, 4. Csatlós Ferenc, 5. Tisz- tartó Csaba, 6. Aradi Róbert (valamennyi PVSK) Újonc lányok: 1. Kovács Ildi­kó, 2. Bodrog Ágnes, 3. Buch- berger Éva, 4. Buchberger Edit, 5 Lovas Eszter, 6. Csete Judit (valamennyi PVSK). Gyermek fiúk: 1. Bodrog Pé­Szilárd Miklós, a PMSC mester­jelöltje győzelemmel kezdett az OB l-es csapatbajnokságon. A 2TE olimpikonját, Porubszky Máriát rit­kán előforduló, kettős bástyaáldo­zattal győzte le. A játszma befeje­zése mintapéldául is szolgálhat a sáncállás szétrombolásának bemuta- tatásához. SZILARD-PORUBSZKY Zalaegerszeg, 1983 1. e4, c5 2. c4 (A női versenyzők kiválóan ismerik o megnyitáselméle­tet. A leghatásosabb fegyver ellenük az ismert utakról letérni, mert a kö­zépjátékban gyakran eltévednek . . .) 2. -, d6 3. Hc3, Hf6 4. Hf3, Fg4 5. Fe2, Hc6 6. 0-0, e6 7. d3, Fe7 (Sötét legalább kiegyenlített) 8. Fg5? (Hi­ba. 8. Fe3 kellett. A szöveglépésre 8. -, Ff3: 9. Ff3:, He4:! 10. Fe7:, Hc3: 11. Fd8:, Hd1: vagy 9. Ff6:, Fe2: 10. Fe7:, Fd1 : 11,Fd8:, Fc2 kel­lemetlen meglepetés lett volna) 8. -, 0-0 9. Hd2, Fe2: 10. He2:, Bc8 11. 14, hí 12. Fh4, d5 13. e5, Hg4 tér (PVSK), 2. Kerekes Tamás (P. Vörös Meteor), 3, Kiss Ist­ván (P. V. Meteor). Gyermek lányok: 1. Kiss Emí­lia, 2. Lendvai Katalin, 3. Hege­dűs Ágnes (valamennyi P. V. Meteor), Baranya megye utánpótlása régen volt ilyen biztató. A PVSK serdülő fiúk .országos elsők. Két OB-t is nyerték. Kovács László up.-válogatott lett, Kovács Fe­renc és Nógrádi egyéni bajnoki pontot is szerzett. De sokat ígérő a -két újonc rangélső; Herendi és Kovács Ildikó teljesítménye is, mint ahogy a gyermekkorú Kiss Emília fejlődése elé is várako­zással nézünú. 14. Fe7:, He7: 15. Bf3, d4 16. HU, Hf5 17. H3, Hge3 18. He3:, He3: (Sötét állása kedvezőbb, világos egyelőre védekezni kénytelen) 19. Vd2, Vd7 20. Hg3, Va4? (Az állás megnyitására kellett volna töreked­ni) 21. b3, Vc6 22. Hfl, Hf5 23. Vf2, Vc7? (Sötét nem talál tervet) 24. Bel (24. g4 is jó) 24. -, He7 25. Hg3, Kh8 26. He4, Hf5 27. g4, He3 28. Khl!, Ve7 29. Bgl (Néhány vára­kozólépése miatt a sötét hátrányba került, mert időközben világos ígé­retes támadőállást épített fel) 29. —, Bc6? (Döntő hiba. Nem lehet tudni, mit tervezett sötét . . .) 30. g5! (Elérkezett az idő az áttörésre) 30. -, Hf5 31. gh: Hhó: 32. Bfg3, Hf5 33. Bg7:M (Derült égből villám- csapás!) 33. —, Hg7: (A fenyegető 34. Hf6 miatt nincs kielégítő véde­lem) 34. Bg7.!, Kg7: (34. -, Bg8 35. Hf61) 35. Vg3-j-l, Kh6 36. Hf6 és sötét feladta, mert a matt védhetetlen. 0-0) Koszorús Pál Labdarúgó DN Kupa Mérkőzések Bajén és Pécsett A hét végén kerül megrende­zésre a XXVI. Dunántúli Napló Kupa nemzetközi labdarúgótor­na. A PMSC mellett a másik magyar résztvevő az NB ll-es Baja lesz, míg a külföldieket ez­úttal két jugoszláv csapat, az I. ligás Vojvodina és az NK Osi- jek képviseli. Február 12-én, szombaton Ba­ján lesznek a mérkőzések és először a PMSC, valamint az Eszék csapatai lépnek pályára. Ezt a találkozót kc-veti a Baja— Vojvodina összecsapás. Egy nappal később február 13-án ci mérkőzések színhelye a PMSC pécsújhegyi sporttelepe lesz. Itt először a Baja—NK Osijek ösz- szecsapást láthatják a nézők majd a torna befejező mérkőzé­se a PMSC—Vojvodina találko­zó lesz. Mindkét színhelyen 12— 15 és 14—15 órakor kezdődnek a mérkőzések. A kupa hagyományainak meg. felelően a mérkőzések után az eredménytől függetlenül a csa­patok öt-öt büntetőt rúgnak Erre azért van szükség, hogy könnyebb legyen a végső sor­rend kialakítása, azonos pont­szám és gólkülönbség esetén. Mérkőzésenként a csapatok öl játékost cserélhetnek. A torna győztese elnyeri a Dunántúli Napló Kupát, melyet Szép Le­hel pécsi fazekas készített. A ku­pa kicsinyített mását valameny- nyi csapat megkapja. Külön tiszteletdíjat kap a legjobb ka­pus, a legjobb mezőnyjátékos és a torna gólkirálya is. Eze­ket a tiszteletdíjakat a Baranya megyei TSH, Baja városa, vala­mint a PMSC Baráti Kör aján­lotta fel. A jugoszláv csapatok pénteken este érkeznek Bajára. Az első nap mérkőzései után még a Du- na-'parti városban maradnak és csak vasárnap délelőtt folytat­ják útjukat Pécsre. A Dunántúli Napló Kupa ünnepélyes díjki­osztójára Pécsett, az Eszék ét­teremben kerül sor vasárnap este. Sakk Kettős bástyaáldozat az olimpikon ellen Siker! KONZUM SKÁLA-COOP Siker! ÁRUHÁZ Pécs. Kossuth tér 1983-ban ismét Skála nyereménygála Aki a Konzum Aruháznak bármelyik osztályán 500 Ft értéken felül vásárol, minden 500 Ft érték után nyereménylegyet kap, amellyel értékes ajándékokat nyerhet. A nyeremények megtekinthetők a Rákóczi úti kirakatban. SORSOLÁS negyedévenként. A NYERETLEN SZELVÉNYEKET SEM KELL ELDOBNI, MERT EZEKET FÉLÉVENKÉNT ÚJRA SORSOLJAK. IA vásárlást, szerencsét kívánunk! Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom